„Elkerülni nem tudom, talán nem is akarom. Hozzászoktam, hozzászoktam ehhez a teherhez. Nélküle már élni sem tudnék. Ha megszabdulnék a bűntől, mit csinálnék egész nap?"
Büky Anna gyakori vendég ICA blogon. Most ismét prózával jelentkezik: írásának beszélője a megfejthetetlenre keresi a választ – az ima egyúttal válasz is a pápa és a nők című írásunk kapcsán többeknek elküldött kérdésünkre is.

Büky Anna: Ima a bűnről

Ha megszabadulnék a bűntől, mit csinálnék egész nap?

Nyomaszt.
Ez is nyomaszt, és az is az. De az a másik dolog még sokkal inkább. Ez utóbbi már egészen félelmetes. A legzavaróbb, szinte megöl, rám nehezedik egész súlyával. Elkerülni nem tudom, talán nem is akarom. Hozzászoktam, hozzászoktam ehhez a teherhez. Nélküle már élni sem tudnék. Jól elvagyunk mi ketten, ez az én bűnöm, az én nyomorúságom. Amíg velem van, otthon vagyok. Amíg ő jelen van, ismerősnek tűnik a világ. Mindent ebből a bűnből értelmezek. Innen indulok és jövök vissza. Elszakadni nem tudok és nem is akarok. Addig amíg a bűnöm velem tart, addig egyedül nem vagyok. Állandó a programom, meg akarok tőle szabadulni, de mindez csak látszat, én tudom, másnak meg köze sincsen hozzá.
Addig jó a bűn, amíg tudom, hogy meg akarok szabadulni tőle. Ha nem lenne, új bűnt kellene keresnem. Mert milyen is lenne az én életem bűn nélkül?
Ha tiszta lennék, hófehér lap, vajon még felfigyelne-e rám valaki, vajon még érdekes lennék e bárkinek is akárcsak egy pillanatig is?
A jóság – azt gondolnám -, unalmas, és minden ami ettől eltér, vagy elvisz, eltávolít – az lenne az izgalmas, amiért élni érdemes. Ő az ember, az ember az Isten nélkül. Az Isten nélküli ember bűn. Ezt már jól ismerem, igen, itt ismerem ki magamat igazán. Tobzódom és hancúrozom-
hol van innen a Szentlélek?
Talán, ha tudnám, hogy Ő kicsoda.
Ember vagyok, hús és vér nyomorúság, rothadó halandó, a mának élő vidám kukac. Ez lennék én.
A bűnös ember. És akkor hogyan oldjam meg a dolgaim, a gondokkal telieket? Például azt, amelyik már évek óta elkísér, és minden törekvés a változásra hiábavaló. Tökéletesen hiábavaló minden törekvésem. Igen. Ilyen is. Van ilyen is.

Amikor egy házasság kiüresedik, hogyan, honnan, miként, ki tudja milyen módon, úton, formában lehetséges újra életet, valami olyasmit, mint a szeretet, vinni, akár ölni is belé. Hol marad a szív hangja?
A Szentlélek majd megsegít.
Nem tudom. Bárcsak is tudnám.
De csak egyet tudok: bízni és hinni abban, hogy van értelem. Hogy minden, ami velünk történik, hanem is az első, akkor talán az utolsó pillanatban egy magasabb, még megfoghatatlan értelem által érthetővé válik.
Noha elképzelhető, hogy én ebből az értelem-értéséből egy életen át, de kimaradok. Így hát ismételten csak bízni, csak hinni tudok abban, hogy véletlen márpedig nincsen, csak van a magasabb értelem, mely talán egyszer, ki tudja mikor és milyen formában, de ha kitartóan imádkozom segítségért, bizonyosan megmutatja az Ő valós arcát és beragyogtatja az enyémet is.
Ó bárcsak érteném az érthetetlent!!