"kitárja gigabájtjait egy nagymedenci’ sellő
bikininyi napszemüveg a képernyőkimellő
partra vetett hal, összesülsz, záróra hangja áthat
tétnek veres tested veted, vad éjre vár a nyárszag
ha phone-number nem sikerül, egy mailcímet akassz ki,
s sátradba térve mondhatod majd my home is my kasztni"
- Györe Gabriella négy versét közöljük.

Használati utasítás, télire


Ha igen, akkor gyakran ki.
Mindenki magát, s a másikat.
Akit nem ki, azt még gyorsabban el:
az év, a hó, a nap vagy az idő.
S amitől el, az fel is éppen úgy.
A ki előtt. Aki előtt
a fel alatt még eldönthető,
ki, vagy el/fel legyünk.
Vagy-vagy:
vagy ki, vagy el/fel/le.
A világ ennyi. Minden el-le
hetetlenül.
Havatlanul.
Ezért aztán inkább ki-ki ki
maga magát, s a másikat.
Az itt a kérdés csak, hogy akkor
erre fel legyünk-e?
Vagy rá? Ha lehet
fel/le, fel lehet-e?
Készülj.
Felelhet-e, aki ki? Vagy épp le?
Feleljen ki-ki.
A felelet?
Csak tapsikolnak.
Aztán, lassan, kitavaszodik.



Nyári anziksz, ...nek ajánlva


egynyári desk-alaplapon bronzolajzik a lángosíz
sülthekkel abszolvált szlalom, hard ver a szív, a Napra bíz
lehet nézni, de szoftverek bebootolt hadja lóg a plázson,
a szúnyogok naptejbe gríz, programhiba tartaléktápon
kitárja gigabájtjait egy nagymedenci’ sellő
bikininyi napszemüveg a képernyőkimellő
partra vetett hal, összesülsz, záróra hangja áthat
tétnek veres tested veted, vad éjre vár a nyárszag
ha phone-number nem sikerül, egy mailcímet akassz ki,
s sátradba térve mondhatod majd my home is my kasztni



Amikor Siegmund Ludwignál teázott


„Tudja, néha csak fekszem itt,
franciakertemben,
formára nyírott sövényem alatt,
s érzem, ahogy átfolynak rajtam
jövőbe spriccelő szökőkutak.”



Álomélet



Dolgozik szívem, majd kiszakad,
nagymama-ágynemű rajtam.
Latolgatom, mit tenni akarok,
s tettem-e, amit akartam,

vagy azt teszem épp, amit mégsem én,
egy más erő tettet még bennem?
Dolgozik szívem, majd kiszakad.
Enged-e gyermekké térnem?

A szobánk falán egy fénygyertya ég,
itt több fény nem jár már este.
Testvérek lábtól, szülők odalent,
remeg a fal üvegteste.

Megértem. Ott az üveg mögött
a gonoszt gyakorta láttam:
sziklák közt satnyuló tölgyek között
csak fenyőm állt talpig magában.

A táblákon túlról a félelem,
kőköreim az éjjel befalta,
a felnőttek világa spórolás,
szívet, fényt, vizet másnapra,

már mindannyian némán alszanak,
odakint eső eredt el...
Csak lassan húzom félre a függönyt:
társalgok rémült szívemmel.