Régésznő körömcipőben címmel jelent meg nemrég Polgár Anikó második verseskötete. ICA-olvasók figyelmébe ajánljuk, nem csak vasárnapi olvasásra!
"Ki hinné, hogy az antik romok közt körömcipőben egyensúlyozó régésznő, aki Vravrónában a medveistennő kultuszát magyarázza, épp tegnap szült? Elképzelhető-e Parisz ítélete egy nőgyógyászati rendelő kulisszái között? Polgár Anikó új verseskötete kifejezetten női könyv: egyfelől kultúrtörténeti mélységekbe gyűrűző, helyenként döbbenetes vallomás szülésről, születésről, anyaságról, szoptatásról, a női test kiszolgáltatottságáról, másfelől a születés csodáját és drasztikumát felfogni képtelen ember saját teste anyagával folytatott küzdelmének hiteles dokumentuma." (Részlet a fülszövegből.)
Létó császármetszés után
Az ikreket megmosták a csap alatt,
és egy lavórban áztak a véres műszerek.
Létó szédült és reszketett, míg összevarrták.
KAR:
Az én méhemben is ilyen viharok dúltak,
és én Artemiszt hívtam, a messzivadászót,
ő segitett.
Az infúzió lassan csöpögött, és inni csak szívószállal tudott.
Teste: nedves hajóroncs a tenger alatt.
A lábak a törzsről leválnak. Hínárok nőnek az oldalából.
KAR:
Phoiboszhoz imádkozz, a fénytelihez,
íjának aranyfonatú húrja világít.
Mikor már fel tudott állni a szülés után,
Ortügia, a dajka a folyóhoz kísérte, hogy lemosakodjon.
Mikor hozzák már a két bájos gyermeket?
Másnap abortusznap volt, jöttek-mentek az asszonyok.
Létó ízetlen, fehér pépet evett,
aztán kihúzták a sebből a műanyag csövet: felszabadult.
KAR:
Lám, Ortügia szobra ez itt,
két márványgyereket
tart a kezében.
Én is az istenek tenyerén lakom,
és szomszédja vagyok önmagamnak.
Niobé ikreket szoptat
Felébredhetnének végre – a mellem kőkemény.
Az egyik tátott szájjal alszik,
kis keze ökölbe szorul,
a másik szétterülve, mint a hulla –
nem rebben, szemhéj, nem mozdul a száj.
Kivasalhatnék néhány ruhát,
most volna rá idő, de a duzzadt mell,
akár a farkast gyomrában a szikladarab,
lehúz, már szinte dőlök el,
az ablak párkányába megkapaszkodom.
Kint eső esik, a tej spriccelni kezd,
nyúlnék utána, hogy elállítsam,
fordulnék hátra, hogy rátegyem
a vasalódeszkáról azt a pelenkát,
de nem tudok, dermedt minden tagom,
csak a szemem bírom megmozdítani,
az ablak üvegén két bájos gyermekarc,
az egyik száj vörös, mintha vér festené,
a nyál a másik bágyadt ajkán lassan szétfolyik.
Hermioné csomagol
Az ékszerek... A titkos széfben... Gyémánt,
lazúrkő, arany... Gyorsan! Csak a kódot
ne tévesszem el! S a ruhák, a márkás
fehérneműk, tíz pár cipő, a toalettkészlet,
a fitness-bérlet, a parfümök – úristen, az összes
kalap már el se fér, így is hatalmas már
a bőrönd, hordárt kell hívnom, hogy elvigye
a taxiig. A szaunában van Neoptolemosz,
utána a belga sörözőben biztos elidőz – csak
meg ne lásson majd az ablakon...
A kézitáskám? A pénz, amit apám küldött?
Sietnem kell! Ha megtudja, hogy fia ellen
ármánykodtam, még megöl! A mobilom?
Majd felhívom Oresztészt a taxiból – ő azt
ígérte, várni fog rám, nem felejt... Mikor
férjhez mentem, el se jött, nem is üzent...
De tegnap írt, egy ötrészes sms-t,
ékezetek nélkül, összefolyva
csupa nagybetűk, egy verset küldött
csak nekem, Léda és Heléna sarjának
nevez, s ő mint hattyú vagy Parisz,
az ágyamra óhajt jőni – a kis huncut,
az ábrándozó! Ő kell most nekem,
míg el nem rendeződnek itt a dolgaim.
Róma. Ara Pacis Augustae
Tegnap szült, s ma már itt sétál
körömcipőben az Ara Pacis mellett.
Naponta megáll itt, munkába menet.
Mozdulhat-e márványlábaival,
két gyermekkel az ölében?
A régésznő belelát a kőbe, de nem
lát rajta át. Ölében a Földanya
gránátalmákkal játszó, kövér gyermekei.
Mellén az egyik csecsemő babráló keze
s a márványköpeny nehéz ráncai.
Polgár Anikó (1975): költő, műfordító, irodalomtörténész. Jelenleg Dunaszerdahelyen él. Kötetei: Trója, te feltört dió (versek, AB-Art, 1998); Catullus noster. Catullus-olvasatok a 20. századi magyar költészetben (monográfia, Kalligram, 2003); Régésznő körömcipőben (versek, Kalligram, 2009).
A kötetről máshol:
- Polgár Anikó kapta az idei Madách-díjat
- Borbély Edit: Istenek és a gyerekágy
- László Emese: Életpróba, szülőtanfolyam
