Katerina Avgeri 1982-ben született, Athénban. Régészetet és művészettörténetet tanult az Athéni Nemzeti és Kapodisztria Egyetem filozófiai karán. Posztgraduális képzésen kulturális ügyintéző szakon szerzett diplomát, az athéni Panteion Egyetemen. 2006 óta a Görög Munkaerő-közvetítő Szervezetnél, az OAED-nél dolgozik, ahol több pozíciót is betöltött.
Első verseskötete 2009-ben jelent meg, Éjszakai felvétel címmel, az Alexandria Kiadónál. Költeményei antológiákban is helyet kaptak, például a 30 30 alatt (Dekata Kiadó, 2010) vagy a Versek, 2009 c. gyűjteményes kötetekben, illetve a Patras Egyetem által szervezett 30. Költészeti Szimpózium anyagában. Irodalmi folyóiratokban is publikál, többek között A Költészettanban, a Mandragórákban és a (de)katában.
Ő képviselte Görögországot 2014 márciusában a Fiatal Költőnők II. Nemzetközi Fórumán Bakuban, Azerbajdzsánban.

Péntek este




Lekerített járdateraszokon fiatalok nyájai,
egymás mellé húzott székek,
az összetartozás egyetlen megnyilvánulásai.


Szükségnek alávetett álmok,
visszatükröződnek a szemközt ülők szembogarából,
a közös sors tagadhatatlan jelei.


Rövid nyaralások bátortalan tervei,
szájról szájra terjednek,
a közös gyermekkor utolsó maradványai.


Őszintén feltörő, péntek esti nevetés,
hasztalan visszhangzik a nyáréjszakában,
hogy felkavarja a megszokott állóvizet.


(Night Shot, 2009)




Tavasszal a város
 


 
Keserű város,
a nyár hajnalán.
Mindenhol a hanyatlás jelei,
a dekadencia átmenetileg újjászületik,
hogy egy újabb tavaszt magához öleljen.
Nehéz idők.


Alkalmi menekülések
éjszakánként alkoholba fojtva
a tél elfeledett társaságával.
Néhány órányi hamis gondtalanság,
mely feloldódik
a nyári álmok nedves lepedői alatt.
Nehéz idők.
 

Csavargások tervei
nappernyével beterített, perzselő utakon,
elmúlás szagával átitatott járdaszéleken.
Gyorsuló léptek és remények, felvillanyoznak
hogy elhalványuljanak,
mielőtt ismét beköszönt az ősz.
Igen. Nehéz idők.
 
 
(Night Shot, 2009)




Presztízs




Tíz év múlt el anélkül, hogy levették volna szemüket az útról.
Ha találkoztak halottaikkal, átmentek az utca másik oldalára,
így senki sem kötelezte őket arra,
hogy jó reggelt köszönjenek udvariasságból.
Felhalmozták kincseiket zsebeikben, nehogy elfújja őket a szél.
Ám esténként, mielőtt nyugovóra tértek, féltek,
hogy álmukban abroncsokat viselnek majd, és felébresztik a padláson nyugvó bánatot.
Drágán építették fel életüket, s most, hogy körmeik elvékonyodtak,
felidézték régi szerelmeiket,
emlékükkel édesítve utolsó óráikat.
Mikor a városban hozományukkal parádézva akarták visszaszerezni elvesztett tekintélyüket,
csak néhány varjú emelte fel a kezét, hogy alacsonyan tartsa az árat.


(Megjelent a Poétika magazin 2013. júniusi számában)