"Ma átkapcsolom a tévét, ha felcseng, mert véres fejekről szól, félholt emberekről,
mert mielőtt megerőszakolják,
az emberről napról napra tépik le hazáját".
Kirekesztés és befogadás témakörét köti az elmúlt évi LMBT Fesztivál Gay Pride felvonulásához Gerevich András e versében: a magyar irodalom újraírása a nemzeti hagyományok egyik sarokkövétől, a nemzeti érzés felől, a Himnusztól közelít a sajátélményekhez. Ma, egy nappal a ragyamattyisz - izubekszüb békés találkozó előtt két verset ajánlunk figyelmüke. Ez az első.
Gerevich András: Verjen a sors keze
A buzikat a Dunába, a zsidókat meg utána!
Az ÁVH egykor elődeinket ütlegelte,
és ma ÁVH-snak neveznek,
gyaláznak, homokkal és tojással dobálnak,
még az anyanyelvünket is felkoncolják:
már nincsen nyelv, nincsenek se mondatok, se szavak.
Amerikában, ha magyarul hetekig nem beszéltem,
séta közben néha eldúdoltam a Himnuszt,
jó érzés volt: otthonosan és büszkén szomorú.
Ma átkapcsolom a tévét, ha felcseng,
mert véres fejekről szól, félholt emberekről,
mert mielőtt megerőszakolják,
az emberről napról napra tépik le hazáját:
nemzeti lobogót, címert, Himnuszt,
mint nadrágot és inget.
Meztelenül beugrom úszni a Dunába.
A nyári nap mossa tisztára testemet.
Itt vagyok otthon.
