Barbie, minden bonyodalmak okozója, akiből ki kell gyógyulnom, ő sem volt mindig igazi nő. Mikor ráuntunk a más által ránk kényszerített, csupa rózsaszín és katicabogaras életre, hónapokig a szökésünket terveztük. A pontot az tette fel az i-re, amikor Barbie-t kint felejtették éjszakára a kertben, és szakadni kezdett az eső, és giliszták jöttek elő a földből. Szegény annyira megijedt, én pedig annyira tehetetlennek éreztem magam, ahogy figyeltem bentről, mint takarja be lassan a sár, hogy valamit tenni kellett.



Amikor kirándulni vittek minket, és otthagytak egy padon vacsora alatt, futásnak eredtünk, és addig futottunk, amíg eltűnt minden, ami ismerős, a szemünk elől. Minden, ami arra emlékeztetett minket, hogy anyagból vagyunk, hogy tervük van velünk, mindig más és más. Hogy kívülállók vagyunk ebben az emberi embertelenségben, amit legalább annyira irigyeltünk, amennyire gyűlöltünk is.

Új életet kezdtünk. Barbie megtanult főzni, mindketten munkát vállaltunk, én egészen megemberesedtem, ahogy mondani szokás. Megizmosodtam, megerősödtem, az arcom borostás lett egy idő után, Barbie hajából le kellett vágni, annyira megnőtt.



És szerelmes lettem. Amikor láttam, milyen magabiztos és gyönyörű, mennyi érzelem tombol benne. Igen... ez okozta a vesztünket is. Éppen az emberlét. A düh, a hatalomvágy, az önzőség, az irigység elhatalmasodott ebben a gyönyörű női testben, és én ott maradtam még félemberként a lakásban egyedül, amikor ő elcsábított egy másik férfit. Egy olyat, akiért nem kell felelősséggel tartozni, akihez nem kötik olyan különleges és egyszerinek vélt élmények, mint hozzám. Akivel egyszerűbb.



Nem tudom, hogy a csalódás benne, vagy éppen az iránta érzett túláradó vágyaim okozták, ami ezután történt, de egyik napról a másikra lebénult a kezem, a lábaimat alig tudtam mozdítani, minden érzelem, ami emberlétem alatt bennem született, bebábozódott ebbe a plasztik vázba újra - így lettem ismét játékfiú. Annyi különbséggel, hogy megtapasztaltam, mivé lesz az ember, ha nem uralkodik magán. Mi lesz egy nőből, ha ennyire nem tudja, mit akar. Vigyázni kell az érzelmekkel, az emberi tulajdonságokkal. Kontrollálni magam, és mértéket tartani.



Mindeközben azt is tudom, hogy a szerelem, az igazi, az emberiféle, akármi történt velem, akármi áron is, csodálatos. Fantasztikus minden, ami emberi testemben végbemegy. A karom még alig mozog, de máris beleremegek örömömben.
M. nem romolhat el. M. nem képes rá, eredendően nem képes arra, hogy bántson engem, vagy bárki mást. És Medve ellen sem vétene. Ezt a helyzetet is nyilvánvalóan olyan emberien oldja majd meg - ha majd felismeri a helyzet súlyát; és itt az emberi szót minden kétséget kizárólag pozitív jelzőként használhatom -, hogy nem okoz fájdalmat és kárt sem tesz senkiben.

Nem tudja bár, milyen az átváltozás és a visszaváltozás, azt viszont tudja, milyen emlékezni és továbblépni. Éppen ezért ennyire megértő és türelmes velem. Megható, ahogyan csillog a szeme, pusztán a létezése gondolatától, hogy él, hogy itt vagyunk most is a házunkban. És el sem tudja képzelni, milyen lenne másképp. Lehet, hogy ez második életem első napja? Csak féltékeny ne legyek. Brumm-brumm. Csak irigy ne legyek. Tanulni más hibáiból.

-----
A sorozat korábbi részei:

Ken, a Trelleborgi legendája - 1.
Ken, a Trelleborgi legendája - 2.
Ken, a Trelleborgi legendája - 3.
Ken, a Trelleborgi legendája - 4.
Ken, a Trelleborgi legendája - 5.
Ken, a Trelleborgi legendája - 6.