Június 23-ig látható a MODEM első emeletén egy 12 kortárs kanadai printművész félszáz munkáját bemutató kiállítás. A Kanada különböző tartományaiban élő alkotók a csoportos bemutatkozásra új alkotást készítettek, melyhez hívószóként az Újvilág, Kanada XVIII. századi elnevezése szolgált. A szóhoz kapcsolódva Karen Dugas, Mark Bovey, Guy Langevin, Tanya Harnett, Walter Jule, Davida Kidd, Sean Caulfield, Bonnie Baxter, Alexandra Haeseker, Liz Ingram és Bernd Hildebrandt arra keresik a választ, mit jelent számukra az országuk, milyen asszociációkkal tudják megragadni lényegét. A tárlatot bejárva, mely print-integrált módszerek bemutatója az installációtól a könyvművészeten át a digitális vetítésig, arra is választ kereshetünk, kézzelfoghatóvá válik-e egy ország identitása különböző szemléletű művészek önmeghatározásai alapján.

Walter Jule munkájába egy XV. századi japán zen mester, Ikkyu egy koanját illesztette: "Önmagába néző tükör. Semmi más." A buddhisták nézete szerint semmi sem létezik magában, minden vonatkozások hálójában áll, s kölcsönös függőségi viszonyok közepette értelmezhető. Az installációban a tér egyik oldalára az idézetet helyezte el megfelelő papírra printelve, a másik oldalon egy több darabból összeálló, szögletes alapformákkal dolgozó, ám a kört a részletekben alkotóelemként alkalmazó összeállítást helyezett el: a bal oldali kétrétegű téglalap alsó tükörrétegére kis kerek lyukak, illetve az Ikkyu-idézet egy mondatának eltorzított formája került sokszor egymás után.

Walter Jule munkájának részlete

A felső rétegen a tükörréteggel egy vonalban kerek lyukak engednek rálátást a szemlélő pozíciójától függően hol a szavak részleteire, hol a tükörfelületekre és az azokban tükröződő valóságrészletekre, akár magára a szemlélőre. A középső részen a bal oldali felső réteg felületére nyomtatott mintával feleselő alsó réteg fölé került egy kisebb, átlátszó plexi-négyzet, melyet az alsó kép mintáját folytató fekete, hengeres műanyag csövek rögzítenek, míg a jobb oldali téglalapban ezek a fekete kör alakú hengerek reflektálnak a többire, ám az átláthatóság itt hiányzik.

Walter Jule: Önmagába néző tükör

Davida Kidd két nagyméretű printjében a hajléktalanság, a társadalom kiszolgáltatott rétegeinek témájával foglalkozik: hajléktalanokat mutat saját környezetükben, ám elengedett, lezser, vagy épp büszkén magamutogató pozíciókban. "A Társadalom másik vége. Ahogy mások látják saját valóságukat. A társadalmi rend közhelyei és aktualitásai. A művészet mint nyilvános hang. Keményvonalas politika, és finom reklámfogások. Ezeket a kérdéseket szövöm össze és szedem darabokra a munkámban" - írja saját alkotásairól Kidd. Az óriásposzterek reklámfogásainak kifigurázására példa egyik kiállított munkája.

Davida Kidd egyik alkotása

Guy Langevin installációja az angyalok bukását mintázva angyalok és ember, szent és világi viszonyrendszerének jelenkori lehetőségeit vizsgálja. A MODEM emeleti folyosóján helyet kapott printjeinek alsó rétegén több nyelven szótöredékek láthatók, melyek a hátulról érkező fényben áttetszenek a bukott angyalokat megjelenítő elmosódott képeken.

Guy Langevin: Bukott angyalok (2012)

Bonnie Baxter a Jane utazása című sorozatában konkrétan saját identitását vizsgálja és éli újra más bőrbe bújva: a címbeli Jane modelljeként járja be magánéletének legfontosabb földrajzi helyeit, míg a képeket társa, Michel Beaudry készíti.

Bonnie Baxter: Délnyugat I-III (részlet a Jane utazása sorozatból)

„Jane bőrébe bújva beutazom Európát és az Egyesült Államokat, hogy megnézzem, mennyiben változtak meg, mennyiben változtam meg én magam [...] A jane utazásának képisége emlékeztet a tündérmesékre: egyszerre erőteljesen ironikus és humoros az egyes részletek tekintetében, ugyanakkor - a névtelenség és az örökkévalóság iránti vágy miatt - határozottan archetipikus is.” - írja munkájáról.

Bonnie Baxter képei a kiállítótérben

A személyes én és a kollektív tudat közös gyökereit kutató tárlat négyüknél a vízzel mint témával foglalkozó műveket eredményezett: a környezetszennyezés éppúgy témává emelkedett, mint az emberi test és a víz viszonya, s az érintkezésükben megmutatkozó lehetőségek. Tanya Harnett 2011-ben vízgyűjtés szempontjából fontos területekre látogatott, ahol a helyiek segítségével vörös ételfestékkel színezte meg a vizet azon területeken, ahol a helyiek problémát sejtenek vagy tudnak, majd e vörösre festett felületekről készített nagyméretű printekre kerülő fotókat.

Tanya Harnett két képe a sorozatból

Liz Ingram és Bernd Hildebrandt Kromatikus turbulencia: A víz és a test törvényei című 2012-2013-as munkája művészkönyv, mely a Felbukkanás című 2013-as közös alkotásukkal egy installációban kapott teret, így adva lehetőséget a látogatónak a két munka párhuzamait és különbségeit, illetve az együttes jelenlétükből folyó következményeket átgondolni.

A felbukkanás és A víz és a test törvényei a kiállítótérben

Mark Bovey szorosabban kötődik az Újvilág szóhoz, a felfedezésekhez és tengeri kalandozásokhoz: videovetítés és installáció is, melyben egy XV. századi kísértethajó úszik a matematikai, spirituális és a felfedezésekről szóló információk tengerében. "A történelmi dokumentumok életre kézzelfogható hatalmának életre keltése központi szerepet kap a művészi praxisomban. Úgy vélem, ez a kombináció rávilágít a technológia általi megszállottságunk mögött a menekvés lélektani beállítódására, valamint a technikára való folyamatos és egyre erőteljesebb támaszkodásunk által keltett félelmekre." - írja saját megközelítésmódjáról Bovey.

Mark Bovey Kísértethajója

A kiállító 11 művész mellett Derek Michael Besant, a kiállítás kurátorának legújabb képsorozata látható A nyelv vége címmel. A sorozatban a textilre nyomott, komputerrel alkotott, fotó alapú képeken elmosódott arcok és személyes sorsot, világlátást kifejező mondatok jelennek meg. Minden embernek saját története van, melyről az arc önkéntelenül árulkodik. Ám a portrékat csak akkor látjuk rendesen, ha messziről nézzük a képeket, s a megértést segítő szövegeket csak akkor tudjuk elolvasni, ha egészen közel megyünk hozzájuk. Közepes távolságból (attól függően, hogy a kép mely összetevőjére koncentrálunk) egy harmadik narratívát társíthatunk az arcokhoz.

Melyik az igazi? Mennyire befolyásolnak bennünket a képek és a szövegek? S mi az a távolság, ahonnan egy személyiség valós énjét, reális megismerhetőségét nem befolyásolja a másik ember közelsége?

Derek Michael Beasant: A nyelv vége (részlet)

A kérdések az identitás meghatározásának nyelvi, formai aspektusain túl a vizuális befogadás és megismerés korlátaira mutatnak rá, mindezt egy szomorú esetet, egy fiatal pár eltűnését bejelentő újsághír kapcsán alkotott keretbe illesztve: a képeken látható portrék és a mondatok mind az eltűnt párral útjuk során találkozó embereket ábrázolják vagy tőlük származnak. A nyomozás így egyszerre válik az eltűnt pár és az identitás, a megismerhetőség utáni nyomozássá. A cím utal arra, hogy a nyelv véges kommunikációs eszközként segítséget kaphat ugyan a látványtól, a gesztusoktól és a megismerés egyéb körülményeitől, de mindezek épp annyira esetlegesek és félrevezetők lehetnek, mint maga a nyelv, így a megismerés személyfüggőségében nehezen lehetne olyan határoszlopokat leverni, melyek bizonyosan egységessé tehetnének egy-egy értelmezési mezőt.

Györe Gabi

Újvilág. Kortárs kanadai printművészet / A nyelv vége
Derek Michael Besant kiállítása
2013. március 30. – június 23.
MODEM