Július 25-én ünnepli 32. születésnapját Louise Brown, a világ első lombikbébije. A módszer, melynek életét köszönheti, mára óriásit fejlődött, s utat nyitott annak, hogy a meddő párok mellett olyanok is igénybe vehessék, akiknek semmiféle meddőségi problémája nincsen. Pusztán a vágy, hogy az ő kezükben legyen a döntés, kisfiuk vagy kislányuk szülessen.
Módszerek és jogi vonatkozásaik
Évszázadok óta folynak kísérletek arra irányulóan, hogy lehetségessé váljon a születendő gyermek nemének előzetes meghatározása, ám a nemiség tudatos irányítására nézve az 1970-es éveikig nem történt jelentős áttörés. A modern technika és orvostudomány fejlődésének köszönhetően azonban ma már a gyermek nemének megválasztása három különböző eljárás révén teljes, vagy majdnem teljes bizonyossággal elérhető.
Az ún. prenatális, azaz születés előtti nemi kiválasztás szükségszerűen a terhesség megszakítását vonja maga után. Ám rögtön tegyük hozzá, hogy a hazai és nemzetközi jogi szabályozás egyértelműen kimondja, hogy az eljárás csak és kizárólag valamilyen nemhez kötötten öröklődő genetikai rendellenesség elkerülése érdekében alkalmazható. Itt elsősorban olyan, X kromoszómához köthető betegségekre kell gondolnunk, mint a vérzékenység, a színtévesztés, vagy igen súlyos idegrendszeri és mozgásszervi rendellenességek. Ezeket nők hordozzák és adják tovább fiúgyermeküknek, vagyis számukra a nem korai, embrionális szinten történő meghatározása, majd az azt követő terhesség-megszakítás az egyetlen esély, hogy elkerüljék súlyosan beteg, nem egyszer gyógyíthatatlan fiúgyermekük világra hozatalát.
Ezt a döntéskényszert törte meg az az abortuszon túlmutató módszer, amely még a terhesség előtt lehetővé teszi a nem meghatározását és kiválasztását. Mindez a mintegy húszéves múltra visszatekintő preimplantációs, azaz beágyazódás előtti genetikai diagnózis (PGD) által valósulhat meg, melynek lényege, hogy a lombikban, mesterségesen megtermékenyített petesejtből hat-nyolcsejtes állapotában egy-két sejtet eltávolítanak úgy, hogy az embrió fejlődése zavartalanul folytatódik tovább. Ezt követően molekuláris biológiai technikákkal azonosítják a genetikai elváltozást, vagy ha ez nem sikerül, akkor az embrió nemét állapítják meg. Ezt követően már csak a kívánt nemnek megfelelő embriókat ültetik vissza az anyaméhbe, vagyis azokat, amelyek esetében kizárható a genetikai rendellenesség.
A módszer nagy előnye, hogy ha a család el akarja kerülni a súlyos betegségben szenvedő, vagy akár életképtelen gyermek megszületését, akkor ehhez nincs szükség abortuszra. A születés előtti diagnosztika ugyanis csak arra adott lehetőséget, hogy az egyébként genetikailag terhelt anya vállalja a terhességet, s ezzel együtt – amennyiben a magzat beteg – a terhesség megszakítását is. Hátránya viszont, hogy a párnak, de legfőképp az anyának akkor is keresztül kell mennie a lombikbébiprogramon, ha egyébként semmiféle meddőségi problémája nincsen.
A XXI. század azonban erre is megtalálta a megoldást. A virginiai Fairfax „Genetics and IVF” nevű intézete által kifejlesztett MicroSort-eljárás azt a különbséget aknázza ki, ami az Y és X nemi kromoszómát tartalmazó spermium között fellelhető. Az X kromoszóma ugyanis 2,8 százalékkal több DNS-t hordoz, ezáltal nehezebb, mint az Y kromoszóma. Ez pedig lehetővé teszi, hogy fázisokra bontva szétválasszák egymástól az X kromoszómát hordozó, lányt eredményező ivarsejteket az Y kromoszómát hordozó, fiút eredményező ivarsejtektől, hogy azután a megfelelőt ültethessék be az anya méhébe.
A Reproduktív Gyógyászat Amerikai Egyesületének Etikai Bizottsága 2001-ben kiadott nyilatkozatában a három eljárás közül ez utóbbit, vagyis a spermaszelekció útján történő nemválasztást tartja etikailag legkevésbé problematikusnak. Ám azt is hozzáteszi, hogy a technológia mára még nem érte el a két legfőbb kritérium, a biztonság és a pontosság kellő mértékét.
A módszer tehát jelenleg is kísérleti stádiumát éli, mégis nehéz benne nem észrevenni azt a jövőbe mutató technológiát, melynek segítségével már a megtermékenyítés előtt kiválaszthatjuk leendő gyermekünk nemét, anélkül, hogy az egy megfogant emberi élet, egy embrió vagy magzat kiszelektálását, megsemmisítését vonná maga után.
Etikai viták
Nos, a jog szigorú, jelen pillanatban csak orvosi okokból kifolyólag végezhető a születés előtti, és az egyre terjedő beágyazódás előtti nemválasztás. Mégis sokunkban ott motoszkálhat az érzés: már csak egy lépés választ el minket attól, hogy mindennapos gyakorlatként a szülők szabadon, orvosi javallattól függetlenül kiválaszthassák, milyen nemű gyereket szeretnének.
Míg egyesekben erre gondolva felcsillan a remény, hogy netán két vagy három azonos nemű gyermek után végre egy ellenkező nemű gyerkőc is születhetne a családba – nem is beszélve arról, így mennyivel többen vágnának bele egy újabb terhességbe, növelve a súlyosan csökkenő születési rátát –, sokan mégsem látnak mást maguk előtt, mint egy torz, sötét jövőképet. Kérdés persze, mennyiben jogos és megalapozott az a számtalan napvilágra került negatív vélemény, félelem és aggodalom, mely a szabad nemválasztással szemben megfogalmazódott, és amelyek etikai viták lavináját zúdították maguk után.
A gyermek nemének megválasztásával szemben legtöbbször hangoztatott kifogás azon a vallásos meggyőződésen alapul, mely szerint azok az orvosok, akik egy ilyen eljárásban részt veszek, Isten akarata ellen vétkeznek azáltal, hogy maguk is Istent akarnak játszani. Eszerint az orvosok egy olyan területet vonnak saját ellenőrzésük, vagyis emberi irányítás alá, mely eddig a sors, a puszta véletlen vagy az isteni elrendelés hatalma alatt állt.
Ez az ellenvetés korábban olyan módszerekkel szemben is felmerült, mint például a védőoltás, mely ellenkezett azzal a vallásos meggyőződéssel, miszerint a betegségeket elkövetett vétkeik miatt küldi az emberekre az isteni gondviselés. A kloroform, vagy egyéb fájdalomcsillapító eszközök használata pedig szintén elítélendőnek számított abból a hitből kifolyólag, hogy többek között a gyermekszülés anyai fájdalma sem más, mint Isten akaratának megnyilvánulása. Ezeket az orvosi eljárásokat ugyanolyan vádak alapján vetették meg, mint ma a nemválasztást, holott azóta a mindennapi orvosi gyakorlat részét képezik.
A természetellenesség vádja is igen gyakran felmerül. Eszerint a nemiség ilyen irányú technizálódása egyre nagyobb teret biztosít annak, hogy a szülők elképzelései, és nem a természet eredendő szabályai szerinti utódok szülessenek. A születés csodája pedig nem marad más végül, mint céltudatos program, ám egyes etikusok felteszik a kérdést: attól, hogy egy bizonyos emberi cselekedet természetellenes, feltétlenül erkölcstelen is? Elég, ha a szívátültetést, mint a természetnek ellentmondó, ám emberi életeket megmentő orvosi beavatkozást vesszük példaként, mely ellen bizonyára igen kevesen emelnek etikai kifogást.
A szabad nemválasztással szemben felhozott legerőteljesebb érvek egyike mégsem ezen, hanem a természetes nemi arányok eltorzulásának félelmén alapul, mely többek között Indiában és Kínában valóban komoly válságot eredményezett. A nemek arányának teljes felborulása ezekben az ázsiai országokban annak a diszkriminatív „hadjáratnak” a következménye, melyet a leány magzatok ellen indított a társadalom. Ők azok, akik nemkívánatossá válnak a család számára, világra jövetelük pedig nem jelent mást, mint anyagi terhet egy kibontakozó emberi élet lehetősége helyett. Becslések szerint az elmúlt 20 évben több mint 10 millió nőnemű magzatot pusztítottak el Indiában, ami mára a nemek arányának drasztikus felborulását eredményezte. A helyzet Kínában sem más, talán csak az indíték, hiszen az ott bevezetett ún. egy gyerekes politika megint csak a fiúk javára kedvez.
Az indiai és kínai példa láttán számos gondolkodó igazolva látja, miért kell elfogadhatatlannak minősítenünk a nem orvosi okból végzett nemválasztást. Mások azonban kételkednek abban, hogy mindez elegendő alapot nyújt arra, hogy a nyugati, liberális társadalmak is elítéljék a módszert. Több, az elmúlt években végzett felmérés kimutatta, hogy a nyugati országok lakóinak csak igen szűk csoportja érdekelt a nemválasztás kérdésében, másfelől, akik élnének ezzel a lehetőséggel, csak azért tennék, hogy a családon belüli nemi arányok kiegyenlítődjenek, tehát a harmónia felborulásának veszélye igen csekély.
Ha el is fogadják sokan az előbbi érvelést, még így is maradnak olyanok, akik szerint a természet adta születési sorrend befolyásolásának veszélye még így is fennáll. Ha ugyanis lehetővé válna, hogy már az első gyermek nemét megválaszthatják szülei, felmerül a gyanú, hogy elsőszülöttnek sokkal többen választanának fiút, mint lányt. Ennek hosszú távú következményei pedig sokakkal máris az elsőszülött fiúk és másodszülött lányok társadalmának sötét jövőképét láttatja, mely az „örök második” szerepébe kényszerítené a legtöbb nőt.
A szabad nemválasztást támogatók válasza erre egyfelől az, hogy kutatási eredmények bizonyítékai szerint párok százai, sőt ezrei az esetek legnagyobb százalékában nem vetnék alá magukat bonyolult és drága orvosi beavatkozásoknak pusztán azért, hogy elsőszülött gyermekük biztosan fiú legyen. Másfelől még mindig ott a szigorú jogi szabályozás lehetősége, mely egyszerűen limitálná azok körét, akik élhetnek a lehetőséggel. Egyszerűen olyan párokat kellene előnyben részesíteni, akiknek legalább két, azonos nemű gyermekük van, és pusztán a családon belüli nemi arányok kiegyenlítése vagy az eltérő nevelési tapasztalat átélésének vágyától vezérelve szeretnének egy harmadik, ellenkező nemű utódot. Ez esetben ugyanis kizárhatók az olyan feltételezések, melyek az egyik nem felértékelődésének félelmét fogalmazzák meg a másiknak a rovására.
Végül, de nem utolsó sorban, a nemválasztással szemben felhozható az a széles körben elterjedt nézet, mely szerint, ha a gyakorlat szabadon elérhetővé válik, ez csak az első lépés egy olyan úton, mely elkerülhetetlenül a megtervezett gyermekek utópikus világához vezet.
Feltételezhető ugyanis, hogy ha már egyszer a szülőknek lehetősége nyílik gyermekük nemét előzetesen eldönteni, és saját igényeik szerint megválasztani, végül nem lesz megállás. Akaratlanul felmerülhet az igény arra, hogy leendő utóduk szeme színét, magasságát, vagy akár intelligenciáját is kedvükre befolyásolhassák. Az eljárás tehát veszélyes, hiszen ha már elindulunk egy „csúszós lejtőn”, nehezen lehet elejét venni annak, hogy időben meg tudjunk állni, és nemet tudjunk mondani saját, kimeríthetetlen emberi vágyainknak.
Nos, a támogatók válasza erre megint csak az, hogy egy szigorú jogi szabályozás mindenképpen meg tudná akadályozni a negatív kilengéseket, bár egyesek szemében az is kérdéses, hogy ha pároknak megadatna, hogy egyéni kívánalmaiknak megfelelően szőke, kék szemű kisfiuk szülessen, az valóban a civilizáció végét jelentené-e.
Vidács Anett
Felhasznált irodalom:
DAHL, Edgar 2007. The 10 most common objections to sex selection and why they are far from being conclusive: a Western perspective. Reproductive BioMedicine Online 14/1. [speciális kiadás: Ethics, Law and Moral Philosophy of Reproductive Biomedicine 2/1, 158–161.]