Fenyvesi Orsolya a 2013-ban megjelent Tükrök állatai c. kötetével írta be magát a kortárs magyar verstörténetbe. A Centrifuga FEM-X rovatában közölt, különleges hangvételű művei kiadásra váró Ostrom c. könyve kéziratának anyagából kerültek kiválasztásra.
1986. július 23-án születtem.
Írok és olvasok. Az érzelmek és gondolati tapasztalatok absztrakt narratívájára törekszem, hogy átélhetővé váljon az is, ami másképp - az időben és a térben - átélhetetlen. Ezért izgat a konceptualitás és a nonszensz. Nagyon fontos számomra, hogy élettelen dolgokat élővé transzponálhassak, és fordítva: az érzékelés terméseit ezért örömmel tükrözöm, dobom vízre, ültetem szerves anyagokba, hajítom az égre. Amikor rám tör az ízig-vérig teremtőkedv, ahhoz nyúlok, ami már elhasználódott, a múltat és a jövőt a jelenben változtatnám meg: az évszázadokat és a történelmet úgy próbálom sűríteni, hogy emberi és ismerős legyen. Mindenféle dolgokat görgetek magamban ragaszkodással, és ha nagyon elfáradok, hát igyekszem megszabadulni tőlük.
2012-től vagyok a József Attila Kör és a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület tagja.
Első verseskötetem 2013-ban jelent meg Tükrök állatai címmel a JAK és a Prae.hu gondozásában, Orcsik Roland és Sopotnik Zoltán szerkesztésében.
Honlapomon szorgalmasan archiválok, ott gyűjtöttem össze többek között eddigi publikációimat, műfordításaimat, interjúimat, az első kötetemre érkezett kritikákat és méltatásokat: http://fenyvesiorsolya.hu/web/
DER HÖLLE RACHE
Valaki teli hassal érkezett a lakomára,
így lettem a családi ékszerek kincstárnoka.
Utas, nem utazó. Ewig dein.
Azóta mások nekem írt levelei gyászolnak engem,
és ha saját, régi szövegeimet olvasom,
siratom az emberiséget.
Nem hordok ékszereket. De őrzöm, vigyázom őket,
mint a haragot, hogy sosem lehetek egyedül,
csak azonos a fűre menendő hónapokkal.
Kiraboltak. Ellopták az összes értékes követ,
mire hazaértem. Ez csoda volt, mert most az egyszer,
hogy nem voltak birtokomban, a jelentést hordozó tárgyak
eggyé váltak a szimbólummal.
De kirabolták nagymamáimat, akik tudták,
hogy kedvenc drágakövem a vér színe,
és rubinokra költötték pénzüket.
Megjelent: Kalligram 2014/március
AZ ÁTOK
Analóg nyáron születtem,
így szólt az átok:
édesanyámnak választania kellett,
életem első, vagy második fele lesz boldog.
Máig nem tudom, hogy választott.
Rengeteg képet őrzök magamról.
Megszámlálhatatlanul sok dolgot őrzök
merevlemezen, memóriakártyán, felhőkben:
nem az emlékeimet, mert nem emlékszem rájuk,
csupán elkészítettem őket.
Enyém a félelem, hogy elveszíthetem mindet,
egy tűzben, ami csak metafora lesz.
Eszembe jutnak a különös festmények a Tate Britain-ben;
egy egész korszakot, termet megtöltöttek
a valakinek öltöztetett gyerekek.
Az én átkom szóljon így:
egy hegy ormát vörösre színezze a szél,
és választanom kelljen, hogy egy lehetséges jövőben
gyermekem láthasson engem nemlétezésében, minden évben és időben,
vagy el kelljen képzelnie.
Ha az előbbit választom, a digitális felejtés lesz sorsom.
Ha utóbbi mellett döntenék, el kell veszítenem minden képemet.
Egy oroszlánt kell megkérnem, hogy váljon kővé,
és az ajtót tartsa nyitva nekem.
Megjelent: Kalligram 2014/március
A VILÁGÍTÓTORONY
Nem figyelt senki: tél volt,
bőrön át derengő alkonyat.
A repülőgépen ott volt a másik Nap,
felé fordítottam az arcomat,
hogy megpillantsanak, elaludhassak.
Láttam az időt éjszaka,
hullámokat, amik nagyobbra nőttek
a sötétségnél, ahonnan érkeztek,
amikor megérkeztem.
A parti fényekben váltak ragyogó habbá,
és mintha ez a fehérség lett volna a hangjuk,
mert egyébként csend volt, és semmi sem mozdult,
csak az emberek.
Gondoltam rá sokszor, hogy majd elmesélem ezt neked:
itt éjszaka volt nyár és nappal,
és innen láttam meg a hajót,
ami elvihetett volna a partról,
de egyre csak közeledett.
Megjelent: Új Forrás 2014/április
HEGKÉPZŐDÉS
Felépültem
acélból, betonból, kőből, homokból, fából
- betegségből -,
és ami behálóz, a fenyegetés,
épp csak olyan messzire nyúlik,
mint az utak.
Otthonra lelünk a városokban,
mert a felépítésükben hozzánk hasonlóak,
pedig nem mi építettük őket,
semmi közünk azokhoz, akik
létrehozták véges, áttetsző alakzataikat.
Én is arra vágyom, hogy egy forró test
leomló architektúrája temessen maga alá,
a város alapításának korába.
De inkább egyedül is kézen fogva
mellékalakká vetkőzöm egy ideális tájban,
nem ugrom a tóba, nem mászok fára, nem rejtőzöm a fűbe
- ez a test túl sérülékeny, megsebezték az épületek.
Megjelent: Új Forrás 2014/április
AZ EGYETLEN ÉVSZAK
Amikor megszülettem, a Nap
leszakadt a fáról,
amit most meredve nézek,
hátamat a nappal árnyékában
a lámpafénynek vetve.
Ez az egyetlen évszak: az éjszaka,
amíg nyitva tartom a szemem,
és nem hullik fény a héj mögé,
a kertbe, ahol nézem a fát –
hogy változik helyettem.
Nagyon messze vagy: létezel,
és nélkülem fogsz meghalni.
Nézd, hogy rángatja, színezi, cirógatja
a fát a távolság, ami elől elbújt a Nap,
amikor megszülettem.
Lehullott, mint egy termés.
Vannak tehát évszakok,
de valahol máshol vannak.
Megjelent: Várad 2014/június
A TÖRTÉNETMONDÁS KUDARCA
Utazik a család. Vörösek a színek,
egy golyóbist cipelnek.
Amerre elhaladnak, gördül a világ:
a formálódó állatok látvánnyá gyűlnek.
Pedig kővé válni csak annyi,
mint nem látni és nem hallani.
Beszélni lehet, persze, a mozgás
mindig kifelé igyekszik a kövekből,
de úgysem találja meg a kifelé vezető utat.
Erdőbe lépve a madarak átlátszóvá válnak.
Ahová a fény sem ér el, és lehetetlen
megkülönböztetni a növényeket az élőlényektől,
ott az érintés, ott az öröm.
De az éjszaka és a nappal alakzatai
mégis egyidejűek, szétválasztanak minket,
és az, aki nekünk utoljára marad,
számtalan variációban létezik,
arcát nem láthatjuk, fejét elfordítja,
mert a képzelet formái nem rá vonatkoznak.
Apa, anya és a gyerekek kézen fogva vezetik
a vegetációt a mikroszkópok lencséje alá,
barmokat a vágóhídra.
Megjelent: Zempléni Múzsa 2013/4
SELYEMÚT
Nincs kijelölt út, amin haladva
feleslegessé válhatok az idővel.
Kamerát vittem magammal,
hogy rögzítsen helyettem,
elég legyen néznem.
Egyetlen rubinvörös pontra figyeltem,
oda összpontosult, ami mellett az autó elhaladt:
növényi rostok, villanásnyi szünetek a fényben,
kővel patkolt lovak, az ismétlődő horizont
ujjakat formázó sebessége. Ez a vérvörös pont
felgömbölyítette, amit nem láttam mégsem.
Civilizációt épített.
A kamera működésjelzője tükröződött az ablaküvegen.
Selyemút, sehova,
ha nincs mögötte egy kéretlen, elkerülhető élet.
Megjelent: Szkholion 2013/2
Az illusztrációként megjelenített képek Fenyvesi Orsolya felvételei.
Versvideó Fenyvesi Orsolya Enfilade című verséhez:
Fenyvesi Orsolya: Tükrök állatai, 2013, JAK+PRAE.HU
Zene: Damien Bonneau
Kép: Damien Bonneau & Fenyvesi Orsolya
© Fenyvesi Orsolya, Damien Bonneau, 2013
Fenyvesi Orsolya a neten:
www.facebook.com/fenyvesiorsolya
ladypru.tumblr.com
