"Figyuka, ne vágj már ilyen képet! Parányi bizonyíték sincs arra, hogy az élet komoly dolog volna. És én tudod, hogy szeretnék halhatatlan lenni? Hogy nem halok meg. Ezért indultam el."

ICA interkulturális mesesorozatában ez alkalommal a pele beszél a struccal, Bódis Kriszta jóvoltából.

Bódis Kriszta: A pele meg a strucc

Csatlakozhatnék? Nem akarlak zavarni, csak szerintem, nem jó…, szóval, ha a Pelének nem jó egyedül, akkor biztos, egy ilyen dög nagy madárnak sem.
Most mért nézel így rám? Hogyhogy hogyhogyhogy? Hát úgy. Te is érzed majd a lelked mélyén, ha őszintén magadba tekintesz.
Mit? Mitmitmit. Figyu, most nem azért, de én eléggé érzékeny vagyok a negatív diszkriminációra, ha érted, mire gondolok.
Nézd, ez nem egy hülye szemüveg, nem vagyok egy kis idióta szemüveges, de nem ám! Ez, amit itt a szemem körül látsz, ez mintázat. Érted? Sápadt piros szőr. Nem keret. Kicsit gellert kapott a vörös, érted…
Most lesel? Van érzékem a píárhoz! Na mi van öregfiú! Mit nézel úgy, mint aki feltalálta a vízhűtéses tápegységet? Lehetséges volna, hogy te azt hiszed, hogy én egy kis bigyó, egy kis… rágcsáló vagyok? Egy egér, ne adj Isten! Te lehet hogy közönséges egérnek nézel engem? Ohohohó, hát persze, azért vagy ilyen pikírt. Sejthettem volna. De… Hopp! Ezt nézd! Nem csupasz ám, mint egyeseknek, de nem ám! Hosszú, dús, bozontos. Látod! Na, fogd meg… Ragaszkodom hozzá! Hey, what is the stone chickenmother? ha az ismert dolgok érdekelnek, menjél lakatosnak! Hahaha! Na de ezt hallgasd meg:
„mogyoróval tele
a pele bele
a mogyorós pele bele
tele mogyoróval”
Nem fogod kitalálni, hogy ki írta… Na ugye, hogy kár volt az előítéleteidre hallgatni. Tudom én, tudom. Te is oda vagy az édi-bédi mókusokért! Ugye, most nem azt gondolod, hogy „ha egy mókusnak olyan feje lenne, mint nekem, akkor magára gyújtaná az erdőt”, mert úgy megöllek, hogy belehalsz! Jaj, csak vicceltem! Figyuka, ne vágj már ilyen képet! Parányi bizonyíték sincs arra, hogy az élet komoly dolog volna. És én tudod, hogy szeretnék halhatatlan lenni? Hogy nem halok meg. Ezért indultam el.
Hallottam a hangot. Bármibe lefogadnék, hogy a vén tata sófára volt. Ezer közül
megismerem, mert jó csávó. Téged is ő hívott, mi? Na, ne is tagadd! Állítólag
valami tuti dzsunkája van. Tudod, éppen arra gondoltam, hogy Istennek egyetlen
mentsége lehet, az hogy nem létezik, mikor… mikor meghallottam a hívást. A lehetőség meg kedvező alkalom a csalódás átélésére, igaz haver? Na, hogy mondjam neked. Tragikus korban élünk. Szerintem valahogy úgy lehet, hogy az emberek intelligenciahányadosa állandó, a népesség viszont egyre nő. Jövök, áll a juhász a réten a botjára támaszkodva, kérdem tőle:
– Hát te meg, mit csinálsz?
– Gondolkodom.
– És hol a fenében van a nyájad?         
– Azon gondolkodom...
De az állatok se jobbak. A zöld disznó a zöld mező közepén legelészik. Arra
megy a farkas, de nem eszi meg, mert nem veszi észre. Később arra megy a tehén,
és megeszi, mert nem veszi észre. Akkor meg felmegy a haverom, a sas, a
sziklaszirtre. Elrugaszkodik, kitárja a szárnyát és siklik a levegőben. Jön a veréb,
megkérdezi a sast:
– Mit csinálsz sas?
– Lazulok.
– Én is jöhetek?
– Gyere.
Mindketten felmennek megint a sziklaszirtre, elrugaszkodnak, kitárják a
szárnyukat, és siklanak a levegőben. Jön a róka, megkérdezi tőlük, hogy mit
csinálnak.
– Lazulunk –mondják.
–Én is jöhetek? –kérdezi a róka.
– Gyere.
Felmennek a sziklaszirtre, elrugaszkodnak. Zuhanás közben megkérdezi a sas a
rókát:
– Róka, tudsz repülni?
– Nem –válaszolja a róka.
– Hú, nagyon laza vagy!- csodálja a sas.
Nem tudom te hogy vagy vele, de én nem bírom ezeket. Hol vannak már azok a valóban mély mondanivalót hordozó esetek: a kutyáé és az oroszláné, az egéré és a bikáé, a hollóé és a rókáé, a farkasé és a bárányé?
Jó. Tegyük fel, hogy félreismertelek és neked nincsenek is előítéleteid, és mondjuk elég értelmes vagy, meg kulturált. De ezek! Csak hogy kevesebbet ne mondjak, egy olyan egyszerű fogalom, mint a bináris, még mindig túl sok lehetőséget nyújt nekik.
Kérlek drága barátom, most nehogy azzal gyere, amivel az asszony, hogy “a cinizmusom torzítja a látásomat.” Miért? Mert a dolgokat olyannak látom, amilyenek, és nem olyannak, amilyennek lenniük kellene?
Ajjjjjajjjaj persze, most, hogy szóba hoztam, még magyarázkodnom is kell az asszony miatt. A hívást? Hallotta, naná, hogy hallotta ő is! Kicsit furcsállom, mondjuk, mert új életet szimatolok én a tata hercehurcája mögött. Éppenséggel kezdhetem egy evolúciós ugrással, nem…? Ahhoz meg kifejezetten hátrányos genetikai és szociobehavior struktúra a feleségem.
Most már én is belátom, hogy a szerelem átmeneti elmebaj, és ahogy mindenki, mi is házassággal gyógyítottuk. Mondom neki: “Anya!  Ez a dolog is annyira egyszerű, amennyire csak lehetséges, de semmivel sem egyszerűbb, mert” mondom, “az időnek egyetlen oka van: minden nem történhet egyszerre.”
Öregfiú, erre tudod mi történt? Azt mondja nekem a nő, hogy elege van. Az egész élete a nekem való megfelelésen alapult, és blablablablabla. Teljesen megőrült. Esküszöm, egyedül én vagyok normális. Még Eisteinnel is előhozakodott. Hogy ne jöjjek folyton a tőle lopott okosságokkal, mert Eistein szerint a kreativitás lényege az, hogy ügyesen el tudod titkolni a forrásaidat. “És már miért ne menne ez nekem.” Azt mondja, “mert akkora paraszt vagy, hogy hektárba méred a térerőt”. De akkor már az Einsteint is fikázta, hogy az mit össze nem lopott a matekzseni feleségétől, a Milevától, aki nélkül nem lett volna se relativitáselmélet, se Nobel-díj, se kreativitás. “És ki tud Mileváról? Senki! És milyen volt Mileva élete? Na arról inkább ne is beszéljünk.” Visította a feleségem. Erre már én sem bírtam tovább: “Figyuzzá', uzsidoboz!” -mondtam neki. “Ne pattogj mert belassítalak mint malackát a szembeszél.” Aztán megjött az eszem, de akkor már hiába próbálkoztam azzal, amit régebben simán benyelt a nő, mint kisvakond a talajvizet, szóval, hogy korábban is megbeszélhettük volna, de néma gyerekenek nem érdemes mobiltelefont venni.
Tudod, öregharcos, kicsit féltem, hogy a tata mégsem enged fel a gőzösére, ha antifeminista, mit antifeminista, szexista módon nyilvánulok meg, és nem píszi. Na, hiába haver, az aszony olyan állat, amelyik különösen fogékony a háziasításra, és az összes vadállat közül a legtöbb alfaja van. Neked megsúgom: állítólag megtanítható, hogy ne beszéljen… Viszont minden férfinak szüksége van egy feleségre, mert csomó olyan dolog van, amiért egész egyszerűen nem lehet a kormányt hibáztatni.
Hú, azt a betyárját! Én fölszaladok itt a te peckes nyakadon, mondom jól futsz, mert alig bírtam veled lépést tartani, erre meg csupa homok leszek! Még jó, hogy fölöslegesen paráztál. Ezek most nem bántanak senkit. Úgy látom a tatához vonulnak. Öregem, micsoda előrelátás! Mindegyikből egy-egy.
Ellenben, neked nem kellene minden baj elől a homokba dugni a fejed. Nem tűnik valami jó stratégiának. És mostmár ne feledd, egy csapat vagyunk!
Lehet, hogy tudnál repülni, csak nincs önbizalmad, nem? Hát igen! Az élet szokatlanul hosszúra nyúló halálfélelem. Egyenesen haláltusa! Azért azt bírom benned, hogy röpképtelen létedre át akarod menteni azt az egy millát. “Hoztam egy milliót!” Ezt bezzeg milyen büszkén bevállaltad már az elején! De remélem, nem feledkezel meg öreg haverodról, aki veled volt a bajban, majd akkor sem, mikor a galamb visszavászkodik csőrében a virgáccsal, és a tata mindenfélét összehablatyol a szivárványról.
Tudod, mi a különbség az elmebeteg és a neurotikus között? Hogy amíg az őrült váltig állítja: kétszer kettő az öt, addig a neurotikus pontosan tudja, hogy négy. Csak kevesli. Visszatérve a pénzre. Azért hozhattál volna többet is. Na mindegy. Megtanítalak én, hogyan kell pénzt csinálni. A legfontosabb: a semmittevést úgy kell feltüntetni, hogy lehetőleg lázas igyekezetnek lássék, de munkává ne fajuljon. Aztán pedig, a világon minden termék, és jó píárral minden el is adható. Ezt jól jegyezd meg. Te is áru vagy, úgyhogy magadat is el kell tudni adni. Te tudod a tutit, azért. Ki nem tojja le, hogy tényleg tudod e. Mert valójában senki nem tud semmit. Aztán,…most meg hova rohansz, hé, állj már meg!…miféle Koszta Emilió…? A neved…? Szóval itt névszerint…
Figyuzzá’, tisztázzunk sebtibe’ valamit…mintha azt mondtad volna, tudod, amikor csatlakoztál hozzám, hogy “hoztam egy milliót”, szóval, hogy hoztál egy milliót… Mi?... Nem, én nem hallom a nevem…Hogy?…a szárnyad alá? A szárnyaid alá veszel?...haha, ja, kösz…
Hát ez meg mi?…te…te…csaj vagy? Na, ne! Öcsém, tényleg csaj vagy?...Ezt nem hiszem el…! És semmi lóvé.
Meg vagyok zavarodva, mint egy csecsemő a topless bárban. Ne száguldj már!…te protekciós vagy…nem maradsz le…! Hát igen, a borosta nem szúr, csak jó oldalra kell születni…
Mi a szösz…! Né’má’ az ott nem az asszony? És a tata szólítja... De ki az a hím a nőm mellett…? Ohohohohó!, amiért alig látok ki a tollból, azért még nem tollas a hátam…! Kishaver, lehet hogy a mennyország szebb, de a pokolban több az ismerős...
Hú, királyok királysága, följutunk! Tudj’ Isten, sakkozni bokszolókkal, bokszolni sakkozókkal szeretek, hahaha…Emilió, hé! Emilia! Semmi gáz! A zuhé…, nem…, a szövetség után majd beviszlek a tuti buliba. Pénz, csajok,…izé… havaj…
Juhé! Indul a bakterház, nyomassad dj tata! Skubizzál bébi, micsoda basszus, micsoda fények!
Áhháháhá! Amíg engem látsz, ne parázz, kiscsaj!