A közügyekben és irodalomszervezésben aktív, közel hetven éves Aminata Sow Fallt az afrikai irodalom nagyasszonyának mondják. Ez a regénye a leghíresebb, számos kiadást megért, sok nyelvre, még kínaira is lefordították, film is készült belőle… A sztori pontosan az, amit a cím ígér: a koldusok sztrájkja… Reggelente a város lakóinak, gazdag és szegény kerületben egyaránt, első dolguk, hogy adjanak valamit egy koldusnak. Az iszlám megköveteli a jótékonyságot, és az embereknek szükségük is van rá: az adakozás elősegíti a szerencsét… A nagy témák – társadalmi igazságtalanság, erőszak, a hatalom embereinek felelőtlensége, bornírt hiedelmek követése a hagyomány nevében, a nők helyzete, a nemzedékek konfliktusa – a regény első megjelenése óta eltelt harminc évben nem változtak. - Aminata Sow Fall szenegáli írónő A koldusok sztrájkja avagy az emberi hulladék című regényéről Lángh Júlia ír a világírónők-sorozat frankofón afrikát bemutató kilencedik darabjában. Nincs női főhős, a kifejezetten női problémák sincsenek kiemelten jelen, csak úgy átlagosan, mégsem hagyhatom ki ebből a sorozatból ezt a regényt. Szerzőjét szeretem és becsülöm, mint mindenki, aki olvasgatja az afrikai irodalmat. A közügyekben és irodalomszervezésben aktív, közel hetven éves Aminata Sow Fallt az afrikai irodalom nagyasszonyának mondják. Ez a regénye a leghíresebb, számos kiadást megért, sok nyelvre, még kínaira is lefordították, film is készült belőle. Sok mindenről szól: az állami adminisztráció kétes ügyleteiről, a büszke szegények nyomoráról, a vallási szokások hatalmáról és az irracionális hiedelmek szánalmasságáról, és ismét, mint az afrikai regényekben oly sokszor, különösen, ha nő a szerző: a feleségek sorsáról a poligám házasságban. A sztori pontosan az, amit a cím ígér: a koldusok sztrájkja. Ma reggel is írta az újság, hogy a kéregetők, kolduló diákok, leprások, testileg csökkentek, ezek a rongykupacok emberi torlaszt képeznek az utcákon. Meg kell szabadítani a Várost ezektől az emberektől – inkább mondhatjuk őket árnyaknak –, ezektől az emberi hulladékoktól, akik mindenütt és mindig ostromolnak, megtámadnak minket. A kereszteződésnél azt szeretnénk, hogy sose legyen piros a lámpa! De ha ezen az akadályon sikerült átjutnunk, újabb sorompó állja utunkat, amikor a kórházba megyünk; át kell törnünk egy korlátot, hogy bejussunk a hivatalunkba; küzdeni kell, hogy kijussunk a bankból; ezeregy kerülőt tenni a piacon, hogy elkerüljük őket; végül váltságdíjat fizetni, hogy beléphessünk Isten házába. Mour ne tartson semmitől, Inch’Allah, minden egyre jobban sikerül neki. Arra született, hogy uralkodjon, ez benne van a csillagaiban. Azon kevesek közé fog tartozni, akiktől az ország sorsa függ. Csillaga ragyog, ragyog: jólét, boldogság. Nagy meglepetés vár rá. Áldozzon föl egy kost. Minden rendben lesz, Inch’Allah. Az erélyes természetű koldusasszony, Salla Niang udvarában naponta összegyűlnek a kéregetők. Ha természetben kaptak adományt, rizst, kölest, kétszersültet, Salla megveszi tőlük, férje majd kis boltjában árusítja. Reggelente a város lakóinak, gazdag és szegény kerületben egyaránt, első dolguk, hogy adjanak valamit egy koldusnak. Az iszlám megköveteli a jótékonyságot, és az embereknek szükségük is van rá: az adakozás elősegíti a szerencsét. A koldusok méltatlankodnak: egyik társukat elkapták egy razzián, csúnyán megverték. Megindult a módszeres harc, könyörtelen napi razziázás a kéregetők ellen, Kéba Dabo irányítása alatt. Kéba titkárnője a koldusok pártját fogja: nekik is élniük kell valamiből, és a vallás is elvárja, hogy támogassuk a szegényeket. A fiatal lány szavaira a felelősségteljes hivatalnok, aki a modern gondolkodást jelképezi, eltöpreng magában a nőkről: – Nem rossz lány ő, sőt, ellenkezőleg... De a komoly kérdések meghaladják... akárcsak a feleségemet. A nők inkább a felületes dolgok iránt érdeklődnek. Meg kell őket tanítani, hogy felelősen gondolkodjanak. Ez csak nevelés kérdése. Szép ruhák, látványos szertartások, hiábavalóságok... Nem, ez így nem mehet tovább... De az is igaz, hogy vannak férfiak, akik nem szeretik az okos és határozott nőket, féltik tőlük az egyeduralmukat. Mour megkönnyebbülten tapasztalja, hogy nem lát koldusokat az utcán. Reméli, hogy ez a látványos eredmény segíti ambíciójában: az ország elnöke ugyanis helyettest keres maga mellé, és ő akar erre a posztra jutni. Nem a beosztottjának köszöni meg az utcai tisztogatás munkáját, hanem a marabunak a szerencséjét. A szent ember válasza: Nincs okod nyugtalanságra. Ha az imádságok, amelyeket védelmed és jóléted érdekében elmondok, esőcseppek lennének, te már rég megfulladtál volna. De a szent embernek nem tetszik a koldusok elűzésének terve. Mour azzal próbálja meggyőzni, hogy ők a lustaságot üldözik, hivatalból, és úgy gondolják, a szegények csak azért ilyen nyomorultak, mert nem akarnak dolgozni. (Ismerős érvelés...) Bevallja titkos vágyát, hogy elnökhelyettes szeretne lenni, ebben segítsen neki a marabu. Mourt nem érdekli riválisainak a véleménye: Ő, aki még annyit sem tud, hogy hibátlanul beszéljen az ország hivatalos nyelvén [franciául], hogyan tudhatná ellátni ezt a funkciót? Mour felesége, Lolli is ábrándozik arról, hogy elnökhelyettesné lesz; örömmel hallja Birama bíztató szavait: Inch’Allah, meglesz neki az elnökhelyettesi poszt. De ehhez föl kell áldoznia egy bikát, harminchárom részre darabolnia, és egy pénteken szétosztania a szegények között. A ház lakói közül senki sem fogyaszthat abból a húsból. Inch’Allah, minden rendben lesz. Mégsem lesz minden rendben, mert nagyon váratlan helyről éri Lollit jelentős csapás. Kellő dadogás és kerülgetés után férje kinyögi : Igen, Lolli, arról van szó... Mivelhogy úgyis meg kell neked mondani, irántad való tiszteletből és szeretetből én magam akarom veled közölni... Holnap adnak nekem egy asszonyt. Huszonnégy év házasság után, amelyben ő, Lolli, mindvégig hűségesen szolgálta! Méghogy « adnak » neked egy asszonyt! – kiabál, legyünk őszinték, nem teljesen ok nélkül. De végül kénytelen elfogadni a tizenhét éves második feleség létezését. Lollit így nevelték. Anyja és a nagynénik, nagybácsik sokasága, az egész rokonság állandóan erre figyelmeztette a házassága előtt : Engedelmeskedj a férjednek, ne akarj semmi mást, csak az ő boldogságát, mert tőle függ a sorsod, és, főleg, a gyerekeid sorsa. Ha végrehajtod az akaratát, el leszel halmozva itt a földön és odaát a túlvilágon, gyermekeidet pedig tisztelni és becsülni fogják. Mert ha nem, számíthatsz az isteni átokra. Amikor férje kimaradozásai miatt panaszkodott, szülei kioktatták: Lolli, egy asszony ne pöröljön. Tudnod kell, hogy a férjed szabad ember. Nem valami tárgy, ami hozzád tartozik. Te tisztelettel, engedelmességgel és alázattal tartozol neki. A nő egyedüli osztályrésze a türelem, ezt vésd jól az eszedbe, ha derék asszony akarsz lenni. Nyolc gyereke közül a legidősebb lánya kikel a poligámia ellen, ahogy Mariama Bâ már ismertetett, Nagyon hosszú levél című regényében is hasonlót láttunk; a két könyv egyébként ugyanazon évben jelent meg. Mariama szívesen hivatkozott Aminata véleményére: Minden asszony szeretett volna egy férjet csak magának, egyedül. Mindenki, legalább egyszer életében, azt mondta, hogy nem akar osztozkodni a férjén. Ha nem mondták, akkor gondolták. Aztán engedtek az öregek nyomásának. A koldusok tovább panaszkodnak egymás közt a rendőri zaklatások miatt. Salla Niang, ez a vezetésre termett, határozott nő, aki élettapasztalatát először cselédlányként, majd koldusként, a gazdag emberek életének megfigyelésével szerezte, a városi rendcsinálók durvaságán felháborodva sztrájkot hirdet. A kéregetők kis habozás után ráállnak, többé nem mozdulnak ki Salla udvarából. Leprások, féllábúak, vakok, sánták, utcai bohócok, elmesélik egymásnak, mi juttatta őket koldusbotra. Meglátjátok, nemsokára úgy kellünk nekik, mint a levegő, amit beszívnak! Melyik főnök ne adna alamizsnát, hogy mindörökre főnök maradjon? Melyik képzelt vagy valódi beteg ne hinné el, hogy panaszai elmúlnak, mihelyt kezéből kipottyant az adomány? Melyik igyekvő ne hinné, hogy minden ajtó megnyílik előtte a jótékonyság varázsos erejének köszönhetően? Ilyen vagy olyan okból, mindenki adakozik. A város utcáin egyetlen kéregető sem látható. Kéba Dabo elégedett, szenvedélyesen üldözte a koldusokat, akik viszolygást keltettek benne: iszonyatos nyomorban töltötte gyerekkorát, de büszkén emlékezik arra, hogy anyja soha le nem alacsonyodott a kéregetésig. Kéba szigorú és megvesztegethetetlen: egyedülálló figura a regényben, nem olyan, mint a többiek, mondja róla titkárnője. A hatalomvágyó és korrupt világban hihetetlen becsületességet képvisel. Ezzel együtt könyörtelenséget is. Mour fékezhetetlen vágyában, hogy elnökhelyettes legyen, egy Biramánál is híresebb, rejtelmesen viselkedő marabuhoz fordul, aki szigorú utasítást ad: Mour saját kezűleg vágjon le egy folttalan, rőt színű bikát, darabolja hetvenhét részre, és ossza szét a város összes kerületében a koldusoknak. Még néhány vég fehér vásznat, háromszáz vörös és négyszáz fehér kóladiót is ugyanígy, a város minden pontján, és ha ezt teljesítette, egy hét múlva az elnök kinevezi helyettesének. A folytatás most már végképp groteszk bohózat. Sehol egy árva koldus az utcán. Mour, akinek pontról pontra teljesítenie kell – ha valóban elnökhelyettes akar lenni – a marabu utasításait, hiába szólítja föl beosztottját, Kébát, hogy rendelje vissza a város utcáira a koldusokat, a fiatalember keményen megtagadja a parancsot. – Nem fogom eltűrni, hogy szolgának vagy kifutófiúnak tekintsenek! Én az állam szolgálatában állok, nem egy emberében! Amikor titkárnője figyelmezteti, hogy jobb lenne engednie, hiszen az ő előmenetelét is érinti majd, ha Mour elnökhelyettes lesz, Kéba felháborodva és durván kiküldi a szobából. A függetlenség elnyerése utáni új generáció – Kéba franciául is tökéletesen beszél –, tiszta rendet akar, fütyül a tradícióra, de szívtelen. Mour álmatlan éjszakákon át gyötrődik, a hivatali értekezleteket is elmulasztja, végül, miután megtudja, hová rejtőztek a koldusok, ráveszi magát, hogy elvándoroljon a messzi külvárosba – kocsival, sofőrrel –, Salla udvarába. Sokan zarándokolnak oda, hogy adakozhassanak. A koldusoknak most jó dolguk van, de történeteikből kiderül, hogy helyzetük reménytelen ebben a világban, ahol nincs igazság. Nagy meglepetésére nem alázatos és félénk, hanem öntudatos és kihívó válaszokat kap, de minden kritikus megjegyzést lenyel célja érdekében. Salla egy ideig szórakoztatónak találja, aztán megelégeli a jelenetet. Mour láthatóan ereje fogytán van. Ami eddig nevetséges volt, most már szánalmassá válik, ez idegesíti Sallát. – Ndiaye úr, elmehetsz. Holnap, ha Isten is úgy akarja, minden koldus visszamegy a korábbi helyére. Mournak óriási kő esik le a szívéről. Végre lélegzethez jut. – Ki fognak menni? – Biztos, hogy kimennek – feleli Salla. Mour, a nagyhatalmú hivatalnok, a koldusoknak hálás köszöneteket dadogva távozik. Salla nyomban így szól népéhez: – El ne mozduljatok innen, senki se mozduljon! Ez az ember holnap, nekünk köszönhetően, alaposan pofára esik. Valóban. Se a piros lámpáknál, se a mecset előtt, a nagypiacon, a banknál, sehol egy kéregető. A megszégyenített Mour, kocsijában a rőt színű bika hetvenhét felé vágott darabjaival, a vásznakkal és a kóladiókkal, újra elmegy Salla udvarába. Ott nem adhatja át az adományt, mert a marabu azt mondta, a város minden pontján kell szétosztania. Marokszám dobálja a papírpénzt – sofőrje mélységes szánalommal figyeli nyomorult főnökét –, erre a koldusok újra megígérik, hogy a déli imádság ideje után a helyszínen lesznek. „Talán nem is szolgáltak rá a megvetésünkre, gondolja Mour. Csak akkor nézzük le őket, amikor nincs szükségünk rájuk. Segíteni kellene nekik, hogy újra teljes jogú állampolgárok legyenek... Megadni nekik a lehetőséget, hogy beilleszkedjenek... Taníttatni őket, ahogy ez a lakosság nagy részére is ráférne. Nem ők az egyetlenek, akik a peremre szorultak.” Az olvasó már azt hiszi, hogy a megleckéztetés csodás eredménnyel járt, Mour elkezd felelősen gondolkodni; de nem, ezek a futó gondolatok nem térnek vissza. Meglátogatja ifjú második hitvesét, akinek parancsolni próbál, de ott is kudarcot vall. „Mit képzelsz? Hogy én engedelmeskedni fogok a szeszélyeidnek? Nehogy azt hidd, elfogadom, hogy úgy bánj velem, mint egy közönséges tárggyal!” Kudarc kudarc hátán: ugyanis a déli ima után hiába járja körbe az adománnyal megrakott kocsi a várost, sehol senki. Este bemondja a rádió, hogy a köztársasági elnök kinevezte helyettesét. Nem Mour Ndiaye az. A nagy témák – társadalmi igazságtalanság, erőszak, a hatalom embereinek felelőtlensége, bornírt hiedelmek követése a hagyomány nevében, a nők helyzete, a nemzedékek konfliktusa – a regény első megjelenése óta eltelt harminc évben nem változtak.
A jómódúak szokásos berzenkedése a kéregető szegények láttán – ez sajnos ismerős, nemzetközi jelenség. A regénybeli városban a koldusok veszélyeztetik a nemzetgazdaságot, miattuk csökken a turisták száma. A Közegészségügyi Szolgálatnak kell intézkednie, hogy eltűnjenek az utcákról. Ez meg is történik, hála Kéba Dabo odaadásának; az ő munkaköri feladata, hogy eltakarításuk ügyében eljárjon. Kéba fiatal, lelkes szakember, főnökét viszont, Mour Ndiaye-t a politika tette a posztra, hálából múltbéli érdemeiért a Pártban. Mourt csak saját előmenetele érdekli. Van egy bölcs marabuja, Birama, akinek a szerencséjét köszönheti. Havonta viszi neki az ajándékokat, rizst, teát, cukrot, szappant, és minden tanácsát vakon követi. Lollit, Mour feleségét így nyugtatja meg a marabu, miközben köpköd, és olvasóját pergeti:
Mour biztos a sikerében: ennyi ajándékot a nyomorultak még életükben nem láttak, bizonyára teljesíteni fogják kívánságát, hogy néhány órára álljanak vissza az utcákon szokott koldulóhelyükre, ahol megkaphatják az adományokat. Megy is be nagyképűen a koldusok udvarába, Szálám alejkum, Alejkum szálám, köszöntik egymást udvariasan, és Mour előadja kívánságát, nem törődve a beszéde közben itt-ott kitörő nevetéssel.
Aminata Sow Fall 1941-ben született a szenegáli Saint-Louis-ban. Dakarban járt gimnáziumba és Párizsban egyetemre, modern irodalom szakon. Férjhez ment, visszatért Szenegálba, ahol először tanárként helyezkedett el, majd állami funkciókban dolgozott irodalmi és kulturális tárgykörökben. Alapított egy könyvkiadót, és három jelentős civil szervezetet a kulturális csere erősítéséért és az írói szabadság védelmében. Amerikai egyetemeken is ismerik és elismerik tevékenységét. Konferenciák előadója olyan témakörökben, mint a nők szerepe a kultúrában és az irodalomban.
