k kabai lóránt írása Borda Rékáról.

Fotó: Polgár András

Borda Rékát évek óta ismerem — előbb a Deákpoézis-pályázatokon feltűnő, többször díjazott szerzőként, majd a Szöveggyár-táborok állandó, aktív résztvevőjeként találkoztam és dolgoztam vele és verseivel. Már a korainak nevezhető írásaiból is sütött valami elementáris erő, mely mindmáig így rögzíti verseiben zavarba ejtően pontos megfigyeléseit. Irigylem a szemét, az éleslátását, hasonlóképp az egyszerre érzékeny és kegyetlen versnyelvét, melyben saját nőisége is e kettősség mentén mutatkozik meg — s külön szimpatikusak a rá jellemző, képzavargyanús, ám ilyenként mégiscsak pontos megoldásai.
Mindezek szerencsés módon nagyfokú reflexivitással, erős önkritikával és fegyelemmel társulnak nála — a műhelymunkák során mutatott, a szöveggel szembeni alázatról tanúskodó hozzáállása, figyelme révén versei az első „fogalmazványtól” az aprólékos „szöszölések” után formálódnak késszé: nem sajnálja az időt és az energiát ezekre az „utómunkálatokra”.
Mindezek mellett két egyetemre jár, szakmai blogot ír, szerkeszt stb.
Ez a lány sokra hivatott, és bizony sokat is várok (el) tőle.

Kele Dóra munkája