ÍRŐ és miNŐség: új szavakat alkotok.
Nézek, nézek a fejemből kifelé, a szememmel és szívemmel látok jól, de valahogy egész mást, mint amire azt felelik, hogy igen, ezt látjuk mi is.
Referenciacsoportom az irgalmas irodalom, ahol a látható egyben olvasható, az írható pedig ódivatú.
Férfinak a nő csalódás, mert nem férfi. De hogy a férfin túl van, ezt itt nem értik.
Hogy a nő a faj, hogy a föld a nap körül: ezt bizony erre még nem mesélik…
Van itt egy hagyományos férfifölény, egy olyan kis napi rutin a fölényeskedésre, a férfi errefelé kissé nőgúnyoló. A könnyű, a buta, a szőke, a fölös, az érthetetlenül lényegtelen: a nő.
A nő itt mérhetetlen morzsája a való világnak, az igazi mellett tenyésző, a férfié alatt hemzsegő, a férfitól függetlenül éledező, ostobán érzelmeskedő, vagy nyűgös és menekülő.
A nőé a fogva tartottak titkos élete. Az elszigeteltek mentális tevékenysége. A női lélek ellenőrizhetetlen mellékterméke a testnek, a szülész-nőgyógyászati nőnek, a kettessel kezdődőnek, a hardvereszköz-termelőnek és programozó-karbantartónak.
A nő az anya terméke: anyát a nőből nem a férfi csinál és anyává nem a gyerek tesz − hanem az anyák.
Nehéz ez. Nehéz férfinemtudás. Nehéz a nőt behálózni, hogy ne hagyhasson el, hogy beengedjen, hogy elismerjen és ne érezzen mást, hogy gondozzon tovább, "semmiért egészen", ahogy a Szabó-diktátum írja, a férfi örök csecsemő-része.
A Szabó-diktátum szigorú. Lőrincé semmiért egészen, csecsemősírás a nőgyűlöletig. T. Annáé gyógyító ringatás a felnőttségig: elhagy, elhagy, elhagy, elmegy mégis...
Elszökött kisfiúk dacos mesterkedései közt élni és élni hagyni, megsajnálni és elfogadni, kis győzelmeiket megengedni: ilyen nőként itt leledzni.
Gyanúsítottként élni: ez a kurvaság, jelentsen bármit ez a szó. Árulást, áramlást, megengedést vagy becsapást, szépséget vagy rosszaságot, kényszert vagy kihívást, odaadást vagy megélhetést, élvezetet vagy hosszútűrést.
A kurvaság bűn. A kurva bűnös. A kurva azt jelenti, nő. Nő ellen nincs bűn, csak sérelem. Aki nőt bánt, kihasznál, megnevel azt megértjük. Nemtelen nyelvünkben a kurva − nőnem.
Hímnemben nincs ilyen, nincs érzelmi bűn-elkövető, nincs csaló, nincs elhanyagoló, nincs komfortfelelős, nincs telihas-felelős, nincs szeretet felelős. A férfi nem számonkérhető.
Nőként itt mást jelent az élet, de itt nem illik erről beszélni, írni. Itt nem illik megélni és méricskélni: ez árulás. Hacsak nem szőkén és vidáman, hacsak nem más nőknek, akik tudják, hogy ez csak amolyan női csacsogás, de nem fontos, nem lényegi, nem értékes, nem férfi...
Hanem ’csak’ leányos, női, asszonyi, otthoni, nemzeti és faji. Szülőnk és születésünk.
Férfinak a nő csalódás, mert nem férfi. De hogy a férfin túl van, ezt itt nem értik.
Hogy a nő a faj, hogy a föld a nap körül: ezt bizony erre még nem mesélik...