554. § A magyar nem ismer nemi megkülönböztetést. Az igazgató akkor is igazgató, nem pedig: igazgatónő, ha az Ég nőnek teremtette.
555. § Senki véleményét ne „osszad” ha mindjárt helyesled is. A magyar csak pénzt vagy kártyát oszt,véleményt soha.
556. § A népet legfőképpen az a nyelv jellemzi, amelyet beszél, mert az tünteti fel a legkifejezőbben gondolkodásmódját, életfelfogását. A nyelv minden nép legnagyobb, elrabolhatatlan kincse. Ezzel a közös kinccsel szemben mindenkinek vannak kötelességei. Aki maga rontja, – fajtájának ellensége. Ha nem tudnál, tanulj meg magyarul és ne szégyelj úgy beszélni, hogy beszédeden a Tudományos Akadémiának se legyen kifogásolni valója.

557. § Hangodra is vigyázz. Ne harsogj és ne suttogj. Beszédedet nem kell okvetlenül mozdulatokkal kísérned. Sőt!
558. § Ne beszélj énekelve. A hangsúly törvénye egyetlen nyelvben sem olyan egyszerű, mint a magyarban. A magyarban minden szónak csak első szótagja lehet hangsúlyos, s a mondatban azt a szót, amelyet hangsúlyozni akarunk, az állítmány elé tesszük.
559. § A beszéd hevében ne ragadd meg társad karját, óraláncát, kabátgombját. És ezzel eljutottunk a társalgás művészetéhez. Mert a társalgás, bár könnyű és egyszerű dolognak látszik, valójában művészet, mégpedig szép és nehéz művészet.

Ennek a művészetnek vannak mesterei, akiknek, bármilyen egyszerű és igénytelen tárgyról kezdenek is beszélni mindenről van mélyértelmű mondanivalójuk. Aki hallgatja őket, úgy érzi, hogy attól, amit hallott, lelke gazdagabb lett. Amint azonban mesterei, azonmód kontárjai is vannak, mégpedig igen nagy számmal ennek a művészetnek. E kontárok szájában a legemelkedettebb, a legtartalmasabb beszédtárgy is lapossá és üressé sekélyesül. Vannak szemfényvesztő fecsegők, akik mindenről tudnak fecsegeni, mégpedig igen mulatságosan, a nélkül, hogy valamit is mondanának és vannak szófukar, szemérmetes lelkek, akik még azt sem tudják másokkal közölni, ami kikívánkozik belőlük.

Nem szorul bizonyításra, hogy hallgatni valóban nehezebb, mint beszélni. Az ember rendszerint olyasmiről beszél, ami őt magát is érdekli, foglalkoztatja, közelről érinti. Hallgatni viszont annyit tesz, mint érdeklődésünkkel, figyelmünkkel egy másik ember ügye, dolga, közlései felé fordulni. Ha azt akarod, hogy társasági szempontból tökéletes emberré légy, meg kell tanulnod úgy társalogni, mint hallgatni.

Először: hallgatni.
Különösen abban az esetben szívleld meg ezt a tanácsot, ha fiatal vagy, mert – akármilyen furcsa is, de – éppen a fiatal emberektől követelik meg a társaságban azt, hogy hallgatni tudjanak, bár a fiatalság vérmérsékletével a hallgatás nem-igen egyeztethető össze.

Ha azt hinnéd, hogy a hallgatás tudománya csak abból áll, hogy: 
563. § ne vágjunk a más szavába, türelemmel várjuk meg, amíg mondókáját befejezte.
564. § és engedjünk mást is szóhoz jutni, ha azt hinnéd: alaposan tévednél. Magától értetődik, hogy így kell viselkedned, de ha így viselkedel, még nem mondhatod el magadról, hogy mint hallgató – megfelelsz.
565. § A hallgatónak elsősorban az a kötelessége, hogy a beszélgetésben részt vegyen, 566. § másodsorban, hogy ne legyen, sohase legyen szórakozott, harmadszor pedig az, 567. § hogy egy-egy közbeszólással, felkiáltással, kérdéssel időnként bebizonyítsa, hogy minden gondolatát a beszélgetésre összpontosítja.

Folytatjuk.

• A könyv: AZ ÚJ IDŐK ILLEMKÓDEXE Budapest, 1911. • Szerző: Ilse Meister és az Új Idők • Kreatív szerkesztő: iCa és munkatársai • Dizájn&vízió: Evu •