A Katona József színház Knut Hamsun Éhség című regényének színpadi változatát játssza Ascher Tamás rendezésében. Az adaptációt Forgách András készítette. Vele beszélgettünk a szerzőről, a regényről és az előadásról, valamint arról, mennyiben saját mű és mennyiben egy másik alkotás visszatükröződése az, ami a színpadon látható.
Az előadást október 14-én, 17-én, 18-án és 28-án lehet látni a Kamrában.
Kiosztották a XV. Debreceni Alternatív Színházi Szemle díjait. A Forgách András író, Gáspár Máté (a Krétakör ügyvezető igazgatója) és Kőrösi Zoltán (dramaturg-író) alkotta szakmai zsűri hat stílusosan elnevezett díjat osztott ki: a legütősebb előadásnak Ladányi Andrea és Borlai Gergő: BL-jét ítélték, de kiadtak egy Díj-onysos-t, egy Szertartás-, egy Rettentő szörny- és egy Titkos lakás-díjat is. Az ún. Kreml-díjat – melyet Budapest Főváros Önkormányzata ajánlott fel – Tamási Zoltán kapta a Hű, de messze van Petuski! című előadásért. A zsűritag Forgách Andrásnak Knut Hamsun regényéből készült adaptációját októberben több alkalommal is láthatják a Katona Kamrában - erről beszélgettünk.
A Nobel-díjas norvég író, Knut Hamsun Éhség című regényéből készítettél színpadi feldolgozást a Katona József színház számra – miért esett a választásotok erre a regényre, s milyen a viszonyod hozzá?
Forgách András: Nem ezért a könyvéért kapta a Nobel-díjat, de ez volt számára az áttörés: az első világhírű regénye, melyet harmincéves korában írt. Más regényei is ismertek, mint a Pán például, mely Kafkára, Thomas Mannra és I. B. Singerre is nagy 
hatással volt. Hamsun nagyon ellentmondásos szerző – németbarát volt, már az első világháborúban is, aztán, miközben norvég hazafinak tartotta magát, nácibarát lett belőle – elment tiszteletlátogatásra Hitlerhez is. A látogatásról film is készült, Max von Sydow főszereplésével, tragikomikus jelenet volt, elbeszéltek egymás mellett. A háború után háborús bűnökért perbe fogták, de beszámíthatatlanként felmentették, ugyanakkor minden vagyonát elkobozták. Aggastyánként halt meg, írt egy nagyon szép emlékiratot, ami magyarul két évvel ezelőtt Benőtt ösvényeken címen jelent meg. Most születésének 150 éves évfordulóját ünneplik Norvégiában, ahol csak idén két színpadi adaptáció is készült az Éhség-ből, fiatalkora egyik epizódjáról egy operát is írt valaki: Ibsen mellett ő a másik nagy nemzeti írójuk.
Hogyan fogadtad a felkérést?
Forgách András: Nagyon örültem, mert kamaszkorom egyik kedvenc regényéről van szó. 1880-ban névtelenül adta ki a második fejezetét a könyvnek: ez a híres Kuboaa-fejezet, amely egy olyan szó, amit a névtelen főhős talál ki, de kétségtelenül önéletrajzi regényről beszélünk. A második fejezet sikere után írta meg a többit – összesen négy fejezetet.
Boldog voltam, hogy felkért rá Ascher Tamás, mert a kedvenc magyar rendezőm, de nagy tanácstalanság is fogott el, hiszen a regény cselekménye egy emberen belül játszódik. Hogyan lehet ezt ábrázolni? Három mintám volt: gondoltam Gogolnak Az őrült naplójára. Hamsunnál a főhős mind a négy fejezetben ugyanazt a pályát futja be: reménnyel kezdődik, van egy gyors és rövid majdnem-beteljesülés, ám a narrátor-főszereplő nagyon hamar ugyanott tart, ahol az elején. A kérdés, hogyan lehet egy monoton, repetitív, redundáns szerkezetet úgy ábrázolni színházban, hogy izgalmas legyen. Másik zseniális mintám Halász Péter egyik legjobb előadása, aki A sisakkészítő gyönyörű felesége volt, ahol Halász a saját nagymamájaként a magányos ember szöszmötölését, mániáit, rögeszméit mutatta be fantasztikus színészettel és képzelőerővel.
A harmadik, ami segítségemre volt, a saját drámai raktárkészletem. A regény negyedik fejezetében – s erre emlékeztem legjobban kamaszkori emlékeim közül –, a főhős bekerül egy családi panzióba a mai Oslo, az akkori Christiania szívében. A sokgyerekes család lakásában kell laknia, írnia. A család kaotikus világa nekem nagyon kézre áll, hiszen minden darabomban van egy ilyen kaotikus pillanat. Amit a Kamra színpadán látunk, az „színpadra írás”, de én a darabot a sajátomnak tekintem, mert a szerkezete is más, mint a regényé, s egy csomó olyan jelenetet is ki kellett dolgoznom, amire a regényben legfeljebb halvány utalás volt.
Miért választotta ezt a regényt a színház?
Forgách András: Mert a Katona József Színházban mindig nagyon élesen rezonálnak arra, ami van. Az Éhség a szegénységgel kapcsolódik össze, ugyanakkor látunk egy fiatalembert, aki sikeres és nagy író akar lenni, mégis ragaszkodik marginális státuszához: abban a pillanatban, ahogy egy kis pénzhez jut, vagy odaadja egy koldusnak, vagy elkölti, s megint nullaponton van. Hamsun zseniálisan írja meg ezt az állapotot két amerikai utazása közötti élményeiből. A regényhős kifelé rendkívül büszke. Elegánsnak akar látszani, de folyamatosan robban le, s nem is nagyon lehet ezt titkolni. A mű egy olyan embert ragad meg nagy erővel, aki képtelen javítani az anyagi viszonyain, a társadalmi helyzetén. Ehhez jön a bámulatosan érzékeny belső világ, ami nyilvánvalóan hatott James Joyce-ra is. Hamsun maga mondta, hogy őt nem érdekli az objektív valóság, csak az, ahogyan ezt az adott ember megéli. A szörnyű magányosságot bámulatosan érzékenyen, nagy nyelvi erővel írja le. Látszik, hogy hirtelen rátalált arra, mit kell írnia.
Mi az, amit a regény szerkezetében változtattál a színpadra írás során?
Forgách András: Volt egy hosszabb változat, ahol a belső repetitivitást jobban kijátszottam, mint a végsőben, de ezt nem lehetett elég jól megcsinálni, s iszonyúan hosszú lenne tőle az előadás. Annyi részlet van, ami engem izgatott és jó volt... a végeredmény lényegében olyan, mintha egy szuperfejezetet írtam volna, ahol az ismétlések bizonyos finom motívumokban megjelennek, de mintha egy napon játszódna az egész. Készítettem egy részletes időtáblázatot és tartalmi kivonatot a könyvből, mert nagyon trükkös. Az első két fejezetben mindig megkapjuk, hogy hány óra van, mert mindig külső jelekből kell megtudnia a főhősnek, hiszen nincs órája, de ezt nem árulhatja el a külvilágnak magáról. Később azonban az idő-tudat egyre jobban elmosódik – hirtelen egy hét telik el, míg az előbb csak tíz perc telt el, az időérzék felborul, már nincs szó óráról, csak napokról, megszűnik az idő konkrét valósága – ezt is meg kellett próbálnunk ábrázolni.
Hogy látod, mennyire illenek a szerepek a szereplőkre?
Forgách András: Ascher Tamás azt találta ki, hogy tíz-tizenkét színész játszik sok szerepet. Filmszerű az előadás, villámgyorsan alakulnak át az adott helyszínek és a színészek. Ragyogó csapatot hozott össze: Szirtes Ági, Fullajtár Andrea, Tenki Réka, Hajduk Károly, aki a nálunk Knut Pedersennek hívott főszerepet játssza, és akire a szerepet mintha ráöntötték volna, Bezerédi Zoltán, Elek Ferenc, Mészáros Béla... Kimennek, mint valami és bejönnek, mint valami teljesen más. Nem sokan tudják róla, de Ascher Gyerekkorában marionetteket gyűjtött – itt többek között zseniálisan használja ennek a műfajnak a legkülönbözőbb dimenzióit a díszlettől a szereplők irányításáig.
(A darabról készült fotók Lehotka Judit Zolka munkái.)
Györe Gabriella
