Esraa Saleh egyiptomi színész- és költőnő versei a Fugán.


Esraa Saleh vagyok, 1988-ban születtem Egyiptomban, Kairóban. Édesanyám szudáni, édesapám egyiptomi származású.
8 éves korom óta írok verseket és prózákat. Eddig még nem jelent meg önálló kötetem, de már több, mint 500 verset írtam. Egy általam írt dalt, melynek címe „Aheh”, előadták egy híres show-ban, az egyik legfontosabb egyiptomi színházban.
Színésznőként dolgozom a Hala színjátszó csoportban.
Imádok utazni. Az, hogy részt vehettem a Költőnők 2. Nemzetközi Fórumán, nagy lehetőség volt számomra, mert megízlelhettem az ott jelen levő fiatal nők kultúráját, elbeszéléseiken keresztül. Ez a tapasztalat keresztül repített engem a világaik felett.

Álmok
 

Egyszer régen áthajóztunk a Níluson, ringatóztunk és édességeket ettünk, eldobáltuk a papírjaikat, a szerelmesek csónakjában ültünk, megpróbáltad megfogni a kezem, én magam elé néztem mereven, dél volt, ez volt az első próbálkozásunk, azt kívántam, tartson örökké, és amikor ígéreteid beteljesültek, megígértem neked, hogy megőrzöm mosolyod, és te megfogadtad, hogy a boldogságom leszel.
Később álmaink illúzióvá váltak, megígértem neked, hogy bár fáradtan érek haza, találsz majd ennivalót, de csak morzsák maradtak, a gyermekeink fontosabbak, mint mi, szükségük van mézre, letérdelek, feladom cipőd, de kellemetlen szaga megöl, az volt az álmom, hogy magad mellett tartasz, szorosan, hogy ölelésedben körbeutazom a világot, hogy csókodban megízlelhetem, a boldogságomra kacsintok, azt kívánom, bárcsak láthatnám rajtad keresztül az egész világot, majd az álmaink lesznek a délibábjaink bébi, a pocakod nő, a hajad ritkul, én meg kövér vagyok, de ha az idő átformálta is a képed, téged látlak álmaimban, szüntelen.   

Boldogság


Mi az abszolút boldogság? egy pohár whiskey vagy egy jó kávé?
Milyen ízű? mint a dohány vagy a szimpla élvezet.
Mennyit ér? mint a mérleg karja, vagy a miénk, vagy a múló pillanat elvesztése felett érzett gyász; az imaszőnyegünk? vagy a harangjáték, könnyeinket morzsoló tömzsi ujjaink, vagy egy iskolai büntetés, sarokba állítás az első csókunk után.
Ez a mi boldogságunk, ezért vagyunk mi egy pár, ez egy burkolt válasz, egy ellentmondásos szó, mert amikor mi boldogok vagyunk, mások szomorúak, és valójában ez a boldogság.

Várakozás


Amikor pihenek, érzem újévi kívánságaim melegét.
Láttam magam zuhanyzás közben, mintha még mindig kisbaba lettem volna, a zene hangja olvasott jövőmben.
Mama hangja és apa dalai reménytelivé tették napjaim, mert én voltam az egyetlenük, kocogtatták az üvegeket, csilingeltek az üvegek és az iskolai szünetben első látásra megszerettelek.
Anya a remény és a szeretet szendvicseit készítette, körülölelt tekintetével, és azt mondta, hogy a szomorúság a legképtelenebb érzés, belesütötte minden reményem egy kenyérbe, minden gondolatát belefonta a hajamba, álmaim mennyezete mind alacsonyabbra és alacsonyabbra ereszkedett, akadályozta álomcsónakom, rajzokat találtam a jegyzeteimen és egy geometriai formát, egy kört, ami eredetileg kerék volt, és pörögtem és pörögtem, múltam körül. Életem boldogan telt, bár szívem sokat sírt, és a múlt képe keretbe foglalta a visszhangzó rímeket, de én csak táncolok és táncolok, újra és újra, többet és többet, míg meg nem érzem a hideg melegét, amíg szenvedélyesen várom az elkövetkezendő éveket.   

Mariam stories - storytelling show, Fotó: Hussein Abd Al-Wahed