A szerda nem jöhet el elég gyorsan, gondolom, mikor a 125-diken megyek végig. Imádom Harlemet, különösen a 125-dik utcát. Sok minden van itten. Láthatnád, hogy van kultúránk. Pénzt kell kérnem az anyámtól, hogy vegyek naplófüzetet meg visszaadjam Rhondának a csipsz árát. Jó lesz nekem ez a suli, tudom.
Az anyám a sorozatait nézi, mikor bejövök – tévé, tévé. Rögtön ordít velem, mikor kinyitom az ajtót.
– Hord már be azt a hájas segged! Mit gondol, mit csináltam? Fáradt vagyok; nem akarok balhét.
– Hova osontál kora reggel?
Úgy terpeszkedik a kanapén, mint valami bálna. Az anyám ki se mozdult, lássuk – 1983, '84, '85, most meg már '87 van. Mióta a Kis Mongó megszületett. Szociális munkás jött ide. Én suliba voltam. A nagyanyám, Toosie, áthozza a Kis Mongót, mikor idejön a szociális munkás; azt játsszák, hogy a Kis Mongó itt él, az anyám ügyel Kis Mongóra meg rám. Anyám csekket meg kajajegyet kap értem meg Kis Mongóért. De az az én gyerekem. Kis Mongó nekem hoz pénzt!
– Nem hallod, hogy hozzád beszélek?! Azt montam, hova a picsába húztad el a csíkot reggel?!
– Iskolába! – ordítok vissza. – Iskolában voltam!
– Iskolába? – anyu leutánozza, hogy hogy beszélek. Utálom! Tudja, mit akartam mondani. – Te hazudós kurva!
– Nem!
– Az vagy! A szoci telefonát, aszondják kivesznek a költségvetésemből, mer nem jársz rendesen iskolába.
JJÉÉÉzusom! Hol él ez! Mondtam neki, hogy kirúgtak. Három hétig egyfolytában otthon voltam. Itt volt, mikor a fehér segg Mrs Lichenstein idejött. Akkor merre hány lépés, Anyuci! Ki a hülye, én vagy te?
– Mit bámulsz?
A szobám felé el kell mennem Anyu mellett. Csak be akarok jutni a szobámba.
– Egy falást se ettem reggelire – mondja Anyu.
Aha, erről van szó. Azt akarja, hogy főzzek. Dühös, mert nem főztem meg mielőtt elmentem. Szart, elegem van már, mindig csak neki főzni. Anyu nehezen áll. Megnézem. Még nem mehetne a cirkuszba, de lassan akkora. Régen, mikor még rendes suliba jártam, Anyu megcsináltatta velem a reggelit, és bevitette a szobájába, mielőtt elmentem. De mióta kimaradtam a suliból, egy kicsit később csinálom meg. Tudta, hogy ma az alternatívba mentem.
– Mondtam neked, hogy suliba megyek ma.
– Felejtsed el az iskolát, Jobban tennéd, ha levonszolnád a segged a szocihoz!
– Juttatást akarok kapni az iskoláért.
– A kibaszott hülye juttatás! Az meg mi! Mondom, vonszold már a segged a SZOCIHO! – Most? – Tudja, hogy reggel hétkor kell odamennem, ha akarok beszélni valakivel. A szoci manapság nagyon zsúfolt. – Reggel az lesz az első dolgom. Ugyanaz van bennem, mint mikor megpróbáltam megverni Mrs Lichensteint meg mikor a kést markoltam a mosogatólében – csak még mélyebben. Azt hiszem az agyam egy tévé, aminek olyan a szaga, mint az anyám lába között. Hülye vagyok. Semmi tanultságom, bár nem hiányoztam sokat a suliból. Furán beszéllek. Néha a levegő úgy hullámzik körülöttem, mintha képek lebegnének a vízben. Néha nem kapok levegőt. Jó gyerek vagyok. Nem baszok fiúkkal, de terhes vagyok. Az apám basz engem. És anyám tudja. Megrugdosta a fejem, mikor terhes voltam. Elvette az én pénzem. A Kis Mongó pénze az enyém kéne, hogy legyen. Egy nap a parton, Egy nap, ABC ábécé sorrend CD ABCD. Felmarkolom a füzetem. Az anyámra nézek.
– Holnap elmegyek a szocihoz – kedden. Szerdán iskolába megyek. Hétfőn, szerdán meg pénteken iskolába megyek.
Anyut nézem. A gyerek olyan, mintha egy dinnye lenne a csontjaim között, egyre nagyobb, a bokám meg feszül, olyan dagadt. Sóhajtok. Egyszer vége lesz, ha én se veszek többet levegőt, akkor is. Néha pont ezt akarom. Néha annyira fáj, hogy nem is akarok fölébredni, azt akarom, hogy alvás közben ne vegyek többet levegőt. Hagy ne ébredjek föl. Máskor meg elkezdem, hogy huh huh a huh a huh ahuh ahuh A HUH A HUH oszt megmarkolom a mellem, mer nem kapok levegőt, akkor AKAROK levegőt.
Megpróbálok nem gondolni a gyerekre itt bennem. Utáltam megszülni az elsőt. Nem vicces. Fáj. Most megint. Apura gondolok. Bűzlik, a fehér anyag csorog le a farkán. Nyald, nyald. UTÁLOM. De aztán érzem a forró lé, forró csacsacsa érzést, amikor dug. Összezavarodok. GYŰLÖLÖM. De a puncim jár. Aszondja "Anyuci, jár a puncid!" UTÁLOM magam, mikor jó érzés.
– Meddig állsz még ott, mint egy gyagyás.
Elkezdem neki mondani, hogy ne, ne szóljon így hozzám, de minden, minden kimegy belőlem. Csak le akarok feküdni, rádiót hallgatni, Farrakhan képét nézegetni, aki egy igazi férfi, aki nem dugja meg a lányát, nem dug gyerekeket. Minden olyan, mintha túl nagy lenne az én fejemnek. Semmise passzol, mikor Apura gondolok.
– Fáradt vagyok. – Miért mondom ezt, nem érdekli.
– Csinálj nekünk ebédet, már rég elmúlt. Ettél már?
– Ettem csipszet.
– Ennyi?
Emlékszek a parízerre meg a csirkére, de nem szólok semmit se, megkérdezem: "Mit akarsz?"
– Nem tudom, nézd meg, mi van idehaza. Ha nincsen semmi, vedd ki a jegyet a péztárcából, menj a boltba, oszt hozzá valamit enni.
ABCDEFGHIJKLMNOPABCDEFGHIJKLMNOPQRS. 26 betű van az ábécébe. Mindegyiknek van egy hangja. Egy nap a parton ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ.
Akkor éjszaka azt álmodom, hogy nem vagyok magamba, hanem ébren vagyok és hallgatom, hogy fulladozok, a hu a huh A HUH A HUH A HUH. Keringek, nem találom a helyem, ahonnan a hang is jön. Tudom, hogy megfulladok, ha nem találom meg magam. Bemegyek az anyám szobájába, de máshogy néz ki, ő is másképp néz ki. Én majdnem kisbaba vagyok. Mézes-mázosan beszél nekem, mint néha Apu. A lábai közt fulladozok A HUH A HUH. Nagy nő szaga van. Azt mondja nyald, nyalj ki, Precious. A keze olyan, mint egy hegység, lenyomja a fejem. Összeszorítom a szemem, de a fuldoklás nem hagyja abba, rosszabb lesz. Aztán kinyitom a szemem, és nézek. Megnézem a kicsi Precioust meg nagy anyucit, oszt kedvem van verekedni, megölni Anyut. De nem, helyette hívom a kicsi Precioust, azt mondom, gyere Anyucihoz, de az én vagyok. Gyere hozzám kicsi Precious. Kicsi Precious rám néz, mosolyog, és elkezdi énekelni, hogy ábécédééefgé…
Szerda reggel Jo Ann megint ott van. Nem tetszett neki az érettségiző csoport, azt hiszem. Aszondja, kell egy kis frissítés, mielőtt érettségizőnek jelentkezik. Miz Rain nem szól semmit, míg meg nem hallja a cuccot a frissítésről. "Jó osztályban vagy, Jo Ann? Ez a csoport meg akar tanulni írni és olvasni, nem ismétlőosztály." Jo Ann gyűlölködően néz Miz Rainre. Tetszik nekem Miz Rain. Azt hiszem, értem, mit akar. Jo Ann úgy csinál, mintha nem is közülünk való lenne. Miz Rain azt akarja, hogy fogadja el magát ott, ahol tart. Nem érettségiző csaj, most legalábbis még nem.
Miz Rain névsorolvasást tart: Jermaine Hicks, Rhonda Johnson, Precious Jones, Consuelo Montenegro, Jo Ann Rogers, Rita Romero. Mindenki itt van. Miz Rain kérdezi: "Ki akarja kezdeni?" Jo Ann meg Jermaine úgy néznek rá, mint aki nem tudja, mit beszél. Nekiveselkedek, hogy fölkelek, hát látom, hogy Rita Romero lekörözött. Vékony, nem szép, de világos a bőre, oszt az nagy különbség. Miz Rain rám néz, azt mondja, Gyerünk, Precious, mondhatjátok együtt is. Rita félig rám mosolyog; igaziból, oszt csak azér fél, mert nem akarja mutatni a rossz fogait. Szemébe nézek, bólint, oszt együtt elkezdjük: ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ.
Aztán mindenki sorra kerül, csak Jo Ann nem. Aztán Miz Rain megkér minket, hogy vegyük elő a naplófüzetünket. Anyu nem adott pénzt, de elvettem a visszajárót a kajajegyből, hogy vehessek egyet. Rhonda 50 centje is meg van, visszavittem az üvegeket.
– Ez a naplótok – azt mondja Miz Rain. – Ebbe fogtok írni minden nap. – Jo Ann undorodik, na jaaa! Egyszer az ABC-t mondjuk, aztán meg már írjunk is. Miz Rain úgy néz rá, mintha azt mondaná, baszd meg, kis kurva. Látom, hogy Miz Rain ki se állhatja, de nem szól semmit se. Csak azt mondja, hogy minden nap tizenöt percet fogunk írni a naplónkba.
Csak tudnám, hogyan.
– Hogyan – azt mondja Rhonda hangosan – hogyan fogunk tizenöt percet írni, ha nem tudunk betűzni?
Mit írunk, ha tudnánk is betűzni, nem tudom.
– Mit – dobja be a nagy eszét Jermiane is – mit fogunk írni?
Miz Rain meg: – Arról írjatok, ami foglalkoztat titeket, erősen gondoljatok a betűkre, amik leírhatják a szavakat, amikre gondoltok. – Hozzám fordul, gyorsan megkérdezi –Precious, mire gondolsz? – Azt mondom: – Mi? – Azt mondja: – Mire gondoltál épp akkor. – Nekiveselkedek, hogy kinyitom a számat. Azt mondja: – Ne mondd el, írd le. – Azt mondom: – Nem tudom. – Azt mondja: – Ne mondd ezt. – Azt mondja: – CSINÁLD, amit mondok, írd le azt, amire gondoltál.
Azt csinálom:
Ks Mo szm
Azt mondja mindenkinek, hogy ne beszéljen, és hogy csak írjon a következő tizenöt percben. Mindenki megpróbál valamit. Mikor letelik az idő, Miz Rain odajön hozzám, megkér, hogy olvassam föl, amit írtam. Azt mondja: – A Kis Mongó az eszembe.
Az alá, amit írtam, Miz Rain ceruzával odaírja, amit mondtam.
Ks Mo szm
(A Kis Mongó van az eszemben.)
Aztán azt írja:
Ki az a Kis Mongó?
Fölolvassa, amit írt, azt mondja, írjam a választ a füzetembe. Lemásolom a Kis Mongó nevét onnan, ahova Miz Rain fölírta.
Kis Mon a gyrkm
Miz Rain olvassa, "Kis Mongó a gyerekem?" Kérdés van a hangjába. Azt mondom "Igen, igen." Miz Rain tudja, hogy Kis Mongó a gyerekem, mert beleírtam a naplómba. Örülök, hogy írok. Örülök, hogy iskolába vagyok. Miz Rain azt mondja, minden nap fogunk írni, otthon is. ÉS minden nap vissza fog írni. Naccerű.
A regény előző részletét az alábbi linken olvashatják:
Amerika legfelzaklatóbb női regénye a Centrifugán 1.
Amerika legfelzaklatóbb női regénye a Centrifugán 2.
Amerika legfelzaklatóbb női regénye a Centrifugán 3.
Amerika legfelzaklatóbb női regénye a Centrifugán 4.
Amerika legfelzaklatóbb női regénye a Centrifugán 5.
Amerika legfelzaklatóbb női regénye a Centrifugán 6.
Amerika legfelzaklatóbb női regénye a Centrifugán 7.
Amerika legfelzaklatóbb női regénye a Centrifugán 8.
Amerika legfelzaklatóbb női regénye a Centrifugán 9.
Amerika legfelzaklatóbb női regénye a Centrifugán 10.
