"Aktív és nyugdíjas éveinket is máig kíséri az a tény, hogy pár hónapos kivételtől eltekintve a csupán szakközépiskolát végzett, de mindig csak fizikaiként alkalmazott gyári szakmunkás férjem havi jövedelme volt nagyobb, mint az enyém, aki egyetemet végeztem, doktorátust és kandidátusságot szereztem, szakterületemen ténykedve. Fodrászhoz sosem jártam, otthon kezeltem a hajamat." Csapó Ida, nők és pénz specialista írása:
Késői konty odalett
Drága barátnőm!
Kérdeztél, és úgy látom a legjobb, ha az egyszerűség kedvéért ideírom házasságom történetéből azokat a mozzanatokat, amelyek a nő anyagi függőségéről, ill. “anyagi alsóbbrendűségéről” szólnak.
Csak a saját konkrét, “történeti” adataim léteznek - 5 pontba szedtem ezeket -, általános javítási ötleteim nincsenek, csupán a saját kényszermegoldási lehetőségeim.
1.
Miután 1975-ben megszültem első gyermekünket és még a teljes fizetéssel járó szülési szabadságot töltöttem, azokban a hónapokban figyelmeztetett értelmiségi és higiéniában, textíliákban igényes édesanyám, hogy mielőbb vásároljak csecsemőholmikat, mert miután csak a 3 éves korig szóló GYES csekély összege lesz a jövedelmem, a nagyon igénytelen, parasztszármazású férjem megtilthatja a szerinte fölösleges ilynemű kiadásokat. Nyilván volt édesanyámnak ilynemű megfigyelése más házasságokban. Én akkor gyorsan követtem tanácsát, és azért-e vagy sem, de szerencsére férjem részéről nem merült föl később ellenkezés, ha az 1-3. gyereknek vásároltam bármit. (Folyamatosan otthon maradtam 9 évig GYESen a 3 gyerekkel.) Általában takarékosnak, pénzzel bánni tudónak ismert el.
Kérésére megnövesztettem, hosszú copfba befontam, és kontyba kötöttem a hajamat. Ilyen parasztosan szerette, és én nem ellenkeztem - a néprajzos anyámmal már kislányként sokat jártam vidékre, és tetszett a nénikék viselete. Hát nekem is lett ilyen.
2.
Aktív és nyugdíjas éveinket is máig kíséri az a tény, hogy pár hónapos kivételtől eltekintve a csupán szakközépiskolát végzett, de mindig csak fizikaiként alkalmazott gyári szakmunkás férjem havi jövedelme volt nagyobb, mint az enyém, aki egyetemet végeztem, doktorátust és kandidátusságot szereztem, szakterületemen ténykedve. Itt persze nemcsak a nemek különbsége a dolog alapja, hanem a munkások túlpártolása.
Fodrászhoz sosem jártam, otthon kezeltem a hajamat.
3.
Házasságunk elején (1974-1982), amíg édesanyámmal laktunk együtt, erős feszültség alakult ki anyós és vő közt. De férjem és köztem is.
Sokat nyeltem, mert bár nem annyit, amennyit vőlegényként ígért, és nem annyit, amennyit megtehetett volna, de sokat teljesített a háztartásban. Engem a gyerekek nagyon lekötöttek, sok szoptatás, sok fejés, minden nagy műgonddal, és a kedvére való hosszú hajamat, a szokásos fonással, kontyba kötött frizurával is mindig megcsináltam.
Ki voltam szolgáltatva férjemnek, hogy működjön a kis háztartás, a háromgyerekes család.
Időnként (már akkor és később is) dühöngő hangulataiban azt mondta, hogy elmegy, kiszáll ebből a családból. Kénytelen voltam tartóztatni. Vele együtt szégyenletesnek találtam volna a válást.
Miután sikerült önálló lakásba költöznünk, csak kicsit javult férjem hangulata. Akkoriban értem arra fokra, hogy gyerekeket és háztartást egyedül is el tudtam volna látni. Otthon voltam még további két évig. Akkor fordult meg a fejemben, hogy milyen felszabadulás lenne, ha legközelebb, amikor azt mondja, hogy elmegy, azt mondanám, hogy menj csak, elvagyok magam is. De hamar rájöttem: és a akkor ki keres pénzt? A GYES kevés.
A tartásdíj nem jutott eszembe...
És nyeltem tovább évtizedekig.
Mert anyagilag ki voltam szolgáltatva.
4.
Majd az 1990-es évek vége felé megint oly rossz hangulatai voltak, hogy arra gondoltam, legközelebb elengedem, ha menni akar. Akkor már újra kerestem pénzt, a gyerekek tartása sem volt olyan gond. De megint meg kellett gondolnom: saját lakásunk a kettőnk nevén van. Fele az övé. Ha elküldöm, ki kell fizetnem neki 6 milliót. Talán 1 millió félretett pénzem volt, az is az egész családnak szánva. Ki vagyok szolgáltatva anyagilag! - döbbentem rá újra. Megint csak csöndben maradtam. Pár napig azzal áltattam-nyugtattam magam, hogy külföldi barátnőmtől talán kaphatnék pénzt, de aztán túltettem magam a dolgon és visszafogtam magam.
A hajam egyre őszült, és egyre inkább untam a megszokott, ódivatú frizurámat.
5.
Végül az utolsó (remélem tényleg az utolsó) krízis e téren 2006-ban következett be. Korábbi jóslatok arra utaltak, hogy férjem nem lesz hosszú életű, és nekem lesz egy második férjem, igazában ez éltetett már kb. 1980 óta.
Csendben vártam, mikor hal meg.
2006-ban már 66 éves volt. Előkészítette a sírhelyét.
Én meg kerestem és találtam magamnak egy második férjjelöltet. Nagy plátói szerelemre gyúltam.
Eközben jött sok év után újra egy nagy dührohama a férjemnek és megint mondta, hogy váljunk el. Akkor a “jelölt” iránti szerelmem annyira erősített, hogy odavágtam: jó! Erre ő kimondta: de a lakás fele az enyém. Én hirtelen odavágtam: kifizetem. Persze fogalmam sem volt, hogy miből. Ezek után azonban megnyugodott és nem is kérdezte, hogy miből fizetem ki.
Pár nap múlva rájöttem, hogy hiszen édesanyámtól örökölhető és téliesíthető nyaralóm csak az enyém. Simán odaköltözhetnék és otthagynám őt a lakásban, nem kellene fizetnem!
De erre nem került sor.
Kaptam olyan jelzéseket, hogy lelkileg vissza kell térnem hozzá és halála előtt mellette lenni, erősíteni az erős lelkemmel.
Most építjük a harmóniát. Nem téma a függőség…
És állítólag 2. férjem nem is lesz, csak lelki társam. Bizony az is elkel.
Ennyi lenne!
Puszi,
Rozália
Utóirat: Egy hete levágattam a hajamat, most félhosszú, egyenes - én kedvelem, ő meg nem szólt semmit. Ha jössz a nyáron a nyaralómba, majd meglátod! Várlak...
******
Chi*** Csapó Ida női önismereti tréner, nők és pénz specialista, a 2008 májusában indított GazdagNők.hu honlap tulajdonosa és blogírója. Dokumentum novelláiban a nők és pénz témakörével, a nők anyagi függetlenségével, kiszolgáltatottságával foglalkozik.
Honlapja: www.gazdagnok.hu
Szlogenje: Gazdag nők - lelkiekben, anyagiakban és szellemiekben.
