"[N]yelvünk mélyén a nő önmaga: nő. De ugyanabban a tudattalan mélységben egyszerűen nincs szavunk a 'férfi'-re, hiszen a férfi egyszerűen csak valakinek a szülötte, fiú. Azaz a nőt nőként definiálja a nyelvi tudattalan, míg a férfit csak a szülő-gyerek, anya-gyerek viszonyban tudja elhelyezni. Azaz a mélyben egy egypólusú világ, a nők, az anyák világa sejlik fel: a matriachátus. Matriarchátus, ahol a férfinak nem kell felnőnie.
De nem is akar." - Zsebenci Klopédia Borbély Szilárd írását gondolja tovább a nyelvtörténet talajáról. Mit mondhatnánk: utána, olvasó!

Idézet Borbély Szilárd írásából: 'Őfi és őné szép kettőse rémlik fel a nyelv horizontján'

Nos, ha felütjük a magyar nyelv történeti-etimológiai szótárát, más képet kapunk. De tudjuk be ezt annak, hogy az a vaskos szótár a nyelv ősi, tudattalan rétegeibe vezet be minket, a horizont mögött húzódó kollektív alvilágba.
A férfi szó előtagja a férj, utótagja a fiú ~ fi szó. Az összetétel még a férj 'férfi házastárs' jelentésének a kialakulása előtt jött létre. A férj eredeti jelentése pedig a 'férfi' lehetett, de maga a férj szó szintén összetétel: az előtag itt is a fiú ~ fi, az utótag pedig egy önállóan nem élő (rekontstruált alakú) *er(j) szó, ami tovább élt más finnugor nyelvekben jórészt 'valakinek a fia, fiú' jelentéssel.
Ezzel szemben a nő szavunk, amelyből a -né változat is kialakult, jóval régebbi, az uráli korból származó ősi örökség, s jelentése egyszerűen 'asszony, nő'.
Azaz nyelvünk mélyén a nő önmaga: nő. De ugyanabban a tudattalan mélységben egyszerűen nincs szavunk a 'férfi'-re, hiszen a férfi egyszerűen csak valakinek a szülötte, fiú. Azaz a nőt nőként definiálja a nyelvi tudattalan, míg a férfit csak a szülő-gyerek, anya-gyerek viszonyban tudja elhelyezni. Azaz a mélyben egy egypólusú világ, a nők, az anyák világa sejlik fel: a matriachátus. Matriarchátus, ahol a férfinak nem kell felnőnie.
De nem is akar. Hiszen a férfi szóhoz a fejlődése során a nyelv újra és újra a 'fia' jelentésű tagot biggyeszti hozzá akkor, amikor az alapszó 'fia' jelentése már elhomályosult, s a nyelv így jelzi újra és újra, hogy itt bizony még nem történt meg a köldökzsinórról való leválás, ez a férfi továbbra is csak egy fiú, aki önmagát csupán valakinek a fiaként képes megélni, s messze van még attól, hogy saját magára mint maszkulinumra tekintsen.

'Az üldözött, aki a barlangban bújkál, és aki felé kard – vaskos maszkulin szimbólum – nyúlik...'

A kard valóban vaskos maszkulin szimbólum, de ne feledkezzünk meg a kép másik feléről, a barlangról. A tudattalan pszichológiájában közhely, hogy a barlang gyakran az anyaméh szimbóluma, s az a kép hogy ez a föld alatti üreg biztonságot, menedéket nyújt, valójában az anyaméhbe való visszatérés vágyát jelzi. S mi az a veszély, ami miatt a 'férfi' az anyaméhben keres menedéket? Hát a kard, az a bizonyos vaskos maszkulin szimbólum, ami itt egyszerűen a férfivé, a maszkulinná válás veszélyes, önállóságra nevelő útját jelképezi. Azaz ez a férfi még nemcsak hogy ki se bújt az anyaméhből, de még az orrát se hajlandó onnan kidugni, nehogy vállalni kelljen a férfivá válás, a nemi individualizáció terhes útját.

'A klasszikus nacionalizmus számára csak férfiak és nők léteznek. Az átmenetek, a bináris rend töréspontjai, a már említett buzik, továbbá a leszbik, és egyéb transzszexuálisok nem létező anomáliái a rendszernek'.

És ezek bizony félelmet keltő anomáliák annak a számára, akiről Borbély Szilárd is ír: aki még sohasem élte meg azt, hogy ő férfi. Hiszen, ha biztos férfi identitással rendelkezne, miért érzékelné veszélyként azt, hogy mások még kissé rácifráznak erre az identitásra?

S a nyelvi tudattalan nem a szokványos képet nyújtja ezen félelmek magyarázatára. A hagyományos kép szerint ezek a fóbiák azt jeleznék, hogy a megélőjük valójában a saját elfojtott homoszexualitásával került konfliktusba. A homoszexualitás viszont a nemi szerep identitása, míg a férfinak levés a biológiai nem identitása. S hogyan is lehetne valakinek elfojtott problémája a saját nemi szerepével, ha még biológiai nemi identitása sincs?

Hiszen csak egy gyerek.