Györe Gabi írása Vivian Maier fotóiról és John Maloof dokumentumfilmjéről, amely megtekinthető a Mai Manó Házban.

Vivian Maier önarckép tükrökkel

Megtalálni, akit megteremtesz

A Mai Manó Ház kávézójában ülve várom a pillanatot, hogy meglelhessek egy elveszettnek tűnő dadát, aki szokatlanul sokat fotózott. John Maloof dokumentumfilmjét premier előtti vetítésen több alkalommal is láthatta már, aki kíváncsi a fotótörténeti kuriózumokra, s a Maloof által felfedezett Vivian Maier nyugodtan nevezhető így: egy fotótörténeti kuriózum, aki szerencsét hozott felfedezőjének.

Akit nem érdekel a fotózás, s annak Maier által profin űzött ága, az utcai fotózás, de kedveli a discovery channelen futó licitvadászok vagy konténervadászok sorozatokat, az is megtalálhatja a dokumentumfilmben azt, amit keres: hiszen Maloof története egy chicagoi aukción kezdődik. Épp egy történelmi köteten dolgozott, Chicago múltjából lett volna szüksége néhány képre – az árverésen a sok doboz között talál egyet, tele negatívokkal – hát licitál rá. 380 dollárért az övé, az információval együtt: az anyag egy bizonyos Vivian Maieré volt. Mivel a google-keresés nem ad ki semmilyen eredményt, s a képek között sincsenek olyanok, amiket keres, egy időre a szekrény mélyére kerül a doboz – de aztán úgy határoz, digitalizálja a felvételeket. Maloof blogja az első hely, ahol Vivian Maier remek képei megjelennek – még ha felmerül is a gonoszka magyarázat, hogy százötvenezer negatív között csak lehetett találni néhány jót is… Azonban a gonoszkodásra semmi ok: John Maloof, akinek családjában hagyomány az aukciókra járás, s már kölyökként számos konténernyi anyagot kellett átbogarásznia, a scannelés során rádöbben, hogy kincsesbányára: egy tehetséges fotósra lelt.

Innen már csak egy lépés, hogy úgy határozzon, felkutatja az árverésen szerepelt többi dobozt is: s hamarosan a Vivian Maier-i oeuvre egyedüli tulajdonosának mondhatja magát. A fotográfus utáni kutatásáról szóló dokumentumfilm, melyet itthon a magyarhangya független filmforgalmazásában láthatunk, azt az utat dokumentálja, ahogy Maloof felfedezi a művész ember-arcát. Életében nem jutott el Vivian Maierig, de a hosszú évtizedeken át dadaként dolgozó, zárkózott nőről egykori neveltjei és a munkaadó családok, s életének szemtanúi festenek éles képet – még ha nem minden pontján teljesen tiszta is ez a kép.

Egy magányos, gyűjtögető szenvedéllyel élő, a múltjában valamilyen titkos fájdalmat és szerencsétlenséget hordozó, saját fotográfusi értékeivel többé-kevésbé tisztában lévő nő alakja bontakozik ki előttünk, aki, talán épp múltjának ismeretlenségbe vesző történetei miatt, végtelen érzékenységről tesz tanúbizonyságot képeivel az emberek mindennapjaiban megmutatkozó dráma és boldogság iránt egyaránt.

A dokumentumfilmben is felvonultatott fényképek, a rolleiflex kamera által biztosított láthatatlan exponálási lehetőség érdekes felvételek sorát eredményezte, az alsó látószög magasítja és kiemeli az alakokat, erős kontrasztok és nagyon pontosan eltalált pillanatok maradtak meg a negatívokon.

Életének egykori tanúi a róla szóló emlékeket idézve lassan bontják ki személyiségének jó és sötétebb oldalait is. Kedves nő volt, - mondja egyikük, majd pár másodperc szünet és emlékezés után egy halvány de azért-et is utánabiggyeszt a mondatnak. De azért krónikus gyűjtögető volt; volt egy sötét oldala; kereste a 'különös', 'bizarr', 'ugye megmondtam' cikkeket, s érzékenyen őrizte a privátszféráját, míg ő maga, mint dada, tökéletesen hozzáfért a családok történetéhez.

A kamera sajnálkozó arcok sorát mutatja: ha ekkora művész volt, megalázó lehetett ennyire keveset keresni. Egy férfi korrektnek tűnő véleménye róla: belátta, hogy ha van a feje fölött fedél, van mit ennie és van elég pénze a fotózásra, akkor minden fontos szükségletét kielégítette.

Egy fotográfusnő, aki tudja, hogy jó, amit csinál, és utoljára az anyja szülőfalujában hívatott elő fényképeket, az első kísérleteit. A filmen brutális mélységélességű, gyönyörű tájképek sora, szép fényekkel, képeslap-méretben, nem fényes papírra nagyítva le.

Maloof szerencséje egyben életprogramja is lett: mikor megvette a dobozt, s megnézve a képeket rájött, hogy ez a nő jó fotográfus, s a képei értékesek, ezzel meghatározta a maga és pár másik ember elkövetkező néhány évét is: hiszen a hatalmas mennyiségű anyagot digitalizálni, archiválni, rendszerezni kell, s tematikus blokkokba rendezve mutatja be a nagyközönségnek, milyen is az a fotóművész, akire rálelt.

Szerencsés kézzel belenyúlt valamibe és rájött, hogy belenyúlt; összeszedte a többi dobozt is a negatívokkal, filmekkel, kalapokkal, cipőkkel, ruhákkal, blúzokkal, mütyürökkel, számlákkal, papírokkal, üzenetekkel, mindennel. Egy élethagyatékot: egy magányos, zárkózott, sokak által franciának tartott, de New Yorkban született vénlány teljes hagyatékát, s arra tette fel az életének egy jelentős szakaszát, hogy fotótörténeti ténnyé tegye az alkotót, akire rátalált.

Vivian Maier jó fotográfus volt. Utcaképein nem csak a középosztály átlagos mindennapjai, s a fontos események, vagy elkapott pillanatképek tükröződnek vissza, hanem egyfajta szociális érzékenység, a társadalom alulra szorult rétegei iránti elkötelezett figyelem is: Lewis Hine-t vagy épp Charles C. Ebbetset idézi egy-egy képe, de a dokumentumfilmben megkérdezett fotográfusok Diane Arbust és másokat egyaránt említenek. (Néha az a benyomásom alakult ki, hogy az anyagból nem véletlenül kerültek előtérbe azok a képek, melyek megidéznek egy-egy, a fotótörténetben már klasszikussá vált beállítást.)

A filmben Maloof arról beszél, Atget művei éppen így, utólag kerültek galériákba, ezért nem érti, miért nem lehet ez ugyanígy Maier műveivel. Közben viszont kiállításokat szervez világszerte, s sikerrel adja el Maier képeit. Ugyan a feldolgozáshoz, amikor kért, nem kapott segítséget a MoMatól, se más múzeumtól, mert a még nem kész fotóst nem akarták befogadni, de a dokumentumfilmből kiderül, hogy Howard Greenberg (akinek nemrég mutatkozott be gyűjteménye a Mai Manó Házban is) befogadta Maiert, s segít(ett) a feldolgozásban is.

Vivian Maier az utca fotósa: street-photographer. S hogy ahhoz milyen készségek kellenek? Hasznos volt hozzá a kétaknás rolleiflex, amibe fölülről nézhetett, s fókuszálhatott, nem kellett felemelni és belenézni. Az arcokon visszatükröződik a viszonyuk a fotóshoz és a fotózás tényéhez. De éppígy megörökített számára fontos más pillanatokat is: egy elhullt ló, fejéből vér szivárog az utcakőre; kidobott babák a szemétkosarak áttetsző fémháló-pólyáiban; az összegyűjtött újságok egyikén-másikán a szobába szűrődő fény játéka.

Egy emlékező, aki elmondja: "Emlékszem, egyszer láttam, hogy egy szemetest fényképezett. Nem gondoltam, hogy bolond volt, nem volt bolond." Később egy volt neveltje mondja ki egyedül, hogy szerinte Maier őrült volt. Egykori fiú-neveltje azt mondja, amikor a szülei elküldték, neki úgy magyarázták, azért, mert most már kissé megőrült. Rögtön kiegészíti: nem mintha addig nem lett volna bolond, csak épp ekkorra ért el egy olyan szintet, amit nem tudtak tolerálni. Élete utolsó éveiről annyit tudunk meg, hogy gyakran ült egy padon a lakás közelében, amit egykori neveltjei béreltek neki. Sem magányára, sem traumáira nem derül fény, a sok apróságból összeálló hagyatékból sem – amire fény vetül, az egy érzékeny fotográfus, aki meg tudta mutatni a környezetét úgy, hogy abból előbb-utóbb tényleg fotótörténeti kézikönyvek fontos adata válhasson.

John Malouf arra vállalkozott, hogy a hivatalos művészeti kereteken túl épít fel egy művészi brandet, és a jelek szerint sikerrel is jár, ami jó hír lehet mindazoknak, akik hasonló falakat akarnak ostromolni.

Vivian Maier története felfedezőjének (tisztelőjének, kibontakoztatójának és haszonélvezőjének) tálalásában élvezetes időtöltés – a Mai Manó Házban a jeggyel megtekinthető kiállítások, mint a Capa után Cartier-Bresson által tanítvánnyá fogadott Marc Riboud keleti utazásainak képeiből összeálló anyag, már a hab a tortán.

Kemenesi Zsuzsanna ASmi etikusan elgondolható c. anyaga június 22-ig látható a Mai Manó Házban, a Vivian Maier nyomában című film vetítéseiről pedig a magyarhangya facebook-oldalán vagy a port.hu-n
(http://www.port.hu/vivian_maier_nyomaban_finding_vivian_maier/pls/w/films.film_page?i_film_id=151689) lehet tájékozódni.

Györe Gabriella