"Képzeljük úgy, hogy Baki Júlia egy film." Pálfi Anna írása Baki Júlia művészetéről.

Szabó Imola Julianna: Baki Júlia - képvers

Alámondás

Baki Júlia írásairól

Baki Júlia filmelmélet–filmtörténet és esztétika szakot végzett az ELTE-n. Prózát és verset ír, vizuális művészettel foglalkozik. Születési dátuma szerint pályája elején járó művész. Fiatal. Az írásai szerint nem. Kortalanná korosodott a rezignált (ön)vizsgálatban. Cselekvése szerint animál. Ő maga lényegében hallgat. Még figyel. S ha animál, sokkal inkább reanimál: visszahoz odaátról; kienged magából valami őstudást, a kollektív tudattalan elfájt fájdalmait.

"A kép közepe fele irányuló, üresedő kompozíció, /
arcom felét takarja a behatárolt sík.”

Baki Júlia paraván mögül, bordák közül, boltívek alól ad jelet. Takarásban él. Csak a fedést látod, de ott érzed mögötte. Nézed a paravánt, moccanatlanul vársz. Aztán dönt, és túlfelől vetkőzni kezd. Leszedi magáról a burkokat, a paraván gerincére veti. Egyenként, lassan, és csak ameddig ő akarja. Nem fékezi szégyenkezés. Nincs erotika, a legszikárabb feltárulkozás van. Mindent megnevez, egyenként és szenvtelenül. Leveszi a puha kabátot, a meleg pulóvert, a simogató harisnyát. Aztán elmondja, hogy egykor volt rajtunk puha kabát, meleg pulóver, simogató harisnya. És elmondja, hogy már nincs. Magát, téged, minket csupaszít. Kifordítja a bőrét, látod az erekben feketére alvadt vért. Nem üzen, nem oktat, nem dorgál. Csak komor, nem szomorú. Izomtalan, hústalan, ínavesztett vázzá csupaszodik, és már nem fáj neki. Neked fáj.

"Költözik, / a tárgyak már nem kellenek, új vonásokkal rendezi be/
a lakatlan életet.”

Képzeljük úgy, hogy Baki Júlia egy film. Film egy ismeretlen rendezőtől, ismeretlen helyszínekkel és bármelyikünk-arcú alakokkal. Fekete-fehér. Vagyis fekete, és a fehér mint a fekete nulla százalékos színváltozata. Csak betévedsz rá, elütni az időt. A vetítőtermet sem ismered, semmi kapaszkodód. Nem befolyásol tudás, címkék, emlékek. Nézed a filmet, a szemed fut a mozduló képeken, mint egy listán. Minden hatásában valódi. Nem parádézik a rokonszenvedért. Semmi sem tesz érted. Magáért sem. Valójában nem is cselekszik, csak számba veszi az egyszer volt dolgokat.

„…lakása mint metronóm, elmúlt időt diktál a lépteknek.”

Képzeljük úgy, hogy Baki Júlia egy film. Széles vásznú film. Alul a határozott, széles, fekete sáv: ahonnan felmerülnek a képek. Fölül a présbe vonó másik fekete sáv: tudd, hová emelkednél. Minden áthalad a színen, bejön balról, és elvész túlfelől. Feltáruló képek, nincs történet. Érzed, hogy minden megtörtént jóval a forgatás előtt. Elmúlt múlás, elfájt fájdalom, elhalt öröm – ha egyáltalán, és csak a mihez képest miatt. Nincs történet, csak lajstrom. Mint egy hagyaték sorai.

"Csak a szemével keresi, a fejét nem fordítja utána, /
a szoba sarkában tűnik el végleg, amit nem szántunk kimondásra.”

Képzeljük úgy, hogy Baki Júlia egy film. Dokumentumfilm. Valamiféle jegyzőkönyv marad csak a vászonra, a figurák csak felnyíló szemek, mozdulatra induló végtagok, feltáruló ajkak. A szemhéjak hit és sietség nélkül felemelkednek, szuperközeli a szembogárról. Érzed, hogy lát. A kar talán feléd indul, megáll. A szájak céltalanul dolgoznak: felnyílnak szólni, de nincsen hang. A film kevés szóval szól. Csak narráció van. Alámondás. Nincs kapcsolat látvány és szem, törekvés és végtag, szavak és száj között. Minden lehet akár a tiéd: szó, szem, kar, száj. A tiéd lehet.

„…és az elmúlt naphoz igazítani a holnapi választásokat.”

Képzeljük úgy, hogy Baki Júlia egy film. Rövidfilm, a legrövidebbre vágva. Időtlenül valós idejű. Mindig most van, és ez a most a sokkal a valami utáni most. A terem sarkaiba sandítasz, a kamerát keresed. A filmen a kollektív őstudás képei sorakoznak emberekről, viszonyokról, lélekről. Közvetlen logikai kapcsolat alig van közöttük. A képek közötti hiányt kitöltöd magaddal. És elvesztél. Innentől a film, ez a Bakijulifilm, te magad vagy. Néz téged, te kényszeredetten visszanézel, nem ereszt. Hallod a narrátort, a te hangodon beszél. Pedig mintha semmit sem tudtál volna róla. Csak beültél, elütni az időt.

Pálfi Anna