A Push! az amerikai irodalom számára valódi knock out-tal ért fel. Sapphire, eredeti nevén Ramona Lofton 1950-ben született a kaliforniai Fort Ordban egy középosztálybeli katonacsaládban. Három éves korában apja megerőszakolta, s alig volt tizenhárom éves, mikor alkoholista anyja elhagyta a családot.

A New York-i City University-n, majd a Brooklyn College-on szerzett diplomát.

 

A 14. utcánál szállunk le. Rita azt mondja, buszra is szállhatunk, vagy sétálunk. Azt mondom, sétáljunk; úgyhogy végigmegyünk a Hetedik sugárúton, ahol a Meleg Ház van. Rita nem meleg, de itt van a csoport. A kedd esti Névtelen Erőszaktúlélők csoportja. Még sose voltam itt. Ms Rain, Rita, Rhonda meg Jermaine meg a szállón a nevelő mind azt mondják MENJ. Még jó, hogy elmegyek!

A ház nagy.

Mikor bemegyek, nem mondok semmit. Emberek ülnek körben. Beszélnem kell. Sose fogok itt megszólalni! Hogy beszélhessek, el kell mondanom, hogy hogyan érzem magam a testemben. A háborút. A testem, a fejem, nem tudom jól elmondani. Hogy lehet, hogy ilyen fiatal vagyok és ilyen öregnek érzem magam. Olyan fiatal, hogy semmit se tudok, olyan öreg, mintha mindent tudnék. Egy lány, akinek szájában volt az apja töke tud olyan dolgokat, amiket a többi lány nem tud, de az nem az, amit mindenki tudni akar.

Itt mind ilyenek a lányok! Olyan arccal ülnek itt, mint a nagyórák, nem is, bombák. Hajas, melles, ruhás bombák. Hogy már öt perce ülök itt, tudom, hogy én is bomba vagyok. Csak az, hogy itt ülök, és azt csinálom, amit ők, megakadályozza, hogy felrobbanjak. Köszönöm, Rita, hogy időben elhoztál ide.

– Hello – úgy néz ki, mint egy filmsztár! Vékony, hosszú a haja, csillognak a szemei, ki van rúzsozva. – A nevem Irene. Erőszakot éltem túl.

Leesik az állam. Egy ilyen valaki.

– Akkor kezdődött, mikor, hát, négy-öt éves lehettem, hogy fogdosott – (alányúlt). – Mikor tizenkét éves voltam, hetente háromszor-négyszer közösült velem.

Minden meginog körülöttem. Mint a libák a tó vizén. Látom, hogy a libák csapkodnak a szárnyukkal, hallom a hangjukat. Más madarak is vannak. Honnan jön az a sok madár. Látom, hogy röpülnek. Érzem a repülést. Én is repülök. Messze fönt, de a testem lent van a csoporton. Precious madár.

Valaki a kezemet fogja. Rita az. Masszírozza a kezemet. Magamhoz térek a madárságból, és hallom, hogy a szép lány sír. Anyu szagát érzem. Carlt, ahogy a fejem két oldalán térdel.

Azt mondja a lány: – Köszönöm, hogy megoszthattam ezt veletek. – Azt mondja: – Ez egy kedd esti kezdő csoport. Ha el akarsz mondani valamit, emeld fel a kezed. – Felemelem a kezem. A kezem Anyu szagán keresztül emelkedik, a kezem félretolja Apu tökét az arcomból.

– Megerőszakolt az apám. És megvert. – Senki nem beszél, egyedül én. – Anyu az ölébe nyomta a fejem… – Nem tudok tovább beszélni. A szép lány odasúgja, „Kész vagy?” Azt mondom, igen. Azt mondja, „Válaszd ki a következőt.” Felnézek a cipőmről, Nike; egy pár csaj felemeli a kezét. Kiválasztom a kék szemű, overálos lányt. Megfogom Rita kezét, hallgatom. Meghallgatom a lányt, akit megerőszakolt a bátyja, az öreg nőt, akit megerőszakolt az apja; nem emlékszem, míg meg nem halt, mikor a nő 65 éves volt. Lányok, öreg asszonyok, fehér nők, sok fehér nő. Egy lány húgát megölte a szekta? Zsidó lány: volt pénzünk Long Islanden (valami Westchester), az apám jeles gyerekpszichiáter volt. Akkor kezdődött, mikor körülbelül kilenc éves voltam. Olyan lányok, mint Jermaine: Nyíltan leszbikus vagyok. De ez az egyetlen dolog, amire büszke vagyok; őrültekházába csuktak tizennégy évre, a diagnózis tudathasadás volt…

Mit hallok?!

Másfél órán keresztül beszélnek a nők. Ilyen sok emberrel megtörténhet? Tudom, hogy nem hazudok! De ők? Azt hittem, szekták csak a filmekben vannak. Micsoda világ ez, ahol gyerekeket erőszakolnak meg. Apa eltöri a lánya karját. Rábeszél, hogy szopd le. Mindenféle nő van itt. Királykisasszonyok, néhány kövér csaj, öreg asszonyok, fiatal nők. Egy dolog, ami közös bennünk, nem is, az egyetlen, hogy megerőszakoltak minket.

Utána elmegyünk kávézni. Még sosem voltam „kávézni”. Rita átöleli a vállamat, én forró csokit rendelek, mert azt szeretem. A szőke csaj, aki légi utaskísérő, azt mondja: –Precious! Milyen szép név!

Élek belül. Madár van a szívemben. Anyu meg Apu nem győztek. Én győzök. Forró csokit iszom a Villageben lányokkal – mindenfélével –, akik szeretnek engem. Hogy ez hogy lehet, azt nem tudom. Hogy Anyu meg Apu tizenhat évig ismert, és gyűlölt, hogy egy idegen először találkozik velem és szeret. Biztos előre eltervezték.

Egy fekete lány ül szemben velem, szép hosszú a haja, Afro, mint Ms Rainé. De nem vad, mint Ms Rain. Meglepem magam. – Hogy csináltattad a hajad? – mondom.

– Oh – azt mondja – tetszik? A tiedet is megcsinálom egyszer, ha akarod. Ez a szakmám: rendbe teszem az emberek haját meg sminkjét. – Adott nekem egy névjegykártyát!

Rita megkérdezi, akarok-e még egy csokit. Igen, de nem akarok telhetetlen lenni. Még ha a pasija ad is neki pénzt, jobb dolgokra is költheti, mint Precious Jonesra. Megölel, és hívja a pincérnőt: – Még egy forró csokoládét és egy kapucsínót, legyen szíves. – Tetszik, ahogy Rita viselkedik, ismeri a világot, tudja, hogy kell megszólalni, meg ilyesmi. Nekem néha fogalmam sincs!

 

 

Hát, ma van a tanácsadás Anyuval. Ide telefonált, ide telefonátl és arra kérte a szociális munkást, hogy láthasson engem. Megmondtam Ms Weissnek, hogy nem. Ms Weiss meg azt mondta, kéne vele találkoznom. Miért kéne? – kérdezem. Saját magadnak, magadnak, hogy megtudd, mi a mondanivalója. Délután négykor kéne találkoznunk.

Az óra szerint egy perc van négyig. lemegyek egy-két-há-négy-öt-hat-hét-nyolc lépcsőt, aztán egy forduló, aztán még nyolc lépcső. Egy perccel négy után bemegyek az ajtón. Most mit akar?

Anyu a nagy zöld kanapén ül. Ms Weiss rám néz, arra vár, hogy leüljek. Leülök. Ms Weiss azt mondja Anyunak: – Nos, Mrs Jonson, hívhatom Marynek?

– Nem zavar. – Anyu lenéz a cipőjére, nagy férfi sárcipő. A szobában fura szag van. Anyu bűzlik. Nagy narancssárga ujjatlan ruha van rajta, el van szakadva a hóna alatt. A haja rendetlen. Ostobán néz a szemeivel a vörös ördögi fény nélkül, amivel támadni szokott.

Szerintem Ms Weiss teljesen hülye. Alámegy Anyunak, engem meg pocskondiáz. Anyu valószínűleg azt gondolja, hogy eljön ide, beszél Ms Weiss-szel a tanácsadáson és azzal visszaszerez engem meg Abdult. A szálló nőknek és lányoknak való, akiknek újszülött vagy kicsi babájuk van. Nemsokára ki kell költöznöm erről az istenverte helyről. Be akarom fejezni a Mindenki Tanult és letenni az érettségit. talán ki tudom hozni a Kis Mongót a diliházból, ahol a földön feküdt, pisis ruhában, oszt Ms Weiss a legkorábbi emlékemet akarja tudni Anyuról? Kinyitom a füzetem, belenézek.

 

Mi a legkorábbi emlékem emlékem az anyámról? Egy szoba, ami tele van a szüleimmel. Büdös. Egy doboz olajos hal egy forró napon nyitva van hagyva a konyhában, erről jut eszembe. A szagról. Az arcomba nyomja a tökét. Évekig, mint a mosógép, forog, forog. Anyu állkapcsa nyílik, mint egy gonosz farkasé. A szag áthatóbb, mint a budié. Az ujjai szétfeszítik a puncimat. éjjel. Mérgezett patkány. Nincsenek álmaim.

 

Becsukom a füzetem.