"Bár első pillantásra úgy tűnhet, nehezen préselhető bele a „Leszakadó gyermekek…” pályázatba egy kérdőíves felmérés, mégis, a Soros Alapítvány munkatársai és a Kuratórium tagjai számára egyértelmű volt, hogy valóban nem lehet semmit elkezdeni anélkül, hogy tudnánk, kiknek és miért akarunk programot csinálni. A „hogyan” nem elég. Ezért döntöttünk úgy, hogy először adatokat gyűjtünk a teljes telepi népességről, s következő lépésként felmérjük az ahhoz hozzájáruló felnőttek egészségi állapotát." - Kecskés Éva Dzsumbujisták című könyvét részletekben adjuk közre péntekenként. A kötet Gordon Agáta Magdolna-negyedének is ihletője volt: a közös munka lehetőségeit keressük. Most a kilecedik részt olvashatják.

Együttműködés a Soros Alapítvánnyal

Pályázati programunk három részből állt. Az első rész a korábban már említett cenzus, a második a szűrés, a harmadik a gyerekprogramokat, legfontosabbként az óvodát tartalmazta. 2002-ben újra pályáztunk az Alapítványnál, most már csak az óvodai program folytatására.

Bár első pillantásra úgy tűnhet, nehezen préselhető bele a „Leszakadó gyermekek…” pályázatba egy kérdőíves felmérés, mégis, a Soros Alapítvány munkatársai és a Kuratórium tagjai számára egyértelmű volt, hogy valóban nem lehet semmit elkezdeni anélkül, hogy tudnánk, kiknek és miért akarunk programot csinálni. A „hogyan” nem elég. Ezért döntöttünk úgy, hogy először adatokat gyűjtünk a teljes telepi népességről, s következő lépésként felmérjük az ahhoz hozzájáruló felnőttek egészségi állapotát. A gyerekeket nem tettük ki egy orvosi vizsgálattal járó izgalomnak. Bonyodalmas lett volna megszerezni a szülőktől az ehhez szükséges beleegyezést, de minderre nem is volt szükség, mivel a telepen gyakorlatilag minden gyereknek van háziorvosa, akivel a Dzsumbuj Helpnek is jó a kapcsolata. Az orvos az adatokat átnézve megállapította, hogy a gyerekek megkapják a kötelező védőoltásokat, és benyomása szerint a szülők nem hanyagolják el a kicsikkel kapcsolatban az ilyen típusú teendőket. Nekünk is az volt a véleményünk, hogy a gyerekek egészségét leginkább a méhen belüli és a szülés körüli állapotok, a hiányos táplálkozás, az egészségtelen és zsúfolt környezet, a szocializációs hátrányok fenyegetik.

A „mikrocenzus” eredményei

A telepen élők – elvben minden telepi családra kiterjedő – összeírását neveztük mikrocenzusnak vagy „kiscenzusnak”, mivel időben nagyon közel volt a 2002-es népszámláláshoz.
A kérdezés egysége a lakás volt. Válaszadónak elfogadtunk bármely, az adott lakásban élő nagykorút vagy majdnem nagykorút. Kivételes esetben elfogadtunk egyéb, „jól informált” válaszadót is, ilyenkor természetesen csak a kérdések egy részére kaptunk értékelhető adatokat.

A kérdőív összeállításakor az egyik legfontosabb szempontunk – a pontosabb ismeretek megszerzésén túl – az volt, hogy a teleppel kapcsolatos álláspontunkat alkalomadtán számokkal is alá tudjuk támasztani. Azt gondoltuk, hogy ha a negatív vélekedéseket adatokkal alátámasztva is cáfolni tudjuk, akkor igazolni lehet a telepiek általunk megfogalmazott szükségleteinek jogosságát. Nagyon kíváncsiak voltunk arra is, hogy valóban szeretnének-e a lakók elköltözni a telepről, és hogy valós-e a házak lebontásának vágya.
Természetesen nekünk is voltak benyomásaink, feltételezéseink, amelyekről később sorra beigazolódott, hogy tévesek. A ténylegesnél alacsonyabbnak gondoltuk a csatolt lakások arányát, míg az összes lakás száma az önkormányzati információk alapján jóval magasabbnak tűnt. Mivel az önkényes beköltözők folyamatosan megoldhatatlannak tűnő gondot okoznak az önkormányzatnak, mi is elhittük, hogy arányuk a telepen élők között hasonló nagyságú, mint a tulajdonos által bemutatott probléma. Ez a feltételezés sem igazolódott.
Adataink 2001 februárjából származnak. Nagyjából másfél hónap alatt járták végig a telepet a Dzsumbuj Help munkatársai, kettesével. 317 lakásból 314-et sikerült lekérdeznünk. Ezek közül 271-ben laktak, 43 volt üres.
A 271 lakott lakásból 247-ben határozott vagy határozatlan időre szóló, érvényes bérleti szerződéssel rendelkező lakó és családja lakik. Ha az összes többi kategóriát összevonva azt feltételezzük, hogy mindenki más önkényes a telepen, akkor 23 lakásban élnek illegálisan. Ez kicsivel több, mint 8 százalék. Sokkal kisebb szám, mint amit rebesgettek, mi is többre számítottunk. Egy lakásról nem tudjuk, milyen a benne élők státusa.

A házak egységes kinézete és a lakások kicsinysége ellenére nagyon változatos csatolási formákat találtunk, aminek az az oka, hogy időnként a mosókonyhákat is feltörték, és a hatóságok, némi szigorkodás után engedtek a helyzet kényszerének, belenyugodtak ebbe. A házmesteri és a viceházmesteri lakások is színesítik a képet. Az összes lakás megoszlása a következő:
– 188 fülkelakás (60 %), megközelítőleg 28 m2-es, szoba-konyhás, komfort nélküli,
– 104 csatolt (33 %), két szomszédos fülkelakás és az általuk közrezárt WC összenyitásával kialakított, komfortosítható illetve kom¬fortosítandó kétszobás lakás,
– 6 házmesterlakás (2 %), amelyek komfortos lakások saját WC-vel,
– 10 mosókonyhából kialakított lakás (3 %), 
– 4 összecsatolt fülke-mosókonyha (1 %),
– 2, egyenként két összecsatolt mosókonyhából álló lakás (1 %).

A lakások 63 százaléka (188+10) biztosan komfort nélküli, ezek a fülkelakások és a mosókonyhák. A telepen összesen 110 csatolt lakás van, ez a lakások 37 százaléka. A csatolt lakások esetében az önkormányzat a kiutalás feltételeként komfortosítást ír elő, tehát ezek a lakások elméletileg magasabb komfortfokozatúak. A lakások átépítésével sajnos sokan csak nagyon lassan haladnak, valószínű, hogy nem valósul meg minden esetben az előírt komfortosítás.

A telep lakói viszonylag fiatalok. Jóval több a gyerek, főleg a kicsi, és jóval kevesebb az idős ember, mint országosan. A középkorúak aránya az országoshoz hasonló.

A telepen a nők és férfiak aránya megegyezik: 49,7 % nő, 50,3 % férfi.
A 271 lakásban összesen 773 ember él, ez átlagosan 2,85 fő/lakás. Az arány magasabb, mint 1977-ben volt, (2,6 fő/szoba; Ambrus Péter adatai), bár akkor egy lakás még többnyire egy szobát jelentett.

 
A magyarországi és a Dzsumbuj-népesség összehasonlítása nemenként, életkor szerint (teljes lakosság és a nemek szerint korfa.):

A telepen 263 kiskorú él, ez a népesség 34,4 százaléka, szemben a budapesti átlaggal, ami 14,2 százalék. A kiskorúak igen magas aránya kiemelten fontossá tesz minden olyan programot, amely az életminőségük, az életkilátásaik javítását szolgálja. Ez az adat támasztja alá leginkább programjaink szükségességét. Családonként egy gyerek, csak a gyermekes családokat figyelembe véve pedig kettő az átlagos gyerekszám.

Mint látható, a három- és többgyerekes családok aránya jóval magasabb a telepen, mint az országban, és ez a tendencia feltételezhetően nem fog változni, mivel a telepi népesség nagyon fiatal.
Az igazán nagy családokból – amelyekben 5- 6 gyerek van – nincs sok a telepen sem, az adatfelvétel idején összesen hét volt. Azóta emelkedett valamelyest ez a szám, s a sok szülőképes korú fiatal okán további emelkedés várható.
A telepen az egy lakásra jutó átlagos lakószám 2,85. A roma népesség esetében ez a szám 3,70 fő/lakás, a nem romáknál 2,42. Ezt magyarázza a viszonylag sok nem roma egyedülálló idős, illetve gyermektelen házaspár, valamint a fiatalabb átlagéletkorú roma népességre jellemző több gyerek.

A tanköteles korúak túlnyomó többsége tanuló, a tanulók aránya 18 % (135) és a 7-16 év közöttiek aránya 17 % (128) nagyjából megegyezik, ebből pedig az következik, hogy nem sokan járnak 16 éves koruk után iskolába. Viszont feltételezhető, hogy aki tanköteles korú, az iskolás is, bár ismerünk néhány kivételt. Az óvodások aránya 8 %, valamivel magasabb, mint a 3-6 évesek aránya, amely 7 %, feltehetően azért, mert vannak olyan gyerekek, akik iskolaéretlenség miatt tovább maradnak az óvodában.
35 olyan lakó van a telepen, aki 1945 előtt költözött a Dzsumbujba, őket tekinthetjük „őslakos”-nak.
Tapasztalataink szerint a legváltozatosabb együttélési formák lelhetők fel a Dzsumbujban, elsősorban egzisztenciális, anyagi okok miatt. Ennek ellenére a korábbi feltételezéseinkkel szemben a lakások túlnyomó többségében, 97 százalékban (264) egy háztartás van, 3 százalékban (7 lakás) két háztartást találtunk, többet sehol sem. E számok mögött feltételezhetően az a jelenség áll, mely szerint az együtt, egy lakásban lakó emberek, még ha semmilyen értelemben sem egy család tagjai, „közös kasszán” vannak, mivel így gazdaságosabb, kivéve, ha nagyon konfliktusos a kapcsolat, és ez nem pusztán átmeneti állapot.
 
A telepen élőknek mintegy 20 százaléka nem tud felmutatni legális megélhetési forrást, az emberek 13 százaléka alkalmi munkavégzésről számolt be. Tapasztalataink szerint az alkalmi munkából élők jelentős része nem kap olyan bejelentett munkát, amelyből meg tudna élni. Emögött egyrészt az alacsony iskolai végzettség, másrészt az egészségi állapot, gyakran a sok gyerek, és sajnos a származás áll.
A telepen a nyugdíjasok illetve a nyugdíjszerű ellátásban részesülők száma 145, ez az összlakosság 19 százaléka. Bejelentett munkája a lakók 16 százalékának van. Regisztrált munkanélküli 3 százalék, nem regisztrált munkanélküli szintén 3 százalék.

A 16 és 39 év között lévő nők száma 136, ez a telepen élő nők 35,4 százaléka. Őket tekinthetjük szülőképes korúnak, ebből következően várható, hogy az országos tendenciával ellentétben a Dzsumbuj tovább fiatalodik az idő múlásával.

A 16 évesnél idősebbek iskolai végzettsége a telepen: 19 százalék nem fejezte be az általános iskolát, 8 osztályt végzett 53 százalék, szakmunkásképzőt végzett 15 százalék, érettségizett 7 százalék, felsőfokú végzettsége 1 százaléknak van. (5 százalékról nincsenek adataink.)
 
Adatgyűjtésünk egyik fő célja az volt, hogy megtudjuk, a lakók milyen arányban ragaszkodnak a telephez, s hányan költöznének el, ha módjukban állna.
A lekérdezett 271 lakásból 22-ben lakik olyan család, amelyik a telepen szeretne élni akkor is, ha volna lehetősége elköltözni innen, közülük tízen 62 év felettiek voltak. A maradni akarók 86 százaléka a közvélekedéssel ellentétben bérlő.

A telepen élők alapvetően vállalják etnikai hovatartozásukat, mindössze 4 százalék volt az eltérés a saját besorolás és a kérdezők megítélése között. Mivel az eltérés statisztikailag nem jelentős, feljogosítva éreztük magunkat, hogy a továbbiakban a saját megítélésünket vegyük alapul, hiszen a kérdezettek megítélése a külvilágban is hasonló.
A fentiek alapján a telepen élők 40 százaléka roma, 7 százaléka félroma, 49 százaléka pedig nem cigány származású. Nincs erre vonatkozó adatunk a telepen élők 4 százalékáról.
A 18 év alattiak 52 százaléka roma, 15 százalék félroma, és 30 százalék a nem roma. A kiskorúak között a vegyes kapcsolatból származók aránya kétszerese a telepi átlagnak, de a hat év alattiak között az arány még magasabb, 19 százalék.
A nyugdíjasok esetében ezek az értékek: 6 százalék roma és 93 százalék nem roma származású (1 százalék adathiány).

Szűrések

A Dzsumbuj egészségügyi illetve járványügyi szempontból meglehetősen rossz helyzetben van. Ennek egyik oka, maga a telepszerű építészeti megoldás, a sok, alacsony komfortfokozatú lakás, és a zsúfoltság. Fontos szerepet játszik a telep általános elhanyagoltsága is, a sok üres lakás és az üresen álló, soha nem takarított, semmire sem használt pince, melyekben nincs lomtalanítás. A zsúfoltság és a rossz higiénés állapotok kedveznek a különböző betegségek rapid terjedésének. Első pillantásra feltűnő a telepen a mérhetetlen mennyiségű szemét, ami naponta újratermelődik. A telep játszótere, a házak közötti és a mögöttük lévő terület piszkos, rendezetlen. Ezek az állapotok kedvező feltételeket nyújtanak a különböző, fertőzéseket is terjesztő rovarok, rágcsálók (csótány, egér, patkány) és egyéb kártevők, élősködők számára. Ruhatetűről még nem kaptunk jelzést, de a csótányok folyamatos problémát okoznak, és a fejtetű is mindennapos a telep gyermek és felnőtt lakói között.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat már 1997-ben is szervezett tüdőszűrést, 2000 tavaszán ismét számíthattunk rájuk. Az általunk tapasztalt, gyakori intravénás drogfogyasztás miatt fontosnak tartottuk a hepatitisz- és HIV-szűrést is, azok számára, akik ezt igénylik. Sikerült is a kétfajta szűrést megszerveznünk, és egyszerre lebonyolítanunk. A szűrések ingyenesek voltak, a részvétel önkéntes.
Az itt nyert megdöbbentő eredmények alapján – melyek reményeink szerint nem reprezentálják a telep egészének állapotát, hiszen a megszűrtek 16 százaléka volt fertőzött hepatitis B-vel vagy C-vel, – feltétlenül szükségét éreztük annak, hogy folytassuk és kiterjesszük a szűrést, és hogy megfelelő egészségügyi ellátáshoz juthassanak, a vírushordozók, fertőzöttek, betegek.

Miután van némi rálátásunk a telep életére, joggal feltételeztük, hogy az ismertté vált tizenhárom hepatitis-fertőzött környezetében számíthatunk további fertőzöttekre is, tekintettel a telepre jellemző gazdag és intenzív kapcsolatrendszerre. Vannak ugyan elszigetelt esetek is, de a betegség terjedésének legvalószínűbb okai a közös tűhasználat és a védekezés nélküli szexuális kapcsolatok. A fertőzöttség mértéke – a szűrés eredményei alapján feltételezhetően – a telep egészét tekintve is jóval meghaladja az országos átlagot.

A korábbi szűrés fent említett eredményeire számos, általunk illetékesnek illetve érintettnek ítélt személy és szervezet figyelmét hívtuk fel tájékoztató levélben, de érdemi választ sehonnan sem kaptunk. A szerintünk gyakorlatilag járványos méretű fertőzést senki sem ítélte annyira problematikusnak, hogy bármilyen lépésre is elszánja magát. Ez a magatartás ebben a helyzetben számunkra érthetetlen és ijesztő volt. Az egészségügy szerepe a Dzsumbuj életében egyébként sem túlságosan jelentős, annak ellenére, hogy az egészségi állapot és az alapvető társadalmi-demográfiai mutatók közötti összefüggések régóta ismertek. A háziorvosi rendelő felszereltsége messze nem kielégítő. A megbízhatatlanul vagy sehogyan sem működő számítógép már arra sem jó, hogy segítségével a háziorvos eleget tegyen a különböző jelentési és nyilvántartási kötelezettségeinek.

Hosszasan sorolhatnám azokat a történeteket, melyekben a lakók arról mesélnek, mi minden történik velük, amikor kénytelenek egészségügyi ellátást igénybe venni. Az egyik közeli kórház szülészetén hangzott el a következő mondat: „A legjobb lenne maguknak ott külön létrehozni egy kórházat, annyit szülnek.”
A még számunkra, laikusok számára is érzékelhető rossz általános egészségügyi helyzet miatt további szűréseket szerettünk volna.
A tervezett szűrés célja nyilván nem a betegségek és a betegek regisztrálása volt. Számunkra az egyes emberek gyógykezeléshez való hozzáférésének elősegítése, és a lakók életminőségének javítása volt a legfontosabb. Ismerve a „polgári egészségügy” viszonyait, a többségitől eltérő kultúrájú emberek ellátásával kapcsolatos nehézségeit, nem egyszerű feladat előtt álltunk.
Nyilvánvaló, hogy az egészséges emberek teljesítőképessége nagyobb a betegekénél, az élet minden területén. Javulnak az esélyeik a munkaerőpiacon, csökkennek a kiadásaik, több energiájuk marad a családjukra, a közösségi aktivitásra, hatékonyabban tudják képviselni és érvényesíteni érdekeiket. Az testi-lelki egészség pedig mindenki számára biztosítandó, az alkotmányban szereplő, alapvető emberi jog.

Reméltük, hogy a Soros Alapítvány által támogatott program nagy szűrésén, amely 2001 őszén zajlott, a résztvevők létszáma el fogja érni a 250 főt, ami a telep nagykorú lakosságának kb. a fele. Hogy erősebb legyen a késztetés, mindenkinek, aki részt vett a vizsgálatokon, méltányolható értékű vásárlási utalványt biztosítottunk, amit egy könnyen megközelíthető, nagyobb élelmiszerboltban lehetett beváltani.
A felnőttek egészségi állapotának felmérésekor hasznosítottuk a korábbi évek tapasztalatait, a kiépült kapcsolatokat. A szűrés most is a Dzsumbuj Help helyiségeiben zajlott, a munkatársak végezték az adminisztrációs feladatokat és a koordinálást. Az érdemi munkát részben a Dzsumbuj háziorvosa végezte, a Ferencvárosi Egészségügyi Szolgálat és az Országos Epidemiológiai Intézet támogatásával, részben pedig, a hagyományokhoz híven, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat biztosította a vérvételt végző három szakápolót és a mobil tüdőszűrő-állomást, két fős szakszemélyzettel.
Bár a háziorvos lelkesnek tűnt, és úgy láttuk, hozzánk hasonlóan fontosnak tartja a telepiek egészségi állapotának felmérését –esetleg még saját munkája szempontjából is hasznosnak ítélheti azt–, hamar azt érzékeltük, hogy elbizonytalanítja a Dzsumbuj Help munkatársait. Sajnos azt tapasztaltuk, hogy a háziorvos – a hat havi Soros-ösztöndíj ellenére – nem tett többet a minimálisan elvárhatónál, bár feladata lett volna a kliensek motiválása, a fokozott figyelem és gondozás. Már a pályázat benyújtásakor gyanítottuk, hogy a háziorvos lesz az egyik leggyengébb láncszem, de kezdeti kedvező benyomásaink alapján reméltük, a bizalmunk és együttműködési szándékunk, némi készpénzzel nyomatékosítva elegendő lesz arra, hogy a „dzsumbujisták” egy kicsivel több odafigyelést kapjanak tőle, mint máskor. Abban csak reménykedhetünk, hogy az orvosi titoktartás okán, a zárt ajtó mögött mégis történik egy s más. Hogy végül is mi történt, s mi nem, azt nem tudhatjuk, de a végeredmény az lett, hogy a vizsgálatokon kiszűrt fertőzött, beteg lakók jelentős része nem ment el kezeltetni magát. Vagyis a második, komplexebb szűrés eredményei papíron pihennek. Az adatok tartalmazzák a megszűrt lakók testtömeg indexét, fogaik – eléggé kétségbeejtő – állapotát, vérvizsgálati leleteiket, amelyek nem csupán a veszélyes fertőző betegségekről tájékoztatnak. Kár, hogy ezeket az információkat azután nem hasznosította senki. A tüdőszűrés kivétel. A Máltai Szeretetszolgálat rutinja nem engedte elsikkadni a gyanús eseteket.
A hepatitisre vonatkozóan gyakorlatilag ugyanazt az eredményt kaptuk, mint az előző évben. A fertőzött személyek száma több volt, de a szűrésen résztvevőké is. Az a tény, hogy a százalékos arány nem emelkedett, talán a tűcsere-programnak is köszönhető. 
Mindazonáltal mégis hasznosnak ítéljük a szűrést. Ezekkel a kampány jellegű akciókkal talán sikerül a lakók figyelmét néhány súlyos fertőző betegségre ráirányítani. Ilyenkor beszédtémává válik az egészség-betegség, előkerülnek problémák, a megoldási javaslatok. Fontos tudatosítani a telepiekben – mint magyar átlagpolgárban is – az egészség fontosságát. Annak érdekében, hogy ne csak akkor beszéljünk róla, amikor baj van, igyekszünk kihasználni az ad hoc módon adódó prevenciós lehetőségeket, gyerekek, fiatalok, felnőttek és idősek körében egyaránt.

Gyerekprogramok

A Dzsumbuj Help számára az igazi, hosszú távú feladatot azonban a gyermek- programok jelentették.
A szűrést követő héten már el is indítottuk a kibővített szolgáltatásokat nyújtó óvodát. 2001 októbere fontos dátum: ettől kezdve az ovi reggel 9-től délután 16-ig tart. A Soros-támogatásból azóta is biztosított a meleg ebéd, a fejlesztő pedagógus, a logopédus, és egy sor olyan dolog, amiről másutt azt kérdezik, ez is valami? Itt bizony az. Gyümölcs, zöldség rendszeresen a reggeli mellé, a napirendszerű alvás, pihenés ebéd után, a sikerélményt biztosító egyéni foglalkoztatás. Azért tekintjük fordulópontnak, mert a hozzánk járó gyermekek számára mindezek nem természetesek.

Miután a fizikai feltételeket lehetőségeink szerint biztosítottuk, ott álltunk a nagy életkori szórású, vegyes gyermekcsoport fejlesztésének problémájával. Óvodapedagógiai módszereket és szakembereket kellett keresnünk. Tanácstalanságunkban két, eltérő módszerekkel dolgozó óvodával is felvettük a kapcsolatot. Az egyik a Lépésről lépésre program, a másik  Montessori  elvek alapján dolgozott. Mindkét helyen szomorúan állapítottuk meg, hogy annyi helyünk sosem lesz, amennyi az – egyébként egyformán szimpatikus – két módszerhez  szükséges. Bizonyos elemeket ellestünk, de az eléggé nyilvánvaló, hogy „tiszta” programot a Dzsumbujban nem lehet végigvinni, és nemcsak a helyhiány miatt. Ehhez speciálisan képzett szakemberek kellenek, és mi ilyenekkel nem rendelkezünk.

Fejlődéslélektani tanulmányok alapján tudjuk, hogy az egyes funkciók fejlődésének időben meghatározott  szakasza és  sorrendje van. Ha az adott szakaszban nem zajlik le a megfelelő fejlődés, azt később már nem, vagy csak korlátozott mértékben lehet pótolni. Tehát például a nyelvi hátrány leküzdésénél nem egyszerűen a szókincset kell bővíteni és a nyelvi szerkezetet  tanítani, hanem az erre épülő gondolkodást és világlátást is ki kell alakítani. Optimális esetben a pedagógus eszközt, mintát nyújt a szülő és a gyerek számára, kiegészíti már működő kommunikációjukat. A telepi gyerekek esetében azonban nincs megfelelő kommunikáció a szülő és a gyerek, a szülő és a világ, sőt szülő és szülő között, tehát nincs mihez eszközt nyújtani. Ezt még súlyosbítja a  konfliktusokkal terhelt családi élet és a szegénység. Ezek a tényezők alapvetően határozzák meg a gyerekek fejlesztésének lehetőségeit. Tapasztalatunk, hogy sokkal több egyénre szabott és korán elkezdett fejlesztésre van szükség.

A Soros Alapítvány által támogatott programunk indulásával párhuzamosan logopédusunk és pszichológusunk elkezdte a hozzánk rendszeresen járó óvodások és kisiskolások mentális szűrését. A szűrés az intelligenciára, az idegrendszeri érettségre, a nyelvi-, és a matematikai készségre, a figyelem összpontosításának készségére és a szociális viselkedésre terjedt ki. Hipotézisünk az volt, hogy ezek a gyerekek már az anyaméhben sem kapják meg a zavartalan magzati fejlődéshez szükséges fiziológiai és pszichés védelmet, s úgy gondoltuk, jó, ha vizsgálataink és felméréseink ezeket az előfeltevéseket bizonyítják vagy cáfolják. Két oldalról közelítettük meg a problémát: egyrészt a gyermekek produkcióját, fizikai és mentális állapotát mértük, másrészt az édesanyákat kérdeztük ki,  egy rendkívül hosszú, de ennek megfelelően sok információt nyújtó kérdőív segítségével. Tapasztalataink sűrítve és eléggé leegyszerűsítve a következők:
1. A magzati élet kevésbé optimális volta okozhatja az idegrendszeri éretlenséget. Ez a szakkifejezés azt jelenti, hogy az agy információ-felvevő és -feldolgozó, valamint összerendező, szabályozó működése  nem kielégítő. Az e problémától szenvedő gyerek számára azok a gondolati-mentális műveletek is megterhelőek, külön energiát igényelnek, amelyek azonos korú társaiknál már automatizmusok. A hátránnyal induló kisgyerek még hatévesen is küzd a gravitációval, ezért nehezen tud nyugodtan a padban megülni. Nehezen tanul meg olvasni, írni, számolni, nem tud eléggé figyelni sem önmagára, sem másokra. Nincs veszélyérzete, ezért gyakrabban érik balesetek. Ezek a tünetek a mindennapokban magatartászavarként, nehezített tanulási folyamatként, „butaságként”, nehézfejűségként stb. jelentkeznek. Az idegrendszeri éretlenséget lehet gyógyítani, első lépésként az ún. szenzoros-integrációs (érzékszervi működést összehangoló) terápiával. A módszer lényege, hogy néhány speciális eszköz használatával ingerlik a vesztibuláris rendszert (ennek része az egyensúlyszerv is), s így a gyerek érzékszervei szinte észrevétlenül egyre pontosabban veszik fel és hangolják össze az ingereket (látási, tapintási, hallási, a test belsejéből jövő ingerekről van szó). Az eszközöket nagyon élvezik a gyerekek. Plafonról lelógó hinták, cseppháló, kötelek, billenő- és tányérhinta van a teremben, amit ő kénytelen ellensúlyozni. Ennek során a vesztibuláris rendszer fejlődésnek indul. Ha az érzékszervek összehangoló működése magasabb szinten megy végbe, a tapasztalatok azt mutatják, hogy az idegrendszer információ felvevő- és feldolgozóképessége, érettsége is növekszik. Ezután már a „helyrebillentett” gyerek számára is egyszerűbb lehet a fogalomalkotás, a számolás, a differenciált gondolkodás képessége. A Dzsumbuj Egyesület következő pályázatát már e módszer ismeretében írtuk, s a módszer megtanulása és az eszközök beszerzése volt a cél. Az eredményekről én már nem tudok beszámolni, volt kollégáim jelenleg igyekeznek hasznosítani a szóban forgó szűrés eredményeit.
2. A rossz szociális körülmények, az étkezés, a higiénés hiányosságok valószínűleg már a terhesség alatt éreztetik hatásukat. A dzsumbujos élet mostoha körülményei, a nem adekvát módon működő gyermekintézmények, a tudatlanságból vagy nemtörődömségből fakadó elhanyagoltság együtt és egyesével is okolható a gyermekek lemaradásaiért.
3. A nyelvi kifejezőkészség szintje, a szókincs terjedelme  függ  a szocio-ökonómiai státusztól, de attól a kultúrától is, amelyben nevelkedik a gyerek. Az ismerethiány, valamint a roma népességre jellemző, kevéssé fontos verbalitás egyaránt oka a lemaradásoknak.  Ez utóbbi megállapítás azért lényeges, mert a vizsgált gyerekek zöme cigány. Emellett, a tanulatlan ember – mindegy, hogy roma vagy sem – kevésbé szeret tudatosítani, a gesztusok fontosabbak a szónál. Logopédusunk Meixner-módszerrel fejlesztette a gyerekeket, és ez nagyon bevált. A módszer jegyében már óvodás korban elkezdődik a betűtanítás is. Mi ezt azért tartottuk fontosnak, mert az iskolai bukások egyik leggyakoribb oka az, hogy a telepi gyerekek nem tudnak olvasni, gyakran a második-harmadik osztályban sem. Sokat tudnék mesélni e munka nehézségeiről, de a sikereiről is, de  legfontosabb mégis  a gyerekek sikerélménye., Az óvodások mindent elkövettek, hogy minél többször velük foglalkozzanak a számukra kedves felnőttek, egyénenként vagy kiscsoportokban. Figyelmüket rövid ideig lehetett fenntartani, de ez alatt borzasztóan igyekeztek. Az egyéni fejlesztés tehát nemcsak az eredményesség szempontjából fontos, hanem a siker, a dicséretek, a jó élmény miatt is.
A pályázat végrehajtásának két olyan eleme is volt, amely nem szokványos, ráadásul az egyiket menet közben találtuk ki, „hozta az élet”. Nem állítom, hogy követésre ajánlható, nálunk mindenesetre bevált.

Egy speciális segélyezés – „Szociális bank”

Már a benyújtott pályázatunkban szerepelt egy közepes összeg (300 000,-Ft), amit kifejezetten a gyerekes családok átmeneti kisegítésére szántunk. Azokra az esetekre gondoltunk, amikor a szokásos pénzhiány miatt nem tudták kiváltani a gyerekek gyógyszerét, szemüvegét, vagy azokra, amikor a gyerek azért nem  mehetett  egy-két napos iskolai kirándulásra, mert akkor éppen a minimális néhány száz forintot sem tudta befizetni a szülő. Ilyenkor kölcsönt biztosítottunk a családnak, írásban lefektetve. Szemüveg, antibiotikum, asztmagyógyszer stb. esetében árajánlatot kértünk a patikától vagy optikustól, majd a teljes összeget megelőlegezve, szintén kölcsön-szerződést kötöttünk, ami mellé a számla is odakerült. Ebben szerepelt az is, hogy körülbelül mikor, esetleg hány részletben adják vissza az összeget. Fontosnak tartottuk, hogy a szülő határozhassa meg a fizetés ütemezését, valamint azt is, hogy a pénzt ne adományként kapják, hogy önbecsülésük legkisebb sérülésével bonyolódjék a kölcsönzés. Kulturáltan zajlott a dolog, nem emlékszem követelőzésre vagy indokolatlan kérésre. (Lehet, hogy megszépültek az emlékeim.) Természetesen a kiadott összeg egy része nem jött vissza (számítottunk erre), de ez elenyésző ahhoz a haszonhoz képest, amit a szemüvegek vagy a megfelelő gyógyszer megléte jelent.

Ebéd dupla pénzért

Egy másik, szintén nem szokványos eljárásunk a maradék ebéd ésszerűbb felhasználását érintette. Az óvodai meleg ebéd maradékát nem szívesen dobtuk ki, s gondolván a jövőre, amikor nem lesz szervezet, amely biztosítaná az anyagi hátteret, kitaláltunk egy gazdaságosnak tűnő kiosztási rendszert. Akárhány adagot rendeltünk, levesből, főzelékből mindig elég sok maradt, viszont gondot okozott, hogy kinek ajánljuk fel a maradékot a telepen. (Hosszú fejtegetésem az adományozáshoz való hozzáállásunkról itt is érvényes.) B. nénivel tettünk kivételt, mint már leírtam. Nagyon ritkán felajánlottuk a maradékot olyan, sok-gyerekes családnak is, akiknél a szükség adott pillanatban a szokásosnál is nagyobb volt. Alapvetően azonban mi, a munkatársak ettük meg a megmaradt ételt – de nem ingyen. Egyébként másutt, a közelben nem is tudtunk ebédelni. Nem szerettem volna, ha ingyenes szociális juttatásként vonul be életünkbe ez a lehetőség, ezért befizettünk naponta fejenként 100 forintot egy külön kasszába a maradékért. Az így befolyt pénzt külön kezeltük, és közösen döntöttük el, mire költjük. Leggyakrabban a félnapos kirándulásokon „vertük el” a gyerekeknek fagyira, vagy egyéb „luxus”-ra. Egyébként soha nem rendeltünk több ebédet, mint amennyit egy-egy váratlanul érkező, új gyerek jelenléte indokolt. Egy ideje a könyvelő díjazására megy a külön kassza megspórolt  pénze.
Ilyen módszerekkel operál a találékony szociális munkás, ha nem állnak rendelkezésére normatív ellátási formák.

A film

A Soros Alapítvány a mi modellkísérletünkkel párhuzamosan támogatta a Magyar N. Attila – Dömötör Péter alkotópárost, akik a Dzsumbujról készítettek filmet. Az alkotás megszületett, nekünk nagyon tetszett, és büszkék vagyunk rá, hogy részesei lehettünk ennek a munkának is.