A cím a két fiatal festő, Jahoda Réka és Mayer Hella számos közös, ám kontrasztos ponton találkozó képi- és hangulatvilágára utal. Egyszerre színesen derűsek, oldottak, miközben valamiféle lappangó „fenyegetés" vagy „fenyegetettség" uralja képeiket. A „felület mögött", mélyről felsejlik egy álomszerű, foszlányosan érzékelhető, nehezen racionalizálható feszültség, mely egyes képeiken időközben feltűnővé fejlődött. Olykor „rémálommal" telített szürreális világukból megkönnyebbülve ébredünk, és mint egy horrorfilmben, szórakoztat a „rettegés", vagy valódi, de csak felületesen érzékelt, gyorsan elhessentett félelmek kerítenek be általuk. Tudomásul vesszük, de inkább a kép napos oldalát élvezzük.

 

A vásznon, falapon a finoman megmunkált felületek, tónusos, lágy színátmenetek vagy erőteljes, tiszta, néhol fanyarul nyers színek a lendületes, érzékletes ecsetvezetés uralják képeiket.

 

Jahoda Réka képeit vidám színek, játékos témák jellemzik, melyek elsőre is meghökkentenek mesebeli jeleneteikkel. Az idillikus valóság határát kutatja, néhol a giccs és naivitás eszközeivel, melyek így groteszk vagy abszurd hatásúak. A félelmetes és fennkölt témák (szörnyek, családi emlékképek, kedves állatkák, fura, abszurd kontextusban) mostanában egyszerre jelennek meg műveiben. Leggyakoribb témája a család. Képei egyfajta elidegenítő megközelítést is hordoznak magukban, ettől is talányosak.

 

Mayer Hella (Stockholm/S) képei „álom- és ébrenlét terei". A hangulatok, az alakok (gyakran gyerekek vagy kisebb állatok, mostanában nála is az otthon terei) egymást kergetik vagy statikusan, emlékképpé, emlékművé - filigrán szoborrá - meredve léteznek a művész által létrehozott, olykor jelzésszerű, kiürülő vagy hirtelen véget érő, voltaképp végtelen (álomvásznakra vetített) jelenetekben, terekben. És amikor benépesül a tér: e színes kavalkád sokszor ellentétben áll a festő „háttereivel", az ódon vagy egzotikus építmények, szobrok vagy kutak mozdulatlanságával, és a tiszta, egy színnel festett felületek tűnődő hangulatával. Mayer Hella itthon és külföldön zajló „párhuzamos élete" révén sokféle hangulattal, hatással találkozik: érződik képein az a kettősség, amit a vándorlás és a visszatérés jelent számára. Az út véget nem érő: egyszerre halk álomvilág és hirtelen megébredés, majd újbóli ellankadás végtelenségét viszi.

 

 

Traumák - nem vesszük komolyan őket, „csak" a felszínt. A kiállítás esetében a képek tökéletes festői és kompozicionális megoldásait és hatásait, melyek a festmények „szöveteiben" rejteznek, a festékfoltokban rejtett sebekként, hegekként feszülnek. „Szépségflastromok", melyeket műélvezet közben erényként élünk meg, olyan esztétikai, technikai feszültségként, mely még élőbbé, izgalmasabbá varázsolja műveiket. E festőkben zajló, régi vagy újbóli feszültségek, mint bármelyikünkben, erősebben-oldottabban jelentkeznek, ám ők kivetítik ezeket. „Ősjelenetek" gyermekekkel, felnőttekkel, hol felismerhetően magukkal a művészekkel, ismétlődnek, visszatérnek - játékos, felszabadult formában, festéken feloldva - és talán feloldozva is.