"Mondhatja erre bárki, hogy a kínai császár udvarában minden hercegkisasszony fehérre kent arccal sétálgatott. És hogy ott ez volt a szépség jele. De mondok erre én is valamit. Bármilyen bájosnak is tűnt a többi udvarhölgy fehérre festett arca, azért a tudat, hogy a máz alatt az övéikhez hasonlóan sárga a bőrük, nagyon kellett a férfiaknak."

ICA interkulturális mesesorozatának első részeként Finy Petra meséjét olvashatják.

Finy Petra: A Fehér Hercegnő és az Arany Sárkány

Hogy hol volt, azt pontosan meg tudom mondani. Kínában élt egyszer egy hercegkisasszony, akinek olyan fehér volt a bőre, mint a rizsről leáztatott keményítő.
Bái hercegkisasszony opálos arca halványan világított, és az erek sárkány módjára tekergetek az orra körül.
 A fehér bőrű hercegkisasszonynak bizony alig akadt kérője, összesen csak százhuszonhárom, mely egy kínai hercegkisasszonynál igen alacsony szám. Igaz ugyan, hogy szépsége határtalan volt, járása lassú és puha, mint a vadászó darué, aki épp tücsköt cserkészik be, dereka és csípője ringatózó, mint a mandarinrécék farka, ha kint totyognak a bambuszligetben, szeme villanása pedig szikrázott, mint a császár számára rendezett tűzijátékok az égen. A haját csak ritkán bontotta ki, de akkor viszont úgy tárta szét feketéjét, és annyi színben pompázott ez az ébensötét haj, hogy bármelyik páva megirigyelhette volna. A szája, hát igen, meg sem kellett szólalnia, és mindenki tudta, hogy ilyen pecsétpiros szájon csakis csodálatosan szép szavak jöhetnek ki.
 Egyszóval különleges gyönyörűséggel volt megáldva Bái hercegkisasszony.
 Csak hát a bőre ne lett volna taszítóan fehér, hanem inkább kívánatosan sárga.
 Mondhatja erre bárki, hogy a kínai császár udvarában minden hercegkisasszony fehérre kent arccal sétálgatott. És hogy ott ez volt a szépség jele. De mondok erre én is valamit. Bármilyen bájosnak is tűnt a többi udvarhölgy fehérre festett arca, azért a tudat, hogy a máz alatt az övéikhez hasonlóan sárga a bőrük, nagyon kellett a férfiaknak.
 Bái hercegkisasszony természetesen fehér bőre nyugtalanította őket.
 Nem is bírta sokáig egy kérő sem a látványt, hanem elkínzott arccal kitipegtek a Főnixteremből, mintha legalábbis sajgó lábú udvarhölgyek lennének magas talpú fapapucsaban.
 Bái hercegkisasszony pedig csak sóhajtott ilyenkor egyet, majd kiállt az erkélyre, és elfüttyentette magát két szólamban. Mert ezt is tudta ez a fiatal lány, megtanította neki még gyerekkorában a teafőző szolga, aki jóban volt az égi és földi sárkányokkal. Szóval füttyentett egyet, vagyis egyszerre kettőt, hogy magához hívja az Arany Sárkányt, a legjobb barátját.
 Mikor már a százhuszonharmadik kérő is kiténfergett utálkozó ábrázattal a Főnixteremből, és Bái hercegkisasszony épp olyan szemekkel nézett az Arany Sárkányra, mint a felhő, akiből ezer fürdődézsányi eső készül kiszakadni, akkor barátja megszólalt érdes sárkányhangján. Ebben a sárkányhangban annyi szeretet volt, mint egy palotányi ember szívében. Márpedig a kínai császár palotájában igen sokan éltek.
— Elviszlek Téged a Fehér Birodalomba, ahol mindenkinek fehér a bőre. Hátha ott rátalálsz a boldogságra.
 Bái hercegkisasszony szeméből eltűntek a bivalyszürke felhők, és helyükbe a sárga sörényű nap úszott. Felhúzta legselymesebb kimonóját, melyen a hímzés a sárkányok kirepülését ábrázolta a Felhőfészekből. Volt rajta egy Arany Sárkány, egy Piros, egy Kék és egy Fehér színű, akit még soha senki nem látott eddig Kínában.
 Másnap az Arany Sárkány úgy is tett, ahogy ígérte. Felkapta arany pikkelyes hátára a hercegkisasszonyt, és repült vele hatvankilenc éjjelen, és hatvankilenc nappalon keresztül. Elfogyasztottak közben hatvankilenc tálka rizst, és megittak ez idő alatt hatvankilenc csésze jázminteát. Elénekeltek az úton hatvankilenc szerencsedalt is, melyet még az öreg kertszobrásztól tanult Bái hercegkisasszony, aki miniatűr tájakat épített a kertekbe, és mutatóujj nagyságú szobrokat helyezett el bennük.
Minden egyes szerencsedal eléneklése után úgy érezte Bái hercegkisasszony, hogy közelebb került reményei beteljesüléséhez.
 A két égi vándor nem törődött a Piros és a Kék Sárkány veszélyt jelző rikoltásával, akik amint Kína határához értek, odarepültek hozzájuk figyelmeztetni őket. Pedig hangjuk élesebb volt, mint a vetési varjúcsapat károgása, ha fiatal uhura támad, amely óvatlanul nappal indul vadászni. De ők bizakodva szálltak tovább.
 A hatvankilencedik reggelen megérkeztek a Fehér Birodalomba. Bái hercegkisasszony egyenesen a Fehér Királyhoz ment, és elmesélte neki szomorú történetét. A Fehér Királynak megtetszett a hercegkisasszony őszintesége. Elszántan pödört egyet a bajuszán, majd hívatta hercegeit, hogy azok közül választhasson magának kérőt a kínai előkelőség.
 Ám amint a Szarvasterembe érkezett az összes herceg, és Bái hercegkisasszony elsiklott előttük, mint az ősök szellemei a kerti pagoda íriszei előtt, a hercegek elhúzták a szájukat. Borzadó vonásokkal súgtak össze, és felbolydultak, mint a királynőjét vesztett méhkas. Ilyeneket mondogattak egymásnak:
— Hiába olyan kecses, mint a szárnyait szárítgató énekes hattyú, és olyan törékeny, mint a párórás őzgida, és a bőre is ragyogóan fehér, mint a miénk, ha ennek a lánynak csíkszerűen vékony a szeme! Miért nem olyan tágtekintetű, mint mi vagyunk? Ó, mily rút, ó, mily ijesztő is ez a hercegkisasszony!
 A Fehér Király szégyenkezett miattuk, de nem tudott segíteni a hercegkisasszonynak, mert nem parancsolhatott szerelmet fiatal hercegekre. Bái hercegkisasszony sírva szaladt ki a Szarvasteremből, és botladozva odarohant a felvonóhídnál várakozó Arany Sárkányhoz.
 Lelkében úgy összekuszálódott minden, mint ahogyan a rizsföld hajtásai hajolnak egymásra az ötnapos vihar után. Úgy érezte szépsége annyiféle világból való, hogy egyik világban sem lehet igazán gyönyörű. Letépte magáról legselymesebb kimonóját, és belehajította a kapuőr mellett lobogó fáklya tűzébe. Csupán egy vékony lening maradt rajta. Végül felugrott hátas sárkányára, és elszántan ennyit súgott az állatnak.
— Vigyél el a Sárkány Mesterhez, kérlek!
 Az Arany Sárkány eleinte vonakodott elindulni, és csendesen megjegyezte:
—  Ha a Sárkány Mester sárkánnyá változtat, már soha nem jöhetsz vissza az élők közé…
— Tudom, Arany Sárkány, tudom jól. Éppen ezért vigyél el hozzá!
 Hűséges barátja erre nem szólt semmit, csak vibrálóan sóhajtott, mint amikor a rezgő nyár leveleibe beletúr a szél. Aztán kinyitotta bőrhártyás szárnyait, behúzta aranykarmait, melyek a földhöz szegezték, és felrepült az ég egyik legeldugottabb felhőjéhez.
 A Sárkány Mester már várta őket.
 Bái hercegkisasszony odalépett hozzá, és az öreg szemébe nézett. A Sárkány Mester hosszú szakállával betakarta a lányt, majd halk duruzsolásba kezdett. Meghintette tealevéllel a hercegkisasszony testét, és elmondta a Sárkány Ébresztő Himnuszt. Bái hercegkisasszony lánytestét ekkor szétfeszítette a világot éltető energia, aztán ugyanaz az erő gyöngyházfényű sárkányként rakta össze újra.
 Bái hercegkisasszony azóta Fehér Sárkányként járja az eget, és a sárkányok között ő számít a leggyönyörűbbnek. De ha elrepül valaki mellett, abba annyira belemar a szépsége, hogy a vállán apró fognyomok jelennek meg.