Április 11-én és 12-én kerül sor a Radikális Szabadidő Színház előadásában Formanek Csaba rendezésében a Malomudvar Színházi Műhelyben (Soroksári út 48-54) Weiner Sennyey Tibor Szapphó című színdarabjának bemutatójára. Weiner Sennyey Tibort kérdeztük a darabról, s kedvcsinálóként egy hosszabb jelenetet is olvashatsz a drámából. (Ha a darab politikai állásfoglalása is érdekel, akkor olvasd el a II. felvonás első jelenetét a Tiszatáj online-on ide kattintva - érdemes!).

Kedveled a keleti témákat, foglalkoztatnak a távoli kultúrák. A Szapphóval, bár Jáva szigetén írtad, mégis az európai kultúra gyökereihez, a görög irodalomhoz és filozófiához nyúltál vissza. A Kultúrparton megjelent, a dráma keletkezéstörténetét taglaló rövid esszédben számot adsz róla, hogy egy több részletben megtalált jelentős felfedezés, a negyedik egészében megismerhető Szapphó-vers késztetett évekig a témával foglalkozni. Mi érintett meg ebben a versben ennyire mélyen?

Az elmúlás felett aratott szolid diadal. Annyira szolid, annyira csöndes, hogy a mai reflektorhoz és tűzijátékhoz szokott embernek talán fel sem tűnik. A vers arról beszél, hogy Szapphó már nem táncol, siratja ifjúságát, s eszébe jut Thitónosz, a szép trójai királyfi, akibe belezúgott Éósz istennő - a hajnal, s elrabolta magának. Éósz szerelmének kiharcolta az isteneknél az örök életet, de elfeledkezett az örök fiatalságról. Így aztán Thitónosz él, amíg világ a világ, de egyre öregebb lesz. Éósznak pedig végig kellett néznie, ahogy szeretője egyre kisebb, aszottabb, vénebb lesz, s bár óhajtja a halált, de képtelen rá. Végül tücsökké változott, s Éosz kis skatulyába zárta. Tennysonnak is van egy híres verse erről a mítoszról. A Szapphó-verset évekig próbáltam jól lefordítani, hogy egyszerre átjöjjön Szapphó és Tithónosz története, és a mai olvasónak is átérezhető legyen, de úgy sejtettem, hogy több, sokkal több van ebben a versben. Konkrétan egy dráma. Szapphó hatalmas drámája, ifjúságról és öregedésről, szerelemről és életről, halálról és halhatatlanságról. Meg kell jegyeznem, hogy az ógörög eredeti fordításában nagyon sokat segített nekem - mint sok más alkalommal - a kiváló, fiatal filosz, nem mellesleg Erasmus avatott fordítója, Petneházy Gábor, akinek így aztán a Szapphó dráma születését is köszönhetem. Aztán meg az, hogy kaptam egy alkotói ösztöndíjat és visszatérhettem folytatni a kutatásaimat Jávára, ahol volt időm és nyugalmam. Persze közben minden megváltozott idehaza, de legalább írtam egy drámát.

"Olyan volt drámám, mintha gyermekem lett volna, aki most hosszú útra indul. Hirtelen megkötöttem cipőjét, összeborzoltam haját, megszidtam és megdicsértem, de bevallom – ismerve hová indul –, nagyon aggódtam érte." - írod ugyanott. Mi volt aggodalmad fő oka? A félreértés lehetősége aggaszt?

Nem hiszem, hogy olyan nagyon félre lehet érteni. Persze, ki tudja. Inkább azon aggódtam, hogy amit eddig csak néhány közeli ember ismert, hirtelen kikerült egy jávai gazebóból a budapesti aszfaltra. Eleve sokszor érzem magamat magányosnak a "nagy" magyar irodalmi életben, nem mintha jobb vagy rosszabb volnék, csak más. Ez a másságom megbélyegez. Pedig itt a legjobbak mind mások. Ha őszinték akarunk lenni: itt mindenki más. Másságunkban vagyunk hasonlóak. Próbálok nem gyűlölködni és nem úgy politizálni, ahogy a politikát itt sokan felfogják.

Meg ugye itt van ez a valahová tartozás kényszere. Azt hiszik, hogy be kell állni a sorba. Nem kell. Senkinek sem kell. Az íróknak sem kell. Két dolgot nem szabad elfelejtenünk. A játékosságot, és azt, hogy miért is kezdtünk el ezzel az egész irodalom nevű játékkal játszani. Semmi világmegváltás, semmi mártíromság, éppen "csak" tanulni és tanítani. Hajszálnyival többnek lenni annál, mint amiről azt képzelem, hogy én vagyok. Nem énnek lenni. Végképp nem névnek. Ma a magyar irodalom a nevek és képzetek lángjában ég, de majd elmúlik ez is, mert valójában ez az igazi olvasókat a legkevésbé sem érdekli. Tessék írni, írni szépet és igazat, semmi más nem olyan fontos az írásban, mint a szépség és az igazság. A többi már csak úri huncutság. Szóval azért féltettem Szapphót, mert más. De már nem féltem, már külön életet él. Elköltözött tőlem. Nem szakítottunk, csak ő már másoké. Színészeké, és hamarosan a nézőké.

A témád, írod ugyanitt, az idősödő, hazáját elhagyni kényszerülő, elszegényedett Szapphó - aki ugyanakkor erkölcsi győzelmet arat a politikai mindennapok sikerlovagjai felett. Végigolvasva a drámát éppen ez az erkölcsi fölény az, ami Szapphóból megmarad, s az ő alakja helyett a perclovagok tobzódása s az őket szemlélő, eltévedt filozófus messzebbre látása tolul az emlékezetbe. Milyen elemekkel dolgoztál, s minek mekkora szerepet szántál a darabban; mennyit alakult a megírás során a darab eredeti váza?

Inkább csak technikai okok miatt változott. Az eredeti darab mindössze kilenc jelenetből állt. Nem volt benne például a tehetségkutató műsorok paródiája, és Szapphó is csak sokkal később jelent meg a színen. Az egész 45 perc alatt előadható lett volna, de a rendező, Formanek Csaba mondta, hogy ez így kevés lesz, írjak még mindegyik felvonáshoz egy-egy jelenetet. És írtam. Közben pedig változtattam kicsit az egészen is. Aztán kiderült, hogy harmadannyi pénzünk van a darabhoz, amennyi kellene. Akkor megint változtattunk kicsit. Szegény ember kreativitással győz, vagy hogy is van a mondás? Egyébként meg hatalmas dolog, hogy egyáltalán nyertünk a Katona József drámapályázaton. Még akkor is ha harmadannyit is, meg a legkevesebbet, meg egyáltalán. Ilyenkor illik megköszönni. Szóval köszönöm szépen.

Keretes szerkesztést alkalmazol, s elbizonytalanítod a színjáték terét/idejét, hiszen Diogenészt hozod vissza az időben Szapphó és Alkaiosz korába. Mennyiben volt fontos ez a külső tekintet a történet kibontakoztatásához?

Nagyon. Hiszen ez az egész csak játék és illúzió. Színház! Szerettem volna, ha van egy olyan külsős szereplő, aki emlékeztet arra, hogy ez az egész bármikor és bárhol játszódhatna. Ahogy játszódik is.

Miben látod a Szapphó tragikomédia-voltát?

Abban, ahogy az életben is, úgy itt is: a rosszak elnyerik méltó jutalmukat, a jók pedig nemes büntetésüket. Ez szerintem tragikomikus. Tragédiához túl sok bennem az irónia, komédiához meg biztosan túl patetikus vagyok. A határok egyébként mindig nagyon izgattak, például szeretek olyan novellákat írni, amik esszék. A tragédia számomra komikus, és a komédia tragikus. Sírni kell azon, ahogy élünk, és nevetni azon, ahogy meghalunk.

Volt-e a majdani előadói gárda, a Radikális Szabadidő Színház bármilyen befolyással a készülő műre, vagy utólag kerültetek kapcsolatba Formanek Csaba rendezővel és társulatával?

Ők mutatták be A nagy eretnek című novelláskötetem. Három szenzációs színésznő - máig szerelmes vagyok mindhármukba kicsit -, és Formanek Csaba - belé nem, őt "csak" a barátomnak tartom :) . Fent van a youtube-on a könyvbemutató [lásd cikkünkben], nagyon szuper volt. Az igazság az, hogy akkor azt az egész bemutatót teljesen szeretetből, a két szép szememért adták elő, s akkor megígértem Csabának, hogy meg fogom hálálni. Aztán amikor láttam az Oberon világai című előadásukat, már tudtam, hogy a Szapphót nekik fogom írni. A Radikális folyamatosan alakuló, változó társulat, hiszen az ELTE egyetemi színpadából nőttek részben ki, nincs fix helyük a Tűzraktér óta, a Malomudvar is átmenet. Ha valaki tudna adni nekik egy színházat a belvárosban, cserébe írnék neki egy másik drámát. Nagyon jó üzleti ajánlat ez szerintem... 
Szóval a Radikális mostani színészei főleg fiatalok, talán még nem teljesen profik. Ha úgy tetszik szüzek, szépek, szikárak. Éppen, mint Szapphó köre. Bár lehet a szüzességet túlzásnak tartják majd... Persze, ők azért nagyon belefolynak ebbe az egész Szapphó-történetbe. Most ők élnek együtt vele. Hálás vagyok nekik, hogy befogadták.

Nem drámaíróként, hanem költőként indultál. A Szapphó rövid és folytatás nélküli kitekintés erre a területre, vagy tartogatsz még néhány darab-ötletet a tarsolyodban?

Meglátjuk, hogy alakul. Engem lenyűgöz a színház, és szeretek velük együtt alkotni. Az a jó a költészetben, hogy nem érdekes, hogy éppen novellát, verset, esszét, vagy drámát ír az ember. Ezek csak külsőségek. Ruhák, amiket az alkalomhoz illően kell kiválasztani. A költészet az élet és az élet költészet. Ennyi. Bármilyen műfajban.

Részlet Weiner Sennyey Tibor Szapphó című darabjából:
I/4 - Szapphó és Hermész találkozása

SZAPPHÓ: Ki vagy? Talán tudod kérdéseimre a választ.
HERMÉSZ: Lopni jöttem, nem tanácsot adni.
SZAPPHÓ: Helyes, ó, idegen! Lopd el hát tőlem szegénységem mi most legfőbb bánatom.
HERMÉSZ: Hát azt hiszed szegény vagy, Szapphó? Lehet-e bármit is ellopni attól, akinek semmije sincsen?
SZAPPHÓ: Mégis lenne vagyonom, amiről nem tudok? Igazad lehet. Vagyonom nem más csupán életem és lányom, verseim és tanítványaim, tanításom és hazám. Tudom, ezt is meg kell becsülnöm.
HERMÉSZ: Látod-látod, Szapphó, mégis mennyire, de mennyire gazdag vagy! Gazdagabb, mint én: Hermész.
SZAPPHÓ: Te lennél? Valóban te vagy? Bocsáss meg, hatalmas úr, Hermész, te is látod, mennyit szenvedek itt én. Talán csak ezért nem vettem azonnal észre. Esküszöm a boldog istennőre, még abban sincs igazán örömöm, hogy e nagy gazdagság mind az enyém. Meghalni hív a vágy, harmat áztatta lótuszos partjait látni Akherónnak.
HERMÉSZ: Szépen beszélsz, de ne siess úgy, Szapphó. A háború még csak most kezdődik. Látod ez itt a csatatér: Leszbosz szigete, Mütiliné városa. Ugye ismered hazádat, költő? Az első dárdát már elhajítottuk e csatában, s most hőn szeretett istennőddel, Hérával és dicső Apollónnal együtt csodáljuk, miképpen válik ketté az itteni emberek raja. Mondd, Szapphó, ha tényleg te vagy a tizedik múzsa, meg tudod-e mondani, hogy ki a jó és ki a rossz?
SZAPPHÓ: Emberek fölött ítélkezni a ti dolgotok istenek, mi csak ellenséget és barátot ismerünk, s még ebben is mennyit tévedünk.
HERMÉSZ: Ne szökj bölcsességed mögé! Ne menekülj! Válaszolj, Hermész kéri most ezt tőled, még ha kedvesen is, de mégiscsak egy isten. Nosza! Válaszolj: ki jó és ki rossz?
SZAPPHÓ: Hatalmas úr, én csak költő vagyok, de ki másnak árt, ki másnak kárában leli örömét talán lehet rossz, ki másnak segít, ki ad, hiszem, hogy jó.
HERMÉSZ: Tanítványaidnak, Szapphóm, ez lehet elég, egy istennek kevés. És mondd mi jó még?
SZAPPHÓ: Együttérzés, bölcselet, a múzsáknak való áldozás, és mindenekfölött a szeretet. Ha az ember nemesíti testét és szellemét, akkor lelke is ragyogó burokban ég.
HERMÉSZ: Lányodnak talán ez elég, egy istennek kevés. És mondd, mi rossz még?
SZAPPHÓ: Énszeretet, hatalmaskodás, lopás és csalás, hazugság, gyilkolás és főképpen a gyűlölet. Az ember e súlyos terhek alatt lelke örök lángját fújja el.
HERMÉSZ: Szapphóm, iskoladrámába való, ahogy gondolkodsz, nem pedig ide. Elfelejted, hogy én vagyok itt, és te hozzám beszélsz.
SZAPPHÓ: Zavarba hozol, Hermész. Egy isten kérdésére vajon halandó ember megfelelhet-e?
HERMÉSZ: Nocsak, mégis csak nem hiába vagyok itt, s nem hiába jelentem meg neked. Akkor most válaszolj: mi lesz méltó jutalma annak, aki jó?
SZAPPHÓ: Hát jutalomért kell jónak lenni, ó Hermész?
HERMÉSZ: Azt mondtad segítsek, szenvedsz a szegénységtől nem igaz?
SZAPPHÓ: Lónak tűnök talán, kegyes háziállatnak, ó Isten, mi ha jól húzza az igát: megjutalmazódik?
HERMÉSZ: Szikrázol, Szapphó! Mondd, akkor mi méltó büntetése annak, aki rossz?
SZAPPHÓ: Ítéletet mindenki önmaga felett mond.
HERMÉSZ: Nohát, s akkor nekünk mi dolgunk?
SZAPPHÓ: Fogadni imáink, meghallgatni fohászunk, emelni lelkünket magasabbra. Segíteni, hogy megértsük, vajon a jók mért szenvednek, és a rosszak mért aratnak diadalt. Megérteni, hogy miért van szenvedés a földön, és mi a valódi szépség, öröm és boldogság.
HERMÉSZ: Szép. Szép és talán igaz. Talán. Most azonban sajnos csak talán, mert mint mondtam lopni jöttem, nem tanácsot adni.
SZAPPHÓ: Ha el akarsz venni tőlem valamit, úgy kérlek, vedd el életem inkább, mint lányomat vagy verseimet. Inkább engem vigyél, mint tanítványaimat. Engem semmisíts meg, ne tanításomat. Engem rombolj le, ne hazámat.
HERMÉSZ: Isten vagyok, nem hadvezér. Életed nem vehetem, ki tudja mért oly fontos az. Hanem a többit: igen. Mire Mütilinében új nap virrad, lehet, te már úton leszel.
SZAPPHÓ: Jóslat ez vagy fenyegetés?
HERMÉSZ: Vedd, aminek akarod.
SZAPPHÓ: Ezt veszed el tőlem. Hazámat?
HERMÉSZ: Igazából nem is én veszem el tőled, azt ami sosem volt tied. Elveszik azt zsarnokok és hódítók, neked nincs dolgod velük. Dobd el hazádat, és vele eldobod szegénységedet is!
SZAPPHÓ: Még ha máshová is megyek, Leszbosz mindig velem van. Egy vagyok e szigettel, s ha valaki idejön most vagy bármikor, tudja, Szapphó szigetére érkezett. Szellemünk összeér.
HERMÉSZ: Nahát. Különös rejtély számomra még mindig az ember. Tudod, mi mindenhol ott vagyunk, alig kötődünk helyekhez, számunkra szent hely a világ, ám ti azt mondjátok otthon és máris templomot építettetek.
SZAPPHÓ: A végtelen térben kell olyan helynek lennie, ahonnan az ember is érzi: békében él. Él, és már nem fél többet, mert ez így van rendjén.
HERMÉSZ: Ugyan... barlangokba bújtatok nem oly rég, majd felszínre hoztátok odúitokat. Aztán odúitok falait falvakra és városokra, szigetekre és országokra terjesztettétek ki. Végül azt mondtátok ez a miénk, mi alig is különbözik attól, hogy „enyém”! Hogy aztán véres háborúkat vívjatok egymással a kiterjesztett barlangokért. Hogy nevezheted e sötét lyukat hazának és szentnek?
SZAPPHÓ: Ami egy istennek sötét lyuk az nekünk otthon és a szeretet. Ami istennek érthetetlen mélység, az nekünk embereknek: a család.
HERMÉSZ: Még hogy mi istenek ne értenénk mindent?
SZAPPHÓ: Te legalábbis, most úgy tűnik, nem értesz engem, Hermész.
HERMÉSZ: Rendben, Szapphó, íme felvágott nyelved jutalma: ha a bolond versenyt, melyet a főtéren tartanak tanítványaid elveszítik: te fogsz veszíteni valójában. Mindened elveszem, mit értéknek neveztél: lányodat, verseidet, tanítványaidat, tanításodat és hazádat. Csak életed hagyom meg.
SZAPPHÓ: Várj! Kérlek ne!
HERMÉSZ: Ha azonban nyer valamelyik tanítványod, akkor választhatsz a felsoroltak közül. Választhatsz, hogy te mit adsz fel.
SZAPPHÓ: Inkább életem.
HERMÉSZ: Sorsod van. Hübriszed.
SZAPPHÓ: Átok.
HERMÉSZ: Nevezd, ahogy akarod, életed még el nem dobhatod.
SZAPPHÓ: Bárhogy alakul csak veszíthetek.
HERMÉSZ: Mért nézel így? Mit tehetnék? Embernek istennel üzletelni mindig ilyen egyenlőtlen. Könyörögtél, hogy tegyelek gazdaggá, s most, hogy az vagy, most már érted mi mindent veszíthetsz.
SZAPPHÓ: Kegyetlen vagy, ó Hermész.
HERMÉSZ: Lopni jöttem, nem...
SZAPPHÓ: ...tanácsot adni. De... hol vagy? Hová tűntél, költők és tolvajok hírvivő istene?