Az Egyirányú út c. darab megtörtént esetekből építkezik. Fő szála olyan újsághíreket vesz alapul, melyek arról szólnak, hogy valaki kilátástalan helyzete miatt úgy próbált pénzhez jutni, hogy a rendőrségnek azt állította „valótlanul”, hogy kirabolták.
Először lemegy az előadás, melyben Szandtner Anna kirabolt postáslányt játszik, Thuróczy Szabolcs pedig a lányt kihallgató rendőr, s feltűnik Polgár Csaba is a színen mint kamionsofőr és a lány szerelme.
A kollázsszerűen építkező előadásban az önrabló Postásnő történetének fókuszában nem a pénztelenség áll, hanem az a megdöbbentő feszültség, szabadságvágy, ami az évek óta gyűjtött hírekből, újságcikkekből sugárzik.
Az, hogy egy jobb élet utáni vágy, ennek reménye felülírja a realitásokat és szinte bármilyen kockázatot megér. Az önrendelkezés, az autonómia iránti vágy sokszor elhamarkodott döntéseket szül, és a tehetetlenség okozta frusztráció átgondolatlan, katasztrofális kimenetelű lázadásokban tör ki.
A tettes néhány százezer forintért kockáztatta egész egzisztenciáját és a börtönt. Az önrablás nem más, mint egy hamis forgatókönyv, amit meg kell írni, bizonyítékokkal alátámasztani, és az áldozat szerepét hitelesen eljátszani a nyomozók számára. Egy, a mai magyar valóságban viszonylag gyakran előforduló abszolút színházi helyzet, amiben nagyon éles szemű kritikusok előtt kell játszani, élesben.
Magyar táj, magyar ecsettel, zsákutcás sorsokkal – a kritikusoknak nagyon tetszett az elődadás (visszhangja itt olvasható, részlet az előadásból itt látható), de ezen az estén maguk a nézők is hangot adhatnak véleményüknek, mert az előadás után Kritikus Óra kezdődik a Mu Színházban, azaz a közönség kérdezheti a produkció résztvevőit.
Előadás: 2012. február 27. 20.00 MU Színház
Az előadás után a közönségé a szó: az Egyirányú út rendezőjét és színészeit lehet faggatni.
A 21.15-kor kezdődő beszélgetésen jelen lesz Kovács Dániel rendező, valamint Szandtner Anna, Polgár Csaba és Thuróczy Szabolcs.
Helyszín: Mu Színház
Cím: 1117 Budapest, Kőrösy J. u. 17.
Tel: 061-209-4014 /209-4015
E-mail: szinhaz@mu.hu