Veres Kriszta angol-orosz szakon végzett a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen. Rövid ideig idegenvezetőként dolgozott, majd Avalon papnője lett, s megalakította Istennő templomát, amit jelenleg is vezet. Az Artúr király mondakörrel foglalkozva ismerte fel, hogy a történetből kihagyták az Istennőt. A mai felfogás eltávolodott a matriarchális (anyajogú) társadalmak ősi világképétől. Veres Kriszta kutatni kezdte a Kárpát-medence ötezer évvel korábbi kultúráját és régészeti leleteit. Meggyőződése, hogy a matriarchális rendben nem lenne annyi háború és fájdalom, mert a nők lényüknél fogva befogadók és a konfliktusokat az élet védelme érdekében inkább elsimítják, nem megerősítik. Hitük az egyetemes szeretetet hirdeti, és az élet női oldalát erősíti. Az Istennőben hiszek – mondja Veres Kriszta, akivel Láng Judit készített interjút.

"Csak így válthatjuk meg magunkat"

Zöld teát főz, mielőtt leülünk az Erzsébet körút és a Király utca sarkán lévő III. emeleti lakás egyik szobájában beszélgetni. Ez az Istennő temploma, ahol szertartásaikat tartják. Belépve három életnagyságú bábút látok az előszobában, egyenként fekete, fehér, és vörös selyembe bugyolálva. A fehér ruhás terhes. Szép kerek a pocakja. Kicsit ijesztőek. Kérdem, mik ezek. Boszorkányokat stilizálnak, feleli, s nem kell félni tőlük, mert jók. A félelmek egyik eredője az előítélet, teszi hozzá röviden. Nem vitatom, igaznak gondolom. A többi helyiségben női szimbólumokat ábrázolnak a dísztárgyak és a képek falakon, csupa selyem, fátyol és színkavalkád mindenhol, füstölő illata lengi be a szobákat. Nyugalmat érzek.

ICA: Aki más, mint a többi, általában kirekesztődik. Mit gondol erről?

Veres Kriszta: Ezt nem így látom. Valóban, rengeteg dolgot nem valósítunk meg, amire vágynánk, éppen emiatt. Ha mások vagyunk, de nem ártunk senkinek, viszont harmóniában vagyunk magunkkal, akkor a külvilág reakciója is toleránsabb. Persze mindig lesznek, akik azt gondolják, hogy pszichiátrián lenne a helyem, de ők nem tartoznak hozzám, vagy ha igen, azért mert bennem béke van, nem fog megérinteni. Sokan kérik lelki válságban a segítségem, mert azt hiszik, hogy a bajaik forrása, a rossz dolgok rajtuk kívül, tőlük függetlenül történnek velük. Azt hisszük, hogy nem vagyunk felelősek a történeteinkért. A sorsot vagy mást okolunk miattuk, ezzel hárítva el a felelősséget.

ICA: Ezt hogy érti? Változtathatunk a sorsunkon, vagyis megválthatjuk magunkat?

Veres Kriszta: Szerintem igen. Viszont csak az egyéni megváltásban hiszek. A kereszténység szemszögéből Jézus rávilágított: bejárhatom az utamat, mint ahogy ő is bejárta. Elmehetek a pusztába, ahogy ő is, és szembenézhetek én is a démonjaimmal. Már tudom, hogy ezek a démonok, nem rajtam kívül léteznek. Ők a bennem mélyen elrejtett fájdalom típusai, amik különböző (pl. szerep) mintákban, és magamhoz vonzott élettapasztalásokban mutatják meg magukat. Mindannyiunk életében vannak olyan szituációk, amik újra és újra megismétlődnek. A sebeink és a fájdalmaink így akarnak meggyógyulni. Tehát a régi fájdalmaink addig generálják magukat újra és újra különböző élettörténésekben, amíg egyszer meg nem állunk és szembe nem nézünk velük. Így irányítja sorsunkat a tudatalattink. A fájdalmaink pedig csak akkor tudnak meggyógyulni, ha a felszínre kerülnek.

ICA: Miben térnek el Avalon papnőjének eszközei a klasszikus pszichoterápiás módszerektől?

Veres Kriszta: Mi is beszélgetünk, de a folyamat összekapcsolódik egy szertartással. A szertartásoknak olyan nagy az energia erőterük, hogy segítenek kilépni az elme racionális védekezéséből, hogy a lélek megismerhetőbb legyen. A lélek mindig arra vezet minket, amerre mennünk kell. Ez jó, még akkor is, ha néha úgy tűnik krízishelyzetekben, hogy nem. Elmesélem az egyik megértési folyamatomat. Volt egy párkapcsolati válságom, ami igen-igen maga alá temetett egy időben. Mikor pszichoterápiára és hasonló helyekre jártam emiatt, azt vettem észre, hogy az összes ilyen gyógyító módszer patriarchális típusú. Ez nem általános igazság. Én így tapasztaltam. Megfigyeltem: a kezelések azt célozzák, hogy a lehető legrövidebb időn belül legyünk jól.

ICA: „Patriarchális” kezelés?

Veres Kriszta: A patriarchális alatt azt értem, hogy feladatcentrikus, célirányú, és nem a megértésen alapszik. A pszichoterapeutám nekem is javasolt pár módszert, hogyan mászhatok ki gyorsan a lelki válságból. Tudtam, ha továbblépek, ismétlődni fog a probléma, mert nem értettem meg a történetem. Ha nem akarom, hogy máskor előforduljon, akkor meg kell magamnak engedni a „szétesést”. Tudatosítanom kell, hogy a folyamatnak, ami épp történik, helye van az életemben, mert üzenetet hordoz. Ha értelmezni próbáljuk a különböző kultúrák ősi mítoszait, rájövünk, hogy pont erről mesélnek. Ez nem véletlen, hiszen a mítoszok ősi bölcsességeket rejtenek, amikhez mi is visszanyúlhatunk. A történeteinket kell megértenünk, mert nincs igazi gyógyulás különben. Engedjük, hogy megismerjük a fájdalmunk valódi okát. Legyünk képesek tiltakozás nélkül, teljesen átengedni magunkat neki újra. Ha átélés közben figyelünk a történéseinkre, rengeteg áldás születhet ebből a folyamatból.

ICA: Az áldás a megértés?

Veres Kriszta: Ez az a fajta megértés, amikor már nem csak az agyunkkal értjük, ami történik. Ebben a megértésben az elme és a szív összekapcsolódik, mert ez így már egy mélyebb és lényegi rálátáshoz vezet. Fontos, hogy egyre inkább képes legyek azt az életet élni, amire a lelkem vágyik. Az a célunk általában, hogy örömteli vagy boldog életet éljünk. Én már tudom: azt szeretném, hogy inkább az utam legyen ilyen. Az úton mindig lesznek olyan szakaszok, amikor egyszer csak szembesülök magamból valamivel, amivel nem olyan jó találkozni. Ha másban látok rosszat, az is én vagyok, mert ha felismertem, akkor bennem is megvan ugyanaz. Minél többször néz magával szembe az ember, annál könnyebben tud ezeken a nehéz időszakokon keresztüljutni. Gyakorlás közben pedig megtanuljuk magunkat önként, ellenállások nélkül megadni a folyamatnak, vagyis az elfogadásnak. Olyan ez, mint egy energiahullám. Kicsit egyszerűbben: képzeljünk el, hogy egy folyóban kapálózunk, és szemben akarunk úszni az árral. Ebből erőlködés lesz, és nem jutunk sehová. Ha odaadjuk magunkat a sodrásnak, az csak egyszerűen tovább visz. Így van ez az életfolyamatainkkal is.

ICA: Hisz az eleve elrendeltetésben?

Veres Kriszta: Igen is meg nem is. Abban hiszek, hogy vannak előző életbeli tapasztalataink. Szerintem a gyerekkori történéseink korábbra visszanyúló, előző életbeli megtapasztalásokat erősítenek meg. Aztán majd felnőttkorunkban ránézünk, hogy meg tudjuk őket oldani… Oké, elmagyarázom. A lélek, a halál és az újjászületés közötti állapotában átgondolja, hogy mi történt vele előző életében, és hova jutott el a fejlődésében. Ekkor körvonalaz magának egy életutat, amibe beletervezi az újabb tanulnivaló megtapasztalásokat. Tudja, mi az, amit nem oldott meg eddig, és arra törekszik, hogy ezeket rendbe tegye. A gyerekkori történéseink megerősítik bennünk ezeket a lényeges tanulnivalókat. Így látom. Tehát hiszem, hogy vannak olyan történések, amik rendeltetések a sorsunkban, viszont megválaszthatom, hogy a kérdéses dologra hogyan reagálok. Például a legnagyobb szegénységben élhetek áldozatként, úgy, hogy mindenki menekül előlem, mert állandóan panaszkodom, vagy megélhetem ezt az állapotot úgy is, hogy ennek ellenére is észreveszem azokat az örömöket, amiket az élet folyamatosan tartogat számomra. Ez minden életszituációban így van. A sorsunkon, a felismeréseinken keresztül igenis lehet változtatni. Csak így válthatjuk meg magunkat.

Láng Judit