„A mosóteknő modernizációja megkönnyítette a nők életét az tény, de nem változtatott a munkamegosztáson és a legtöbb családban sajnos még ma is női munka a mosás, főzés, vasalás, holott minden jel arra utal, a férfiak legalább olyan jól el tudnák látni e feladatokat. […] Fél 9 után kicsivel érkeztünk, láttam, a séta már elindult. Nagyon sokan voltak, jóval többen, mint számítottunk rá, és ezt jó érzés volt látni.” – Reisch Éva beszámolója a Brainwash – Agymosás illetve a Kipás-kendős séta demonstrációkról.
Budapesten a nőnap óta látható egy kiállítás a Gödörnél, ami a Nagyszerű Innovációk Nőknek címet kapta. Amikor először láttam, jópofának tűnt a közszemlére tett gigantikus mosógép, ami alatt alagútszerűen át lehet sétálni, a vasaló, amiből félóránként felcsap a gőz, a rúzs, a porszívó, a hajszárító, a melltartó és a többi „nőknek szánt” használati tárgy. Később, mikor barátaimmal ültem a kiállítással szemben, már elgondolkodtam: basszus, valóban ennyit jelent nőnek lenni, a női lét azonosítható a takarítóeszközökkel meg a kozmetikumokkal? Hát ez elég gáz, és totál sztereotip így a 21. század elején. Már csak egy hatalmas babakocsi kéne, és teljes is lenne a kollekció. Ez még viccnek is rossz...
Barátaimmal vitatkozni kezdtünk mindezen, és bizony, ettől fogva már meglehetősen ellenszenvessé vált számomra a kiállítás. Eszembe jutott a januárban Bécsben látott Gender-Check tárlat, ahogy az mutatta be a nőt, a női lét sokszínűségét, és változását az évtizedek alatt. Ehhez képest ez a bemutató egy magát valamennyire feministának tartó nő számára felháborító volt. Ezek a cuccok járulhatnak hozzá a felszabadult, független nő létrejöttéhez? Egy frászt!
A mosóteknő modernizációja megkönnyítette a nők életét az tény, de nem változtatott a munkamegosztáson és a legtöbb családban sajnos még ma is női munka a mosás, főzés, vasalás, holott minden jel arra utal, a férfiak legalább olyan jól el tudnák látni e feladatokat. Ha a férfi és a nő is dolgozik, este miért csak a nőre vár egy 3. műszak? Másrészt aki nem használ rúzst meg szempillaspirált, az nem is érezheti magát „igazi nőnek”? Bullshit!
E gondolatok után nagyon megörültem a pár napja egy CEU-s barátomtól érkezett facebook-os meghívónak a Brainwash-Agymosás demonstrációra. Végre másoknak is szemet szúrtak a „nagyszerű innovációk”!
A demo kedden, fél 4-től kezdődött, és mintegy 30 fiatal gyűlt össze, kezdetben csaknem kizárólag a CEU gender szakos külföldi hallgatói közül, később pár magyar barátnőm is megérkezett. Egy nagyon ötletes meglepetés-performansszal indult az esemény: a résztvevők jelképesen kimosták egy átlátszó falú rekeszben a pólókat, amikre előzőleg sztereotip feliratokat írtak. A mosópor dobozán a feminizmus felirat díszelgett, ami képletesen eltávolította az a ruhákról a „Patriarchátus”, a „Szexizmus”, a „Dolgozz, főzz, takaríts”, és a további jelszavak okozta szennyeződéseket.
Minden tisztára mosott ruha felmutatását ujjongás követte! A szervezők „This is what a feminist looks like” azaz „Így néz ki egy feminista” feliratú pólót viseltek, és két transzparenssel is készültek, az egyiken Agymosás felirattal, a másikon pedig a jól ismert egyenlettel: Kozmetikumok+házimunka nem egyenlő nők.
A hangulat nagyon jó volt, a járókelők szórólapot kaptak, amiben világosan leírtuk, mi ellen tiltakozunk, de a többség nem igazán értette. Vajon mi a feminizmus a magyar átlagpolgár szerint? Leginkább valami zavaros eszme, amit ronda, öreg, férfigyűlölő nők találtak ki önigazolásul. Nagyjából ennyi, sajnos... Volt, aki azt gondolta, mosóport reklámozunk, a legtöbben pedig csak értetlenül továbbmentek vagy mosolyogtak, hogy nem vesszük a poént, és túl sokat gondolkozunk. Hát igen, már az is sokat elárult, hogy Budapesten külföldi diákok szerveztek meg egy ilyen akciót, a feminista-nőjogi szervezeteknek meg úgy tűnik, fel sem tűnt, hogy tiltakozni kéne.
A terv az lett volna, hogy a performansz végeztével a kiállítás-szervezőkkel egy párbeszéd/vitafórum zajlik, amiben mindenki elmondja a saját álláspontját, és kölcsönösen új aspektusokra világítanak rá. Ehhez képest a nagyszerű szervezők sms-ben! közölték, hogy nem jönnek a beszélgetésre, mert a performanszot támadásként értékelik nagyszerű innovációik ellen. Szerintem az lett volna a támadás, ha megdobáljuk a tárgyakat tojással és kővel vagy egyszerűen szétverjük őket. A magyar emberek bizonyos része ilyen cselekedetekre is képes – na, az támadás!
Épp egy ilyen cselekedet apropóján került sor 6-án a másik demonstrációra: az esti Kipás, kendős sétára. Mint ismeretes, kövekkel dobálták meg ismeretlenek egy rabbi lakását a Dohány utcában, mikor vendégeivel a pészahot, a zsidó húsvétot ünnepelte a széder estén. A kiérkező rendőrök a vacsora végeztével arra figyelmeztették a férfiakat, hogy vegyék le kipájukat, mert kipában sétálni Budapesten nem biztonságos. A rendőrség csupán rongálás miatt indított eljárást, és nem vette figyelembe, hogy ismét, mint mostanában annyiszor, kisebbség elleni gyűlölet-bűncselekmény történt.
A SZEMA, Szabad Emberek Magyarországért párt tiltakozást szervezett kedd estére a Dohány utcai zsinagóga elé. Mindenkit vártak, aki nem ért egyet azzal, hogy az emberek egy részének Magyarországon származásuk, vallásuk miatt bujkálni kelljen. Kérték a résztvevőket, kendőben, kipában, vagy kalapban, azaz lehetőleg fedett fejjel érkezzenek.
Több barátommal is terveztük előzőleg, hogy elmegyünk a sétára. Fél 9 után kicsivel érkeztünk, láttam, a séta már elindult. Nagyon sokan voltak, jóval többen, mint számítottunk rá, és ezt jó érzés volt látni. Igen, nem csak egy szélsőjobboldali vagy egy párt-kampányesemény képes Magyarországon ezreket megmozgatni!
A Dohány utcától indultunk, majd a Kazinczy utca és a Dob utca érintésével visszatértünk a kiindulási ponthoz. Ahogy közlekedtem a tömegben a fotógépemmel, felfedeztem nem velünk induló barátaimat is, és megmosolyogtuk egymást a szokatlan fejfedőkben. Igen, nem mindennap látni a fejemen kendőt, a kalap még hagyján, az nem is lett volna feltűnő!
Beszélgetni kezdtünk, kinek hogy tetszik a séta, és szóba került az is, ki mit gondol a séta okáról, hiszen voltak olyan nézetek, miszerint a rabbi és társasága túl hangosan mulatozott és azért kapták az ablakaik a köveket, nem pedig antiszemita indíttatásból. Nyilván ez a vélemény több helyen is sántít, hiszen egyrészt kulturált ember nem azzal nyilvánít véleményt, hogy minden előzmény nélkül kővel zúzza be valakinek az ablakát, másrészt a rendőrségi nyilatkozat így is, úgy is felháborító tartalma megkérdőjelezhetetlen. Mi az, hogy nem biztonságos kipát viselni Budapesten? Nem biztonságos vallásos zsidónak lenni, és ebbe nyugodjunk bele? Éppúgy, ahogy nem biztonságos melegnek vagy romának lenni? Mégis hogy kivitelezze az ember, ne jöjjön ki többet a lakásából, vagy fesse át a bőrét? Bár, ha a lakásában marad, ott is bármikor lelőhetik, mint a szégyenteljes romagyilkosságok óta tudjuk... Talán azok ellen kéne végre tenni valamit, akik ezt a félelmet okozzák, akik miatt valóban egyre kevésbé biztonságos kisebbséghez tartozni – bár mindannyian kisebbségekhez tartozunk. Ahogy beszélgettünk, egyszer csak arra lettünk figyelmesek, hogy a környező házak egyik-másik ablakán lehúzzák a redőnyt. Judit barátomat ez kísértetiesen emlékeztette egy másik eseményre: jó 60 éve is lehúzták az emberek redőnyöket, becsukták az ablakokat, amikor a holokauszt idején vitték el a zsidókat. Igen, itt van a bökkenő, és itt a magyarázat a jelenlegi hazai állapotokra. Mindaddig, míg az emberek képletesen lehúzzák a redőnyt, ha egy őket nem érintő, de emberek ezreit fenyegető problémával kerülnek szembe, addig nem is fog semmi változni.
„Én nem vagyok meleg, nem vonulok fel, ti meg mit reklámozzátok magatokat?!” „Én nem vagyok zsidó, miért vennék részt az antiszemitizmus elleni demón?” „Engem ez nem érint!” De igen, Barátom, ez már mindenkit érint. Ez már nem csak a buzikról, a zsidókról meg a cigányokról szól. Pár nap múlva választások, és egy nyíltan szélsőjobboldali erő vidáman masírozik be minden előzetes jel szerint a Parlamentbe, a Niemöller-idézet pedig aktuálisabb, mint valaha: „Amikor elvitték a kommunistákat, nem szóltam, mert nem voltam kommunista. Amikor elvitték a szakszervezetiseket, nem szóltam, mert nem voltam tagja a szakszervezetnek. Amikor elvitték a zsidókat, nem szóltam, mert nem voltam zsidó, amikor értem jöttek, nem maradt senki, aki tiltakozhatott volna.”
Reisch Éva
