Somogyi Aranka: Családi snapszer 5.
A szeretet megosztó kategória. Ha utál, akkor tanulatlan, primitív bunkó, ha szeret, igazi őserő lakozik benne. Ha szeret, jólértesült, ha utál, procc kis picsa. Ha szeret, művelt, ha gyűlöl, igazi kékharisnya. A többi ugyanúgy.
És most ugyanez fordítva.
***
A fémből készült légóajtóról meg annyit, hogy amikor az oroszok jöttek zabrálni, csak a mi kajánk maradt meg eldugva a pincerekesz mélyén. Az oroszok zsákokkal jöttek, elvettek mindent, amit ehetőnek vagy ihatónak véltek. Nagy garral csapták ki a vasajtót, az meg pont rányílott a mi kis faajtónkra, eleget mérgelődött emiatt a nagyanyám, hogy ilyen buta helyen szerzett a nagyapám fakkot. Az meg szépen takarásban, az oroszok mindent kipucoltak, de az ajtó mögé nem néztek be.
Így van ez, ha az ember nagy svunggal csinál valamit. Rohan, pakol, ordibál, intézkedik, az ajtó mögé meg nem néz be. Túl gyorsan kell túl sok minden, a lényeg meg lemarad.
***
A háromnapos szabadrablást is megúszták, a romok mögött nehezen volt megközelíthető a pincelejáró. Egy szem kapatos orosz katona keveredett oda, nőt szeretett volna. A három lány beágyazva feküdt egy fél napja a dunyhák között, rajtuk a nehéz ágytakaró, az egészen meg végigfeküdt a nagyanyám. Ez nem volt jó ötlet, mert az orosznak rögtön megtetszett a csinos, karcsú asszony. Hálistennek Stern bácsi, a viceházmester elővarázsolt egy üveg francia konyakot, mondta az orosznak, vigye csak az asszonyt, de előbb igyanak áldomást. Addig itták az áldomást, amíg Napoleon legyőzte az oroszokat, mármint a mi oroszunkat, akinek a szervezete nem tudott megbirkózni a szokatlan itallal, egyszerűen kidőlt. A pincelakók meg szépen finoman elhuzigálták egy másik romos ház bejáratához, nehogy visszataláljon. Szerencsére Stern bácsi az első háború után jó sokat töltött orosz fogságban, nem volt gond a kommunikációval.
A nagyanyám harmincnyolc éves volt. Úgy gondolta, egy öregasszonyt úgysem bántanak, csak a lányait féltette. Azt hitte, ő már túl van az ágybéli dolgokon. Nem nagyon bánta, csak kellemetlenségeket okozott az eljárás, sosem jött rá, hogy a férje mit eszik ezen az egészen. Így aztán végül is jól járt, hogy a nagyapám lelépett. Ugyan nem volt mit enni, de legalább egyedül alhatott az ágyában. Még további negyvenhat évig.
Lánykorában nem alhatott egyedül, a testvérével osztotta meg a fekhelyét. Sok gyerek volt, a fiúk fejtől-lábtól feküdtek, a két nagylány kivételes helyzetben egy külön ágyban ketten. Az esküvője után a nagyanyám indult aludni a húga mellé. Úgy szóltak neki, hogy a tisztaszobában fekszik majd le, a férje mellé. Ez nagyon meglepte. Tudta ugyan, hogy a házaspárok egymás mellett alszanak, de nem gondolta, hogy ez most konkrétan őrá is vonatkozik.
***
A tapintás. Azt felejti az ember el a leggyorsabban. A fém hidegét, a pokróc durvaságát, a bőrszövet rugalmasságát. Ha két ujját összeérinti az ember, nem érzi. A bőrt. Csak más bőrét érzi. Aztán többé nem. Negyvenhat évig alszik egyedül az ágyában. Kényelmesen kinyújtózik, nem ütközik másik testbe. Alhatna meztelenül vagy flanellpizsamában, nem látja senki. Felöltözve alszik, hogy még véletlenül se érhessen a bőréhez. Hátha eszébe juttat valamit. Zuhanyozáskor szivaccsal dörzsöli magát tisztára, nem ér a testéhez. Elhitte a férjének, hogy nem jó hozzá érni, az ő bőre nem olyan. Mint azé a másiké.
Somogyi Aranka
Forrás:
Somogyi Aranka
„Nem ezt ígérték neked”– szól Somogyi Aranka egyik versének első sora. Ha úgy tetszik, ennek a sornak kibontása az ő költészete; nem felháborodott, nem számon kérő, inkább csodálkozó. Néha keserű, olykor önsajnáló, és még az önsajnálatban (patkányfogóban) is önreflexív. Verseinek beszélője sok mindenen túl van már, máskor épp túl akar lenni. Ez a feladat, ha úgy tetszik, gyászmunka,a töprengés be nem teljesült ígéretek felett egy megkapóan ismerős mikrovilág elemei – konyhakések, borsószemek, térképészetileg beazonosítható kocsmák vagy kórházak, régi cipők és osztálytalálkozók – között zajlik. Valami rendeződni próbál. Gyanakszom, hogy Somogyi Aranka (lévén matematikus) pontosan átlátja, hol, hová lépünk majd ki ebből a fura labirintusból. S közben, útközben az ember már kínjában nevet. Ami(vel) viszont erőt ad.
Az égő zsiráf (töredékek)
Az égő zsiráf 2010. február, Kalligram)
Családi snapszer 1-5,
2011. december, Irodalmi Centrifuga
Irodalmi Sátor - Volt fesztivál
http://elofolyoirat.blog.hu/2011/06/29/ujra_irodalmi_sator_a_volt_fesztivalon