Talán vannak, akik még nem tudják, s fontos számukra: május 28-án meghalt Békés Pál író, műfordító, meseíró. Ma a Lakótelepi mítoszok című kötetének egyik írását idézzük emlékére, tiszteletére.
További írásai elérhetőek a Magyar Elektronikus Könyvtárban is. A Könyvhétre egy régi-új kötettel jelentkezett a Palatinus Kiadónál. Egy vele készült interjú a sok közül itt.
R.I.P.!

Békés Pál: 3 SEMMISÉG

Kedves "Én írok Önnek. Kell-e több? N. 525"!

Őszintén sajnálom, de meg kell mondanom, nem kívánok nősülni. Tudom, elég furcsa kijelentés, kivált ha figyelembe vesszük, hogy éppen egy házassági hirdetésre válaszolok. De kérem, vegye tekintetbe : egyszer már megnősültem, és el is váltam. Nem mondom, foglalkoztatott a gondolat, hogy újra próbálkozzam, végül mégis másként döntöttem, méghozzá megmásíthatatlanul. Én nem azért írok Önnek. Úgy érzem, hogy néhány teljesen jelentéktelen apróságot, mondhatni semmiséget közölnöm kell valakivel. Gondolkoztam, kinek szólhatnék vagy telefonálhatnék. Nem jutott eszembe senki. Azután kezembe akadt a tegnapi újság, és behunyt szemmel a házassági hirdetések közé böktem.  Amikor kinyitottam a szemem, a mutatóujjam körme fölött az Ön jeligéjét olvastam kedves "Én írok Önnek. Kell-e több? N. 525."

Abból indulok ki, hogy aki olyan hirdetést ad fel, mint Ön, az mindenképpen elolvassa a válaszlevelet, még akkor is, ha úgy kezdődik, mint az enyém. Így hát bizonyos lehetek abban, hogy Ön kénytelen-kelletlen átfutja, és tudomásul veszi az itt következő tényeket, ez pedig létrehozza a számomra oly fontos illúziót: közöltem valakivel valamit. És most lássuk a három jelentéktelen apróságot, mondhatni semmiséget, melyekre szeretném felhívni a figyelmét.

1. A tejeszacskó. A tejeszacskó ugyanis örökéletű.  Tegyük fel, hogy valaki elás egy autóbuszt. Egy szép, vadonatúj, "Vigyázat, légfék!"-kel működő Ikaruszt. Egy-két évezred múltán a busz kétségtelenül felismerhetetlen roncshalmazzá bomlik, s talán csak hosszas kutatómunkával lehet majd azonosítani, hogy mire szolgálhatott a lelet az ősidőben, melyet mi, meglehetősen rövidlátó módon, jelennek nevezünk. Elképzelhető, hogy e sokszoros nagydíjnyertes termék áll majd a 40.  század archeológiai vitáinak középpontjában; ugyan kit érdekel már akkor Attila vagy Árpád sírja - de mire szolgálhatott ez a szétporladt fémkaszni?!

S ez lesz a sorsa majdnem minden ember teremtette tárgynak, ássunk el bár több tonnás acéltömböket, vagy akár az egész Vígszínházat. Nem úgy a tejeszacskó. Az sértetlen marad. A tejeszacskót nem fogadja vissza a természet, a tejeszacskó tízezer év múlva is frissen és kívánatosan csillog majd, csak a "Zsírdús tsz-tej" - feliratot koptatja le róla az
idő. S ha évezredek múltán egy más bolygóról származó értelmes lény - mert nincs okom feltételezni, hogy az emberiség kihúzná addig - netán ásatásokat kezd a Földön, talál valamit kultúránk földbe temetett nyomaiból, s lesz szava a megperzselt talajból előkotort fénylő műanyag rongyra, akkor ez az értelmes lény minden bizonnyal így szól majd: - Nicsak, egy tejeszacskó.

2. A macska és az egér. A tudósok mindmáig úgy hitték, egyszer s mindenkorra végére jártak ennek a kérdésnek. Minden kisiskolás fújja: a macska azért engedi el az egeret, s azért kap utána újra meg újra, nem engedvén neki egérutat, mert így tanítja vadászni a kölykeit. - Látod, fiam, így kell ezt.  Megfogom így, fél manccsal. Most figyeld meg újra, kicsit lassabban csinálom, látod, meglógna a szerencsétlen, de én éber vagyok és ügyes, elkapom, és megint a mancsom közé szorítom. Na még egyszer.  Figyelj, büdös kölyök! - Valahogy így zajlott a dolog a tudomány eddigi állása szerint. Nemrégiben azonban szovjet kutatók egy csoportja megállapította, hogy ennél sokkal bonyolultabb, a macska-egér viszonyt új megvilágításba helyező folyamatról van szó. Az egér ugyanis fél. Általában fél, de amikor a macska játszik vele, különösen.  Halálosan retteg; s ha tudna izzadni, bizonyosan halálverejték ütközne ki a homlokán. Az iszony, a rettenet egy minden más élőlénynél is tapasztalható biológiai folyamatot indít meg szervezetében : a halálfélelemtől emelkedik az egér vércukorszintje.  A macska pedig éppen ezt akarja, ezért engedi és kapja el újra meg újra, ezért űzi vele a halálos játékot. A macska ugyanis gasztronóm, az egér pedig annál ízletesebb, minél magasabb a vércukorszintje.

3. A ház, amelyben lakom, egy lakótelepen áll.  Hosszú ideje élek itt, egészen pontosan azóta, hogy az öregasszony, akivel eltartási szerződést kötöttem, meghalt. Nemhogy hozzátartozója nem volt, de rajtam kívül jóformán ismerőse sem, egyedül én mentem ki a temetésére. Bohókás kis öregasszony volt, olykor pedig egészen félelmetes. Néha kártyát vetett, csak úgy, a maga szórakoztatására, de a tenyérjósláshoz is értett.
Egyszóval a halála után beköltöztem a lakásba, és azóta itt élek a hatodikon, másfél szoba összkomfortban. Egészen jól berendeztem már az életem, átalakultam, ahogy a lakótelep megkívánja. Lejárok a KÖZÉRT-be, melynek aszfaltszürke tetejét naphosszat nézhetem az ablakból, néha egy tálkán kiteszek valami ennivalót a folyosó két macskájának. Ülök, fordítgatok, hol műszaki szakszövegeket, rendszerint hidraulikus emelőkről, hol pedig krimit, regényt, ami jön. Az alattam lakó bádogos és a kisfiú a fejem fölött egészen jól tűrik, hogy a csöveken át tisztán hallják az írógépem kopogását olykor késő éjjel is.  A liftben néha összefutok a bádogossal vagy a kisfiúval, ilyenkor váltunk néhány szót, de legtöbbször gyalog jövök fel a hatodikra, hogy kondiban tartsam magam.
Egyszóval megvagyok.

Néhány napja azonban olyasmi történt, ami teljesen felforgatta a nyugalmamat. Épp pihenőt tartottam két szakszöveg között, s hogy lazítsak egy kissé, bekapcsoltam a rádiót. Valami riportot közvetítettek a várostervezésről. Egy illetékest faggattak, aki a lakótelepi épületek kényelmét és lakályosságát dicsérte. Közben természetesen szót ejtett
a problémákról is. Odavetőleg megjegyezte, hogy a ház, amelyben lakom, harminc évre épült.  Harminc év múlva alighanem összeomlik. Azóta oda a nyugalmam. Állandóan azon jár az eszem, hogy hány éve épült, és vajon mennyi lehet még hátra. A háznak. - És egyáltalán.

Mindössze ennyit akartam közölni, kedves "Én írok Önnek. Kell-e több? N. 525." Remélem, továbbra sem tekinti tolakodásnak levelemet, és megbocsát a csalódásért, melyet okoztam, hiszen amikor feltépte a borítékot, bizonyára nem ezt várta. Köszönöm, ha türelmesen elolvasta soraimat.

Nevet és címet nem írok, mivel nem várok választ, sőt, ha kapnék, talán zavarba ejtene.

Szívből üdvözlöm.

Ui.l Sok sikert kívánok párkereső törekvéseihez, és sokkal méltóbb, kellemesebb társat, mint amilyen magam lehetnék.

Ui.2 Nem mond ez Önnek eleget?