Felkért hozzászólók: Birtalan Balázs, Kárpáti József, Takács Judit és Uitz Renáta. A vitát Halmai Gábor, a Fundamentum főszerkesztője vezeti.
A program a folyóiratkultúra című programsorozat keretében, a MASZRE támogatásával valósul meg.

A hatalommegosztás, az emberi jogok védelme és a jogállamiság elvét hirdető alkotmányokat megszövegezőik és alkalmazóik általában alkalmasnak vélik arra, hogy akár szélsőséges körülmények között is biztosítsák az egyéni autonómia védelmét. Az alkotmányos joggyakorlatban az egyéni autonómia még akkor is alapvető értékként tűnik fel, ha ezek a kifejezések kimaradtak az alkotmány szövegéből. Dolgozatunkban autonómián azt az emberi képességet vagy adottságot értjük, amely lehetővé teszi, hogy az egyén a saját maga által választott elvek mentén élje életét, olyan elképzeléseknek és döntéseknek megfelelően, amelyeket a magáénak vall és amelyekkel külső kényszertől mentesen azonosul. Ebben a megközelítésben az autonómiaigény értékelésekor nem az számít, hogy az a legjobb erkölcsi vagy gyakorlati választást tükrözze, hanem hogy az egyén saját választásán alapuló életvezetési döntést jelenítsen meg.
Az állam nem köteles persze minden egyéni életvezetési elképzelést fenntartások nélkül elfogadni és támogatni. Annyi azonban világos, hogy egyes egyéni választások vagy preferenciák kizárása önmagában nem igazolható az állam számára mégoly kedves érték- és erkölcsi ítéletek mentén − különben elporlad az állam semlegessége. Bár az állam semlegessége önmagában is zavaros fogalom, a vallási és világnézeti ügyekből kivonuló állam képe a felvilágosodás óta eleme az állam és egyén viszonyairól szóló elképzeléseknek. A házasság és a család vallási töltetű meghatározásával azonosuló állammal nem csupán az a probléma, hogy nem semleges, hanem legfőképpen az, hogy nem szekuláris -- a demokratikus alkotmányosság köntöse egy felvilágosodás előtti szuverén testét takarja.
Vizsgálatunk abból indul ki, hogy a meleg identitás megélése és felvállalása egyéni döntések kérdése (lehet), olyan döntéseké, amelyeket az állami szabályozás léte vagy hiánya, valamint tartalma alapvetően befolyásol, rövid és hosszú távon egyaránt. Az itt vizsgálat ítéletek a melegjogokról folytatott társadalmi és politikai eszmecsere lenyomatai. A bíróságokhoz benyújtott kereseti kérelmek olvashatók úgy is, mint az egyének kísérletei saját identitásuk határainak kijelölésére abban a társadalomban, amelyben élnek.

A ferde hajlamoktól a melegházasságig

A második világháború óta a nyugati alkotmányos demokráciák bíróságai, ha nehezen is, de nagy utat tettek meg a melegek autonómiájának elismerése és védelme felé. A bíróságok a lehető legkevesebb szóval igyekeztek túlesni a beleegyezésen alapuló homoszexuális nemi aktusok dekriminalizációján − lehetőleg kerülve a „szex szerepe az alkotmányos demokráciák szürke mindennapjaiban” típusú előadásokat. Ez a szűkszavúság részben azzal is magyarázható, hogy a vonatkozó alkotmányos rendelkezések szövege általában jottányit sem változott az évek során.
A melegjogi ügyek krónikájában persze jó pár híres sikertörténet is szerepel. Ezek a döntések szinte kivétel nélkül diszkriminációs ügyekben születtek: a bírák (akár a melegek ellen, akár mellettük érveltek) visszatérően összekapcsolták az egyenlőségre, a méltóságra és a szabadságra vonatkozó érveket. Az Emberi Jogok Európai Bírósága tárgyalta Karner-ügy (1) jó példa erre. Az EJEB azonban váratlanul pontosan és élesen fogalmazott a 8. és 14. cikk együttes értelmezésével eldöntött ügyben: „A hagyományos értelemben vett család védelme nagyon elvont és nagyon sokféle konkrét megoldás használható a megvalósításához. Olyan esetekben, ahol az állam mérlegelési szabadsága szűkre szabott, mint azokban az ügyekben, ahol a megkülönböztetés alapja a nem vagy a nemi irányultság, az arányosság elve nem csak azt követeli meg, hogy a választott megoldás elvileg alkalmas legyen a cél elérésére. Igazolni kell, hogy a (bérleti jogról szóló) törvény céljának eléréséhez a törvény alkalmazási köréből ki kellett zárni a homoszexuális kapcsolatban élő személyeket.”
Érdekes módon, minél távolabb kerülünk a nemi aktusok dekriminalizációjának körétől, annál hétköznapibbnak tűnnek a melegjogi ügyek. A szürke és unalmas („normális”) tényállások tartásról, biztosításról, lakáshasználatról, öröklésről olyan élethelyzeteket fednek fel, amelyek kapcsán egyre kevesebb értelme van a hagyományos család védelmében történő harcos fellépésnek. Az eszmecsere az egyének döntéseinek megértése felé kanyarodik. Ennek a folyamatnak az egyik legszebb példája − a diszkrimináció-tilalmi ügyek körében maradva -- a dél-afrikai Alkotmánybíróságnak a melegházasságról a Fourie-ügyben (2) hozott határozata. A bírósághoz forduló felek (egy hosszú ideje de facto élettársi kapcsolatban élő leszbikus pár) azt sérelmezték, hogy kapcsolatukat az állam nem ismeri el a házassághoz hasonló jogi formában. Sachs bíró szerint „Pusztán azért büntetni az embereket, akik és amik -- ez alapjaiban becsüli le az emberi személyiséget és sérti az egyenlőséget […] Az aktív […] állampolgárság érzésének kialakulása azon múlik, hogy elismerjük és elfogadjuk-e az embereket annak, akik […] Vagyis a tét nem pusztán a közösség egy csoportját ért igazságtalanság megszüntetése. A valódi kérdés annak megerősítése, hogy társadalmunk a tolerancián és a kölcsönös tiszteleten nyugszik.” Ezt a logikát követve jutott el odáig Sachs bíró a gondolatmenetében, hogy kimondja: „A meleg párok kizárása a házasság előnyeiből és kötelezettségeiből […] azt a durva, bár homályos jogi állásfoglalást jeleníti meg, hogy a meleg párok kívülállók, és hogy az intim emberi kapcsolataik jogi elismerésére és védelmére való igényük valahogy alacsonyabb, mint a heteroszexuális pároké […] Azt jelzi, hogy a szeretetre, elköteleződésre és felelősségvállalásra való képességük definíciószerűen kevésbé méltó az elismerésre, mint a heteroszexuális pároké.”
Ez az érvelés az iskolapéldája annak a bírói hozzáállásnak, amely az egyéni autonómia védelme érdekében képes módosítani az alapjogvédelem retorikai arzenálját. Sachs bíró szerint a meleg párok családjogi viszonyainak állami elismerése egyben a melegek emberi mivoltának teljes körű és fenntartásoktól mentes állami elfogadását is jelenti és jelképezi.



Az önreflexió pillanatai

A fent tárgyalt ügyekben többször nyilvánvalóvá vált, hogy a bíróságok kiemelt figyelmet fordítanak melegjogi ügyekben elfoglalt szerepükre és döntéseik politikai következményeire. A kanadai Legfelső Bíróság a melegházasságról szóló tanácsadó véleményben (3) egyhangúlag felhívta a kormány figyelmét, hogy olyan jogszabálytervezet alkotmányosságáról nem nyilatkozik, amelynek a benyújtása mellett a kormány már politikailag elkötelezte magát. Ezzel a bíróság nem azt kívánta jelezni, hogy ellenzi az azonos neműek házasságának törvénybe iktatatását -- a testület álláspontja e tekintetben elég világos volt. Peter Hogg is azt hangsúlyozza: a bíróság számára kiemelkedően fontos volt, hogy a melegházasság törvénybe iktatását a választott képviselők döntéseként lássa a közvélemény, annak intézményesítése ne a bíróság zsebcseleként vonuljon be a köztudatba. (4)
Ha lehet, 2002-ben a német Alkotmánybíróságot még a kanadai Legfelső Bíróságnál is kényesebb pillanatban érte az azonos nemű élettársak kapcsolatának elismeréséről szóló törvény. Az indítványozók ugyanis úgy időzítették beadványukat, hogy az Alkotmánybíróság a már elfogadott, de még hatályba nem lépett törvény hatálybalépését akadályozhatta volna meg. (5) Első látásra komoly tartalmi érveik voltak, a német alaptörvény ugyanis egyértelműen kimondja a házasság és a család védelmét 6. cikkében. Úgy tűnhet, egy komoly keresztény hagyományokkal felvértezett országban ilyen körülmények között nehéz elveszíteni a hagyományos családi kötelékek védelmében és a házasság szentsége nevében indított eljárást.
A német Alkotmánybíróság szerint a bejegyzett élettársi kapcsolat egyáltalán nem érinti a szabadságjogként felfogott házassághoz való jogot. A kettő között értelmezhető alkotmányos összefüggés nincsen, nem áll fenn igazolásra szoruló beavatkozás. A házassághoz való alanyi jog nem sérül, mert a házasságkötés lehetősége minden házasodásra képes személy részére továbbra is fennáll. Ugyanakkor a házasság továbbra is csak különnemű párok részére lehetséges, az azonos neműek számára továbbra is kizárt. (6) A német Alkotmányíróság szerint a melegek bejegyzett élettársi kapcsolatát létrehozó törvényi szabályozást a személyiség szabad kibontakoztatásához való jog [alaptörvény 2. (1) cikk] és a diszkriminációtilalom [alaptörvény 3. (1) és (3) cikk] alkotmányos rendelkezéseit valósítja meg, mivel a törvény e személyek szabad kibontakozását segíti elő és a velük szemben fennálló diszkriminációt építi le. Azaz a német Alkotmánybíróság abban nem enged kétséget, hogy a törvénnyel a kifejezetten a melegek számára létrehozott élettársi kapcsolat célja az alapjogi alapokon nyugvó autonómiavédelem.
Ami a házasság védelmét mint alapvető alkotmányos értéknyilvánítást illeti, a német Alkotmánybíróság állandó gyakorlatának megfelelően azt követeli meg, hogy a törvényhozó ne hozza a házasságot más életformáknál kedvezőtlenebb helyzetbe. A német Alkotmánybíróság nagyon világosan fogalmaz abban a tekintetben is, hogy a házasság mint életforma kiemelt alkotmányos védelme lehetővé teszi az ahhoz kapcsolódó kedvezmények nyújtását, de semmiképpen sem követeli meg a törvényhozótól más életformák hátrányos megkülönböztetését. Arra, hogy a házasságot a jogosultságok terjedelmét illetően folyamatosan jobban kellene védeni, mint más életközösséget, sem a normaszöveg, sem a történeti értelmezés nem ad alapot.
Fontos kiemelni, hogy a német Alkotmánybíróság álláspontjából egyértelműen következik: nem lehet házasságvédelem címen teljesen kiüresíteni a meleg élettársi kapcsolat jogintézményét pusztán azon az alapon, hogy a házasságvédelem alkotmányos alapú, a meleg élettársi kapcsolat védelméről pedig a törvényhozó rendelkezett. A törvényhozó nem tett mást, mint az egyéni önrendelkezés és az diszkriminációtilalom alkotmányos rendelkezéseit konkretizálta a meleg élettársi kapcsolatra nézve.


Befejezésképp

Az elmúlt évek külföldi joggyakorlatából, a vezető közjogi rendszerekben működő bíróságok döntéseiből kirajzolódni látszik egy tendencia, amely komoly reményekre jogosíthatja fel a melegjogok elkötelezett védelmezőit. A bíróságok, úgy tűnik, együttműködőnek bizonyulnak egyfajta, a kis lépéseket követő stratégia gyakorlati érvényesítésében: míg egyes lépéseket hajlandók ők maguk megtenni az indítványozók kérelmére, a nagyobb szimbolikus döntéseket szeretik a törvényhozóra hagyni. A fentiek alapján mindenesetre úgy tűnik, jelentős értetlenkedés fogadná egy az alapjogokra, magára és a saját nemzetközi megítélésére valamit is adó alkotmánybíróság képviselőit 2009 januárjában az alkotmánybíróságok világkongresszusán a dél-afrikai Fokvárosban, ha hajlandóságot mutatnának a melegek autonómiájának megkérdőjelezésére.

--
1. Karner v. Austria, Human Rights Case Digest, Volume 12, Numbers 11-12, 2001 , pp. 983-984(2).
2. Minister of Home Affairs v. Fourie, CCT 60/04 (Dec. 1, 2005).
3. Reference re Same-Sex Marriage [2004] 3 S.C.R. 698, 2004 SCC 79.
4. Peter W. HOGG: The Constitution and Same-sex Marriage, International Journal of Constitutional Law, October, 2006, 712, 72.
5. BVerfG, 1 BvF 1/01. A döntést 5:3 arányban hozta az Alkotmánybíróság első tanácsa.
6. E tekintetben az Alkotmánybíróság megismételte korábbi döntését (1979) az alaptörvény 6(1) cikkének házasságfogalmáról. Lásd BVerfGE 53, 224.