Fred Astaire jelenti
Szóval az úgy kezdődött, hogy SportElla már ifjú suhancként szeretett volna társastáncot tanulni, ámulatba ejteni partnereit ide-oda riszáló csípőmozgással, fantasztikus lépéskombinációkkal. Ehelyett azonban maradt az élsport és a két ballábas tömbmozgás. Napjainkban több kilogramm fémmel és számtalan műtéttel a lábában elérkezettnek látta az időt, hogy félelmeimet leküzdve Tony Manero után szabadon, elinduljon, mint a helyi diszkó táncos sztárja. Felvette fehér nadrágját, és a hozzá illő inget, táncos cipellőt! Kezdőként, de lelkesen vágott bele a „hétfő esti lázba” .
Szerencsére néhány ismerős arc is fogadta a nemzet tornatanárnőjét, így kötetlenül kezdhette meg a táncórákat. Az oktatónő a keringő alaplépéseivel próbálta a kb. 16 főből álló csoportot mozgásra bírni. Egy lépés jobbra, majd előre, onnan balra és újra vissza a kiinduló helyzetbe, mintha egy mágikus négyzet sorait rakná ki az ember. Nem is olyan nehéz, s már tovább is haladt a csoport, jöhetett a tangó, jive, végül a cha-cha-cha kezdőlépéseinek sorozata. A másfél órás foglalkozás után hazatérve már szinte semmire nem emlékezett SportElla, csak arra a feledhetetlen érzésre és örömre, amit a tánc élménye okozott.
Már a második alkalom után egy hétvégi táncestre került sor. Itt lehetőség nyílt arra, hogy jobban megismerjék egymást a táncosok és gyakoroljanak egy kicsit a haladó és profi csoport tagjaival. Lassan gyűlt a társaság, majd hirtelen, egyik pillanatról a másikra megtelt a tánctér. SportElla nyitott szájjal ámult-bámult, hogy milyen kecsesen és lágyan ringanak a párok a különféle zenékre. Ez most rumba, salsa, vagy cha-cha-cha? Na, tornatanárnőnktől bármelyik lehetett, hiszen az órákon az egyedüli zenét a sípja biztosítja. E gondolkozását két közeledő láb szakította félbe. – Jössz táncolni? Énnnn?- kérdezte SportElla, akit levert a víz egyből. Majd megindult a számolás: 1-2-3 ví-zi-ló, 1-2-3 ví-zi-ló.
Újra itt a hétfő, ismét ugyanazok a kedves arcok, így nem is fordulhat elő, hogy ne kapjon és adjon az ember egy-két őszinte mosolyt. Tanuljunk valami újat...! Ez még nem baj, de jött az, amitől mindenki retteg: elindul a zene, s meg kell mondani, hogy mi a hozzáillő tánc. SportElla szerencsére kettőt ki tudott zárni, a kacsatáncot és a csárdást. Igen, egyik sem az volt, az új tánc a quick step! „Csaknem szárnyaló könnyedségükkel, túláradó életörömükkel, a térdek és a bokák nagyfokú ruganyosságával úgy mozognak a versenytáncosok, mint a gyöngyöző pezsgőbuborékok.” A pezsgőbuborékokat jól ismerve elég hamar belejött az alaplépésekbe nemzetünk tornatanárnője. S hirtelen még egy gyenge szóvicc is kipattant fejéből:
- Quick, quick!
- Ki kopog?
- A cipőtalp.
A latin vonalat egy újabb tánc képviselte, ez pedig a rumba volt, amit eddig csak kólával ismert, kedvelt SportElla. Elsőre rémisztőnek tűnt a tánc, de a gyakorlatban nagyon szerethetőnek bizonyult. S mivel könnyen elsajátítható, így szívesen elbeszélget, flörtölget az ember partnerével (ha éppen nem folyamatosan a lábát tapossa). Sajnos ezt a „szigorú” tánctanárok is észrevették, s egyből közölték is a következő, s egyben megtanulandó információt, hogy ne nézegessék egymást a párok, fejeket balra fordítani. Természetesen ezek után még a végére jött a „fekete leves”, a jive! Az ugrókötél csoportba simán beiratkozhatna az ember....!
SportElla két hónap elteltével arra bíztatja az eddig félénk, vagy egyedül nem merő táncos kedvűeket, hogy nyugodtan menjenek le a legközelebbi tánciskolába, próbálják ki magukat. Garantált a felhőtlen jókedv, és a napi mozgásadag is biztosított. S természetesen nagyon kiváló lehetőség nyílik ismerkedésre, új barátok, esetleg partnerek megtalálására.
SportElla
