Ahogy az ICAista előolvashatta az elmúlt két napi "áramlatdobozban" itt jobb oldalt, Dienes művészettudományáról írnék egy pár szót, mégpedig Jákfalvi Magdolna "Avantgárd színház-avantgárd dramaturgia" című tanulmánya alapján ("Egy csonk maradhat",Tanulmányok az 1920-as évek magyar irodalmáról, Ráció kiad., 2004). Dienes Valéria sokrétű írói munkásságának mozdulatművészi tevékenysége abból állt, hogy tornagyakorlatokat vegyített szöveg-és helyzetelemzésekkel. Modern színpadi testkoncepciót hozott létre, Magyarországon újszerűnek hatott az az iskola, amit követett.
Az újdonságnak persze megvannak a honi törvényszerűségei. Dienes "igen hamar felismerte: itthon más közegben kell a szabad test művészetét újrafogalmaznia. Fiatal táncpedagógusként látta a közegváltás - (...) nem csak az artisztikus váltás - szükségességét, és azt is, hogy a hierarchikus társadami rendben az engedélyek és támogatások megszerzésére használnia kell arisztokrata kapcsolatait, edzéseket mégis csak a munkásmiliő infrastruktúráját használva, a szakszervezetek székházaiban és a munkásotthonokban tarthat. A magyar színháztörténet eddig nem értelmezte, csak ellentétként jelezte az egyesületet támogató arisztokrácia és a hozzá kapcsolódó munkásmozgalom eltérő ideológiai bázisát (...)"
Emellett (és itt következhet az ICAista számára a lényeg, ha eddig nem jött) a fontos olvasat mellett Jákfalvi arra is kitér tanulmányában, hogy Dienes mozdulatművészetében a korai magyar feminista öndefiníciók találnak alkotói közegükre, ami nem kizárólag az értelmezői utókor szerint van így, hiszen az ICAista is olvashatta (megintcsak) az áramlatdobozban Török Sophie 1930-ből való véleményét. Török a táncművészet periferális jellege és annak női specifikuma között húz párhuzamot: "Ha még mindig vannak, akik a tánc művészetét nem helyezik egy rangra a többi művészettel, ez talán azért van, mert oly finom disztinkció választja el a megmutatkozást a megmutogatástól." Itt jelenti ki Török, hogy a táncosnak nincs neme. "Igaz, ami igaz" - a misztériumnak (megmutatkozásnak), epifániának egyszerűen nem szabad, hogy neme legyen. (legalábbis a hetiszerk véleménye szerint). Dienes "elvette a táncos testtől az érzékiséget, s így a fiatal nő, a lány nem a vágy direkt tárgyaként, hanem művészetet teremtő alkotóként áll a színpadon." És ebben feminista.
Jákfalvi megemlíti, hogy a korabeli szaklapokban az értetlenkedés, a kívülállás és a pozícióféltés is megjelenik (a feminizmussal együttjáróan, mondhatnánk) Dienes iskolájával kapcsolatban. Hiszen az avantgárd mozdulatművésznők megzavarták a táncot tanító klasszikus (férfi) tanítómesterek oktatói privilégiumát. És ide kapcsolódik tegnapi flow-unk Kovács Tivadar személyében. Olyannyira zavarta meg a vizet Dienes (és akkor még a korban valószínűsíthetően szokatlannak minősülő matematikusnői pályájáról nem is beszéltünk), hogy a belügyminiszter külön rendeletekben szabályozta a nyilvános tanításra jogosító oklevelek megszerzését, szabályozta a tornatanítás gyakorlatát. "Hiszen Dienes Valéria iskolája a női test mozgáslehetőségeit nemcsak a színpadi megnyilatkozás, az alkotás kereteire szabta, hanem a női helyzet definíciós lehetőségeinek jelzésére is. Iskolákat alapított. Megkerülte a kortárs alkotói kifejezés hagyományos lehetőségeit, s a Párizsból hozott tudást és tánctapasztalatot más közegben, a tömegművészet, a tanítás közegében alakította a magyar kultúra részévé. (...) Dienes Valéria, Madzsar Alice, Róna Magda, Kövesházi Ágnes iskolái a női test avantgárd mozgalmi ikonográfiáját hozzák létre."
Dienesről, a sokrétű művészről és tudósról dióhéjban itt.
