„…az egész előadás szövet és szöveg, a négy roma kicsipkézett hullaként említődik, az osztrákokat, az osztrák médiát Jelinek csipkedi és szöveggé lapítja, s még a székek is szövőkeretté válnak, amikor Csákányi Eszter körbetekeri azokat egy fonallal, körbezárva és elkülönítve magukat, az osztrák társadalmat az idegen romáktól.”
Jelinek „Kézimunka” című darabjának színházi előadásáról (2010. április 23., Trafó) Gubicskó Ágnes írását olvashatják.
A színészek munkáját, ahogy megtanulták és előadják Jelinek körmönfont szövegét, tisztelettel nézem, Halasi Zoltán bravúros fordítása átjön a színpadról is, a Kézimunka c. előadás mégsem nyújt számomra mélyebb élményt. A színpadon nem sok minden történik, először arra gondolok, hogy erre egy rádiójáték is elegendő lett volna. Azután azonban rögtön arra, hogy magas az ingerküszöböm. Ha jobban figyelnék a jelekre, a díszletre, a szövegre, leköthetném a figyelmem. Vagy még inkább: ennek a darabnak része maga az unalom, ez lenne az osztrák többségi társadalom Jelinek által festett sivár képe.
A darab szövegfelirattal indul, a színpad két oldalán elhelyezett tv-készülékekben olvashatjuk a történet előzményeit: 1995-ben egy rasszista négy fiatal romát gyilkolt meg Ausztriában. A négy romának magyar vezetékneve van (Peter Sárközi, Josef Simon, Ervin Horváth, Karl Horváth), és ez a magyar közönséget így közelebbről érinti, különösen a tavalyi itthoni romagyilkosságok után.
A négy romát négy vörös üvegmécses jelzi a színpadon, ezek a „Romák vissza Indiába” feliratú tábla alatt vannak sorban elhelyezve, de a tábla maga nem látható, csak szövegszintű utalás történik rá.
A padlón szövetszalagok hevernek szövetszerűen egymásba fonva, elvarratlanul. Ezen a szövetalapon áll 14 darab szék, a 6 osztrák – 3 nő és 3 férfi (Csákányi Eszter, Kaszás Ágnes, Szalay Marianna, Scherer Péter, Stubnya Béla, Quitt László) – ezeken a székeken váltogatja a helyét, mind a hatan kötnek, gombolyítanak, kiengednek, tekergetnek, mintha a „macskabölcső” nevű játékot is idéznék.
Gyakorlatilag az egész előadás szövet és szöveg, a négy roma kicsipkézett hullaként említődik, az osztrákokat, az osztrák médiát Jelinek csipkedi és szöveggé lapítja, s még a székek is szövőkeretté válnak, amikor Csákányi Eszter körbetekeri azokat egy fonallal, körbezárva és elkülönítve magukat, az osztrák társadalmat az idegen romáktól.
Így a darab magyar címe „Kézimunka” – amely az eredeti német címnek csak alcíme –, sok jelentéssel töltődik, de a teljes cím „Stecken, Stab und Stangl. Eine Handarbeit”, még több jelentést hordoz, ezért nehéz magyarra fordítani. Mind a három szó utal a botra, egy botszerű dologra, a „stecken” jelent ’dugni’-t és ’mondani’-t is, a „Stab” ’stáb’-ot és ’pénisz’-t is.
Jelinek egy 1996-os interjúban meg is adta a cím értelmezését:
A „Stecken und Stab” világos, a Dávid zsoltáraiból („a te vessződ és botod, azok vigasztalnak engem”, 23. zsoltár). A „Staberl” az osztrák Kronen-Zeitung c. lap egyik újságírójának a fedőneve, aki az osztrák klíma megerősítésében nagy szerepet játszott […], a csőcselék és tulajdonképpen a vidék uralomra jutásában. Hiszen a Haider-fenomén csak a vidéki csőcselék-uralommal magyarázható, aki számára a város multikulturális, gyors, áttekinthetetlen kultúrája idegen maradt. Ez az egészséges népi érzület félelmet kelt bennem. […] A „Stangl” Franz Stangl-ra utal, a teblinkai haláltábor parancsnokára.
A darabban minden férfinak Stab a neve. Ez az a maszk, amely mindnyájunkba belebújik (stecken), ha nem kontrolláljuk a cselekedeteinket, és nem vizsgáljuk fölül folyamatosan magunkat a fanatizmus és a másik kirekesztése után.”
Így az eredeti címet a szereplők nevében érhetjük tetten, akik hentesek, de munkájukat szövögetésbe szublimálják.
Gubicskó Ágnes
