"Nincs kedved lefeküdni velem?
Ez komoly? Úgy érted, most?
Persze, miért ne?
Átkarolja a vállamat. Nem is vagyunk barátok. Csak a szüleink. Ülünk itt, és várunk, amíg beszélgetnek. A szex nem jelent semmit. Érdekes időtöltés. De azért meglepődik. Gyerekkorunk óta ismerjük egymást, és úgy gondolja, nem az a típus vagyok, aki ilyesmivel előáll."

Nagy Ildikó Noémi Eggyétörve című novelláskötete a Palatinus kiadó gondozásában jelent meg a 81. Ünnepi Könyvhétre. A kötetből az Epic című novellát közöljük.

Nagy Ildikó Noémi: Eggyétörve

Két kultúrában eggyéérő lány az elsőkötetes író főhőse. Ha kedved van, elutazhatsz New Englandba, ha akarod, visszatérhetsz Budapestre. Kísérőd egy fiatal lány, aki csetlik-botlik a felnőttek világában, s meg akarja találni a helyét, de hol elügyetlenkedi, hogy elügyetlenkedik számára mások. Plasztikvilág, videóklipek és számítógép, a fiatalok életmódjának mai kellékei és helyszínei bukkannak fel, ugyanakkor az önálló személyiséggé válás örök konfliktusairól olvashatunk.
Szerzőnk írásmódját így jellemzi Száraz György Miklós: „Sokféleképpen lehet írni: dühvel, kötelességszerűen, űzötten, unottan, élvetegen. Mintha zabálnánk vagy falatoznánk. Hát ő csipeget. Élvezettel csipeget. Mintha öltözködnék, úgy válogatja a szavakat. Mibe is öltözködjék ez a hangulat? Mi megy a legjobban ehhez az estéhez? Mi passzol? Mi illenék? Ettől a választékos, érzéki pepecseléstől lesz olyan lebegős a szöveg. Élvezem olvasni, mert élvezi írni.”
„Ha én könyvkiadó volnék – írja kritikájában Károlyi Csaba -, egy-két éven belül biztosan betervezném Nagy Ildikó Noémi kötetét is.” Az idők során eltelt az az egy-két év.

Epic

Nincs kedved lefeküdni velem?
Ez komoly? Úgy érted, most?
Persze, miért ne?
Átkarolja a vállamat. Nem is vagyunk barátok. Csak a szüleink. Ülünk itt, és várunk, amíg beszélgetnek. A szex nem jelent semmit. Érdekes időtöltés. De azért meglepődik. Gyerekkorunk óta ismerjük egymást, és úgy gondolja, nem az a típus vagyok, aki ilyesmivel előáll.  
Elkezdünk csókolózni. Becsúsztatja nyelvét a számba. Nedves és hideg. Egy angolna. Szokatlan a közelsége. A blúzom alá nyúl. Szörnyen csókol. Érzéketlenül fogdos. Nem tudok koncentrálni, és csak a Faith No More zenéjét hallom, ami az MTV-n megy mögöttünk. Elhúzódok. 
            Mégsem akarod?
            Nem tudom. Asszem meggondoltam magam.
Gyurika a tévé felé fordul.
Jó ez a klip.
Mégsem az a lány vagyok. Megsértődött. Nézem a kopasz fejét, a szeplőit. A félig leeresztett szemhéját.
            Jaja. A vége a legjobb, mikor felrobban a zongora.
Erőltessem? Dacból? Hátha második nekifutásra jobb lesz? Megfogom a kezét. Rám mosolyog. 
Ne csináljuk ezt. Igazad van. Tényleg nem jó ötlet. 
Ülünk az ágyon. Bámuljuk a tévét. Zenekarokról beszélgetünk.

Tegnap este érkeztem haza Orange, Connecticutba. Rita vagyok, az álmosság. Az illatukról ismerem fel a szüleimet a Kennedyn: Apa, Drakkar Noir, Anya, Diorissimo. Három óra az út a reptérről hazáig. Nézem a rádió algaszínű kijelzőjét, az autópálya foszforeszkáló tábláit, amíg elalszom.  
Állok a sötét nappali közepén, meghajolva. Milyen alacsony a plafon. Megágyaztál a gyereknek?, kérdi Apa valahol a ház mélyén.
A fürdőszobában a tükör előtt: viaszos a bőröm, az elkenődött festék kiemeli a két kis ráncot a szemem alatt. Megvillantom profi recepciós mosolyom. Harminc éves vagyok, mondom hangosan. Otthon vagyok. Várom, hogy valami történjen a szavak hatására. Padlófűtés, bordó fürdőszobaszőnyeg, szárítógéptől illatos, puha ágynemű, rózsaszín csíkos hálóing. Nem kell semmit csinálnom két hétig. Újra gyerek vagyok.
Kényszerítem magam, hogy Magyarországra gondoljak: a lakásra, ahol minden szoba más hőmérsékletű és a szomszéd kakukkos-órája áthallatszik a falon. A gangon a sárga csempe. A nénik a Rothchildban a felvágott-pult előtt. A Két Szerecsen Kávézó fehér lámpasora. Korcsolyapálya a Westend tetőteraszán. 
Reggel a nap beszűrődik a málnaszínű sötétítő-függönyön, csörömpölés a konyha felöl, égett pirítós, kávé-illat. A szüleim megpuszilnak, mielőtt elmennek dolgozni. A puszin érződik, hogy valamin már összevesztek, halkan, a konyhában.
Az egész lakásban rend, száraz, fehér napfény. Megérintem a kávégép meleg üvegét. Kinyitom a hűtőt, megnyomom a jégadagolót az ajtón. Gargalizáló hang. Lepottyan a rácsra pár kocka. Kisétálok a télikertbe. Az üvegen keresztül bámulom az üres úszómedencét. Oké. Itthon vagyok. Now what? Megállok a konyhában a mosogató előtt. Kinézek az ablakon, két téglalap-alakú kontúr a murván. A kocsik helye. Kocsi nélkül nem létezel. Lenézek a pultra. Hangyák menetelnek vékony csíkban a mézes-bögre felé. A nappaliban leülök a kikapcsolt tévéhez. Reggel hét. Reggel nyolc. Reggel kilenc. Semmi sem történik. Teljes csend.
Nézem magam az előszoba tükörben, amikor a telefon megcsörren. Istenem, csak ne keressen senki, ne akarjon senki találkozni. A zoknim a vastag padlószőnyegen, mint hernyó a fűben. A telefon megráz, ahogy felveszem. Az állkapcsom görcsöl.
Felébredtél?
Igen. Mikor jöttök?
Hat körül végzünk, so hétre otthon leszünk. Van a fridge-be csiki, ha akarsz ebédre.
Ja, oké.
Este megyünk át Szerepiékhez. Jössz?

Kanállal szedek a rizsből egy átlátszó üvegtányérra. Egy másik kanállal veszek a csirkéből. Anya nem szereti, ha ugyanazzal a kanállal nyúlok különböző ételekbe. Csípővel belököm a hűtőt. Ülök, és nézem a kaját. A kezem a kockás viaszosvásznon. Felállok, és a fürdőszobába megyek. A tányért megbillentem, az étel a vécében csobban. Vízcseppek az ülőkén. Amerikai vécé, utálom. Nézem a vízcseppeket, a szétbomló ételt a vécében.
Eltelik a nap, senki nem telefonál, nincs is kedvem bratyizni a régi haverokkal. Unatkozom, amikor magukról mesélnek, és még jobban unatkozom, amikor magamról kell beszélni. Közben sms-eznek. Elkalandoznak a gondolataim, már nem érdekel a mondat, amibe belekezdtem.

Nyolckor kezdünk készülődni. A fürdőszobák és hálószobák fénye kiszűrődik a folyósóra. A konyhában a kávégép pici piros gombja világít. Kint a medence alján mozdulatlanul fekszenek a barna levelek. Beleköpök a mosdókagylóba. Kávéíz a számban, lepedék a fogamon. Apa borotválkozik, hallgatja az esti híreket, Anya „felteszi az arcát”. Megszólal a telefon. Anya felveszi a szobájában.
Hello? Oh, Matthew, hi! Yes, she’s here. Oh, I mean, she’s
not in right now, but she gonna call you tomorrow. How’s your Mom? Good! Okay! Bye-bye.
Melltartóban áll a félhomályban.
Elmondtad Mattnek, hogy itthon vagyok?
            Majd felhívod holnap, és leépíted.
Megpillantom magam Anya tikfakeretes tükrében. Elkapom a szemem.
Felkapcsolja a sárga fényű lámpát, kihúz egy fiókot, harisnyát keres. Leülök az ágyra, és hátradőlök. Az egész ágy megmozdul. Elfelejtettem, hogy vízágya van.
Bocs, hogy rád ordítottam.
Semmi baj. De most már öltözz, mindjárt indulunk.  
Kilépünk a házból, frissen és illatosan, kasmír pulcsik, vajpuha bőrdzsekik, fényes haj és tiszta cipő a csikorgó murván, hihetetlen jó idő, beszállunk a Volvoba. 
            Te még nem is voltál Szerepiék új házában? Gyurikát sem
láttad azóta, mi? Nagyon megváltozott.
Döccen az autó egy fekvőrendőrön. Próbálok a tájra figyelni, a házakra, a többi autóra. A kocsink rendszáma az ablak sarkába gravírozva. Letekerem egy picit az ablakot, és megpróbálom belélegezni a tavasz illatát, de csak a huzat csap a szemembe. 
Ismeretlen környék, beboruló fák, végtelen kanyargós út. Aztán egy domb tetején szürke, emeletes családi ház. Előtte betonplacc betonkeverővel, mellette ovális medence ponyvával letakarva. Belül is szürke minden, az összes bútor a régi. Kitömött bébicápa a kandalló fölött, Szász Endre tányérok a vitrinben, a videomagnó pislogó órája. A tévé előtt a földön Playstation.
Hideg van, a bőrkanapé roppan, ahogy ráülünk. Arról beszélgetünk, milyen az élet magyarban, Gyuri bácsi és Erzsi néni megereszkedtek, hájasabbak. A fejemben még mindig bácsi meg néni, koncentrálok, hogy Gyuri, Erzsi. Erzsi papucsban. A lábujjkörme pataszerű.
Eszünk, senkinek sem tűnik fel, hogy Gyurika nem ül az asztalnál. Nincs neki terítve. Vacsora után zserbó. Amerika mint háttérdíszlet az emigráns magyaroknak, akik zserbót majszolnak a gulyás után. A második zserbót leteszem a morzsák közé.
Gyurika itthon van?
Igen, odafönt. 
Alig bírok felmászni a lépcsőn, magas és meredek. Mély, szőrös szőnyeg borítja a fokokat. A folyosó végtelen, csomó ajtó, benyitok az elsőbe, fehér csempe és sarokkád, sampon a kád mellett. Még törülköző sincs.
Tévé hangja a folyosó végén. Bekopogok. Kusza ősz haj a fotel háttámláján. A karfán ráncos kéz. Öreg, vizenyős szempár. Egy pillanatra eszméletemet vesztem. A gravitáció elenged. 
            Annus néni, hogy tetszik lenni?
Annus néni Gyuri bácsi anyukája. Még él. Itt ül. Értetlenül bámul rám.
Gyurikát keresem. Melyik a szobája?
Annus néni felemeli a kezét, és az ég felé mutat. Kinyitja a száját, felső protézise két milliméterrel lejjebb esik.
Megint a szürke folyosón. Újabb tévéhang. Félig nyitott ajtó. A kopogás erejétől nyílik. A tévében lövöldözős film. Gyurika háttal az ágyon. Vékony és kopasz. Kemoterápia. Azonnal megszokom a látványt. Hátranéz a válla fölött. Egyáltalán nincs meglepődve.
Hi.
Reflexből angolul folytatnám, de kényszerítem magam, hogy mégse. A számban átrendezem a szavakat, hogy magyarul jöjjenek ki.
Összetévesztettelek a nagymamáddal. 
Kösz.
Gyurika felkönyököl. A falnak támaszkodok. A szobában ismeretlen bútorok. Egy hotelszoba személytelensége. Tájkép gémeskúttal az ágy fölött. Fehér póló a tükrös-szekrényre dobva. Nyitott 168 óra az ablakban.
Ez a te szobád?
Nem, a fateromé.   
Arrébb húzódik az ágyon. Leülök az ágy szélére. Bámuljuk a tévét. 
Mit nézel?
Nem tudom. Csak kapcsolgatok. 
Nem válaszoltál a levelemre. 
Milyen levélre?
Csönd. Biztos ellopták a szülei.
Hallom, a Körszállóban dolgozol, mondja.
Örülök, hogy magyarul beszélünk. Bambul a tévére. A szülei olyan típusok, ha az egyik beteg, a másik magára hagyja.
Ez a nap is véget ér majd, még csak öt percet kell kibírni, aztán megint ötöt, és így tovább, míg nem szólnak a szüleim, hogy megyünk. Engedelmesen beülök a Volvoba, ami hazaszállít az óriási házunkba, ahol lefekszem a puha ágyba. Holnap felhívom Matthew-t, hagyom, hogy udvaroljon, és még öt perc és még öt perc, míg indul a gépem. Hétfőn a Körszállóban tökéletes amerikai akcentussal üdvözlöm az érkező vendégeket, és amikor megkérdezik, honnan tudok ilyen jól angolul, azt mondom: amerikai vagyok.
Felállok az ágyról. Gyurika hátranéz, de mikor látja, hogy az éjjeliszekrényhez megyek, és kitépek egy papírzsepit a dobozból, visszagörbül a háta, a tévé felé fordítja a fejét. A zsebkendő illata, ahogy az arcomhoz ér. Gyurika kapcsolgat. Műholdvevőjük van. Nem fog soha a csatornák végére érni. Egy darabig állok a fal felé fordulva. Amorf Szász Endre arc. Kényszerítem magam, hogy nézzek a szemébe. Látom saját arcomat az üvegben tükröződni.
Visszaülök az ágy szélére, kezemet a két térdem közé szorítva bámulom a tévét.
Nincs kedved lefeküdni velem?, kérdem.
Ez komoly? Úgy érted, most?
Átkapcsol az MTV-re. Faith No More: Epic.

******

A kötetben olvasható novellák: Epic; Ősz, New England; Metronóm; Alkony, ébredés; Martha; Haj; Betlehemtől a Mississippiig; Ha szépet álmodsz; Noelle; A táskám mélyén; Orális higiénia; Szilenció; Továbbra is tücskök; Lányok bálványa; Bumeráng; Józanságom története; Szörnyek az ágy alatt; Sikoly; The Lady; With The Spinning Head; Sol Dasso Samba; Örök harag; Lánycsók; Gina; Lélegezz velem!