A Magyar Nemzeti Filmalap és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa a Magyar Filmakadémia közreműködésével 2014. október 13-19. között rendezi meg az első Magyar Filmhetet, melynek keretében az elmúlt 3 év filmtermésével, 332 benevezett alkotással ismerkedhet meg a szakma és a nagyközönség a Cinema City MOM Park moziban. A rendezvény az Oscar-díjas Kertész Mihály Jászai Mari főszereplésével 100 éve forgatott filmje, A tolonc ősbemutatójával kezdődik a MÜPÁban.
Az Oscar-díjas Kertész Mihály 1914-ben Jászai Mari főszereplésével forgatott némafilmje, A tolonc felújított és digitalizált változatának ősbemutatója nyitja október 13-án, hétfőn este az első Magyar Filmhetet a MÜPÁban. A tolonc-hoz a Maestro című Oscar-jelölt magyar animáció zenéjét is jegyző Pacsay Attila komponált kísérőzenét, melyet a nyitógálán az 52 tagú Pannonia Symphony Orchestra ad elő.
12.620 percnyi magyar film, azaz 332 alkotás - köztük 105 dokumentumfilm, 87 fikciós rövidfilm, 62 animáció, 36 ismeretterjesztő film, 26 egész estés játékfilm és 16 TV játékfilm – pereg majd október 13-19. között a Cinema City MOM Park mozi 6 termében párhuzamosan. A seregszemlére az alkotók az elmúlt időszakban magyarországi mozi forgalmazásban vagy televíziós csatornákon vetített, vetítendő, illetve a legfontosabb nemzetközi filmfesztiválokon szerepelt filmalkotásokat nevezhették.
A játékfilmek között olyan nemzetközi fesztiválsikerek, mint a Fehér Isten, az Aglaja, A nagy füzet, az Isteni műszak vagy a Viharsarok újra látható lesz nagyvásznon. A közelmúlt kiemelkedő sikereit, a százezres hazai nézőszámot túllépő Megdönteni Hajnal Tímeát és az eddig több mint százötvenezer nézőt vonzó Coming Out című vígjátékokat is újra moziban nézheti meg a nagyközönség.
Több játékfilm premierje – köztük Török Ferenc új munkája, a Senki szigete című szuperromantikus komédia világpremierje - a Filmhéten lesz. Tolnai Szabolcs vajdasági rendező Az erdő című magyar-szerb koprodukcióban készült drámájának, továbbá N. Forgács Gábor legutóbbi filmje, a Kéri Kitty és Rudolf Péter főszereplésével készült Pillangók magyarországi premierjére is a Filmhéten kerül sor. A Németországban alkotó Kincses Réka első játékfilmje, a Szex, szülőföld és más kellemetlenségek szintén a Filmhéten lesz először látható Magyarországon. Reisz Gábor, az idei Cinefesten díjat nyert VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan című alkotása pedig itt mutatkozik be először a fővárosi nézőknek.
Budapest Underground
A Filmhéten látható alkotások több mint egyharmada a Médiatanács Magyar Média Mecenatúra programja által támogatott alkotás. Köztük van a nemrégiben Montreálban fesztiváldíjat nyert tévéjátékfilm, A berni követ, a szintén több fesztiválon díjazott Vad Szigetköz című ismeretterjesztő film, a sport- és kultúrtörténeti jelentőségű Magyarok a Barcáért című dokumentumfilm, vagy a szintén nagy sikereket elérő Négyszögletű kerek erdő című animációs film is.
Több dokumentum- és ismeretterjesztő film, sőt, a Filmművészeti Egyetem Enyedi-Máthé osztálya rendezőszakos hallgatóinak szkeccsfilmje és Reisz Gábor VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan című alkotása is a magyar főváros, Budapest különböző arcait mutatja be október 13-19. között a MOM Parkban a Magyar Filmhéten.
A Filmhét első napján, október 13-án, hétfőn 21:15-kor, majd október 18-án, szombaton 11:15-kor lesz látható Lerner Balázs Budapest Underground című ismeretterjesztő filmjének második része, melyben Varga Livius a főváros legrejtettebb zugaiba kalauzolja el a nézőket, a Budai-hegység páratlan képződményekkel büszkélkedő barlangjaitól a Várhegy kazamatáin keresztül a Kőbánya alatti elárasztott pince- és bányarendszerig. A kamera elkíséri a kutatóbúvárokat Európa legnagyobb termálvizes barlangjába, hogy megérthessük, miként vált Budapest a fürdők városává, és benézünk a parlament alatti, máig lezárt titkos atombunkerbe is.
Gyarmathy Lívia A tér című dokumentumfilmje – mely október 14-én, kedden 17:45-kor, majd október 18-án, szombaton 22:15-kor fut majd – azt a folyamatot ábrázolja, ahogy a rendező ablaka alatti elhanyagolt terecskét rendbe szedték, majd felállították a Turul-szobrot, mely a politikai élet ütközésének színterévé vált.
Kocsis Tibor ismeretterjesztő filmje, a Neve is van: Budapest október 15-én, szerdán 15:15-kor és 17-én, pénteken 20 órakor annak jár utána, milyen is Budapest valójában? Mit láthatunk ma és milyenné alakul a következő évtizedekben? A film építészek, képzőművészek, várostervezők, ökológusok és közlekedésfejlesztők segítségével próbálja értékelni a városképet és megérteni a város működését. Miközben villamoson, buszon, földalattin, kerékpáron és gyalog bejárjuk a várost, egy-egy szakaszon ők hívják fel a figyelmünket a látnivalókra. A film igényes képi világával, ironikus stílusával remélhetőleg nemcsak a nézőket, de a döntéshozókat is elgondolkodtatja.
Nekem Budapest
Október 15-én, szerdán 18:15-kor és 19-én, vasárnap 16:45-kor Nekem Budapest címmel pereg majd a Filmművészeti Egyetem Enyedi-Máthé osztály rendezőszakos hallgatóinak nyolc etűdből álló szkeccsfilmje, melyben többek között eltűnődünk azon, hogy miért vannak olyan messze a székek a hév-megállóban, vagy meglessük, ahogy az angyalföldi legendárium megelevenedő figurája, Sándorferi véres csetepatékban hadakozva keresi a szerelmét.
Domokos János dokumentumfilmje, az Egy utca október 16-án, csütörtökön 21 órakor és pénteken 10 órakor sajátos megfigyelői szemlélettel mutatja mindennapi életünket. Ugyanabban a blokkban látható Stefano Tealdi és Papp Bojána dokumentumfilmje, a Food Markets - A város gyomrában sorozat budapesti epizódja, mely a méltán híres Központi Vásárcsarnokot mutatja be.
Október 16-án, csütörtökön 19:30-kor és 18-án 14:45-kor vetítik majd Zilahy Tamás ismeretterjesztő filmjét. Az Állványok mögött az 1902-ben épített Országház homlokzatának felújítását követi nyomon, bemutatja a régi és új technológiákat, fikciós betétekkel mesél a ház viharos történetéről. A Parlament folyamatos felújítása 90 esztendejének utolsó, megfeszített egy évét követjük nyomon.
Végezetül Reisz Gábor, az idei Cinefesten díjat nyert VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan című alkotása október 17-én, pénteken 21:30 órakor és 19-én, vasárnap 21 órakor lesz látható a Filmhéten. Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan Budapestben: súlyos ellentmondások színezik. A bisztróba oltott kocsmák, a fiataloktól nyüzsgő mulatónegyedek elidegenítenek, az otthonosság érzetét pedig a bizarr elemek adják, mint a bkv-n üvöltöző bolondok.
A www.filmhet.hu internetes oldalon a mai naptól látható a teljes program, a vetítésekre pedig október 9-étől elővételben már válthatóak jegyek 610 Ft-os egységáron a Cinema City MOM Park jegypénztáraiban és a www.cinemacity.hu honlapon.
Facebook:
https://www.facebook.com/magyarfilmhet