"az örök ember! nézi az eget
mint egy nagy tükröt és méri magát –
most nézzél másképp! más kép is lehet!
annyi eszed van : csak tudsz játszani"
Versvasárnap rovatunkban Falcsik Mari négy versét olvashatják.
MISKOLC, KORAHAJNAL
Farkas, 1986
még szálldogál az éjjeli korom
a hajnal sem segít a városon
csak mint a vak
tapogat mint a kesztyűtlen kezek
a busz vasán – az is jeges hideg:
hozzáragad
szép vékony ujja – fáj a vas neki
de teszi már hogy észre sem veszi –
s a busz kiköp
s a sarki bódé mély olajszaga
elnyúlik hosszan mint az éjszaka
a gyár fölött
egyetlen fény mit nem nyel be a sár:
arany hajáról fényes szikra száll
ahogy topog
míg áll a sorban a sok medve közt
mind érzéketlen odvas ördögök
csak ő vacog
s nevetve fújja fázós tenyerét
tizenhat évét szórva szerteszét
hogy már vakít
arcán a fényes óvatlan mosoly
melegíti a csúszós lángoson
szép ujjait
EGY NYILALLÁS
csikó kedvünkből sosem lesz enyhe múlt sápadt háttér
nemcsak hogy nem felejt a test de egyre jobban átél
A DELFIN
legnagyobb gőgöd az önmegvetés
ki mondta hogy istennek jössz ide?
az örök ember! nézi az eget
mint egy nagy tükröt és méri magát –
most nézzél másképp! más kép is lehet!
annyi eszed van : csak tudsz játszani
TŰZ
I.
lángom próbáltam szórtam aranyam
magam se tudtam mivé lehetek
fénnyé-e tűzzé vagy hideg üveg
csak amivé a lángon formázom magam
II.
jaj pánikba esni
két felemelt kézzel
utcára rohanni
öklöket az égre
átkozódva rázni
dőlő gerendák közt
gyereket felkapva
neveket visítva
gyűlni ki a térre
megszámolni egymást
futni a folyóig
élőláncba állni
vödrökkel táncolva
megcsúszni a rézsűn
egy idegen kézbe
belekapaszkodni
fel se nézni aztán
tovább adogatva
nekiütögetve
vödör a vödörnek
lenni együtt végre
együtt lenni végre
III.
a szénlapátról
hűlt üszök pereg:
jópár vasárnap
egy-két kutyaól
néhány kis lélek –
nem ment fel ez alól
hogy már tanulom
a kályhameleget