Natalia Lach-Lachowicz, a lengyel konceptuális művészet nagyasszonyának életmű kiállítása az Ernst Múzeumban 2012. január 19-től 2012. március 18-ig. Natalia L.L. szerint a művészet, amit csak szerelemből lehet csinálni, a legfontosabb érték az életünkben.
NataliaLL: a művészet az egyetlen olyan tevékenység, ami szembeszállhat a pusztulással, a hétköznapok depressziójával és a már-már elviselhetetlennek tűnő félelmekkel. NataliaLL minden valamirevaló magyar művészt mélyen érint. Ma Deák Csillag és Külös Lajos NataliaLL élménye szól.
Deák Csillag - Megtalált koponyák
Ernst múzeum, Opus magnum, Natalia LL virágzik, mi az, hogy virágzik, bibéje faltörő kosként mered a nagyvilágba, mobilis, nem önmagától, valami más mozgatja kipusztulásig, őssejt és önnemzés egy virágban, világban.
Koponya I. / Czaszka I. (1995)
A kiállításcím nem keveset ígér. A művésznő keresztneve mellett a két lengyel családnév rövidítése, LL, akár kétszer ötvenet is jelenthetne, ha római számként olvasnánk. A lengyel konceptuális művészet egyik legizgalmasabb alakja, Natalia LL életművét közel ötven év, közel ötven munkáiból ismerhetjük meg. Nem csak a cím, a név, hanem a plakáton, prospektuson látható kép is felkészíti a látogatót a váratlan impulzusokra.
Fekete háttéren fehér, műanyag koponya. Nem akar igazinak látszani, ismeretlen személyé, másolat, vagy inkább megkonstruált tárgy. Virágok nőnek ki belőle, piros és fehér flamingóvirágok, sárga bibéjük égnek mered, a koponya állkapcsából banán lóg ki, a bibe formáját imitálja, egy letisztult Arcimbaldo kép, mégsem manierista, nincs túldíszítettség. Az élő és élettelen egy.
Az első teremben óriási, színes digitális nyomatok fogadnak, A szellem születése (2000), A félelem, terror erotikája (2006) a hús születését rejti, összeolvadó képek, egymás szellemképei, maszkok, arcokon és félredobva, önmagukat megsokszorozó képek. Laokoon kígyói tekeregnek a testek körül, a fejet takaró gázálarcok nem a külső támadások ellen védenek, biológiai fegyverek, lélegeztető indák egyetlen kapcsolatként a külvilággal, de fojtogatnak is, önmagukat kötik gúzsba.
A hatalmas digitális printeken a testek egymásra vetülnek, férfit sejtünk mögöttük, de a vörösre lakkozott lábujjkörmöket és női cipőket látva, rájövünk, figurái egy cipőben járnak, szellemképek maradtak. Mindenütt mozgás és mobilitás, az állóképeken is.
Fogyasztói művészet (1972). Fontos tudni, a hetvenes évek elején járunk, a konzervatív Lengyelországban hiánygazdaság van, banán nincs. Kétszeresen átvitt értelműek a vágy objektumai. Ha nem vesszük figyelembe a művek keletkezésének időpontját, olcsó gegnek tűnnek, csak a ma már elcsépelt, erotikus felhang jön át. A banánt kóstolgató, fogyasztó nő fénykép sorozata filmkocka is lehetne, egymásutánjuk beindítja fejünkben a néma mozgófilmet, majd installációként, a képernyőn, beindul Brünhilda álma. Fején hatalmas virágkölteménnyel, hófehér kálákból, harcol a banánnal. Karddal támad rá, veszi el szüzességét, majd kéjgyilkosként kivégzi, széttrancsírozza a fallikus szimbólumot újra és újra. Az egymásra rakott farönkökön, mint elcsúszott gerinccsigolyákon, a brutális aktus áldozatbemutatás is lehetne. Wagner muzsikál. Brünhilda álma határtalan. Banánhéjjal, vagy a nélkül, lemeztelenítve, önmaga ellentétébe fordítja, belé hatol, koponya is előkerül, üres szemgödrébe nyomul. A képernyő előtt, mint egy frissen hantolt síron, virágcsokor fekszik. Hófehér és halványrózsaszín kála.
A vetítőteremben három oldalról kapunk videofilmet, egyidejűleg. Szemünk egyszerre két falat tud befogni, a harmadik háttér marad. Választani kell, melyik kettőre koncentrálunk, vagy akár egyre. Nem szerelmi háromszög és nem szentháromság. Más időpontban készült filmeket látunk (1974, 1997, 1994), mégsem érezzük ezeket nem összetartozónak, a monotónia, visszatérő motívumok mindháromban fellelhetők. Felnagyított női test vibrálásai, finom geometria, mozgás és forma egysége. Áradás után, a tó partján nő fekszik a homokban. Kígyó formájú hordalékággal visszafelé meri a homokot, visszajátszás, mintha maga lenne életének homokórája, beássa magát, de nem dugja fejét a homokba, modern Sziszifusz. A középső vetítővásznon ember nagyságú flamingóvirág, égbe meredő bibével, ringatja magát, ringatja valami. Az élet lüktetését látjuk több perspektívából, rajzolatai Rorschach-tesztjét próbáljuk megfejteni. Kinagyított virágszirmának barázdái betöltik a vetítővásznat, élnek, agytekervények is lehetnének, de törékenyek, ezeket nem védi koponya. Ha odafigyelünk, talán megtudhatjuk, mi van legbelül.
Karácsony van, az ünnepi asztal megterítve, gyümölcs a tálban. Banán. Nem narancs, nem mandarin, nem szőlő. Sárga-zöld banán, még nem érett, nem barnult. Ritka kincs. A banán burkát kézzel kell lefejteni, és a belső részt elfogyasztani, szájba venni, beléharapni. A hetvenes évekből származó képek erotikusak, csak már nem hatnak. Mindennap ehetünk banánt, rogyásig, és nem kell sorban állni. De már unjuk, közhelyes, könnyen érthető, átlagos.
A nő alávetettségéről, szexuális tárggyá való lefokozásáról van szó. A vágyról, amely férfi központú, amit felvállal Natalia LL is, maga is tiszteletbéli férfivá válik, férfi szemmel néz a nőkre. Videó installációjában (Brünhilda álma, 1994), amely túl hosszú, sok az ismétlődés, ha formailag eltérőek is az egyes részek. Egy nő, hegyes, vékony karddal szurkálja a banánt, a vágy féktelen. Átváltozást látunk, a férfit jelképező banán nővé válik. A kard is fallosz jelkép, de lehet férfi és férfi közötti kapcsolat is.
A banán trancsírozásakor megszűnik a férfi, megszűnik a nő, marad a velő, a belső, láthatatlan világ, amely befogad valamit, és remeg, fehéren, csillogón. Végül a vágy martalékát látjuk, az anyagot.
A Natalia ist sex (1970-1976) képsorozata, már kordokumentum. Akkor nagyot szóltak, a performanszokkal együtt. A művészet a szabadság keresése. A szabadság önmagában is cél. A művészet eszköz ennek a célnak az elérésére – írja Natalia LL, és még később hozzáteszi – a bűntelen művészet közel kerül a bűnhöz, hogy szent lehessen. Csak a művészet valóságában válhatunk szabaddá és függetlenné.
Egyik teremben három videointsallációt láthatunk (Impressje, 1974, Menego, 1997, Mozgó virág, 1994). Bibe, agy bordázatát idéző virág, száraz faág, hol az aktust, hol annak hiányát jelképezi, homokba temetve elérhetetlenné válik a nő, terméketlenné, kiszárad a föld, jön a víz, de nem zöldül ki semmi, a remény veszik el, megöregedtünk. Még önfeledten élvezzük a nő meztelenségét, ficánkolását, mellének mozgását, a test táncát, de itt már nincs kivel táncolni, nem valaki előtt folyik, mint Salome esetében, Nathalia LL-nél már nincs tétje a táncnak, az önfeledtség önértékké és öncélúvá válik. Szabad a mozgás, szabad a szerelem, ha az aktussá is válik egy adott pillanatban. A természet már rég elrendezte a kapcsolatokat, csak mi, emberek, bajlódunk a megoldással. Nem vagyunk mobilisak, ami Natalia LL számára fő érték.
Brunhilda II (1993)
Határokat lép át Natalia LL, sokak által át nem élt vagy élhető határokat, ezzel is jelzi, ez is lehet rabság, a folytonos változás, de rabságát mindenki szabadon választja. Ha éppen társával szeretkezik, megmutatja a világnak, hogyan néznek ki közben. Nem néznek ki közben, álarcot viselnek, akár a néző, aki néha rákényszerül, hogy elgondolkozzon arról, ki vagyok, hogyan nézek ki, mit kívánok és miért, kivel és hogyan.
Vágyak és célok, a célokat segítő eszközök örök harca, mit lehet, és mit nem lehet, mitől nem szabad félni. Nem tudjuk, maszk nélkül látjuk igaznak a nőt, vagy maszkkal válik igazabbá, hihetőbbé és szerethetővé. Igaz, ez utóbb derül ki, előre csak sejteni lehet. Natalia LL világra tárta bájait, képekbe álmodta őket, madarakba (A szabadság madarai, 1999), mesél, függetlenségünkre akar hatni, nem megbotránkoztat, csak figyeli érzelmeinket és vágyainkat.
Natalia LL képes elhitetni velünk, hogy szabadságunkról van szó, küzdenünk kell, hol önmagunk ellen, hol a torz és sommás ítéletek ellen. Akár egy életmű megtekintésével.
Forrás:
Opus Magnum. Korlátozás. Territórium. Meghatározás.
Natalia LL életmű-kiállítása
Ernst Múzeum, 2012. január 19. – március 18.
Nyitva tartás: keddtől vasárnapig 11:00-19:00
Ernst Múzeum, 1065 Budapest, Nagymező u. 8.
