"Gyermekkorban az a legfontosabb, hogy anya és apa szeressen. Aztán a szülők jutalmazásaiból, és büntetéseiből, alakul ki az a viselkedésminta, ahogy például a főnöködhöz, vagy más tekintélyfigurához is viszonyulni fogsz: tehát egy kontrolláló, nálad erősebb hatalomhoz. Tulajdonképpen végigélheted úgy az életed, hogy nem is a saját életedet éled, mert a természetes vágyaidat a megfelelés kapcsán nem tudod jól képviselni." Soma Mamagésa új könyvéről, klubjáról és nyári táborairól, az Éva Komplex zenéjével.
Megjelent Soma Mamagésa „Nemek Igenje” című könyve, mely négy fejezetben, keresi a választ a Nők Lapja Café-n folyó levelezései, az „Ébresztő” előadásai és az általa tartott lelki-wellness hétvégék után feltett kérdésekre. Az első fejezet egy lélek-felszabadító tanmese Kláráról, a petőckei vasútállomás titkárnőjéről, aki találkozik az álommanókkal és az állomásfőnök úrral (ICA-n is olvasható). Ezzel próbálja felszabadítani azokat az olvasókat, akik környezetüknek megfelelni vágyva elnyomják mélyebb vágyaikat. A fejezeteket mexikói festőművész barátai képei határolják.
A második fejezetben a féltékenység, a birtoklás és a hűség témakörével foglalkozik, a harmadikban az autonómiával: menyire hagyatkozhatunk másokra, és mennyire avatkozhatnak mások az életünkbe. Hol vannak az „én” határai? A negyedik fejezet élethelyzeteken keresztül gyakorlati tanácsokat ad. A Nemek igenje klubban ismerkedési lehetőséget teremt a középkorú párkeresőknek minden hónap harmadik péntekjén 19 órától a Mappa klubban. Itt Domján Anita symbolon kártyavető, Veres Kriszta a boldogasszony jóskártya tudora, Tölösi Margó szexuálterapeuta vagy Sebestyén Erzsébet Tara, kineziológus, családállítás tanácsadó is ingyenesen kérdezhető. Utánuk lép fel az Évakomplex, majd ismerkedős, eszmecserés játék következik, azután hajnalig tartó tánc.
„Gyermekkorban az a legfontosabb, hogy anya és apa szeressen. Aztán a szülők jutalmazásaiból, és büntetéseiből, alakul ki az a viselkedésminta, ahogy például a főnöködhöz, vagy más tekintélyfigurához is viszonyulni fogsz: tehát egy kontrolláló, nálad erősebb hatalomhoz. Tulajdonképpen végigélheted úgy az életed, hogy nem is a saját életedet éled, mert a természetes vágyaidat a megfelelés kapcsán nem tudod jól képviselni. […]
Szerintem minden ember egy porszemcse ezen a duális bolygón a világmindenség működésében. Minden dolognak megvan az ellentéte is: bennünk is minden minőség, a pozitív és a negatív is ott rejtekezik. Rajtunk múlik, hogy tudunk-e harmóniát teremteni a lelkünkben, mert szorongásaink is erről a kiegyenlítődési törekvésről tesznek tanúbizonyságot. Boldogságkeresésnek hívjuk másképpen. Az élethelyzeti elakadásainkra megtalálhatjuk a megoldást: mert bennünk van.
Úgy gondolom, hogy a lélek szintjén minden egyes emberi lélek egyenrangúan csak egy porszem a nagy egészben, mindegy, hogy ötdiplomás professzor vagy analfabéta. Mindenki más-más szintjét tapasztalja meg a valóságnak, az egésznek. Ezért, hisz mindenki a saját igazában, mert a saját aspektusát hiszi egésznek, pedig csak egy részét látja. Nyissunk a világ és a többiek felé, mert mindenki tud valami újat mutatni abból jövően, hogy olyan szintről látja a világot, amiből a másik nem.
De, mindezen túl, létezik egy olyan dimenzió is, ahol nincs jó, nincs rossz, vagyis nincs minősítés. Van egy olyan mélység a saját megrögzült világképünk mögött, amikor én is te vagyok, és te én vagy. Tükrözünk, és együtt vagyunk az „egészben,” egy morfogenetikus mezőben összekötve. […]
Eckhardt Tolle szerint az a megvilágosodott ember, aki mindig a jelenben van, nincs szerepekben, hisz nincs „ego” sem. Fantasztikus állapot lehet, és gratulálok neki, hogy elérte, egyelőre én még egy egyszerű földi halandó vagyok, aki időnként azért tud végigcsinálni dolgokat, mert belemegy egy szerepbe, és ezáltal persze az ehhez tartozó szerepszemélyiségbe. Most kellett cserélnem a kocsim forgalmiját, és célirányosan megkértem Klárát, (ő a szuperegóm, a titkárnőm és ügyintézőm, Klára, Clarissa = ékesen pontos…), hogy minél hamarabb zongorázza le az egészet. Szintén őt kértem meg az egyik médiacápával való szerződéskötés átnézésére, ahol a 4-es pontban konkrétan hülyére akartak venni. Ehhez semmi köze nem volt a szexuálisan túlfűtött Tinának, vagy Perzsolának (perverz mazsola), bár nyilván ezek a szerepszemélyiségeim is ott vannak bennem folyamatosan, csak ilyenkor visszahúzódnak. Sokszor segíthetnek a szerepek és kapcsolódó személyiségeink, nincs a szerepekkel baj. A szerepekbe égés, amire szakszóval azt mondják, hogy infláció (amikor ráég a jelmez valakire) a gond. Amikor már otthon is „Klára” marad az APEH-ellenőrnő, ha már csak egy szerepe van, és már a családot is bünteti, mert összekeverte a pohár helyét a bögréjével. Oda a csésze kerül, oda meg a bögre. Sok ilyen embert ismerünk. Vannak szakmák, amik ehhez kiváló táptalajt adnak. Főként a hatalmi pozícióban levő foglalkozások, ahol a hatalmi, drámás helyzetek megteremtése segíti az illetőt az energia megszerzésében. Az emberi kapcsolatok alapvetően az energia megszerzéséért folyó harcról szólnak. (Erről szól James Redfield népszerű könyve, A mennyei prófécia is.) Egyébként pedig minden szerep mögött ott van az egész, az én-mag: aki lát, látja ezt is.”
Soma programok a közeljövőben
Nemek Igenje klub: Május 21-én, új helyszínen, a Mappa Clubban, 1094 Bp. Liliom u.41. - Belépő: 1600 Ft
Koncert: Május 25-én Soma és női zenekara, az Éva Komplex koncertje a Budapest Jazz Klubban (1088 Budapest, VIII. kerület, Múzeum utca 7. Telefon: 1-267-2610, 70-413-9837), 21.00-tól (egyben Soma születésnapi koncertje is).
Dedikálás: Május 27-én, 18 órától, a most megjelent Nemek Igenje című könyve kapcsán közönségtalálkozó és dedikálás lesz a Károly krt. 3/C alatti Alexandra könyváruházban.
Soma nyári táborai: Nyáron elindulnak az egy hetes önismereti és belső erő-fejlesztő táborok Zánkán, amiket Soma vezet. Érdeklődés a honlapon és email-ben: info@produkcio.com, vagy soma@produkcio.com. Telefonon: Demeter Éva: +36-30/384-4668