szerző: Lángh Júlia
Bevezetésként tanulságos röviden megnézni, hogyan látják Afrikában azt, ahogyan a külvilág látja őket. Afrika nagy, 54 országa van és milliónyi baja, elmaradottság, éhínség, háborúk – ezt látjuk mi innen, Európából. „Az 5 legnagyobb hazugság Afrikáról” című, a slateafrique.com pánafrikai hír- és elemző portálon március 27-én megjelent cikkében Chawki Amari elsőként azt a sablont említi a téves megrögzöttségek közül, hogy Afrikában állandóan háborúznak. 2011. februári adatok szerint, írja, a világ aktuális 68 konfliktusából 27 zajlik Afrikában, míg Ázsiában 36. A bizonytalannak nevezett békétől a heves összecsapásokig vezető skálán is jobb helyezése van az afrikai konfliktusoknak. A cikk megemlíti még, majd számadatokkal és tényekkel sorra cáfolja a következő előítéleteket: az afrikai migránsok elárasztják Európát; Afrika túlnépesedett; Afrikát a kitartó alulfejlettség emészti; az afrikai bevándorlók sokba kerülnek a francia államnak. A cáfolatok meggyőzően hangzanak, valóban közhelyeket gondolunk Afrikáról, talán mert messze van, és mert mérsékelten érdekel minket, európaiakat.
Mi sem nagyon érdekeljük Afrikát. Végigböngésztem a hálón föllelhető, egyébként impozáns mennyiségű, francia nyelvű afrikai hírportált, vajon mit írnak a görög válságról. Semmit, nem hír. Görögország neve csak a foci kapcsán kerül elő, vagy olyankor, ha például egy új görög nagykövet megy bemutatkozó látogatásra valamelyik államfőhöz. A lapok jelentős részénél nem is volt olyan rovatcím, hogy Világ, Külföld, Nemzetközi hírek, vagy hasonló. Pedig tele voltak határaikon kívüli témákkal, de jobbára a földrészen maradva, Afrikán belül. Hálásan néztem a képernyőmre, amikor a címoldalon itt-ott felkínálták a keresés lehetőségét. Európa, kértem, és a válaszként kapott listán sok más oda nem illő között valóban akadt néhány európai téma, ámbár többségükben bulvárhírek, az angol királynőről vagy egy nőorvos botrányáról Németországban, és hasonlók. Egyébként tele komoly hírekkel, mondom, 54 ország, nagy földrész, van hír elég, kitekintés Afrikán túl, leginkább a Közel-Keletre.
Minket most az érdekel, mit látnak belőlünk, európaiakból az afrikai földrészről nézve. Nem látszunk nagyon fontosnak. Hír tehát alig, de néhány figyelemreméltó elemzés igen, az európai válság témakörében.
Időrendben idézem, visszafelé. A TamTamGuinée (Guinea) egyik június eleji számában olvashatjuk az Európai Unió közleményét a humanitárius segítség európai támogatottságáról. Az Eurobarométer közvéleménykutatása szerint a válság ellenére megnőtt az európaiak készsége a támogatásra. A megkérdezettek 88 százaléka fontosnak tartja, hogy az EU továbbra is finanszírozza a humanitárius segélyeket, ez 9 százalékos emelkedést jelent 2010-hez képest. Közel ugyanennyien, 84 százaléknyian gondolják, hogy a támogatást fönn kell tartani az aktuális gazdasági válság és a közpénzekre nehezedő nyomás ellenére is.
A congopage.com (Kongó-Brazzaville) politikai hírei között 2012. június 8-án az RFI-re (Radio France Internationale) kattintva: „EU: az európai belügyminiszterek felülvizsgálják a schengeni megállapodás alkalmazásának módozatait”. A téma érzékeny afrikai szempontból, de azt nem lehet tudni, hány érdeklődő nyitotta ki a cikket.
A pánafrikai afrik.com május 30-i számában meglepő címre bukkantam: Európai bevándorlók, akik a nyomor elől Afrikába jönnek, írta Assanatou Baldé. Spanyolok és portugálok árasztják el Afrikát, munkát keresnek. Április közepén, az algériai partokon elfogtak négy illegális spanyol bevándorlót. Meglepő hír, kommentálja a cikk, általában az afrikaiakat kapják el a spanyol partokon. Angolából nemrég utasítottak ki 42 portugált, illegális munkavállalókat. „Szigorúan követjük a migráció ügyében kialakult jó nemzetközi gyakorlatot” – nyilatkozták hivatalosan. Állítólag Portugália pártolja az elvándorlást. Az írás idéz egy portugáliai vezércikket: „A vén Európa legyengült. Az eurózóna a robbanás határán, fenyeget a recesszió. Afrikában fenntartják a gazdasági növekedést. És ha a fiatal európaiak átkelnek a Földközi-tengeren, hogy emigráljanak?” Az idézethez az afrikai újságíró hozzáteszi: „És ha egy nap Afrika valódi Eldorádóvá válna mindazok számára, akik menekülni akarnak az európai nyomor elől?”
Europe meets Africa (The Strait of Gibraltar) – flickr/sir-henry
Május 29-én „Hová tart Európa” címmel a közép-afrikai hírügynökség lapja, Les Dépêches de Brazzaville közölt szerkesztőségi elemzést, amelyről azt hinné az ember, hogy visszhangot kelthetett, de ilyesminek egyelőre nem találtam nyomát.
Tömörítem a cikket. Növekvő nyugtalanság az Európai Unió sorsát illetően, bajok Görög-, Spanyol- és Olaszországgal, Portugáliával, és lesznek nemsokára a kelet-európai országokkal is: ez még nem látszik, de nemsokára fognak hallatni magukról. Lábra áll-e Európa? A kétségeket a világ tőzsdéinek fluktuáló mozgásai jelzik. Az európaiak előtt három út áll. Egy: habozás nélkül amputálni a beteg részeket, majd reintegrálják őket, ha jobban teljesítenek. Kettő: éppen ellenkezőleg, siettetni az integrációt, az amerikai utat követve egyenesen a föderációig, ami az európai népek közös nevezője lehet. Három: megpróbálni úrrá lenni a válságon, megőrizni a jelenlegi formátumot, a szabályokat szigorítva, a növekedést fejlesztve, az igazgatást és ügyvezetést rendbe rakva. A gond egyrészt az, hogy senki nem tudja, hogyan kellene kezelni a problémát, másrészt az, „hogy, mint hasonló esetekben mindig, föltámadnak a régi démonok, a szeparatizmus, a mindent magának akarás, a nemzeti egoizmus démonai: sohasem sejtett erővel törnek föl, pontosan úgy, mintha mindaz, amit ezek az európai népek megéltek a második világháború vége óta, semmit sem nyomna a latban”. Csak vigyázzanak, ne provokáljanak ki olyan politikai konfliktust, amelyből az Öreg Kontinens már nem térne magához. A cikkíró, leszögezve, hogy szerinte csak az integráció útján előrehaladva lehet elkerülni az összeomlást, nem biztos benne, hogy az európai vezetők az elmúlt évek megrázkódtatásai hatására ezt az utat fogják választani. Európa partnerei mindenesete jobb, ha fölkészülnek a válság súlyosbodásának következményeire. „Az afrikai országok különösképpen bölcsen tennék, ha haladéktalanul összeadnák az erejüket, hogy megfigyeljék, elemezzék, előre lássák és így előre kivédjék azt a zűrzavart, amelyet Európa és a pénze brutális szétesése, illetve eltűnése bizonyára kiváltana.” A szerző javasolja a kételkedőknek, emlékezzenek vissza a nyugat-afrikai pénznem, a CFA frank devalvációjára 1994-ben, hogy fölmérjék, „micsoda károkat okozhatnak olyan döntések, amelyeket egy másik földrészen hoznak, kizárólag nemzeti érdekek alapján, és anélkül, hogy az érintettekkel valamennyire is konzultálnának”. A cikk arra biztatja a Nyugat-afrikai Gazdasági Közösséget és a Közép-afrikai Gazdasági és Pénzügyi Közösséget, hogy ragadják meg a kínálkozó alkalmat, és szervezetileg hallassák a hangjukat, mutassák meg, hogy joguk van a szólásra és a tettre a nemzetközi életben.
A Mutations című kameruni hírportálon találtam február 26-i dátummal egy hosszú írást Julie de la Brosse, Ali Bekhtaoui, Yves Adaken tollából. Címe azt ígéri, hogy 10 leckében elmagyarázza az euró megmentését. Ezt valóban részletesen meg is teszi, csakhogy a cikk nem saját írás, Párizsból vették át az Express-hez tartozó L’Expansion tavaly októberi számából. Arról tehát nem ad információt, hogy milyen az EU-ra és az euróra vetett afrikai tekintet, de arról igen, hogy mit olvashatnak az afrikaiak, ha érdeklődnek a mi ügyeink iránt.
A L’Express du Faso című burkinai lap, 2012. február 21-én közölt egy cikket Cerise Assadi-Rochet tollából, „Eurózóna: amikor ég a ház” címmel. Ahhoz a hírhez kapcsolódva, hogy az eurózóna pénzügyminiszterei összegyűltek Brüsszelben, hogy megtárgyalják a második mentőövet Görögország számára. A cikk ismerteti a számokat, a tényeket és a kockázatokat. „Ha a mentőtervet elfogadják, az további 130 milliárd euró, amit az állami hitelezők nyújtanak Görögországnak. Forog a fejünk egy ekkora összegtől. És amíg a mi fejünk forog, a görögöké forrong. Mert ha a tervet elfogadják, az eddigieknél is keményebb megszorításokra számíthatnak.” Részletezi, milyen pénzügyi megszorítások várhatók, és egyértelműen állást foglal ezek ellen, a növekedésre helyezve a hangsúlyt.
„Bármennyire ellentmondásosnak tűnik, nincs más parancsszó Európában, mint a liberalizmus megerősítése, még akkor is, ha ez volt az eredete az eurozóna elbizonytalanodásának. A válság légkörében a felemelkedő országok félelmet keltenek. Messze van ma már a Nyugat aranykora, amikor diktálhatott a világ többi részének. Az erőviszonyok változnak, és mindenki azt reméli, hogy megmenekül a csávából. Az öreg földrész nagyban igyekszik megmutatni, milyen erős, egyesült, szolidáris és mennyire képes túlélni az eseményeket. De nem halott-e ma már ez az Európa?” Néhány, az EU működését érintő kritikus megjegyzés után ezzel zárul az írás: „Ma a görög népet fosztják meg a szuverenitása egy részétől. Mit hoz a holnap? Bizonyára lehet számítani egy újabb tervre, megmentendő az Európai Uniót, amely pedig nap mint nap bizonyítja kudarcát.”
A cikkhez egyetlen kommentár érkezett: „Eurózóna, ha ég a ház, ideje, hogy kilépjünk, és szakítsunk a CFA frankkal, az afrikai francia gyarmatok frankjával. Emiatt jönnek egymás után a devalvációk.”
A CFA frankot a gyarmati korszak anakronizmusának nevezi a congopage.comjanuár 15-i számában René Mavoungou Pambou. A CFA az egyetlen gyarmati monetáris rendszer, amely túlélte a gyarmatosítás korát, írja, és a mai napig lehetővé teszi Franciaország számára, hogy ellenőrizze és kifossza ennek a pénzügyi zónának az államait.
Franciaországról érthető módon valamivel többet írnak, hiszen mind francia gyarmatok volt hajdan, és a kapcsolatokat Párizs a mai napig szereti szorosan tartani. Illetve ebben várnak változást, akik várnak, a nemrég megválasztott szocialista elnöktől. Láthatunk néhány kishírt az elnökválasztásról, az új first ladyről, akinek a társadalmi státuszát – nincsenek összeházasodva az elnök Hollande-dal – az egész világsajtó felemlegette.
Európa szerepel még a TchadForum március 15-i számában, átvéve a La Repubblica Rome cikkét: A bio kiéhezteti Afrikát. Civil szervezetek jelentései szerint az európaiak afrikai hektárok millióin termelnek bio-üzemanyagnak szánt növényeket olyan földeken, amelyek alkalmasak lennének élelmiszerek termelésére. Franciák, németek, olaszok és amerikaiak használnak ki Svájc méretének megfelelő afrikai földet, hogy gondoskodjanak az autóik és az elektromos erőműveik ellátásáról.
Megemlítenék végül egy tavalyi cikket: a Lefaso.net burkinai portál 2011. november 13-i száma közli Jean-Pierre Bejot írását a La Dépêche Diplomatiquecímű, Szenegálban kiadott pánafrikai lapból. Bejot elemzésében hivatkozik Serge Michailof két nappal korábban, a párizsi Libération hasábjain megjelent, „Afrikai lecke Görögországnak” című cikkére. (Serge Michailof közgazdász, a Sciences Po professzora, a Világbank és több segélyszervezet tanácsadója évtizedek óta a déli országok fejlesztésével foglalkozik, és „Ég a házunk Délen” címmel két éve jelent meg figyelemreméltó könyve Párizsban.)
Michailof szerint a görögök tiltakozása a megszorító intézkedések, különösképpen a bérek és nyugdíjak csökkentése ellen az afrikai „strukturális kiigazítás” korszakára emlékeztet az 1980-as években és a 90-es évek elején. Konkrét példaként Elefántcsontpart esetét idézi, amikor ez a program a brutális elszegényedéssel politikai válságokhoz és a szélsőségek előretöréséhez vezetett. „A gazdasági zsákutca pénzügyi, majd politikai zsákutcához vezet, s végül olyan válságot okoz, amelyben a ’demokráciák’ összeomolhatnak.” A fegyverszünet napján (november 11-e, az első világháború bejezése ünnepnap Franciaországban) a professzor arra emlékeztet: „A versailles-i szerződés óta tudjuk, hogy nem szabad megbüntetni a népeket vezetőik tévedései miatt. (...) Afrika húsz évet várt, mire végre megjött az elkerülhetetlen döntés, az adósság eltörlése. Kíméljük meg Görögországot azoktól a szenvedésektől, amelyeket az afrikaiaknak kellett átélniük ez alatt a húsz év alatt. És legfőképpen kíméljük meg azoktól a politikai hányattatásoktól, amelyeket ez a szenvedés kiváltana.”
A másodközlés eredeti forrása:
