Iskola? A családsegítőbe kellene mennie, mondta az anyja, az iskola ilyenkor már nem segít. Precious felvett egy neonzöld cicanadrágot, és a bő, krémszínű pulcsiját. Fölvette fehér Reebok edzőcipőjét, összegöngyölt két egydollárost, és a melltartójába dugta, bekrémezte az arcát, és megigazította a haját megígérve magának, mihelyst lesz egy kis pénze, befonatja. Elfordult a tükörtől, ami annak a fehér komódnak a tetején volt, ami még kislány korától kezdve az övé, és az ugyanolyan festett fából készült ágy felé nézett. Az ágy lábánál a falon egy nagy kép lógott Louis Farrakhanról, és vastag fekete betűkkel az volt ráírva, hogy A FEKETE EMBER IDEJE. A rádiós ébresztőóra piros számai fél kilencet mutattak. Az anyja aludt. Annyira soká nem marad el. Visszaér, hogy feltakarítson, és reggelit készítsen az anyjának. Precious egyszer megkérdezte az anyját, Hogy lehet, hogy te sose csinálsz semmit? Amikor feltápászkodott a padlóról, azt mondta neki az anyja, Mert te azér vagy itt.

– Hova mégy? – horkant fel anya hangja a hálószobából.

Mér nem aludt az a dagadt seggű? Precious nem válaszolt. – Hallod, hozzád beszélek! – Precious elkezdte kinyitni a négy zárat a bejárati ajtón. – Precious!

– Baszd meg, kurva! Elmentem! Vihogott, és olyan gyorsan szedte magát, ahogy tudta, így terhesen, meg minden. A lépcsőház olyan keskeny volt, hogy mindkét oldalával súrolta az épület valamilyen részét, ahogy ment lefelé. Talán a szülés után fogyok majd. Talán lesz saját lakásom.

Amikor kilépett a reggelbe, a Lenox utat már életre keltették az autók, taxik és buszok. Szállítóautók parkoltak a szupermarket előtt, és a 132-dik utca sarkán a McDonald's előtt. Férfiak, nők, gyerekek tolongtak a buszmegállókban, útban a belvárosba, ahol dolgoztak, és iskolába jártak. Vajon hova járhatnak dolgozni, töprengett, mikor a Lenox úton ment, és én hova fogok majd járni. Hogy fogok kiszabadulni az Ő házából? Gyűlölöm. Precious megállt a lámpánál a 126-dik utcában, és átnézett az utca túloldalára a szendvicsbárra, aztán a háztömb mentén sorakozó afrikai árusokra, akik kentét és apró kagylókból készült fülbevalókat és nyakláncokat árultak, bőröveket és pénztárcákat.

Most igazán lassan ment. Senki se szólt egy szót se hozzá. Fiúk és férfiak, akik huhogtak, és kiabáltak volna utána, hogy „Hé, cicuska! Ennyi hús, és nincsen krumpli?” vagy „Hé, anyuci!” most mind csendesek voltak, hogy nagy hasa egy fél méterrel kiállt belőle. Biztonságban volt. Biztonságban az utcai férfiaktól, gondolta, de tőle is biztonságban, Carl Jonestól? Ez a második gyerekem az apámtól, ez is retardált lesz?

Ezúttal tudta, hogy az anyja tudta. Aha, naná, tudta. Ő hozta rám. Nem vagyok olyan hülye, az a büdös szar hozta rám. Ez kell neki, hogy őt is megdugja, biztosan, egy kicsi belőlem. Odáig jutott, hogy már csak meghágta. „Kuss!” – mondja. „Széles vagy, mint a Mississippi” – horkantotta, a seggét csapkodta, „ne mondd nekem, hogy egy kis fasztól fáj a picsád. Szokj hozzá.” Röhögött. „Hozzá vagy te mán szokva!” Precious visszahanyatlott az ágyra, míg ő rávetette magát. Látta magát a klipben, a mozivásznon; vadul táncol, repül, csak egy tánc talán, nem! nem talán – odakint van! Ahhaaa, bemelegíti az Apollo Színpadát Doug E. Freshnek, vagy Al B. Shure-nak. Imádják, aszondják, ő az egyik legjobb táncos, nincs abban, vagy affelől semmi kétség!

Feleségül veszlek, szokta mondani. Siess, nigger, pofa be! Felkavarja az álmát a beszéddel meg a horkantásaival. Először megzavarja az életét, hogy dugja, aztán a dugásba rondít bele az idióta pofázással. A dugástól zavarba jön. Ó, pofa be! Nigger, hogy fogsz feleségül venni, az apám vagy, akarja ordítani. A lányod vagyok, törvénytelenül dugsz. De tartja a száját, hogy a dugásból ne legyen verés. Kezd jólesni. A teste már nem videón táncol, hanem kezd jönni. Próbálja magát visszahúzni a videóba, de most már Carl alatt ring, a puncija nedvesen jár, jól esik. Szégyelli. Látod, látod, úgy csapkodja a combját, mint a cowboyok a lovakat a tévében, aztán megszorítja a mellbimbóját, megharapja. Még egy kicsit jobban jön. Megcsapkodja a combját, Látod, TETSZIK ez neked! Olyan vagy, mint az anyád – majd meghalsz érte! Kihúzza belőle a farkát, a meleg fehér kiömlik a nyílásán és benedvesíti a lepedőt.

A 125-dik utcán a buszmegálló üvegkalickájának dől.

– Felszáll a buszra, hölgyem?

Precious a vezetőre pillant, és megrázza a fejét. Zavartan néz a távolodó 101-es busz után. Nem emlékszik, hogy odament volna a buszmegállóba, vagy hogy bement volna az üvegfedezékbe. Még csak arra sem emlékszik, mit keres házon kívül, míg le nem néz neon cicanadrágjára, és fehér Reebokjára, hát persze! Az alternatív. Úton van, volt. A Lenoxon sétált, és már majdnem elérte a 125-diket, aztán rossz gondolatok szállták meg, és kiakadt.

– Jól van? – kérdezte egy egyenruhás fickó, aki szerelőnek nézett ki.

– Jól vagyok, jól vagyok – tiltakozott, elsöpörve maga elől a segítségére összegyűlt embereket.

– Ez a szuka bedilizett! – mondta egy buggyos gatyás deszka krapek a mellette álló magas fiúnak.

– Baszódj meg te szottyadt seggű faszfej! Törődj a magad dolgával! – sikította Precious, miközben a 125-dik utcán gurult lefelé az Adam Clayton Powell Jr sugárúton tornyosuló Hotel Teresa felé, ami magas elefántcsont-arcnak tűnt, és a szögletes, fekete ablakok a szemeinek. Átvág a 125-diken, egyenest a szállodának tart. Már vagy százszor elment mellette, de még egyszer se volt bent. Besétál a kapun, elmegy egy asztalnál ülő ember mellett, a szálloda két fekete liftajtajához. Az ajtók nyílnak. Belép, senki sincs a liftben rajta kívül. Nem mozdul. Á, megnyomja a gombot.

 

Amerika legfelzaklatóbb női regénye a Centrifugán 3.

Amerika legfelzaklatóbb női regénye a Centrifugán 4.