Zenével, irodalommal, filmmel és képzőművészettel vár Pécs szeptember 18-tól 20-ig mindenkit a II. találkozón a Balkán kapujában. Az interkulturalitás ICÁ-t is mélyen érinti, így mindenkinek szeretettel ajánlja figyelmébe a fesztivált és honlapját. A fesztivállal egyidőben, annak részeként megrendezett konferencia alcíme: A különbözőség kihívásai: esélyegyenlőség, kultúra, etnikum, társadalmi nem.
A Kelet-Nyugati Átjáró egy Balkán világzenei fesztivál és egyúttal a II. találkozó a Balkán kapujában Nemzetközi Interdiszciplináris Konferencia helyszíne a Pécsi Kulturális Központ és a Sensus Kutatócsoport szervezésében. A rendezvényen az irodalmat Radics Viktória, Tóth Krisztina, Lángh Júlia, Lovas Ildikó, Karádi Éva − ők mindannyian voltak már ICA vendégei, Lángj Júliával legközelebb az idei első Centrál-rendezvényünkön, szeptember 25-én találkozhatnak −, valamint Gállos Orsolya, Csordás Gábor, Halmai Tamás, Ivana Sajko és Gabriela Babnik képviselik. A konferencia idei címe: A különbözőség kihívásai - Esélyegyenlőség, etnikum, társadalmi nem.
A Kelet-nyugati Átjáró a Balkán kulturális sokszínűségéről kíván évről-évre szélesebb perspektívájú képet nyújtani. A koncertekből, kortárs művészeti kiállításból és akciókból, konferencia-előadásokból, filozófiai, irodalmi és teoretikus műhely-beszélgetésekből, művészek és gondolkodók köztéri dialógusaiból összeállított interkulturális patchwork nem csupán a Pécs 2010 – Európa Kulturális Fővárosa program által megfogalmazott „Pécs, mint kulturális kapu a Balkán felé” elképzelés reprezentációjához járulhat hozzá, hanem Európai viszonylatban is régóta esedékes kulturális és összművészeti diskurzus lehetőségét is megteremtheti, s interkulturalitásában, irodalmi kitekintéseiben ICA-t sem hagyhatja hidegen. Helyet adni a párbeszédnek: Pécs így váálik a közvetítés terévé (ahogy ICA a bloggal. :-)).
A Kelet-nyugati Átjáró két programívet húz meg: Balkán Világzenei Fesztivál és Találkozó a Balkán Kapujában Nemzetközi Interdiszciplináris Konferencia; ez a használatban lévő Balkán-fogalmak árnyalt és széleskörű újraértelmezésére is módot ad, hogy a Balkán kulturális, irodalmi, filozófiai, politikai és művészeti térként, a kulturális ozmózis és a különféle közösségek megszakíthatatlan interakciójának tereként épüljön be a köztudatba.
A részletes programot közöljük. (Az egyes programcsoportokról tájékoztatást ad a rendezvény honlapja is.

2008. SZEPTEMBER 18., CSÜTÖRTÖK
Pécsi Kulturális Központ (Dominikánus Ház, Nagyterem):
Kelet-Nyugati Átjáró 2008 - II. TALÁLKOZÓ A BALKÁN KAPUJÁBAN Nemzetközi Interdiszciplináris Konferencia. A különbözőség kihívásai: esélyegyenlőség, kultúra, etnikum, társadalmi nem
A konferenciaprogram mindenki számára nyitott, a részvétel ingyenes.
10.30-11.00 Ünnepélyes megnyitó
11.00-13.00 A filozófiai különbözőség kihívásai – In memoriam Jacques Derrida
Angol-magyar nyelvű konferencia-szekció szinkrontolmácsolással
Elnök: Orbán Jolán (PTE)
Előadók: Gayatri Chakravorty Spivak (Columbia University, USA), Kálmán C. György (MTA), Bókay Antal (PTE), Kiss Attila (SZTE)
A kilencvenes évektől kezdve Jacques Derrida (1930-2004), francia filozófus egyre nyíltabban és egyre egyértelműbben fogalmazza újra az általa bevezetett különbözőség-filozófia politikai és etikai tétjét: a másság iránti elkötelezettséget, és a másik iránti felelősséget. A politikai és az etikai kérdésfeltevés már a legelső Derrida-szövegekben jelen van, de a nyolcvanas-kilencvenes évek világpolitikai eseményeire – Dél-Afrika, Algéria, a Szovjetunió és Kelet-Európa kommunista rendszereinek összeomlása, az öbölháború, a délszláv háború, a 2001. szeptember 11-i terrortámadás – adott válaszaiban válik gyakorlati politikai cselekvéssé és vezet a rasszizmus, a nacionalizmus, a háború, a terrorizmus elleni nyílt fellépéshez, a nemi, a kulturális és vallási különbözőséggel szembeni erőszak elítéléséhez, és olyan projektek elindításához mint a vendégszeretet és a kozmopolitizmus elvén alapuló „menedékváros-projekt”...
13.00-14.00 KELET-NYUGATI ÁTJÁRÓ NYITÓFOGADÁS
14.00-17.00 Az etnikai különbözőség kihívásai – származás, nem, irodalom
Angol-magyar nyelvű konferencia-szekció szinkrontolmácsolással
Elnök: Medve Zoltán (EJF, PF)
Előadók: Jasmina Lukic (CEU), Lóránd Zsófia (CEU), Radics Viktória (Budapest/Eszék), Selyem Zsuzsa (Babes-Bolyai Tudományegyetem, Románia), Virág Zoltán (SZTE)
Közel három évtizeddel a Közép-Kelet-Európában bekövetkező, Nyugat-Európát és a Balkánt is érintő rendszerváltások, forradalmak és háborúk után Európa geográfiai és politikai értelemben egyre inkább megközelíti régi határait, és arra törekszik, hogy diszkurzív térként, kulturális térként és irodalmi térként is újraértelmezze önmagát. Ebben a folyamatban Közép-Kelet-Európán és a Balkánon is múlik, hogy a kulturális különbözőség, a kulturális fordulat, a kulturális párbeszéd, retorikai fordulat marad-e pusztán, vagy valóban része lesz az európai és a balkáni kulturális diskurzusnak, és a közöttük kezdeményezett párbeszédnek.
Sétatér (a Szepessy-szobor előtt):
18.00-19.00 Kelet-Nyugati Átjáró 2008 – a Balkánnal a Balkánról
Közéleti beszélgetés a II. Találkozó a Balkán Kapujában Konferencia résztvevőivel
Vezeti: Sipos Júlia, a Magyar Rádió szerkesztője
Esőhelyszín: Pécsi Kulturális Központ (Dominikánus Ház, Nagyterem)

***
Civil Közösségek Háza, Gebauer Galéria (7624 Pécs, Szent István tér 17.):
19.00 KELET-NYUGATI ÁTJÁRÓ 2008 - Kiállítás: „SZERINTÜK A VILÁG!” – HAÁSZ KATALIN, KORODI LUCA, RADÁK ESZTER KIÁLLÍTÁSÁNAK MEGNYITÓJA - Megnyitja: Fabényi Júlia művészettörténész, a Baranya Megyei Múzeumok igazgatója
A három festőnő a kortárs képzőművészet három népszerű irányát képviseli. Mindhárman a magyarországi női festészet meghatározó alakjai, művészetük huszonegyedik századi újító, kísérletező, a kortárs képzőművészeti tendenciákra nyitott, de mindenekelőtt egyéni utat járó, céljai felé határozottan igyekvő művészet. A kiállítás szemléletükről, világhoz való viszonyukról szól.
Haász Katalin a szemmel nem látható valóság tömör megfogalmazását adja. Míg a geometrikus testeket általában határozott kontúrok, és nehéz tömörség jellemzi, Haász szimbólumai könnyed, kecses és lágy metamorfózison mennek keresztül. Möbiusainak háromdimenziós hatását a merev struktúrák, kemény vonalak és színmezők helyett lágy ívekkel, finom színátmenetekkel, festői játékkal éri el. Empirikus megismerését, a természetről alkotott belső képét koncentrált jellé sűríti művészetében, és olyan megkérdőjelezhetetlen alapigazságra mutat rá, amelynek mindannyiunk számára alaptételként kell szolgálnia.
Korodi Luca képein erdőket, fákat, ágak kuszaságát, levélrengetegeket és villogó fény-jelenségeket látunk. Képkivágásai, erdő-tömbjei az emlékezés absztraháló tulajdonságának eredményei, melynél a fragmentum és az egész viszonyrendszerében a részletekre - snittekre, villanásokra, érzetekre - koncentrál. A látottat ábrázolja, úgy, ahogy neki megmutatkozik.
Radák Eszter festett tárgyai és helyzetei mindannyiunk számára ismerősek, saját otthonunk káoszára emlékeztetnek. Ezek a hétköznapinak tűnő jelenetek explicit módon a festőnő privát életébe engednek bepillantást, legalább is ezt hisszük. Tobzódnak a fésülködő asztalon hagyott parfümös üvegek, a fodros ingek, a levetett ruhák a székek karfáján hányódnak, a tea már rég elkészült, sőt, ki is hűlt, a vasalatlanok csak gyűlnek, a vasaló meg sehol, a cipő pedig, amit fel akartam venni a tegnapi esőtől tiszta sár...
A kiállítás kurátora: Sárvári Zita. Megtekinthető 2008. szeptember 18-tól október 18-ig, a Gebauer Galéria nyitvatartásának időtartamában. A kiállítás a Virág Judit Kortárs Galéria első bemutatkozása Pécs városában.
Sétatér, Nagyszínpad: Kelet-Nyugati Átjáró 2008 - BALKÁN VILÁGZENEI FESZTIVÁL
A Balkán Világzenei Fesztivál nyitónapján a részvétel ingyenes.
A Balkán Világzenei Fesztivál további koncertjei szeptember 19-20-21-én, 20 órai kezdettel a PTE ÁOK Aulájában kerülnek megrendezésre.
Napijegy: 1500 Ft. Három napos bérlet: 4000 Ft.
Jegyelővétel: Pécsi Kulturális Központ Információs Iroda (7621, Pécs, Széchenyi tér 1.)
19.00 FESZTIVÁLNYITÓ a Vizin (Pécs) zenekarral
20.00 Yakaza Ensemble (Törökország)
21.00 Balogh Kálmán Gipsy Cimbalom Band (Magyarország)
2008. SZEPTEMBER 19., PÉNTEK
Pécsi Kulturális Központ (Dominikánus Ház, Nagyterem):
Kelet-Nyugati Átjáró 2008: II. TALÁLKOZÓ A BALKÁN KAPUJÁBAN Nemzetközi Interdiszciplináris Konferencia - A különbözőség kihívásai: esélyegyenlőség, kultúra, etnikum, társadalmi nem
10.00-13.00 A nemi különbözőség kihívásai – feminizmus, maszkulinizmus, esélyegyenlőség
Angol-magyar nyelvű konferencia-szekció szinkrontolmácsolással
Elnök: Hadas Miklós (BCE)
Előadók: Irina Novikova (Center for Gender Studies, Lettország), Hadas Miklós (BCE), Takács Judit (MTA)
A kelet-európai kommunista rendszerek szétesése, a délszláv háború, a rasszizmus, a nacionalizmus, a terrorizmus új kihívások elé állította a feminizmust, a férfi tanulmányokat, a társadalmi nem kutatását keleten és nyugaton egyaránt. A Balti-országokban már a kilencvenes évek elején megalakulnak az első nő-tanulmányi központok: 1998-ban a Lett Egyetemen az Irina Novikova által vezetett Társadalmi Nem Tanulmányok Központ, amely fóruma és kezdeményezője a balti-országok közötti együttműködésnek. Az egyenjogúságot hirdető marxista ideológia nyomása alól felszabaduló nagyon eltérő történelmi, társadalmi, kulturális, politikai, vallási hagyományokkal rendelkező kelet-európai országokban a kilencvenes évek elején kellett létrehozni a feminista diskurzust mint filozófiai, irodalomelméleti, kultúraelméleti diskurzust, és azokat az intézményi kereteket, amelyek lehetővé teszik e diskurzusnak az akadémiai, a politikai életben való hosszú távú és hatékony működését.
14.00-17.00 A demokrácia kihívásai – szuverenitás, nacionalizmus, kozmopolitizmus
Angol-magyar nyelvű konferencia-szekció szinkrontolmácsolással
Elnök: Orbán Jolán (PTE)
Előadók: Heller Ágnes (New School for Social Research, New York), Nenad Popovic (Durieux Kiadó, Horvátország), Boros János (PTE), , Feischmidt Margit (PTE)
2008-ban az Európai Unió peremén és a Balkán kapujában joggal tevődik fel a kérdés, hogy a nyugati filozófiai diskurzusok által kínált kifejezések és modellek mennyire alkalmasak a szuverenitás lázában égő poszt-kommunista közép-kelet-európai és balkáni társadalmak leírására? A kortárs filozófiai, politikai és kulturális diskurzus esetében éppen ezért olyan kérdések vizsgálatára tevődik a hangsúly, mint a kelet-közép-európai szocializmusok kulturális hagyatékának és a rendszerváltások következményeinek elemzése, a történelmi, a kulturális és az irodalmi emlékezet valamint az ideológiai és politikai emlékezet közötti szakadék értelmezése, az emlékezet kulturális politikája, az egyes kultúrákon belüli szerkezetváltás és a különböző kultúrák közötti különbözőségek, a különböző kultúrák és a különböző etnikumok együttélési modelljeinek a kidolgozása, az itthon és a külföld, a vendégszeretet és az idegengyűlölet, a kozmopolitizmus, a szolidaritás és a kirekesztés kérdésének kritikai megközelítése.
Művészetek Háza, Eck Imre terem:
18.00-19.30 Észak-Déli Átjáró – A Magyar Lettre International folyóirat estje
Vezeti: Karádi Éva, főszerkesztő.
Közreműködnek a Lettre szerzői: Gabriela Babnik (Ljubljana/Mali), Dramaneo Outtara (Ljubljana/Mali), Lángh Júlia (Budapest/Párizs/Raposka), Radics Viktória irodalmár, műfordító (Budapest/Eszék), Halmai Tamás (Pécs/Komló), valamint Gállos Orsolya műfordító és Csordás Gábor, a Lettre kiadója.
Felolvasás és beszélgetés világjárásról, ki- és bevándorlásról, szűkebb és tágabb pátriákról, kultúrák találkozásairól, konfliktusairól, érintkezésekről és súrlódásokról, a kulturális félreértés és megértés, kölcsönhatás és összecsiszolódás eseteiről és feltételeiről angol, francia, szlovén és magyar nyelven, tolmácsolással. A belépés ingyenes. Az est a Kelet-Nyugati Átjáró 2008 programsorozat része.
PTE ÁOK Aula: Kelet-Nyugati Átjáró 2008 - BALKÁN VILÁGZENEI FESZTIVÁL
20.00 CimbaliBand (Magyarország)
21.00 Ivo Papasov & His Wedding Band (Bulgária)
22.30 Besh o droM
2008. SZEPTEMBER 20., SZOMBAT
Pécsi Kulturális Központ (Dominikánus Ház, Díszterem):
Kelet-Nyugati Átjáró 2008 - II. TALÁLKOZÓ A BALKÁN KAPUJÁBAN Nemzetközi Interdiszciplináris Konferencia - A különbözőség kihívásai: esélyegyenlőség, kultúra, etnikum, társadalmi nem
10.00-13.00 A kulturális különbözőség kihívásai – regionalizmus, globalizáció, kontaktzóna
Angol-magyar nyelvű konferencia-szekció szinkrontolmácsolással
Elnök: Fenyvesi Kristóf (PTE-JyU)
Előadók: Biczó Gábor (ME), M. Császár Zsuzsa és Kolutácz Andrea (PTE), Pap Norbert (PTE), Veera Rautavuoma (University of Jyväskylä, Finnország), Mirja Oksanen (University of Jyväskylä, Finnország).
A történelmileg meghatározott központilag irányított ellentétekre épülő, hierarchikus hatalmi viszonyokkal szemben az Európai Unió a lokális, a regionális, a különböző etnikumok, kultúrák érintkezésén alapuló mellérendelő viszonyok érvényesítését tűzi ki célul. A társadalmi tér és a nyilvánosság szerkezet és médiumváltásával egyre összetettebbé válik ez a kölcsönhatás, a kontaktzóna kutatás, az „auto-etnografikus szöveg”, a transzkulturalizáció fogalma, és egyre kifinomultabb eljárásokat kínál a különböző mintázatokat mutató kulturális szőttesek (Thomka Beáta) sűrű leírásainak (Clifford Geertz) olvasására. A kontaktzóna az etnikumközi, a kulturális, a vallási és nyelvi interferencia helye (Biczó Gábor), és mint ilyen lehetőséget kínál a Kárpát-medence népei, a közép-kelet-európai régió és a balkáni övezet elemzésére.
14.00-16.00 Kelet-Nyugati Passzázsok, I. – Bemutatkoznak a Tiszatáj, a Jelenkor, a Filológiai Közlöny és a Replika folyóiratok tematikus számai és A perifériáról a centrum sorozat
Moderátor: P. Müller Péter (ECHO Kritikai Szemle)
A lapszámokat bemutatják: Virág Zoltán (Tiszatáj), Radics Viktória és Ágoston Zoltán (Jelenkor folyóirat), Bókay Antal és Sándorfi Edina (Filológiai Közlöny), Bíró Eszter (Replika) és V. Gilbert Edit (A perifériáról a centrum).
16.00-18.00 Kelet-Nyugati Passzázsok, II. – Irodalmi Kávéház
Házigazda: Csordás Gábor - költő, műfordító, a Jelenkor Kiadó igazgatója.
Meghívott szerzők: Ivana Sajko, Nenad Popovic, Lovas Ildikó és Tóth Krisztina.
***
PTE ÁOK Aula: Kelet-Nyugati Átjáró 2008 - BALKÁN VILÁGZENEI FESZTIVÁL
20.00A NeoFolk zenekar (Pécs) koncertje a Magyar Állami Népi Együttes táncosainak közreműködésével
21.00 Esma Redzepova (Macedónia)
22.30 Balkan Fanatik (Magyarország)
2008. SZEPTEMBER 21., VASÁRNAP
APOLLÓ MOZI:
Kelet-Nyugati Átjáró 2008 - II. TALÁLKOZÓ A BALKÁN KAPUJÁBAN Nemzetközi Interdiszciplináris Konferencia - A különbözőség kihívásai: esélyegyenlőség, kultúra, etnikum, társadalmi nem
KELET-NYUGATI VETÍTŐ – Találkozás Tolnai Szabolcs filmrendezővel
15.00- AZ IFJÚSÁG HIMNUSZA ('24, 2001 - The Anthem of Youth - dokumentumfilm)
Rendezte: Tolnai Szabolcs és Cs.Nagy Sándor
Dokumentumfilm egy újpesti lakótelepen élő ezermesterről és önjelölt prófétáról...
EGY ISMERETLEN NAPLÓJA - NAGY JÓZSEF PORTRÉ ('52, 2003 - Diary of an Unknown Man - dokumentumfilm, színes)
Rendező: Tolnai Szabolcs
Szereplő: Nagy József, a Jel Színház társulata
Dokumentumfilm Nagy József (1954) Párizsban élő, vajdasági születésű rendező-táncos-koreográfus különös és hiteles világáról, inspirációinak forrásáról. A filmesek elkísérik Berlinbe, Párizsba, Velencébe valamint szülővárosába, Kanizsára, ami az alapvető élményforrást jelenti számára: a hangulatok, a kisvárosi kocsmák, közösségek, terek, helyi figurák világa. Egy térkép rajzolódik ki előttünk, amelynek pókhálószerű útvonalai egy belső térképpé, a bemutatott tájak pedig lassan a lélek tájaivá lényegülnek át.
Fesztiválszereplések:
2004 - Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztivál - Dance for the Camera
16.30 TOLNAI SZABOLCS: FÖVENYÓRA ('104, 2007, The Hourglass - játékfilm)
Rendező/ Director: TOLNAI Szabolcs
Operatőr/Camera: POHÁRNOK Gergely
35mm, fekete-fehér/black&white,104’, játékfilm/feature
„... Itt fekszik valahol, alig néhány száz méter mélyen a Pannon-tenger teteme, amely még nem halt meg egészen, csak le van fojtva, az állati és emberi tetemek, a halott emberek és halott műveik tetemei alatt, csak le van szorítva, mert évezredek óta, lám, még mindig lélegzik...” (Danilo Kiš)
A film cselekményének középpontjában a második világháború forgatagában eltűnt apjának emlékét és saját gyökereit kutató fiatal író, Andreas Sam áll. A múlt labirintusában bolyongva azonban a válaszok helyett csak újabbnál újabb kérdésekkel találja magát szemben. Így válik ez az önmagából kiinduló és önmagához visszatérő múltbéli utazás a különböző civilizációk és vallások közepette élő közép-kelet-európai, gyakran kisebbségi léthelyzetbe kényszerített ember életérzésének, kételyeinek, tanácstalanságának, hontalanság-érzésének és állandó hazavágyásának, valakihez és valahova tartozni akarásának katalógusává. A vizuális eszközökkel újrafogalmazott Kiš-mű az újraéledő nacionalizmusok paranoiájával és az ideológiai elvakultság következményeivel szembesíti a nézőt. A filmmel Pohárnok Gergely a 2008-as 39. Magyar Filmszemle legjobb operatőrének kijáró díját nyerte.
A filmeket követően: A KÜLÖNBÖZŐSÉG KIHÍVÁSAI ÉS A KÖZÉP-EURÓPAI KORTÁRS FILM - Beszélgetés Tolnai Szabolcs rendezővel, Pohárnok Gergely operatőrrel és Durst Györggyel a Duna Műhely vezetőjével
A beszélgetést vezeti: Pólya Tamás (PTE)
***
PTE ÁOK Aula: Kelet-Nyugati Átjáró 2008 - BALKÁN VILÁGZENEI FESZTIVÁL
20.00 Paizs-Cserepes I P O M E A (Magyarország)
21.30 FANFARE CIOCÂRLIA (Románia)