Ébren rémálom gyötör. Látom, ahogy Magyarország egy bántalmazott család. Hallom, ahogy apa üti anyát. Rúgja, szidja, kiröhögi. Nincs jó abban, amit tesz, ha próbál valamit, azt rögtön kontrázza, megvan a hatalma hozzá, majdnem olyan erős, vagy valahogy erősebb, mint anya, pedig most anya kezében a hatalom maga.

Kényszeres vízióm, hogy két, bántalmazott gyerekből lett felnőtt kezében van az ország. Igazi, hosszú évek óta tartó utánkövetéssel hasznos lenne nem vezetői szinten is megvizsgálni, mit tesz az apa, aki már régen nem is tud róla, vajon hol jár. Benne. Minden tettében. Csodálatos mindennapi színpadi tünemény, ahogy a két, sorozatosan megalázott fiú ma a világot látja.

Én közben párnámat a fejemre szorítom, nem akarom hallani, ahogy veszekednek már! De mégis, képek égnek a retinámba:
Anya mond valamit felnőttek között a költőpénzről, hogy a következő hónapban mire mit szán, hogyan miért. Szegények vagyunk, nem könnyű beosztani. Apa ül a padban és röhög. Arca eltorzul, a kárörvendés vigyora, de mindig, ahányszor csak látom őt a Házban. Ijesztő. Félek tőle, mi lesz, ha anya elmegy már, vagy megőrül, vagy feladja, és nem véd meg minket ettől az állattól? Apa igazi bántalmazó.

Retinámban a fájdalom.

Anya feladta. Megy ki, kirúgták a munkahelyéről. Hiába taktikázott, hiába kérlelt, megértett, kicsit ennek kedvezett, kicsit annak, hogy végre béke legyen a családban. Nem. Anya megy ki, kirúgták, megy, mosolyog, apa barátai várják kint, kiabálnak, rugdosnának is, mert felbőszültek, anya megy, mosolyog, köpés, törlés, mosoly. Retina, fáj a szemem.

Én meg csak szorgalmasan járok iskolába, ahogy a felnőttek kérik, mindent megteszek, már az összes játékomat odaadtam, mert azt mondják, rajtam múlik, hogy a családunknak jó legyen, hogy anya szép virágokat ültessen és apa ne részegen jöjjön haza. Mégis egyre szegényebbek vagyunk, már látom, ahogy a szomszédok a lakásunkra pályáznak, alig várják, hogy amint szétesett a család, apa elvonóba, anya elmeosztályra, mi meg állami-gondozásba kerüljünk. Esténként imádkozom én gyerek, hogy mindez ne történjen meg. Hogy apa simogassa néha anyát, anya hallgassa meg apát, és egy vasárnap, csak egy vasárnap hárman kézen fogva menjünk sétálni. Vagy legalább beszélgessünk otthon.

Anya szemérmes és szociális. Anya az anyukájával foghatott össze, mikor olyan kicsi volt még, mint most én. Testvér nélkül, egyedül, érzékenyen, sebzetten leste, mit tesz épp szélhámos apja az ő imádott anyjával. És megfogadta, hogy ha ő egyszer ezt túléli, ha felnő, akkor nagy ember lesz, és soha többet nem hagyja a szenvedést, az elesettséget, a gyengék kínját. Túlélte, megcsinálta, ahogy mondta is. De közben a sebei szivárognak ma is; már nem látja mi a jó, mi a rossz, nem tud dönteni, csak kényszeresen jót akar tenni. Nem hagyja az elesetteket, amivel elgáncsolja a tettrekészeket is, akik kezüket nyújtanák. Lassan mindenki felfelé kiált, tiszta sár és fázik. Anya becsődölt már. Monomániásan védi - nem tudja - a múltat. Apa ellen a családot.

Apa erős. Apa kritikus, mindig észreveszi a hibát, akkor is, mikor az nincs is. Az élő fába is beleköt. Apa erőszakos. Apa bántalmazó. Apát súlyosan bántalmazta az apja, megalázta, még mikor ő volt az ország apja, akkor is. Apa apja akkor is követelte jussát, befolyást, bányát és pénzt. Apa persze biztosan ellenállt, de mégsem, mégiscsak egy gyenge, kiszolgáltatott kisfiú maradt, mert a nagyapa megkapta a jussot.

Apa másképp látja ma saját történetét, mint anya, pedig az alap-rettegés ugyanaz, talán mert a nagyapa még mindig jelenvaló fenyegetés, apa ezért úgy tesz, mint ő. Keményen él, keményen nevel, családon belül és kívül egyaránt. Elvei vannak. Ideológiát körít hozzá. Úgy érzi, ő, csak ő képes megmenteni a családot. Látja, milyen buták és elégtelenek a gyerekek, a sajátjai és a neveltek egyaránt. Szigorú rendet tart. Kirúgja barátait, kíméletlen az ellenségeivel. Tudjuk, hogy bánik anyával is, kigúnyolja, meghurcolja, tönkreteszi. Retina.

Félek, apa már elvesztette az eszét. Csak a bosszú és a küldetéstudat hajtja. Félek tőle. Igazi bántalmazóra hogy bízzunk bármit is? Pedig jön, anya már nem tud megvédeni, minden nap egy halálos áldozatot követel a családon belüli erőszak.

Már én is bántalmazott vagyok. Úristen, mi lesz, ha felnövök? Hogyan őrizzem meg a józan eszemet és kerüljem ki, hogy ne váljak bántalmazóvá? Vagy kényszeres alávetetté? Talán Isten? Túl sok játékteret hagy. Én már kitaláltam: egy nénit akarok, egy királynőt, aki alatt szabadon játszhat apa és anya, de ő vigyáz ránk. Mert az összes bántalmazottnak egész életében szüksége van az anyai simogatásra.