"ha látod vagy összefutsz vele:
mintha fényesebb lenne napod…
– mintha Mosolya világítana
egyedül, bágyadt napfény helyett!"
ICA Versvasárnap rovatában Marczinka Csaba négy versét adjuk közre.
Az elfeketült királyné
Magyarországi Klemencia* emlékére
belülről feketültem el, hiába
a fehér özvegykirálynés álruha…
– s nem dobnak fel már dalnok vagy lovag
fiúk testi vagy zenei élvei!...
már a törpémmel sem igazi a szex…
– pedig a tüzes kis gnóm úgy feldobott,
midőn régen a testemre mászott,
sőt inkább: megmászott, mint egy Nő-Tornyot!...
már csak pernyét hord a szél lángjaim
helyén, s körül hitelezők csaholnak:
a zálogba csapott földek s bútorok
pedig tünedeznek el örökre!...
halott király és halott trónörökös
(pedig megszenvedtem, mikor szültem):
dinasztiánk döglődik, s együtt megyünk
sírba… – hadd jöjjenek a trónharcok!
(de addig is: törpék s bamba kamaszok
közt – egy selyemben – MÉHKIRÁLYNŐ VAGYOK!...)
(csupán a bamba magyar turista
néz értetlen feketemárvány sírra)
*Magyarországi Klemencia (1293?-1328): francia királyné, Károly Róbert magyar király húga. Sírja a saint-denisi apátsági templomban található.
Elhagyott isten elhagyott templománál
(a hajdani óbudai Mithrasz-templom romjainál)
Egykori fényisten fénylesz-e még?
Lebegsz-é még a kövek fölött?
Hajdan Aquincum legnagyobb
temploma állott errefelé…
Ma csak koszos aluljáró van
itt, néhány csehó, kocsma s árus
– meg a sötétebb sarkok mélyén
alvó koldusok fetrengenek!
Jön-e még ide valaha fény?
Akár az új istentől, akár
még a régebbi oltáráról?
Vagy a sötétség tovább mélyül?
Áll, csak áll a néhány kődarab
(az oltár kövén Mithrasz fürtös
és sisakos kisfiúfeje),
s köröttük ünnepet mímelnek.
A Lollo-szindróma
V. Nabokov emlékére Huginak és Évának
Növendék süldőlány még alig-bimbó
(egykor anyukáját „boldogítottad”,
így voltál egy ideig „papa-csávó”):
mostanság csak mosolyán jár gondolat,
s a vágy is sokszor őrá tevődik át!...
(mami úgyis mással „mulat” már rég)
(habár: mintha nem lenne öröm-leány
ettől) – De benned a lánykamosoly ég!
Mégha e mosoly huncutul gúnyos is,
s fölötte bogárszem dactól villog
– vadócka tekintet izgat mégis!...
Ha pirulsz tekintetétől, felragyog
a Gonosz Nimfácska: „első vérig”
izgatva véneket – Végzetet játszik!
Szöszilány a bölcskaron
Csitusznak
csángó kislánymosollyal járkál
a komorszürke folyosókon
– még a szeme halványkékje is
visszafénylik az ablakon!
körötte szinte színesebb lesz
minden; tán még a levegő is
csillogni kezd, merre tűnődő
s kedves mosolyával elhalad
(okoskodó barnák, bennfentes
feketék, ravaszkás vöröskék
árnyékában járkál órákra
– vidáman, mintha mezőn járna!)
ha látod vagy összefutsz vele:
mintha fényesebb lenne napod…
– mintha Mosolya világítana
egyedül, bágyadt napfény helyett!
Marczinka Csaba
