A vadász és a nyúl megfeszült inakkal, de mozdulatlanul álltak egymással szemben. Csak a nyúl bajsza remegett. A nyúlra lecsapott egy sólyom, és magával vitte. A vadász csak állt meredten, és azon tűnődött, hogy a nyúl vajon most megmenekült-e.

A hajótörötteket kopár sziklapartra vetette a dagály. Mindenki kirakta, amit túlélés esetére a hajóról megmentett. Egy ezüst medalion, egy köteg ázott bankó, egy félszemű játék mackó, egy letelepedési engedély, egy márkás fényképezőgép és egy ritka lepkefaj lárváját tartalmazó kapszula került elő.

Az öregasszony minden nap kijárt a temetőbe. Állhatatossága jutalmaként az ezerhetvenhetedik napon megjelent előtte az ura, és megkérdezte, hogy vele tart-e. Az öregasszony a cipője orrát nézte és az otthon szunyókáló macskájára gondolt.

A kutya a halász lábát marcangolta. A halász arra gondolt, hogy szigonyát a kutya szemébe vágva megmenekülhetne. Nem tudta megtenni. Az író megropogtatta ujjait, tiszta papírért nyúlt, és novellába kezdett az ember és a kutya barátságáról.

Az idős varrónő a buszon utazott. Nyugtalanul forgatta a fejét, egy megálló neve után tudakozódott. Nem szállt le. A végállomáson meglátott egy táblát. Bement az üzletbe és vett magának egy új kalapot. A régit a kalaposnál hagyta.

A villanyszerelőt üzemzavar elhárítás közben agyonütötte a nagyfeszültségű áram. Kilógó nyelvel himbálózott a póznán. Mögötte az óriásplakát az új kiszerelésű pisztáciafagylaltot hirdette.

Az öreg szerszámgéplakatos felhívta az unokáját. –Nagyapó, nyolc éve kereslek! Az öreg bediktálta a címét: -25400. Milano, Via Gianfranco Pagnini 52. Italy – keserű mosollyal tűzte vissza az elsárgult képeslapot a szociális otthon faliújságjára. A vonal másik végéről kétségbeesett hallózás hallatszott.

A luxusszajha új fiút talált magának. Autót, bundát, ékszereket, orrot, mellet kapott ajándékba. A postás küldeménnyel érkezett. A fenyegető levélhez műszemeket mellékeltek.

A szatír hímtagjára igazította a piros masnit és elindult a parkba. A feslett életű lány megsajnálta és mindent megadott neki. A szatír testét zokogás rázta. Beült egy kád forró vízbe, maga mellé készítette borotváját.

A baseball játékos deréktól lefelé megbénult. Furcsa neszezést hallott. Lélekszakadva hajtotta kocsiját felesége szobájához. Kicsavarta kezéből a pisztolyt. Majd maga felé fordította és meghúzta a ravaszt.

A kutyákat egymásnak eresztették. Acsarkodva rontottak egymásra. A téteket emelték mindkét oldalon. Az ebek az ütközés pillanata előtt megtorpantak és mélyen egymás szemébe meredtek. A grundot letépett végtagok borították. Az óra mindegyiken hajnali négyet mutatott.

A matematikaprofesszornak egy élet munkájával sem sikerült eljutnia a fraktál egyenletek végső pontjához. Az asztalra dobta ceruzáját és felkúszott a hídpillérre. Megérintette a végtelenség érzése. Most már tudta, hogy a megoldás mindvégig karnyújtásnyira volt tőle.

A bölcsészhallgatót Karenina néven ismerték a chat-en. A pályaudvar mellett sétált, amikor ismerős hangra figyelt fel. Egy otromba parasztember a vagon kerekeihez hajolt és dolgozott a vason, közben értelmetlen francia szavakat motyogott. Másnap az újságok tragikus kimenetelű balesetről adtak hírt.

A takarítónő rendbe tette az újságíró lakását. Az újságíró glosszájában azon morfondírozott, hogy mennyiben hasonlítunk a rabszolgatartó társadalmakhoz. A takarítónő otthon elolvasta az aznapi újságot, és eszébe sem jutott az újságíró.

A kisfiú az állatkertben sétált. Fölmászott egy padra és rémült bömbölésbe kezdett. Nem értette, hogy miért veszik körül rácsok, és miért, hogy minden állat szabadon kószál.

Az özvegyasszony zálogházba adta jegyűrűjét, majd vett egy apró fenyőfát. A konyhában a kötöző zsineget a nyaka köré tekerte és kirúgta maga alól a hokedlit. Szenteste a kalauznő sugárzó arccal tette hasára kezét, s tolta a férfi elé. Másnap a kalauz, kedvese ujjára frissen szidolozott aranygyűrűt húzott. A gyűrű kissé lötyögött az asszony ujján.

A szerzetes életcélja volt, hogy a tan legbensőbb mélységéig hatoljon, kerülve az iskolák, a mesterek, az irányzatok útvesztőit. Egy hajnalon arra ébredt, hogy egy csodálatos mesterről suttognak a cellája előtt. Amikor kilépett, messziföldről érkezett szerzetesek borultak lába elé tanítására várva.

A hajléktalan bokor alatti vackára újságot sodort a szél. 120 négyzetméteres, amerikai konyhás, központi porszívós, Szabadság-hegyre néző lakásomat kisebbre cserélném. A hirdetés feladója néhány nap múlva csere lehetőségre figyelt fel. Többször körbejárta a környéket, de a tágas, Bokor közi, parkra néző lakást nem találta meg.

A szatócs utolsó mozdulatával a gyorshívások 3-as gombjára csapott, feje a kagylóra hanyatlott. -Ön a mentőszolgálatot hívta, kérem, tartsa a vonalat…, tartsa a vonalat…, tartsa a vonalat… Tartsa a fonalat… - visszhangzott fülében. A mentőorvos szakcikke alapján a lelkisegély szolgálat újításként vezette be az alfa rezgésszámú „Tartsa a fonalat” szolgáltatást.

A gyöngyhalász daganatos elváltozások miatt került kórházba. A szövettan ismeretlen eredetű összetevőket mutatott ki. A testet feltárva igazgyöngyök pattogtak végig a műtőasztalon és borították el a padlót.

A kis Kovács kulcsos-gyerek volt. A Gazdagréti lakótelep 14. emeletének 7-es számú lakásában élte le életét, Farkasrétre néző kilátással. Hamvait a Farkasréti temető kolumbáriumának 14. sorában, a 7-es urnatartóban helyezték el, Gazdagrétre néző kilátással.

A tanító feleltetett: Mi az energia? A diák felugrott és kirohant a teremből. A tanító beírta az ötöst.

A levágott csirke fejvesztve rohangált az udvaron. A lehullott fejen remegett a szemhéj. Nagymama, melyikben van az élete? Ebben kicsikém –villantotta meg az asszony a konyhakést.

A törzsfőnök hivatta a fiát: - Hogy igazi vezetővé válhass, ma elkezded tanulni ősi harcművészetünket. – Nem akarok törzsfőnök lenni, nem érdekel az egész, harcolni sem akarok! - Akkor miért nem teszed le a fegyvert?

Az vén kovács elcsúszott az utca jegén: -Segítség! Ez lesz az utolsó napom! Segítség! Az inasok rémülten húzódtak beljebb a műhelybe. A tejesasszony letámasztotta kordéját, és melléfeküdt a hóba.

*******

Lyuk

Fázom.
Mezítelen testemre
fák hajolnak.
Árnyjátékot lejtenek
csupasz hasamon.
Köldökömből fecskefiaknak
hord kukacot
győzelem-faroktollal illegető
szárnyas istenmadár.
Sárlenyomatom
- én alakú lyuk
a világegyetemben -
esővízzel telik.
Megmártóztatja bennem
arcát a hold,
rámcsurgatja sugarát.
Ragyogó érinthetetlen
Istennő.
De szobor.
De érinthetetlen.
De Istennő.
Rámzuhan az éj.
Láthatatlan magányos
Istennő.
Érinthető.

*******



Ars Poetica

Harminchat éves vagyok. Három fiam van, egy férjem, és néhány mély barátságom – rájuk nagyon büszke vagyok. Álmaim – ezeket valóra váltom. Tanulmányaim sokrétűek és szerteágazóak. Az egyetemet magyar szakon kezdtem, majd színháztörténész szakon folytattam. Mellette könyvkiadónál dolgoztam anyanyelvi lektorként, felelős szerkesztőként. Ezenközben bútor és szőnyeg becsüsi szakképesítést szereztem. Elvégeztem a Magyar Rádió felsőfokú médiaiskoláját – rádiókban, tévében irodalmi és kulturális műsorokat szerkesztettem és vezettem. Persze közben magam is írtam, és álmodtam az írónői létről.
Igaz valóm az emberekkel és az önmagammal való munka. Pszichodráma csoportokat vezetek, és egyéni tanácsadást tartok a Spirituális Választerápia módszerével. Ami az önmagammal való munkát illeti, nem oly rég fejeztem be regényemet, a Fénytörést – a lélek belső utazásáról, amit kiadni remélek. Fontos önkifejezési mód számomra még a fotózás, a kézművesség. Ez vagyok most. Hiszek a módszerek integritásában. Keresem a kapcsolatot test és lélek, lélek és világlélek között, mert hiszek a harmóniában. Keresem az idevezető utat, a módszerekből a legfinomabb eszenciát. Harminchat éves vagyok, keresem az én alakú lyukat a világegyetemben, amelyet teljesen be- és kitölthetek ebben a földi létben.

Bereményi Réka