Nindzsa Vídia olimpiai felkészülése
SportElla nemzeti edző- és tornatanárnőt folyamatosan áthatja az erő, illetve maga is átadja az AnyaÚrnő által közvetített energianyalábot pártfogoltjainak. Szinte olyan ez, mint amikor Obi-Wan Kenobi tanítja az ifjú Luke Skywalkert. SportElla minden edzés előtt továbbítja az üzenetet Nindzsa Vídiának is: "Az erő veled van!"
Szükséges is az energia, hiszen Vídia heti négy alkalommal vesz részt birkózó edzésen, ahol másfél órában kell felvennie a lépést és küzdelmet az ifjú titánokkal. Kőkemény munka folyik az edzőteremben, változatos tréningek követik egymást napról napra. A sportember mindig a maximumot adja ki magából, a foglalkozások végén csavarni lehet a vizet felszereléséből. A hatalmas erőkifejtés és koncentráció teljesen igénybe veszi Nindzsánkat fizikailag és mentálisan is, noha nála ideálisabb „paraméterekkel” nem sokan dicsekedhetnek. Azonban új mozdulatok begyakorlása, elsajátítása olykor csak úgy sikerülhet, ha az ember fejében egy mikrochip irányítja a testet és a gondolatokat. Ez keveseknek adatik meg.
Az élsportoló a gyakori túlterhelés miatt nem kerülheti ki a sérüléseket sem. Baleset akkor is történhet, ha az ember izmai erőtől duzzadnak, és fittebbnek érzi magát, mint valaha. A felkészülés során Vídiának is volt már boka-, térdficama, ami a korábban űzött kézilabda és gyeplabda múlt hagyatékai is. A birkózás veszélyes sport, a test elég gyorsan cserbenhagyhatja a sportolót egy új mozgássor közben. A Nindzsa múlt heti edző balesete egy durva nyaki rándulás, amit ellenfele emelt haránt fordítása közben történt.
A teste összecsuklott, arca a mellkasába fúródott, Ő azonban az iszonyú fájdalom átélése után pár perc múlva megrázta magát, és folytatta a tréninget. Aki valaha is sportolt tudja, hogy az edzésen vagy versenyen bekövetkezett sérülés nem azok ideje alatt, hanem pár órával később mutatja meg az igazi kínt és szenvedést. Szerencsére nemzeti tornatanárnőnk, mint szakavatott masszőr az orvostudományokban is járatos, mindig tudja a leghatásosabb és leggyorsabb gyógymódokat, így a nindzsa 4-5 nap elteltével ismét teljes értékű munkát végezhetett.
A külső, laikus szemlélő a legtöbbször azt hiszi, hogy gyerekjáték lebirkózni 3x2 percet, s nem érti, miért is fújtatnak ennyire a versenyzők már 1 perc után. SportElla kipróbálta magát ebben a sportágban, s persze nagyobb testtömegében és erejében bízva azt hitte, nagyon könnyedén végrehajt egy-két fogást, emelést, forgatást. Tévedett, a nála majdnem 20 kilogrammal könnyebb birkózónőt egyik irányban sem tudta kimozgatni, a nindzsa máris páratlan technikai tudásra tett szert.
A nemzet tornatanárnője arra bíztat mindenkit, hogy ha nem is egymás fülét letépve, de odahaza tolják el az asztalt a szobában és a gyerekekkel, barátokkal, esetleg évődve kedvesükkel harcoljanak egy kicsit, próbálják vállra vinni a másikat. Elég hamar rá fog jönni mindenki, ez aztán igazán kemény, néha emberfeletti sportág! Vídia is ezért választotta a birkózást, és 4 hét múlva megmérettetik az Eurogames Olimpiai versenyén. A cél adott, s remélhetőleg minél több szurkoló látja majd, ahogy a dobogó legmagasabb fokára lép fel az igazi Kill Bill!
A folytatásban: a felkészülés utolsó fázisa, mentális ráhangolódás, az Eurogames versenyrendszere.
SportElla