Március 20-án jelent meg Tóth Edu első kötete “Abszolult szerda” címmel. A mű humoros történetek és életképek gyűjteménye, hétköznapi életünk könnyed szatírája, csavargás és útkeresés a 21. század huszonéveseinek szemszögéből. A szerzőt Lángh Judit kérdezte.Tóth Edu kötetében 68 novella az egyetemisták mindennapjaiba, a csavargó lét rejtelmeibe, a mindent elsöprő szerelem erejébe, és egy megborult elme gondolatfüzéreibe enged bepillantást. Mi történik, ha a húgod beleszeret Vágó Istvánba? Miért fantasztikus érzés egy táskával a hátunkon nekivágni a nagyvilágnak? Mi van, ha a jegy nélkül utazó bérgyilkos szigorú buszsofőrére talál? Ezekre is választ ad a kötet, melyben improvizatív egy-, két- és ötpercesek, meghökkentő párbeszédek zenei ajánlatokkal társítva sorakoznak egymás után.
*****
26 éves és most épp Barcelonában él. Hogy került ide?
Jó kérdés. Fogalmam sincs, mit keresek Barcelonában. Talán csak tetszik a város neve, vagy valami ilyesmi.
Miért Abszolult szerda a kötetének címe?
Olyan, mintha gyerekem született volna, most, hogy megjelent. Remélem még ott leszek, amikor felnő. Pont hat éve, március elején, Londonban fogant meg az első szösszenet. Abban az időszakban voltam életemben először úgy igazán egyedül, ami egyrészt hihetetlen inspiráció volt, másrészt mindig is hajtott, hogy hagyjak valamit magam után, de a legtöbb esetben túlságosan lefoglalt a mindennapok habzsolása. Mindig is bennem volt, hogy kitűnjek, szórakoztassak, más legyek, utólag emlékezzenek rám, akkoriban (20 körül, de igazábol előtte is) hihetetlen kalandéhes voltam, és a dédelgetett álmomból, vagyis abból, hogy valamit tényleg alkossak, ne csak mindig beszéljek róla, az lett, hogy a világtól egy időre elszigetelve, egy Kendal street mögötti utcán, egy szerda délután leültem egy járdaszegélyre, és megírtam a Változni a változáshoz-t. Talán ezért lett Abszolult szerda a kötetcím, nem tudom. Nem emlékszem egyébként, hogy milyen nap volt, azért mondom, hogy szerdán, mert így legalább magyarázatot nyer a számomra is megválaszolhatatlan második kérdés, hogy miért Abszolult szerda a kötetem címe.
Miért indult Londonba, mit keresett?
Veszprémi egyetemista voltam, az a bohém fajta, úgy éreztem, enyém a világ; fantasztikus banda, csocsó, sör, bulik, csinos lánykák Veszprémben, gyerekkori barátok Pécsen, akik tárt karokkal vártak vissza mindig egy újabb és újabb görbe hétvégére, emiatt folyton úton voltam, a Pécs-Pest-Veszprém (Pécsen nőttem fel, 18 éves korom után édesanyám és a kistesóim Pestre költöztek) háromszöget időnként hetente többször is bejártam, egyszerűen mindenhol ott akartam lenni, igazi vadcsikó másfél év volt az, amibe belecsúszott egy kaliforniai nyár is (nővérem akkoriban San Diego-ban élt), 2002 tele azonban már felettébb karcosra sikeredett, a gondtalan idillt beárnyékolták a financiális korlátok, és amikor megérkezett a lehetőség, hogy London, nem haboztam. Nyolc hónapnak indult, öt év lett belőle. Felszolgálóként kezdtem egy Kendal street-i étteremben. Magányos voltam, de miután elkezdtem firkálni, kellemesen megcsapott a szabadságérzet szele, teleírtam gyorsan egy füzetet, akkor született a Bölcsek közöttünk, a Hobbi, a Közelítés a végtelenhez és az Ernő bácsi titka.
Nem akarta folytatni az egyetemet?
Három alkalommal álltam közel ahhoz, hogy hazacuccoljak veszprémbe folytatni az egyetemet, de akkor előléptettek az étteremben. A második majdnemnél végül mégis visszaengedtek az Egyesült Királyságba (részleteket lásd a Helyzet fokozódik című novellában), a harmadik előtt pedig találkoztam Melindával, aki miatt teljesen megváltozott a forgatókönyv. (lásd: Történetünk)
Melinda megérkezése gyökeres hatással volt, van az írásomra. Akkoriban varrtam össze a most megjelent kötet első kezdetleges változatát, melybe 46 novella került. Internetkávézókban fénymásolgattam le azt a kb. 90 oldalt, majd a papírírószerboltban vettem hozzá fekete borítót, majd fehér kihúzó filccel ráírtam, hogy Abszolult szerda, utána meg odaajándékoztam lakótársaknak, meg a Londonba érkező egykori iskolás társaimnak, vagy egyéb cimbiknek.
A megismerkedésük milyen hatással volt az életére?
Melindával beiratkozunk a Thames Valley egyetemre, rendezvényszervező szakra, ami mélyvíz, egy hónappal később már vizsgafeladatként összehozunk egy zenés jótékonysági röplabdatornát, három hónap elteltével művészeti kiállítást szervezünk, de nehezen bírtuk, a munkát és az egyetemet egyszerre, mert a magas elvárások kikészítettek minket. Ekkor érkezett meg hozzánk Gerbert tesó, vagyis Ádám, örökhű jóbarátom, aki tele volt tennivágyással. Elhatároztuk, hogy saját céget alapítunk, és sportrendezvényeket szerve-zünk. Sakktornákkal kezdtünk, talán mert ahhoz kell a legkevesebb hozzávaló, sakktábla, sakkóra, meg két arc. Szomorúan döbbentünk rá, hogy sajnos a sakk hobbinak már sok, munkának túl kevés. De nincs időnk keseregni, jött a foci ötlet. Éttermek közötti focitornával indul a Hyde Park-ban, és egy mai napig is futó, a londoni magyaroknak szervezett kispályás labdarúgóligával zárul, amit Gerbert Tesó a mai napig is szervez. Közben a saját kattogások miatt beáldozódott egy második egyetem is, olyannyira lefoglalt a két munkahely. De a legnagyobb árat ezért két éve télen fizetem: miután megkértem Melinda kezét, két hétre rá szétmentünk, többé-kevésbé az elmúlt két év miatt. Felejthetetlen emlék, örökre büszke leszek a londoni teljesítményemre, de Melinda elvesztése feldolgozhatatlan, és egy cseppet sem érte meg az idealizmus táplálta túlpörgés.
Túljutott a magánéleti válságon? Kibékültek?
Hú sötét korszak volt! Se vele, se nélküle hosszú hónapokig, közben rám bízták az étterem vezetését, aminek annyira örültem, mint egy lázkúpnak, aztán belevágtunk Ádámmal. Melinda hiánya elviselhetetlen volt. Magyarországra nem akartam hazamenni lehajtott fejjel, vesztett csata után, így Spanyolországba szöktem, hogy elbújjak a világ elől. Visszakullogtam Londonba, mert bűntudatom volt Ádám miatt, hogy ott hagytam a temérdek teendő és felelősség súlya alatt, de hiába, London nekem már csak rossz emlékek halmaza lett, és akkor végképp eldőlt, hogy Spanyolországban akarok élni. Indulásom előtt pár nappal (lásd: Zsebhegedű) újra egy pár lettünk Melindával, velem jött és azóta újra együtt élünk.
Készült még több saját készítésű, fénymásolós, rajzolt kartonfedelű könyve?
A rendezvényszervezős évek előtt született a második őskötetem, a Kutatás az ébrenlétben, ami szintúgy gyűjteményekkel indult mint az első, de végül ebből is egy keményfedeles példány lett. Ezt egy pécsi barátom adta ajándékba. A jelenlegi “hivatalos” Abszolult szerda az első két vadkötetből a kedvenc írásaim válogatása.
Milyen tervei vannak? Ír még könyvet?
Van egy regénytervem, alig várom, hogy elkezdhessem. Mindenképp szeretnék beiratkozni a barcelonai bölcsészkarra, mert az egyetemek lepasszolása a mai napig tüske, jó volna megint tanulni, meg már épp ideje megint egy kicsit egyetemistának lenni, közben meg csak írni, írni, írni és írni. Barcelona egyébként csodálatos város, könnyed és vidám, de sokkal nehezebb meccs, mint London. Az viszont biztos, hogy már most ide köthető életem egyik legemlékezetesebb élménye: a januári telefonbeszélgetés Vajkai Andrással,(vhe.hu) amelyben közli velem, hogy ő vállalja az Abszolult szerda kiadását.
Jó kérdés. Fogalmam sincs, mit keresek Barcelonában. Talán csak tetszik a város neve, vagy valami ilyesmi.
Miért Abszolult szerda a kötetének címe?
Olyan, mintha gyerekem született volna, most, hogy megjelent. Remélem még ott leszek, amikor felnő. Pont hat éve, március elején, Londonban fogant meg az első szösszenet. Abban az időszakban voltam életemben először úgy igazán egyedül, ami egyrészt hihetetlen inspiráció volt, másrészt mindig is hajtott, hogy hagyjak valamit magam után, de a legtöbb esetben túlságosan lefoglalt a mindennapok habzsolása. Mindig is bennem volt, hogy kitűnjek, szórakoztassak, más legyek, utólag emlékezzenek rám, akkoriban (20 körül, de igazábol előtte is) hihetetlen kalandéhes voltam, és a dédelgetett álmomból, vagyis abból, hogy valamit tényleg alkossak, ne csak mindig beszéljek róla, az lett, hogy a világtól egy időre elszigetelve, egy Kendal street mögötti utcán, egy szerda délután leültem egy járdaszegélyre, és megírtam a Változni a változáshoz-t. Talán ezért lett Abszolult szerda a kötetcím, nem tudom. Nem emlékszem egyébként, hogy milyen nap volt, azért mondom, hogy szerdán, mert így legalább magyarázatot nyer a számomra is megválaszolhatatlan második kérdés, hogy miért Abszolult szerda a kötetem címe. Miért indult Londonba, mit keresett?
Veszprémi egyetemista voltam, az a bohém fajta, úgy éreztem, enyém a világ; fantasztikus banda, csocsó, sör, bulik, csinos lánykák Veszprémben, gyerekkori barátok Pécsen, akik tárt karokkal vártak vissza mindig egy újabb és újabb görbe hétvégére, emiatt folyton úton voltam, a Pécs-Pest-Veszprém (Pécsen nőttem fel, 18 éves korom után édesanyám és a kistesóim Pestre költöztek) háromszöget időnként hetente többször is bejártam, egyszerűen mindenhol ott akartam lenni, igazi vadcsikó másfél év volt az, amibe belecsúszott egy kaliforniai nyár is (nővérem akkoriban San Diego-ban élt), 2002 tele azonban már felettébb karcosra sikeredett, a gondtalan idillt beárnyékolták a financiális korlátok, és amikor megérkezett a lehetőség, hogy London, nem haboztam. Nyolc hónapnak indult, öt év lett belőle. Felszolgálóként kezdtem egy Kendal street-i étteremben. Magányos voltam, de miután elkezdtem firkálni, kellemesen megcsapott a szabadságérzet szele, teleírtam gyorsan egy füzetet, akkor született a Bölcsek közöttünk, a Hobbi, a Közelítés a végtelenhez és az Ernő bácsi titka.
Nem akarta folytatni az egyetemet?
Három alkalommal álltam közel ahhoz, hogy hazacuccoljak veszprémbe folytatni az egyetemet, de akkor előléptettek az étteremben. A második majdnemnél végül mégis visszaengedtek az Egyesült Királyságba (részleteket lásd a Helyzet fokozódik című novellában), a harmadik előtt pedig találkoztam Melindával, aki miatt teljesen megváltozott a forgatókönyv. (lásd: Történetünk)
Melinda megérkezése gyökeres hatással volt, van az írásomra. Akkoriban varrtam össze a most megjelent kötet első kezdetleges változatát, melybe 46 novella került. Internetkávézókban fénymásolgattam le azt a kb. 90 oldalt, majd a papírírószerboltban vettem hozzá fekete borítót, majd fehér kihúzó filccel ráírtam, hogy Abszolult szerda, utána meg odaajándékoztam lakótársaknak, meg a Londonba érkező egykori iskolás társaimnak, vagy egyéb cimbiknek.
A megismerkedésük milyen hatással volt az életére?
Melindával beiratkozunk a Thames Valley egyetemre, rendezvényszervező szakra, ami mélyvíz, egy hónappal később már vizsgafeladatként összehozunk egy zenés jótékonysági röplabdatornát, három hónap elteltével művészeti kiállítást szervezünk, de nehezen bírtuk, a munkát és az egyetemet egyszerre, mert a magas elvárások kikészítettek minket. Ekkor érkezett meg hozzánk Gerbert tesó, vagyis Ádám, örökhű jóbarátom, aki tele volt tennivágyással. Elhatároztuk, hogy saját céget alapítunk, és sportrendezvényeket szerve-zünk. Sakktornákkal kezdtünk, talán mert ahhoz kell a legkevesebb hozzávaló, sakktábla, sakkóra, meg két arc. Szomorúan döbbentünk rá, hogy sajnos a sakk hobbinak már sok, munkának túl kevés. De nincs időnk keseregni, jött a foci ötlet. Éttermek közötti focitornával indul a Hyde Park-ban, és egy mai napig is futó, a londoni magyaroknak szervezett kispályás labdarúgóligával zárul, amit Gerbert Tesó a mai napig is szervez. Közben a saját kattogások miatt beáldozódott egy második egyetem is, olyannyira lefoglalt a két munkahely. De a legnagyobb árat ezért két éve télen fizetem: miután megkértem Melinda kezét, két hétre rá szétmentünk, többé-kevésbé az elmúlt két év miatt. Felejthetetlen emlék, örökre büszke leszek a londoni teljesítményemre, de Melinda elvesztése feldolgozhatatlan, és egy cseppet sem érte meg az idealizmus táplálta túlpörgés.
Túljutott a magánéleti válságon? Kibékültek?
Hú sötét korszak volt! Se vele, se nélküle hosszú hónapokig, közben rám bízták az étterem vezetését, aminek annyira örültem, mint egy lázkúpnak, aztán belevágtunk Ádámmal. Melinda hiánya elviselhetetlen volt. Magyarországra nem akartam hazamenni lehajtott fejjel, vesztett csata után, így Spanyolországba szöktem, hogy elbújjak a világ elől. Visszakullogtam Londonba, mert bűntudatom volt Ádám miatt, hogy ott hagytam a temérdek teendő és felelősség súlya alatt, de hiába, London nekem már csak rossz emlékek halmaza lett, és akkor végképp eldőlt, hogy Spanyolországban akarok élni. Indulásom előtt pár nappal (lásd: Zsebhegedű) újra egy pár lettünk Melindával, velem jött és azóta újra együtt élünk.
Készült még több saját készítésű, fénymásolós, rajzolt kartonfedelű könyve?
A rendezvényszervezős évek előtt született a második őskötetem, a Kutatás az ébrenlétben, ami szintúgy gyűjteményekkel indult mint az első, de végül ebből is egy keményfedeles példány lett. Ezt egy pécsi barátom adta ajándékba. A jelenlegi “hivatalos” Abszolult szerda az első két vadkötetből a kedvenc írásaim válogatása.
Milyen tervei vannak? Ír még könyvet?
Van egy regénytervem, alig várom, hogy elkezdhessem. Mindenképp szeretnék beiratkozni a barcelonai bölcsészkarra, mert az egyetemek lepasszolása a mai napig tüske, jó volna megint tanulni, meg már épp ideje megint egy kicsit egyetemistának lenni, közben meg csak írni, írni, írni és írni. Barcelona egyébként csodálatos város, könnyed és vidám, de sokkal nehezebb meccs, mint London. Az viszont biztos, hogy már most ide köthető életem egyik legemlékezetesebb élménye: a januári telefonbeszélgetés Vajkai Andrással,(vhe.hu) amelyben közli velem, hogy ő vállalja az Abszolult szerda kiadását.
Láng Judit
*****Részletek a kötetből*****
Rajongó
Rajongó
Zenei ajánlás- Plump DJs: Shiver
A húgom teljesen megőrült. Mióta beleszeretett Vágó Istvánba, nem lehet vele bírni.
Hiába magyarázom neki mindig, hogy a reménytelen szerelem földi létünk legveszélyesebb jelensége, nem hallgat rám, és az, hogy a Fickónak (aki megjegyzem, nem csak az ő kutyája) pofaszakállt fabrikál, az még valamilyen szinten tolerálható, de a szemüveg azért már tényleg túlzás.
Tegnap este épp a Van benne valami 1988. február 8.-ai adását nézte − amit egy félnomád barátnőjével lovasítottak meg a közszolgálati televízió titkos archívumából − amikor is megragadtam az alkalmat arra, hogy felhívjam rá a figyelmét, hogy egy picit idősebb nála az arc, de azt válaszolta, hogy egy cseppet sem zavarja a korkülönbség, és hogy a Pityu akkor még bőven 55 alatt lesz, mire ő leérettségizik, és szerinte akkor fog a Pista igazán beérni, mint férfi.
Kezdtem feladni, de azért még próbáltam rávilágítani arra a tényre, mennyire nem kifizetődő belezúgni egy médiasztárba, aki igaz, hogy eléggé képben van, azt viszont kétlem, hogy egy 11 és fél éves, nagyszájú, copfos kislány lenne a nőideálja, aki mellesleg holnap mindent eldöntő dolgozatot ír környezetismeretből, ahol a szikhéjas gyümölcsökről, a vöröshagymáról és a cukorrépáról kapcsolatos ismereteiről kell számot adnia, nem pedig szíve legbelső titkairól, s ezzel le is zártam a számomra is már egyre kínosabbá váló prédikációmat.
Erre ő azt felelte, (megjegyzem, elég pimasz módon) hogy dugjam fel magamnak a cukorrépát, majd annyira berágott rám, hogy berohant a szobámba, és letépte a falamról az összes Csisztu Zsuzsa poszteremet.
Hiába magyarázom neki mindig, hogy a reménytelen szerelem földi létünk legveszélyesebb jelensége, nem hallgat rám, és az, hogy a Fickónak (aki megjegyzem, nem csak az ő kutyája) pofaszakállt fabrikál, az még valamilyen szinten tolerálható, de a szemüveg azért már tényleg túlzás.
Tegnap este épp a Van benne valami 1988. február 8.-ai adását nézte − amit egy félnomád barátnőjével lovasítottak meg a közszolgálati televízió titkos archívumából − amikor is megragadtam az alkalmat arra, hogy felhívjam rá a figyelmét, hogy egy picit idősebb nála az arc, de azt válaszolta, hogy egy cseppet sem zavarja a korkülönbség, és hogy a Pityu akkor még bőven 55 alatt lesz, mire ő leérettségizik, és szerinte akkor fog a Pista igazán beérni, mint férfi.
Kezdtem feladni, de azért még próbáltam rávilágítani arra a tényre, mennyire nem kifizetődő belezúgni egy médiasztárba, aki igaz, hogy eléggé képben van, azt viszont kétlem, hogy egy 11 és fél éves, nagyszájú, copfos kislány lenne a nőideálja, aki mellesleg holnap mindent eldöntő dolgozatot ír környezetismeretből, ahol a szikhéjas gyümölcsökről, a vöröshagymáról és a cukorrépáról kapcsolatos ismereteiről kell számot adnia, nem pedig szíve legbelső titkairól, s ezzel le is zártam a számomra is már egyre kínosabbá váló prédikációmat.
Erre ő azt felelte, (megjegyzem, elég pimasz módon) hogy dugjam fel magamnak a cukorrépát, majd annyira berágott rám, hogy berohant a szobámba, és letépte a falamról az összes Csisztu Zsuzsa poszteremet.
Oly rövid a sötét
Zenei ajánlás- LTJ Bukem & MC Conrad: Live at Sheffield
Tizenöt darab, frissen vasalt, ropogós százas figyel a farmergatyám zsebében, miközben áthaladok a sikátorok között a part felé. Ez az összvagyonunk, de végre újra együtt fogunk élni, és amúgyis nagy része kölcsönguba. Hajnali fél három, az euró még soha nem volt ennyire erős, de biztos nem azért, mert éppen egy gettó közepén sétálok, valószínűleg ekkora hatásom nincs a világgazdaságra. Rosa háromkor indul a reptér felé, nekem meg addig oda kell érnem a lakásához, hogy átvegye a kauciót és az első havi lakbért, ha egy kicsit kilépek, még elcsípem.
− Hogy csináltad?
− Szerencsém volt, ennyi.
− Szerencséd volt, mi?
− Sokan voltak ma óvatlanok. Semmi új trükk, vagy ilyesmi. Meg különben is, én már csak a nagyon gazdag és undok turistákat rövidítem meg.
− De nagyon jól megy itt valakinek! Még válogatunk is. Nem akarsz a tudásodból átadni egy kicsit a fiataloknak is?
− De igen. Először is ne igyatok annyit! Az ront a fürgeségen és a koncentráción. Ja, és semmi erőszak. Az fontos. A katalán rendőrség simán elenged, ha csak úgy elemeled, és nem esik bántódásuk.
− Mennyit szedtél ma össze?
− 600 körül. Úgy, hogy még ebédeltem is.
− Ez aztán a kiugró teljesítmény. És hányszor vittek be?
− Ma csak kétszer.
− Azért valami tanácsot adhatnál.
− Hát, ha ennyire ragaszkodtok hozzá, annyit elárulhatok: én mindennap úgy vágok bele, hogy ez lesz az utolsó.
Néha egy kicsit zavar, hogy ilyen szinten finom itt a csapolt sör. Mióta úgy érzem, kezd befogadni a város, sokkal jobban szeretek kortyolva sétálni, mint csak úgy, és amerre járok, mindenhonnan integetnek a csaposok, így akárcsak most, a hosszú sétákból mindig az lesz, mint ami jelen pillanatban. Nem bánnám, ha már odaérnék, nincs tüzem. Egy sztorin töröm a fejem, megvan már az alapja, egy lányról szól, aki imád pingpongozni a tereken, de csak éjszaka, mikor tilos. Lehet, hogy még beleviszek egy kicsivel több feszültséget. Legyen mondjuk mindemellett biológiatanár, aki norvég utcazenészeket gyűjt. Na, alakul.
− Miért nem dolgozol éjszaka?
− Szoktam.
− Hallottam édesanyádról.
− Igen? Gyorsan terjednek itt a hírek.
− Mennyi kell még a műtéthez?
− Nem kell azt neked tudnod.
− Pedig lehet, hogy tudnék segíteni. Gyorsan tanulok, ha veled tarthatnék, pár nagyobb fogást összehozhatnánk együtt. Nekem is kurvára kell a pénz.
− Valóban? Te vagy az első, akitől ezt hallom.
− Pedig én komolyan gondolom. Itt akarom hagyni ezt a fost. Bűntudatom van. Mostanság egyre gyakrabban. Be akarok iratkozni egy egyetemre!
− Te kis csiszolatlan gyémánt. Szépen hangzik, de pont az a baj, hogyha sikerülne egy komolyabb balhé, akkor meg már azért nem hagynád abba, mert belejöttél.
− Te mondtad az imént, hogy az a tuti, ha minden napnak úgy mész neki, hogy…
− És te ezt el is hiszed? Csak oltás volt azoknak a barmoknak, hogy leszálljanak rólam.
− Nincs kedved részegeket rámolni? Vagy a parton levetkőző párok?
− Nem hangzik rosszul.
− És ez a srác, aki itt jön szembe? Nézzük meg, hátha maradt még nála valami.
− Miért is ne? De semmi erőszak!
Rosa ideges volt. Majdnem lekéste miattam a gépét.
Hiába meséltem el neki zihálva, hogy útközben utcagyerekekbe botlottam, akik a legósdibb módon raboltak ki: megkérdezték, mi a kedvenc focicsapatom, majd ugráltunk egy sort, hogy „Forza Milan!", aztán pont akkor tűntek el a láthatáron, amikor észrevettem, hogy elvittek mindent, ami a zsebemben volt.
Aztán még azért is leszúrt, amiért rendetlen vagyok, én meg ünnepélyesen megfogadtam neki, hogy soha többet nem gyűröm be a táskámba a farmerom.
− Hogy csináltad?
− Szerencsém volt, ennyi.
− Szerencséd volt, mi?
− Sokan voltak ma óvatlanok. Semmi új trükk, vagy ilyesmi. Meg különben is, én már csak a nagyon gazdag és undok turistákat rövidítem meg.
− De nagyon jól megy itt valakinek! Még válogatunk is. Nem akarsz a tudásodból átadni egy kicsit a fiataloknak is?
− De igen. Először is ne igyatok annyit! Az ront a fürgeségen és a koncentráción. Ja, és semmi erőszak. Az fontos. A katalán rendőrség simán elenged, ha csak úgy elemeled, és nem esik bántódásuk.
− Mennyit szedtél ma össze?
− 600 körül. Úgy, hogy még ebédeltem is.
− Ez aztán a kiugró teljesítmény. És hányszor vittek be?
− Ma csak kétszer.
− Azért valami tanácsot adhatnál.
− Hát, ha ennyire ragaszkodtok hozzá, annyit elárulhatok: én mindennap úgy vágok bele, hogy ez lesz az utolsó.
Néha egy kicsit zavar, hogy ilyen szinten finom itt a csapolt sör. Mióta úgy érzem, kezd befogadni a város, sokkal jobban szeretek kortyolva sétálni, mint csak úgy, és amerre járok, mindenhonnan integetnek a csaposok, így akárcsak most, a hosszú sétákból mindig az lesz, mint ami jelen pillanatban. Nem bánnám, ha már odaérnék, nincs tüzem. Egy sztorin töröm a fejem, megvan már az alapja, egy lányról szól, aki imád pingpongozni a tereken, de csak éjszaka, mikor tilos. Lehet, hogy még beleviszek egy kicsivel több feszültséget. Legyen mondjuk mindemellett biológiatanár, aki norvég utcazenészeket gyűjt. Na, alakul.
− Miért nem dolgozol éjszaka?
− Szoktam.
− Hallottam édesanyádról.
− Igen? Gyorsan terjednek itt a hírek.
− Mennyi kell még a műtéthez?
− Nem kell azt neked tudnod.
− Pedig lehet, hogy tudnék segíteni. Gyorsan tanulok, ha veled tarthatnék, pár nagyobb fogást összehozhatnánk együtt. Nekem is kurvára kell a pénz.
− Valóban? Te vagy az első, akitől ezt hallom.
− Pedig én komolyan gondolom. Itt akarom hagyni ezt a fost. Bűntudatom van. Mostanság egyre gyakrabban. Be akarok iratkozni egy egyetemre!
− Te kis csiszolatlan gyémánt. Szépen hangzik, de pont az a baj, hogyha sikerülne egy komolyabb balhé, akkor meg már azért nem hagynád abba, mert belejöttél.
− Te mondtad az imént, hogy az a tuti, ha minden napnak úgy mész neki, hogy…
− És te ezt el is hiszed? Csak oltás volt azoknak a barmoknak, hogy leszálljanak rólam.
− Nincs kedved részegeket rámolni? Vagy a parton levetkőző párok?
− Nem hangzik rosszul.
− És ez a srác, aki itt jön szembe? Nézzük meg, hátha maradt még nála valami.
− Miért is ne? De semmi erőszak!
Rosa ideges volt. Majdnem lekéste miattam a gépét.
Hiába meséltem el neki zihálva, hogy útközben utcagyerekekbe botlottam, akik a legósdibb módon raboltak ki: megkérdezték, mi a kedvenc focicsapatom, majd ugráltunk egy sort, hogy „Forza Milan!", aztán pont akkor tűntek el a láthatáron, amikor észrevettem, hogy elvittek mindent, ami a zsebemben volt.
Aztán még azért is leszúrt, amiért rendetlen vagyok, én meg ünnepélyesen megfogadtam neki, hogy soha többet nem gyűröm be a táskámba a farmerom.
A Melinda-ügy
Zenei ajánlás - Thievery Corporation: Shadows of Ourselves
Meglehetősen nehéz teljes pontossággal megfogalmazni, mennyire boldoggá tesz az a tény, hogy végre egészséges realitással kezelek egy induló, vagy még optimálisabb becslések szerint – már elkezdődött párkapcsolatot.
Már megvásároltam az összes hozzávalót a carbonarához, Schalbi megmutatta, hogyan kell lefogni a G-dúrt a balalajkán, tegnap beszereztem az engedélyt az éjszakai röplabdához, az elektromos hintaágy is le van foglalva abban a hangulatos kis csónakázóbárban, azt is elpróbáltuk elégszer, hogyan lép ki majd éjfélkor a liftből a brixtoni emlékzenekar, lassan kezd már összeállni a kép, hogyan is fog lezajlani az első közös esténk, nem akarom, hogy úgy jöjjön le, mintha most ezen múlna minden, de azért szeretném.
Az egész Siófokon kezdődött. Kaszi rávett, hogy hívjunk ki pár német tagot biliárdozni, de szigorúan sörmeccs, mert csak úgy van értelme.
Nem szeretek párban játszani, mert minimum három kört kell várnom, mire megint én bizonyíthatok, meg így általában csak akkor jöhetsz te megint, ha sikerül elraknod egy golyót, de erre sajnos részemről még nemigen volt példa. Néha ugyan sikerült bekennem a feketét, de mindig rossz helyen vagy rossz időben, és annak Kaszi sem örvendett, mert amikor épp aktuális ellenfeleink látták, hogy én fordítva fogom a dákót és megeszem a krétát, egyből egy vacsora lett a tét, Kaszi meg sajnos túlságosan büszke ahhoz, hogy a kezdeti verbális erőfitogtatások során lejjebb vegyen az igényekből, én pedig egy idő után már mindig elszomorodtam, mikor újabb párbajokra került sor a zöldasztalon, nemcsak azért, mert a júliusi borravalóm ráment a fiatal sváb turisták melegétkeztetésére, hanem mert Kaszi már kezdésnél kiabált velem, amiért nem voltam hajlandó összerombolni az ízlésesen, háromszög alakban felhelyezett színes gömböket, melyekre ráadásul még számokat is felfestettek, hogy mindig tudd, mennyi van vissza a tiszta játékidőből.
A randink után jöttem rá, hogy a lányokkal is ugyanez a helyzet. Ha bele se kezdek egy párkapcsolatba, fantasztikus hozzáállást tapasztalok a másik oldalról, ha megpróbálok elmenekülni, rajongás születik belőle, azon kalandok, melyeket már másnap reggel szívesen hagynék múlt időben, a legtöbb esetben tökéletesen működnének, de amikor elhatározom végre, hogy „na most aztán tényleg meghódítom", túlzott udvariaskodás lesz belőle, és már az első ostromok után rádöbbenek, hogy még nekem is elment a kedvem magamtól.
Pedig Melinda csodálatos lány, te meg hiába szokod meg lassan ezt a fajta típushibádat, azért utólag így jó lett volna másképp.
De akkor már inkább a biliárd. Abban legalább tehetséges vagyok.
Már megvásároltam az összes hozzávalót a carbonarához, Schalbi megmutatta, hogyan kell lefogni a G-dúrt a balalajkán, tegnap beszereztem az engedélyt az éjszakai röplabdához, az elektromos hintaágy is le van foglalva abban a hangulatos kis csónakázóbárban, azt is elpróbáltuk elégszer, hogyan lép ki majd éjfélkor a liftből a brixtoni emlékzenekar, lassan kezd már összeállni a kép, hogyan is fog lezajlani az első közös esténk, nem akarom, hogy úgy jöjjön le, mintha most ezen múlna minden, de azért szeretném.
Az egész Siófokon kezdődött. Kaszi rávett, hogy hívjunk ki pár német tagot biliárdozni, de szigorúan sörmeccs, mert csak úgy van értelme.
Nem szeretek párban játszani, mert minimum három kört kell várnom, mire megint én bizonyíthatok, meg így általában csak akkor jöhetsz te megint, ha sikerül elraknod egy golyót, de erre sajnos részemről még nemigen volt példa. Néha ugyan sikerült bekennem a feketét, de mindig rossz helyen vagy rossz időben, és annak Kaszi sem örvendett, mert amikor épp aktuális ellenfeleink látták, hogy én fordítva fogom a dákót és megeszem a krétát, egyből egy vacsora lett a tét, Kaszi meg sajnos túlságosan büszke ahhoz, hogy a kezdeti verbális erőfitogtatások során lejjebb vegyen az igényekből, én pedig egy idő után már mindig elszomorodtam, mikor újabb párbajokra került sor a zöldasztalon, nemcsak azért, mert a júliusi borravalóm ráment a fiatal sváb turisták melegétkeztetésére, hanem mert Kaszi már kezdésnél kiabált velem, amiért nem voltam hajlandó összerombolni az ízlésesen, háromszög alakban felhelyezett színes gömböket, melyekre ráadásul még számokat is felfestettek, hogy mindig tudd, mennyi van vissza a tiszta játékidőből.
A randink után jöttem rá, hogy a lányokkal is ugyanez a helyzet. Ha bele se kezdek egy párkapcsolatba, fantasztikus hozzáállást tapasztalok a másik oldalról, ha megpróbálok elmenekülni, rajongás születik belőle, azon kalandok, melyeket már másnap reggel szívesen hagynék múlt időben, a legtöbb esetben tökéletesen működnének, de amikor elhatározom végre, hogy „na most aztán tényleg meghódítom", túlzott udvariaskodás lesz belőle, és már az első ostromok után rádöbbenek, hogy még nekem is elment a kedvem magamtól.
Pedig Melinda csodálatos lány, te meg hiába szokod meg lassan ezt a fajta típushibádat, azért utólag így jó lett volna másképp.
De akkor már inkább a biliárd. Abban legalább tehetséges vagyok.
A helyzet fokozódik (2004)
Zenei ajánlás - Dino: Beach Sound
április 30. péntek 3 óra 30 perc
(Veszprém, Kőbánya utca 3. Geriék albérlete)
- Edu!! Már rég lent kéne lenned a Buhimon, Ádámék meg a maradék cuccaid ott várnak! Edu! Edu!! Azt mondtad, mindenképp el kell érned a legelső buszt Pestre, ami 4 óra 5 perckor megy, be fogod bukni bazdmeg!
- Még öt perc, jó? Picsa készen vagyok. Egy picit még pihenek.
- Bepakoltuk neked a játék körfűrészedet, amivel a romlatlan szüzeket riogattad sikolymaszkban a fesztivál ideje alatt. Örülsz neki?
- Aha, de most ne, mert még öt perc. Tényleg csak annyi, csak most még…
április 30. péntek 4 óra 1 perc
(Veszprém, buszpályaudvar)
- Te, ez a busz Velencébe megy!
- Dehogyis! Rá van írva, hogy Budapest. Ezt még pöffentsük el, és indulok.
április 30. péntek 4 óra 6 perc
(Veszprém, még mindig a buszpályaudvar)
- Mondtam, hogy ez nem te a buszod.
- Egy olasz kirándulóbusz véletlenül befarol hajnali 4-kor a veszprémi buszvégbe, tele csinos talján pennákkal. Szerintetek ez reális?
- Megvan a fűrészed? Mindenki aláírta.
- Bassza meg! Ott hagytam a Buhimon!
április 30. péntek 4 óra 9 perc
(Veszprém, buszpályaudvar, de már csak percekig)
- Hát akkor, Zsé, Ádám, köszönöm, hogy kikísértetek, és akkor...
- Ne Edu, csak menjél! Ne búcsúzkodjunk! Úgy könnyebb. Úgysem úszod meg, úgyis megtalálunk, te fasz!
- Jól van, hát akkor csak annyit tudok mondani, hogy ÉLJEN A VEN! ÉLJEN A VEN!
- Megkérném a fiatalembert, hogy ne ordítson a buszon. A többi utas aludni szeretne.
- Még csak most szálltak fel. Egy kicsit azért nézelődhetnének még, amíg kigurulunk a pusztába.
április 30. péntek 18 óra valahány perc
(Budapest, Alkotmány utca)
- Ne izgulj Edu, nem lesz semmi gáz. Szállásigazolás, meghívólevél, repjegy viszszafelé megvan. Különben is, holnaptól uniós tagok vagyunk. Még a személyit is elfogadják.
- Remélem is. Nem vagyok túlságosan büszke arra az áthúzott Stanstead pecsétre az útlevelemben. A személyit felejtsd el. Évek óta nem találom.
- Jó, az igaz, hogy a határon nem fognak megdicsérni, amikor meglátják azt a kis sarat a múltadból, de azért jó hecc volt, nem igaz? Utólag azért örülsz neki, hogy így alakult, nem?
- Ha holnap bejutok, akkor mindenképp. Csodálatos 8 heten vagyok túl. Hatalmas káosz vett végig körül, de rendkívül jól mulattam. Az egész kurvára megérte, ha visszaengednek. Ott volt a VEN, az A38 bulik, Keaton meg utána Maldini bácsi a Bad Companyból, a 24 órás foci, amire majdnem elmentünk Dáviddal meg Jolo Csabival, újra összeállt az FC Fumár, aztán ott volt a PVSK meccs, a Krisz buli, két gyökérkezelés, a Dongó bálok, Ádámmal a megérkezésünk Pécsre, tudod, amit meséltem, amikor a büfékocsiban odaült hozzánk három lány, aztán Sárbogárdnál kiderült, hogy az a hölgy, akit egyikünk sem fűzött, na az annak az édesanyja, akinek addig Ádám egész úton igen célratörően csapta a szelet.
- Az durva. Ja, írtam neked egy-két Digweedet az útra, jövök ám én is nemsokára!
- Köszönöm Csatka, úgy legyen, tárt karokkal, és én akkor most elindulok. Izgalmas meccs lesz, de mi azokat szeretjük!
május 1. szombat 8 óra 45 perc körül
(London, Stanstead reptér)
- Ezt nem hiszem el, bazdmeg!
- Mi van?
- Félreültetett ez a faszkópé! Már megint! Elvitte az útlevelemet, hogy becsekkolja.
- Ne aggódj, nem fognak visszakúrni. Ez az első gép Londonba, ami uniós magyarokat hoz ide. Ez diplomáciai kérdés.
- Ugyan már Poki, olyan frissen vagyok feketelistás, hogy na. Még meg sem száradt a tinta a kiutasító levelemen.
- Uniós állampolgár vagy, majdnem 9 órája. Nincs joga szopatni.
- Úgy látszik, ez a répa nincs tisztában a jogaival.
május 1. szombat 8 óra 50 perc körül
(London, Stanstead reptér)
Ollééé!! Bent vagyok!! London!!!!! London. You know: fish, chips, cup 'o tea, bad food, worse weather, Mary fuckin' Poppins! Reszkess Poppins, jövök!
május 1. szombat fél 10 tájékán
(London, Stanstead reptér)
- Hát akkor ez itt megint Magyarország-Anglia: hat-három, pedig kurvára idegenbe játszottuk!
- Durva ez a póló.
- Ja, Dino búcsúajándéka. Ez itt egy gulyás, ez meg itt egy matyó hímzés, az meg ott a Hortobágy. Nagyon magyar, nem?
- Bejött az újságíróknak.
- Én még akarok nyilatkozni. Fergeteges élmény! Minél nagyobb baromságot hordtam össze, annál több mikrofont tettek bele az arcomba. Téged azért többet vakuztak. Az tetszett, mikor azt mondtad, hogy: „A magyarok csak rövid időre érkeznek az Egyesült Királyságba, nem áll szándékukban letelepedni." Utólag azért nekem is lejött, hogy sok itt a beugratós kérdés. Szerinted már holnap megjelennek ezek a cikkek?
- Fogalmam sincs, de a holnapi naptól fogva elkezdem majd felvásárolni a Daily Mirror-okat, Daily Telegraph-okat meg az Evening Standardeket. Na menjünk! Fogunk egy taxit, jössz?
- Nem köszönöm, megyek busszal, gondolom ti Harringay felé mentek. Nekem pont a város másik fele esik útba.
- Jól van Edukám. Majd hívj, miután Stefano bácsival elrendeztél mindent, aztán ünnepelünk.
- Ja, hát van mit!
május 1. valamikor szombat 11 óra és dél között
(Stanstead reptér és London belvárosa között)
A fülemben a Midnight express zakatol, a szám fülig, boldog vagyok és türelmetlen, zavart és felszabadult. Mert hát akkor a terv első része mellé pipa került. Most jön a másik fele, nem visszamenni Kendalre. Csak nem visszamenni! Hiába első melóm, meg az a felejthetetlen másfél év, Gulay-t képtelenség elviselni. Stefano tárt karokkal vár a Blandford streeten, és hiába visszalépés, sokkal barátibb ott a kavics, 330-at ígér hetente, ami több, mint megfontolandó, hiába a világ legunalmasabb étterme, és akkora a belső tér, hogy mikor egyszerre több, mint négy vendég áll fel az asztaltól, akkor az már felfordulás, viszont az olasznál nem kell egy főnökömnek kikiáltott tapír értelmetlen osztásait eltűrni. Ahogy bámulom az elsuhanó tájat, próbálom az elkövetkezendő napokat megtervezni, fontos gondolatokat ébresztgetni, de egyfolytában csak nosztalgiázok, a jó öreg Julius, a szemem előtt cseperedő törzsvendég kiskölykök, meg hasonlók, a szívemhez nőtt Kendal, de véglegesen úgy döntök, marad a Stefano terv, 2 hetet kap a kopasz, meglátjuk, mit tud. A legfontosabb, hogy a Kendal street-ről meg a többi testvérétteremből ne lásson meg senki abban a kísérleti 14 napban, de legfőképp Alit kéne elkerülni.
május 1. a valamikor 11 és dél közötthöz adjál hozzá pontosan másfél órát
(London, Marble Arch)
- Eddie!!!
- Ali! Aztakurva! Ebben a pillanatban érkeztem Londonba, és már most összefutunk!
- Miért nem szóltál? Kimentünk volna eléd!
- Elég kalandos volt az elindulásom, örülök, hogy jó gépre szálltam.
- A lényeg, hogy itt vagy. Na gyere Eddie, igyunk egy sört! Beszélnem kell veled. Sűrgős. Majd később lepakolsz.
május 1. az előbbihez adjál hozzá három percet
(London, Wetherspoonék Tyburn nevű bárja)
- Térjünk a tárgyra, Eddie! Fenntartottam a helyed. Biztos voltam abban, hogy visszajössz.
- Köszönöm Ali, tudod, rengeteget agyaltam a visszaérkezésemen, és azzal aztán tényleg nem számoltam, hogy le sem veszem a lábam a reptéri buszról, és már te jössz velem szemben.
- Figyelj Eddie, lenne egy fontos kérdésem a jövődet illetően.
- I- igen?
- Szimpla vagy dupla gin-tonic?
- Szerintem ne aprózzuk el.
- Egészségedre Eddie, én tudtam, hogy előbb-utóbb megérkezel.
- Én nem mindig. Na és hogy megy a Kendal–Wigmore–Park street aranyháromszög?
- Le vagy maradva, már ötöt viszek. Addig nem nyugszom, amíg nem 10 éttermet irányítok.
- Nahát Ali, azért ennél több ambíció is szorulhatott volna beléd. Biztos a cégnél is jobban értékelnék, ha egy kicsit bevállalósabb lennél.
- Gulay felmondott a múlt héten.
- Mi??
- Miután elmentél, folytatta az ámokfutást. Összeveszett Terezával, Pelinnel, utána meg velem. Azt szeretném, ha te lennél Kendal street új assistant managere. Elvállalod?
- Húúú, Ali, bocs, de ez a hír most egy kicsit sokkolt, úristen... mármint ne értsd félre, örülök, meg minden...csak most olyan hirtelen jött, tudod mit? Hozok még egy kört!
Állok a pultnál, egy lenge trikós lány áll előttem, faarccal dobálja rá a jegeket az egydecis Gordonra, aztán ugyanazzal a kézzel, s mozdulattal megijeszti egy kis keserű, szénsavas folyadékkal. Ott áll előttem, fél méterre, mégis kilométerekre tűnik a látvány. Lepörög előttem a múltam, jövőm, stb…, hihetetlen, de igaz, Edu, szedd össze magad, “az idő nyerített akkor azaz papagájosan kinyitotta szárnyait”, csörög a telefonom, kéne szólni a cimbiknek, csörög a telefonom, Stefano-tól meg bocsánatot kérni, csörög a telefon valahol, alig várom, hogy újra nekiessek, és a kis Kendal újra odakarmoljon a világnak.
- 7 font 36 penny lesz.
- Köszi, köszi, figyu, hozzá tudsz dobni még két sört? Mi most ünnepelünk. Bajnok lesz a Milan. Kivehetem a szívószálat, nem para?
- Nem a te telefonod csörög?
- Ja de, köszönöm, aranyos vagy, halló?
- Na végre, hogy felvetted! Edukám, Poki vagyok. Na figyelj ez most durva lesz, remélem ülsz.
- Nem, de nekem már mindegy, reggel örültem, hogy beengedtek az országba, öt perce szálltam le a buszról, most meg előléptettek a Kendalon. Ha veletek megyek taxival, ez most nincs.
- Az zsír. Engem 5 perce hívtak a Sky Newstól. Tetszett nekik a reggeli újságinterjúnk, és be kell érnünk minél hamarabb egy élőfelvételre nyilatkozni. Jelenleg épp a Sky News szolgálati verdájában ülök Timivel meg Imcivel. Feléd tartunk. Csak azt áruld el, merre vagy, és felveszünk.
május 1. szombat 15 óra magasságában
(London, Sky News stúdió)
- Egyenesen nézz majd a kamerába!
- Köszönöm a tippet. Jenny, tehetek tejet a kávéba?
- Persze. Gabriel hol van?
- Szerintem kiment telefonálni.
- Ha látod, szólj neki, hogy 4 perc múlva mindketten élő adásban vagytok.
- És hova fog ő itt leülni?
- Ő egy másik stúdióban fog nyilatkozni.
- Mikor érkezik a riporter? Megbeszélhetem vele a kérdéseket?
- Nem lesz itt senki. A kérdéseket hangszóróból fogod hallani. Egy perccel kezdés előtt fogod megkapni a pontos instrukciókat. Fontos, hogy a kamerába egyenesen nézve válaszolj.
- Melyik a kamera?
- Az a piros pont középen.
- Jó, azt látom, de melyik piros pont?
- Bocs, de nekem most mennem kell.
Hátranézek, Timi meg Imci vigyorogva integetnek az üvegfal mögül. Hú, fel kéne hívni Keresztanyut, hogy vegye fel. Mármint videóra a közszereplést.
- Szia Ari, Edu vagyok.
- Na végre! Aggódtunk, hogy bejutsz-e. Jól van, látom, sikerült, ez már londoni szám. Telefonálhattál volna azért előbb is, bemondták a rádióban, hogy...
- Három perc múlva a Sky News-nak adok interjút. Élőben. Vedd fel légyszi. Az uniós csatlakozás. Azt hiszem, erről kérdeznek majd.
- Te aztán nem vesztegeted az időd. Nekünk sajnos nincs Sky Newsunk, és nem vagyunk otthon, de majd kitalálunk valamit. Figyelj Edu, mindenképpen...
- Ne haragudj, de le kell tennem, most jönnek a hangszóróból az instrukciók.
-Edward! Készen állsz az interjúra?
Hmm, nézzük csak, szerdán 4 óra, csütörtökön 5 óra alvás, pénteken félóra alvás, aztán ma ez a másfél óra féligalvás a reptérről idefelé, fosbetegen, éhgyomorra három ginnel és egy sörrel. Igen. Hát persze! Soha jobbkor! Na ide azokkal a kérdésekkel!
- Igen, készen állok.
- Remek. Arról fogunk kérdezni, hogy te mit dolgozol, miért pont Londont tartod a legalkalmasabbnak arra, hogy munkát vállalj, mekkora fizetésre számítasz. Valamint arra is kíváncsiak volnánk, hogy véleményed szerint honfitársaid miért érkeznek olyan nagy számban Londonba munkavégzés céljából?
Hát ez fasza! Imci és Poki is azt tanácsolta, az interjú során csak két témáról ne ejtsek szót semmiképp, az pedig a munka és a pénz. Azóta levágtuk, hogy itt a fő hírértéke annak van, hogy Angliában viszonylag sok a munkanélküli mostanság, mégis május elsején ezrével érkeznek a csehek, lengyelek, magyarok meg a többi új tagállam vándorai.
Miért van ez? Erre a kínos kérdésre kellene egy frappáns választ adni a szkeptikus briteknek. Akármennyire szép lenne most hősöknek lenni, ez itt most nem arról szól, de akárhogy is, itt most a hazánkat képviseljük, illene méltón helytállni. Hallom, ahogy komoly hangon bemondanak minket. Széchenyi arcképét emlegetik, meg a Lánchidat, aztán már csak azt hallom foszlányaiban, hogy Poki beszél.
Mindjárt én jövök! Tehát terelni kell, mit dolgozol, mennyit keresel, miért Londonban, ne legyen benne a munka és a pénz szó. Normál.
Majd valamit csak kitalálok. Még van legalább 40 másodpercem.
Legfontosabb fegyverünk a tökéletes koncentráció, a megalkuvást nem tűrő összpontosítás.
Csak ki kellene lassan már pakolni. Meg fognak olvadni a Túró Rudik...
(Veszprém, Kőbánya utca 3. Geriék albérlete)
- Edu!! Már rég lent kéne lenned a Buhimon, Ádámék meg a maradék cuccaid ott várnak! Edu! Edu!! Azt mondtad, mindenképp el kell érned a legelső buszt Pestre, ami 4 óra 5 perckor megy, be fogod bukni bazdmeg!- Még öt perc, jó? Picsa készen vagyok. Egy picit még pihenek.
- Bepakoltuk neked a játék körfűrészedet, amivel a romlatlan szüzeket riogattad sikolymaszkban a fesztivál ideje alatt. Örülsz neki?
- Aha, de most ne, mert még öt perc. Tényleg csak annyi, csak most még…
április 30. péntek 4 óra 1 perc
(Veszprém, buszpályaudvar)
- Te, ez a busz Velencébe megy!
- Dehogyis! Rá van írva, hogy Budapest. Ezt még pöffentsük el, és indulok.
április 30. péntek 4 óra 6 perc
(Veszprém, még mindig a buszpályaudvar)
- Mondtam, hogy ez nem te a buszod.
- Egy olasz kirándulóbusz véletlenül befarol hajnali 4-kor a veszprémi buszvégbe, tele csinos talján pennákkal. Szerintetek ez reális?
- Megvan a fűrészed? Mindenki aláírta.
- Bassza meg! Ott hagytam a Buhimon!
április 30. péntek 4 óra 9 perc
(Veszprém, buszpályaudvar, de már csak percekig)
- Hát akkor, Zsé, Ádám, köszönöm, hogy kikísértetek, és akkor...
- Ne Edu, csak menjél! Ne búcsúzkodjunk! Úgy könnyebb. Úgysem úszod meg, úgyis megtalálunk, te fasz!
- Jól van, hát akkor csak annyit tudok mondani, hogy ÉLJEN A VEN! ÉLJEN A VEN!
- Megkérném a fiatalembert, hogy ne ordítson a buszon. A többi utas aludni szeretne.
- Még csak most szálltak fel. Egy kicsit azért nézelődhetnének még, amíg kigurulunk a pusztába.
április 30. péntek 18 óra valahány perc
(Budapest, Alkotmány utca)
- Ne izgulj Edu, nem lesz semmi gáz. Szállásigazolás, meghívólevél, repjegy viszszafelé megvan. Különben is, holnaptól uniós tagok vagyunk. Még a személyit is elfogadják.
- Remélem is. Nem vagyok túlságosan büszke arra az áthúzott Stanstead pecsétre az útlevelemben. A személyit felejtsd el. Évek óta nem találom.
- Jó, az igaz, hogy a határon nem fognak megdicsérni, amikor meglátják azt a kis sarat a múltadból, de azért jó hecc volt, nem igaz? Utólag azért örülsz neki, hogy így alakult, nem?
- Ha holnap bejutok, akkor mindenképp. Csodálatos 8 heten vagyok túl. Hatalmas káosz vett végig körül, de rendkívül jól mulattam. Az egész kurvára megérte, ha visszaengednek. Ott volt a VEN, az A38 bulik, Keaton meg utána Maldini bácsi a Bad Companyból, a 24 órás foci, amire majdnem elmentünk Dáviddal meg Jolo Csabival, újra összeállt az FC Fumár, aztán ott volt a PVSK meccs, a Krisz buli, két gyökérkezelés, a Dongó bálok, Ádámmal a megérkezésünk Pécsre, tudod, amit meséltem, amikor a büfékocsiban odaült hozzánk három lány, aztán Sárbogárdnál kiderült, hogy az a hölgy, akit egyikünk sem fűzött, na az annak az édesanyja, akinek addig Ádám egész úton igen célratörően csapta a szelet.
- Az durva. Ja, írtam neked egy-két Digweedet az útra, jövök ám én is nemsokára!
- Köszönöm Csatka, úgy legyen, tárt karokkal, és én akkor most elindulok. Izgalmas meccs lesz, de mi azokat szeretjük!
május 1. szombat 8 óra 45 perc körül
(London, Stanstead reptér)
- Ezt nem hiszem el, bazdmeg!
- Mi van?
- Félreültetett ez a faszkópé! Már megint! Elvitte az útlevelemet, hogy becsekkolja.
- Ne aggódj, nem fognak visszakúrni. Ez az első gép Londonba, ami uniós magyarokat hoz ide. Ez diplomáciai kérdés.
- Ugyan már Poki, olyan frissen vagyok feketelistás, hogy na. Még meg sem száradt a tinta a kiutasító levelemen.
- Uniós állampolgár vagy, majdnem 9 órája. Nincs joga szopatni.
- Úgy látszik, ez a répa nincs tisztában a jogaival.
május 1. szombat 8 óra 50 perc körül
(London, Stanstead reptér)
Ollééé!! Bent vagyok!! London!!!!! London. You know: fish, chips, cup 'o tea, bad food, worse weather, Mary fuckin' Poppins! Reszkess Poppins, jövök!
május 1. szombat fél 10 tájékán
(London, Stanstead reptér)
- Hát akkor ez itt megint Magyarország-Anglia: hat-három, pedig kurvára idegenbe játszottuk!
- Durva ez a póló.
- Ja, Dino búcsúajándéka. Ez itt egy gulyás, ez meg itt egy matyó hímzés, az meg ott a Hortobágy. Nagyon magyar, nem?
- Bejött az újságíróknak.
- Én még akarok nyilatkozni. Fergeteges élmény! Minél nagyobb baromságot hordtam össze, annál több mikrofont tettek bele az arcomba. Téged azért többet vakuztak. Az tetszett, mikor azt mondtad, hogy: „A magyarok csak rövid időre érkeznek az Egyesült Királyságba, nem áll szándékukban letelepedni." Utólag azért nekem is lejött, hogy sok itt a beugratós kérdés. Szerinted már holnap megjelennek ezek a cikkek?
- Fogalmam sincs, de a holnapi naptól fogva elkezdem majd felvásárolni a Daily Mirror-okat, Daily Telegraph-okat meg az Evening Standardeket. Na menjünk! Fogunk egy taxit, jössz?
- Nem köszönöm, megyek busszal, gondolom ti Harringay felé mentek. Nekem pont a város másik fele esik útba.
- Jól van Edukám. Majd hívj, miután Stefano bácsival elrendeztél mindent, aztán ünnepelünk.
- Ja, hát van mit!
május 1. valamikor szombat 11 óra és dél között
(Stanstead reptér és London belvárosa között)
A fülemben a Midnight express zakatol, a szám fülig, boldog vagyok és türelmetlen, zavart és felszabadult. Mert hát akkor a terv első része mellé pipa került. Most jön a másik fele, nem visszamenni Kendalre. Csak nem visszamenni! Hiába első melóm, meg az a felejthetetlen másfél év, Gulay-t képtelenség elviselni. Stefano tárt karokkal vár a Blandford streeten, és hiába visszalépés, sokkal barátibb ott a kavics, 330-at ígér hetente, ami több, mint megfontolandó, hiába a világ legunalmasabb étterme, és akkora a belső tér, hogy mikor egyszerre több, mint négy vendég áll fel az asztaltól, akkor az már felfordulás, viszont az olasznál nem kell egy főnökömnek kikiáltott tapír értelmetlen osztásait eltűrni. Ahogy bámulom az elsuhanó tájat, próbálom az elkövetkezendő napokat megtervezni, fontos gondolatokat ébresztgetni, de egyfolytában csak nosztalgiázok, a jó öreg Julius, a szemem előtt cseperedő törzsvendég kiskölykök, meg hasonlók, a szívemhez nőtt Kendal, de véglegesen úgy döntök, marad a Stefano terv, 2 hetet kap a kopasz, meglátjuk, mit tud. A legfontosabb, hogy a Kendal street-ről meg a többi testvérétteremből ne lásson meg senki abban a kísérleti 14 napban, de legfőképp Alit kéne elkerülni.
május 1. a valamikor 11 és dél közötthöz adjál hozzá pontosan másfél órát
(London, Marble Arch)
- Eddie!!!
- Ali! Aztakurva! Ebben a pillanatban érkeztem Londonba, és már most összefutunk!
- Miért nem szóltál? Kimentünk volna eléd!
- Elég kalandos volt az elindulásom, örülök, hogy jó gépre szálltam.
- A lényeg, hogy itt vagy. Na gyere Eddie, igyunk egy sört! Beszélnem kell veled. Sűrgős. Majd később lepakolsz.
május 1. az előbbihez adjál hozzá három percet
(London, Wetherspoonék Tyburn nevű bárja)
- Térjünk a tárgyra, Eddie! Fenntartottam a helyed. Biztos voltam abban, hogy visszajössz.
- Köszönöm Ali, tudod, rengeteget agyaltam a visszaérkezésemen, és azzal aztán tényleg nem számoltam, hogy le sem veszem a lábam a reptéri buszról, és már te jössz velem szemben.
- Figyelj Eddie, lenne egy fontos kérdésem a jövődet illetően.
- I- igen?
- Szimpla vagy dupla gin-tonic?
- Szerintem ne aprózzuk el.
- Egészségedre Eddie, én tudtam, hogy előbb-utóbb megérkezel.
- Én nem mindig. Na és hogy megy a Kendal–Wigmore–Park street aranyháromszög?
- Le vagy maradva, már ötöt viszek. Addig nem nyugszom, amíg nem 10 éttermet irányítok.
- Nahát Ali, azért ennél több ambíció is szorulhatott volna beléd. Biztos a cégnél is jobban értékelnék, ha egy kicsit bevállalósabb lennél.
- Gulay felmondott a múlt héten.
- Mi??
- Miután elmentél, folytatta az ámokfutást. Összeveszett Terezával, Pelinnel, utána meg velem. Azt szeretném, ha te lennél Kendal street új assistant managere. Elvállalod?
- Húúú, Ali, bocs, de ez a hír most egy kicsit sokkolt, úristen... mármint ne értsd félre, örülök, meg minden...csak most olyan hirtelen jött, tudod mit? Hozok még egy kört!
Állok a pultnál, egy lenge trikós lány áll előttem, faarccal dobálja rá a jegeket az egydecis Gordonra, aztán ugyanazzal a kézzel, s mozdulattal megijeszti egy kis keserű, szénsavas folyadékkal. Ott áll előttem, fél méterre, mégis kilométerekre tűnik a látvány. Lepörög előttem a múltam, jövőm, stb…, hihetetlen, de igaz, Edu, szedd össze magad, “az idő nyerített akkor azaz papagájosan kinyitotta szárnyait”, csörög a telefonom, kéne szólni a cimbiknek, csörög a telefonom, Stefano-tól meg bocsánatot kérni, csörög a telefon valahol, alig várom, hogy újra nekiessek, és a kis Kendal újra odakarmoljon a világnak.
- 7 font 36 penny lesz.
- Köszi, köszi, figyu, hozzá tudsz dobni még két sört? Mi most ünnepelünk. Bajnok lesz a Milan. Kivehetem a szívószálat, nem para?
- Nem a te telefonod csörög?
- Ja de, köszönöm, aranyos vagy, halló?
- Na végre, hogy felvetted! Edukám, Poki vagyok. Na figyelj ez most durva lesz, remélem ülsz.
- Nem, de nekem már mindegy, reggel örültem, hogy beengedtek az országba, öt perce szálltam le a buszról, most meg előléptettek a Kendalon. Ha veletek megyek taxival, ez most nincs.
- Az zsír. Engem 5 perce hívtak a Sky Newstól. Tetszett nekik a reggeli újságinterjúnk, és be kell érnünk minél hamarabb egy élőfelvételre nyilatkozni. Jelenleg épp a Sky News szolgálati verdájában ülök Timivel meg Imcivel. Feléd tartunk. Csak azt áruld el, merre vagy, és felveszünk.
május 1. szombat 15 óra magasságában
(London, Sky News stúdió)
- Egyenesen nézz majd a kamerába!
- Köszönöm a tippet. Jenny, tehetek tejet a kávéba?
- Persze. Gabriel hol van?
- Szerintem kiment telefonálni.
- Ha látod, szólj neki, hogy 4 perc múlva mindketten élő adásban vagytok.
- És hova fog ő itt leülni?
- Ő egy másik stúdióban fog nyilatkozni.
- Mikor érkezik a riporter? Megbeszélhetem vele a kérdéseket?
- Nem lesz itt senki. A kérdéseket hangszóróból fogod hallani. Egy perccel kezdés előtt fogod megkapni a pontos instrukciókat. Fontos, hogy a kamerába egyenesen nézve válaszolj.
- Melyik a kamera?
- Az a piros pont középen.
- Jó, azt látom, de melyik piros pont?
- Bocs, de nekem most mennem kell.
Hátranézek, Timi meg Imci vigyorogva integetnek az üvegfal mögül. Hú, fel kéne hívni Keresztanyut, hogy vegye fel. Mármint videóra a közszereplést.
- Szia Ari, Edu vagyok.
- Na végre! Aggódtunk, hogy bejutsz-e. Jól van, látom, sikerült, ez már londoni szám. Telefonálhattál volna azért előbb is, bemondták a rádióban, hogy...
- Három perc múlva a Sky News-nak adok interjút. Élőben. Vedd fel légyszi. Az uniós csatlakozás. Azt hiszem, erről kérdeznek majd.
- Te aztán nem vesztegeted az időd. Nekünk sajnos nincs Sky Newsunk, és nem vagyunk otthon, de majd kitalálunk valamit. Figyelj Edu, mindenképpen...
- Ne haragudj, de le kell tennem, most jönnek a hangszóróból az instrukciók.
-Edward! Készen állsz az interjúra?
Hmm, nézzük csak, szerdán 4 óra, csütörtökön 5 óra alvás, pénteken félóra alvás, aztán ma ez a másfél óra féligalvás a reptérről idefelé, fosbetegen, éhgyomorra három ginnel és egy sörrel. Igen. Hát persze! Soha jobbkor! Na ide azokkal a kérdésekkel!
- Igen, készen állok.
- Remek. Arról fogunk kérdezni, hogy te mit dolgozol, miért pont Londont tartod a legalkalmasabbnak arra, hogy munkát vállalj, mekkora fizetésre számítasz. Valamint arra is kíváncsiak volnánk, hogy véleményed szerint honfitársaid miért érkeznek olyan nagy számban Londonba munkavégzés céljából?
Hát ez fasza! Imci és Poki is azt tanácsolta, az interjú során csak két témáról ne ejtsek szót semmiképp, az pedig a munka és a pénz. Azóta levágtuk, hogy itt a fő hírértéke annak van, hogy Angliában viszonylag sok a munkanélküli mostanság, mégis május elsején ezrével érkeznek a csehek, lengyelek, magyarok meg a többi új tagállam vándorai.
Miért van ez? Erre a kínos kérdésre kellene egy frappáns választ adni a szkeptikus briteknek. Akármennyire szép lenne most hősöknek lenni, ez itt most nem arról szól, de akárhogy is, itt most a hazánkat képviseljük, illene méltón helytállni. Hallom, ahogy komoly hangon bemondanak minket. Széchenyi arcképét emlegetik, meg a Lánchidat, aztán már csak azt hallom foszlányaiban, hogy Poki beszél.
Mindjárt én jövök! Tehát terelni kell, mit dolgozol, mennyit keresel, miért Londonban, ne legyen benne a munka és a pénz szó. Normál.
Majd valamit csak kitalálok. Még van legalább 40 másodpercem.
Legfontosabb fegyverünk a tökéletes koncentráció, a megalkuvást nem tűrő összpontosítás.
Csak ki kellene lassan már pakolni. Meg fognak olvadni a Túró Rudik...
Életrajz
Zenei ajánlás - Fatboy Slim: Praise You
Kasza Balázs (1982- )
A magyar közélet jelentős személyisége, kétszeres Németh Karola ezüstkoszorú érdemrenddel kitűntetett szín- és életművész, a Real Margit húzóembere, a Janus Gimnázium egykori illegális röplabdacsapatának oszlopos tagja, Siófok bikája, Magyarürög Maldini-je, Baranya megye legagilisabb tekejátékosa, érzelemvilága és gondolkodásmódja egyedülálló, korát jócskán meghazudtolja.
1982. július 8-án, egy teliholdfényes, borízű nyári hajnalon születik meg a Pécsi Gyermekklinikán. Már születése pillanatában összetűzésbe kerül az éjszakás nővérrel, és ahelyett, hogy felsírna, duzzogva kitotyog az Édesanyák útjára, hogy elérje a 27-est, de mivel vagy három percig nem jön a busz, gyalog indul hazafelé, hogy megismerje, milyen is a járás arrafelé.
Az óvodás évek alatt szoros barátságot köt Fodor Péterrel és Radivojevics Krisztiánnal, akiknek megtanítja, hogyan kell ügyesen, körzővel-vonalzóval likvidálni a puhább arcokat, és ide köthető az első nagy szerelem is: a délutánonként mellette virrasztó lányka, Zsófika első látásra szerelemre gyullad iránta, a tízórai osztásnál és a mászókán olyan szemezések mennek, hogy a kishölgy azóta is napszemüvegben alszik.
Általános iskolás éveiben lázba hozza a labdarúgás féktelen szeretete, és mint Közép-Európa egyik legígéretesebb fiatal ballábas tehetsége, meghívást kap Kapusi úr csapatába, ahol is olyan kiválóságok mellett bizonyíthat, mint pl. Sós, Sövér, Krapecz, Gelencsér, Fodor, Kapusi jr., meg persze a legendás Ursprung Csabi.
Háromszor delegálják a Barátság kupára, és innen már csak egy ugrás a pécsi utánpótlás csapat, ahol Soma bácsi kezei alá kerül, hogy az egykori pécsváradi bombázó (PVSK-örökös gólrekorder) átadhassa neki tapasztalatait, de a beilleszkedés nem megy zökkenőmentesen, ekkor kialakult barátsága egy újdonsült gimnáziumi osztálytársával, T. Eduárddal jelentősen destruktív hatással van a teljesít-ményére. Három év alatt 591 alkalommal késik el edzésről, de abból egyszer azért önhibáján kívül, amikor is a könyvkötő szakkör elhúzódik, a megyei iskolatörténeti vetélkedő döntője mégse marad el, ráadásul a busz összeütközik egy ökrösszekérrel a Szigeti úton, az újmecsekaljai pályát körbezárja a vörösingesek csapata, de a Bóbita parkba is csak helikopterrel lehet bejutni, az engedélyt viszont már megint bent felejti a Nintendo kölcsönzőben.
Kasza Balázs ezzel párhuzamosan a gyengébbik, női nem után is élénken kezd el érdeklődni, viharos románca egy bájos arcú & csinos fenekű harkányi tündérkével, B. Anitával már arra enged következtetni, hogy megállapodik, viszont érkezik egy lengyel iskolabusz, aztán jönnek az új elsősök, májusban a kirándulócsoportok, Siófokon indul a szezon, kezdődnek a szalagavatók, gólyabálok, szecskatáborok, és még sokan mások. Az izgalmakkal teli románcok korhű, hiteles dokumentációit az Ezeregyéjszaka meséi felújított, alternatív befejezésekkel is dúsított verziójú gyűjteménye őrzi.
Kasza Balázs személye megosztja a közvéleményt, egyesek az örökösen lázadó ifjút látják benne, aki cigivel a szájában érdeklődik a tüdőszűrő legközelebbi időpontja felől, mások egy örökös kalandort, akivel Siófokról Pécsre haza lehet jönni akár hét és fél óra alatt, öt átszállással is, megint mások a hű barátot, akivel tűzön-vízen át mindig, mindent, és vannak olyanok is, akik azt mondják, ez a srác nem őrült, és még csak nem is kattant, nem, nem, egyszerűen csak ő a Kasza Bazsi és kész!
A magyar közélet jelentős személyisége, kétszeres Németh Karola ezüstkoszorú érdemrenddel kitűntetett szín- és életművész, a Real Margit húzóembere, a Janus Gimnázium egykori illegális röplabdacsapatának oszlopos tagja, Siófok bikája, Magyarürög Maldini-je, Baranya megye legagilisabb tekejátékosa, érzelemvilága és gondolkodásmódja egyedülálló, korát jócskán meghazudtolja.
1982. július 8-án, egy teliholdfényes, borízű nyári hajnalon születik meg a Pécsi Gyermekklinikán. Már születése pillanatában összetűzésbe kerül az éjszakás nővérrel, és ahelyett, hogy felsírna, duzzogva kitotyog az Édesanyák útjára, hogy elérje a 27-est, de mivel vagy három percig nem jön a busz, gyalog indul hazafelé, hogy megismerje, milyen is a járás arrafelé.
Az óvodás évek alatt szoros barátságot köt Fodor Péterrel és Radivojevics Krisztiánnal, akiknek megtanítja, hogyan kell ügyesen, körzővel-vonalzóval likvidálni a puhább arcokat, és ide köthető az első nagy szerelem is: a délutánonként mellette virrasztó lányka, Zsófika első látásra szerelemre gyullad iránta, a tízórai osztásnál és a mászókán olyan szemezések mennek, hogy a kishölgy azóta is napszemüvegben alszik.
Általános iskolás éveiben lázba hozza a labdarúgás féktelen szeretete, és mint Közép-Európa egyik legígéretesebb fiatal ballábas tehetsége, meghívást kap Kapusi úr csapatába, ahol is olyan kiválóságok mellett bizonyíthat, mint pl. Sós, Sövér, Krapecz, Gelencsér, Fodor, Kapusi jr., meg persze a legendás Ursprung Csabi.
Háromszor delegálják a Barátság kupára, és innen már csak egy ugrás a pécsi utánpótlás csapat, ahol Soma bácsi kezei alá kerül, hogy az egykori pécsváradi bombázó (PVSK-örökös gólrekorder) átadhassa neki tapasztalatait, de a beilleszkedés nem megy zökkenőmentesen, ekkor kialakult barátsága egy újdonsült gimnáziumi osztálytársával, T. Eduárddal jelentősen destruktív hatással van a teljesít-ményére. Három év alatt 591 alkalommal késik el edzésről, de abból egyszer azért önhibáján kívül, amikor is a könyvkötő szakkör elhúzódik, a megyei iskolatörténeti vetélkedő döntője mégse marad el, ráadásul a busz összeütközik egy ökrösszekérrel a Szigeti úton, az újmecsekaljai pályát körbezárja a vörösingesek csapata, de a Bóbita parkba is csak helikopterrel lehet bejutni, az engedélyt viszont már megint bent felejti a Nintendo kölcsönzőben.
Kasza Balázs ezzel párhuzamosan a gyengébbik, női nem után is élénken kezd el érdeklődni, viharos románca egy bájos arcú & csinos fenekű harkányi tündérkével, B. Anitával már arra enged következtetni, hogy megállapodik, viszont érkezik egy lengyel iskolabusz, aztán jönnek az új elsősök, májusban a kirándulócsoportok, Siófokon indul a szezon, kezdődnek a szalagavatók, gólyabálok, szecskatáborok, és még sokan mások. Az izgalmakkal teli románcok korhű, hiteles dokumentációit az Ezeregyéjszaka meséi felújított, alternatív befejezésekkel is dúsított verziójú gyűjteménye őrzi.
Kasza Balázs személye megosztja a közvéleményt, egyesek az örökösen lázadó ifjút látják benne, aki cigivel a szájában érdeklődik a tüdőszűrő legközelebbi időpontja felől, mások egy örökös kalandort, akivel Siófokról Pécsre haza lehet jönni akár hét és fél óra alatt, öt átszállással is, megint mások a hű barátot, akivel tűzön-vízen át mindig, mindent, és vannak olyanok is, akik azt mondják, ez a srác nem őrült, és még csak nem is kattant, nem, nem, egyszerűen csak ő a Kasza Bazsi és kész!
