"...A feleség vak volt, a fehér lépcsőt sikálta,
ő meg rámutatott és azt mondta, a feleségem.
Ahogy lehajolt hozzá, csupa gyöngédség volt háta,
én pedig vártam, hogy a tetőtérbe fölkísérjen..."
A Szerető álma
Palotaőrnek jelentkeztem, szép volt a háza népe,
akárcsak ő maga: gyermekei szőkék, nyúlánkak.
Domboldalon feküdt a ház, egy árnyas utca vége.
Integettek a kerítés előtt, már vártak.
A kutyájuk egykor az én kutyám volt. Vittem egy rajzot,
hogy megmutassam, milyen kutya volt régen.
Szerettük egymást. Tervezgettük, hogy majd ott
élünk mindannyian, teaszín békességben.
A feleség vak volt, a fehér lépcsőt sikálta,
ő meg rámutatott és azt mondta, a feleségem.
Ahogy lehajolt hozzá, csupa gyöngédség volt háta,
én pedig vártam, hogy a tetőtérbe fölkísérjen.
Ott éltem velük, napernyőket hordtam a kertben,
ez volt a munkám, és vigyáztam a gyerekekre,
miközben éjjel-nappal, erőmön felül szerettem
a széles, fehér lépcsőkön járva-kelve.
Aztán egyszer zivatar támadt, hordtam be kintről
a játékokat és kispárnákat a teraszra,
és mint aki végtelen, üres könyvből tekint föl,
hirtelen rádöbbentem, hogy mindennek semmi haszna.
Fejüket akkor levágtam és kimosott üvegekbe
helyeztem gondosan, mindet arccal előre
a márványlépcsők szélén, arra is ügyelve
hogy ki ne löttyenjen közben a vér a kőre.
Sírtam is, azt hiszem, de tudtam, hogy nem vagyok őrült,
hogy az ő nézésétől fordultak a dolgok át,
és fájt, hogy nem láthatom többé nemzéstől megdicsőült,
verejtékflitteres, ünnepi homlokát.
Idegen test
Az Újtelepről jöttek át biciklivel:
a beton pingpongasztal megszállt erőd lett.
Közülünk nem álltak szóba senkivel,
a hintáról figyeltük őket.
Nyikorgattuk a láncot és tanakodtunk,
hogy akkor kié a tér és mit akarnak.
Úgy döntöttünk, a Pintér bátyjának mégse szólunk,
legalábbis nem aznap.
Én lettem a követ, mert lány vagyok. Óvtak,
hogy van egy nyolcadikos, ne ahhoz menjek,
hanem a farmeroshoz, aki tíz körül volt csak,
viszont szőke, és jobban is tetszett.
Volt valami a kerekein, ami tarka,
forgó köröket rajzolt a levegőbe,
odavitt a fekvő bringához és megmutatta,
sőt, le is szedett egy pirosat belőle.
Küllőgyöngy, vetette oda megvetően.
Szép szó volt: ragyogott, mint a macskaszem.
Aztán azonnal el is fordult tőlem,
álltam kukán, hogy akkor elteszem.
Évekig megvolt, a zsebemben hordtam,
anyám többször ki is mosta, de meglett,
később meg átraktam a tolltartóba,
húztak vele, hogy ezt adta a szerelmed.
Elterjedt, hogy van az a fiú az Újtelepről,
aki ritkán jön, de van egy ajándék tőle,
s bár az osztályban kevesen tudnak erről,
lehet, hogy gyerekünk is lesz jövőre.
Nyáron aztán mindenki lement a Balatonra,
üresen izzott, meg is olvadt az aszfalt,
golyókat gyúrtam és rádobtam az ablakokra,
időnként felragadt, de valahogy nem vigasztalt.
Ültem a parkban vagy a kutyákkal beszélgettem,
törött nápolyit vettem a boltban,
sovány, ismeretlen testemet nézegettem
a sötét, mélyvizű kirakatokban.
Szeptemberben jött egy új lány az iskolába,
aszfaltfekete volt a bőre,
először körbeállták, de kiderült, hiába
kérdezgetik, egy szót se ért belőle.
Egyedül tébláboltunk mind a ketten.
A haja parcellákra volt osztva,
mint a tankönyvünkben a jobbágytelkek,
a tincsek végét egy-egy gyöngy fogta.
Odamentem és megsimogattam:
érdes volt a feje és csak mosolygott.
Súgta a nevét is, de nagyon halkan
– gondoltam, tanítok neki néhány dolgot.
Küllőgyöngy, mondtam a fonatokra bökve,
ő meg a számat nézte, hogy jobban
utánozhasson. Fehér fogai közt zörögve
forgott a név: idegen test a dobban.
Esős nyár
Kísért egy mondat, egy szavak nélküli hosszúkás öntőforma,
jelek és csöndek negatívja, minden más mondat bele van mondva,
mélyebbre alszom, követem tapogatva és nem hallok semmi mást,
rövid, zubogó képletté szűri az esőt, mint Einstein a relativitást,
egy hosszú-hosszú mondat, ami egész a Teremtésig ér le,
olyan öblös és mély, hogy a legalját nem hallom én se,
ott van a gázóraszekrényben a titkos mondatkezdet,
a lecsukott dobozban a cérnák egyféle kódra tekerednek,
egy mondat, amelyben látszik a szemed és ott van a fiam,
kanyargó, hangoktól villódzó tükrű kék folyam,
befelé húz, ragyogó vízér, barlang közepén íriszhártya,
egy mondat, az a mondat, valaminek a kezdete vagy folytatása-
Kísért egy mondat, egy szavak nélküli hosszúkás öntőforma,
egy báb a szívgödörben, szárny, ami nincs kibontva,
hazavezető film futása, lepergő utca hossza,
sietség árokpartján széltől bepödrött mályvaszoknya,
beszél a mondat a szélcsendben, beszél a zivatarban,
beszél a beszéd mögött és így bujkál az arcban,
néha közelről hallom, egyetlen szó kéne belőle,
egyetlen betű ránca a még íratlan lepedőre,
hol az a mondat, hol van, felgyújtott éjjelét ma ébren töltöm,
a mondat mellé beszél a villám ott kinn a búzaföldön,
ott van a mondat, érzem, a töltésen túl, ott ázik,
nem ez a mondat, hanem egy másik, mindig egy másik-
Lüktet egy mondat, egy emlék nélküli hosszú sebhely,
lüktet az álom selymes bőre alatt, hogy kelj fel, kelj fel,
kísért egy mondat, egy szavak nélküli tompa sajgás,
jár a testben a mondat körbe és nem akar mást,
nem akar szűnni, maradni, múlni, se megszületni,
egy hangok nélküli mondat, nem mondja-hallja senki,
kongat a mondat és félrever éjjel a szív harangja,
üres, kavicsos udvaron rekedt, kikötött kutya hangja,
pulzál a mondat, mint felhasadt hajótestben a tenger,
kotyog az álom síkos öbleiben, hogy kelj fel, kelj fel,
parttalan hívás, örvénylő, vak vizekbe sodró,
tengereket holdszálon rángató lassú dobszó-
Rohan egy mondat, egy szavak nélküli hosszú ritmus,
hallod a suhogást, belülről szól hozzád, amíg futsz,
aztán megállsz, elhallgat, ott hadar a mellkasodban,
éjjel-nappal ott van a mondat, mindig ott van,
ott van az örvények legmélyén, dobog a szerelemben,
a beszédre képtelen, beszélők közt örökké néma testben,
táncol a mondat a mozdulatlan végtagokban,
fennhangon énekel a fejben, a zárt torokban,
csukott szemmel siet a lépcsőkön az emeletre,
rohan egy mondat, ziháló, kigyulladt test a hegyre,
repül egy mondat, viharba fellőtt fényrakéta,
halott zsoké, ki izzadt, fekete lovára dőlve száll a célba-
Suhan egy mondat, egy hosszú éjjeli autópálya
suhan a szívben, a ködben és a leágazást nem találja,
lüktet a mondat az ónos esőben, villan a villámokban,
surrog a kékes reflektorok közt, jól van, jól van,
gurul a mondat, lehunyja fáradt szemét a szerpentinen,
gurul a lejtőn, nem érhet célba így sem,
késik egy mondat a síkos éjjeli országúton,
suhan a mondat túl a sorompón, túl a túlon,
surrog a ködben, kataton ablaktörlő beszéde,
néptelen benzinkút, alvadt, olajos tócsa fénye,
halad egy mondat, nem tudni merre tart és hol járt,
gurul egy mondat, gurul, elengedi a kormányt-
Beszél egy mondat, egy szavak nélküli hosszúkás öntőforma,
medertelen víz, bármit gondolok, alámossa,
csobog egy mondat, csobog és nem hallok többé semmi mást,
csak a hangok helyetti hangot, a süket felhőszakadást,
zümmög a mondat, bujkál a kábelek fémagyában,
siklik, mint delfinek bőrében a rejtett tengeráram,
tetovált mondat, be nem váltott ígéret hullámhangja,
követném szó nélkül, minden szavamat odahagyva,
egy mondat, amiben benne van a hiányod és benne van a jelenléted,
lángnyelv, földnyelv, beszéd, mely nem ismer beszédet,
testetlen test a mondat, rejtőző, reménytelen remény,
hallgatás löszfalába ásott fénylő titoktartóedény-
