Egy öt napja várakozó, szeletelt, nejlonba csomagolt kenyér zacskóját feltéped, kiveszel három darabkát, penészt nem keresel, nehogy találj, bár azért ráhunyorítasz.

 

Belemártod a sárgás löttybe egyenként őket, és a serpenyőbe dobod, ahol még nem melegedett meg az olaj, közben ostorozni kezded magadat, miért voltál ilyen kretén, hogy nem vártad meg, míg felforrósodik.

 

Otthagyod az egészet a pöcsbe, leheveredsz a szobádban, elkezdesz egy dögös zenét hallgatni, majd kirohansz és konstatálod, hogy rohadtul kezd leégni, mérgedben majdnem szétrúgod a konyhaszekrény oldalát, de közben gyors és ügyes mozdulattal megfordítod mindet, s hatalmas sikerélmény árad szét benned.

 

Ördögi tekintettel méregeted a leendő zsákmányt, majd egy hirtelen és kegyetlen mozdulattal kirántod azokat, hogy legalább az egyik felük legyen normális.

 

Belehajítod egy porosodó mélytányérba, közben eszedbe jut nagyanyád gyengéd szava, miszerint ezt mindig csak laposba, akárcsak a palacsintát.

 

Újabb kettővel ezt megismétled, majd anyázol magadban, hogy több tojást kellett volna felhasználnod.

 

Beleharapsz az egyik kenyérkébe, enyhén megégeted a nyelvedet, s közben rájössz, hogy gagyi az egész, amiről főleg az olcsó, gyári termék tehet, no meg a háromhetes állott, és már többször használt olaj.

 

Feltéped a hűtőajtót, meglátsz két szétpenészedett gyümölcsöt, próbálsz visszaemlékezni, hogy mi lehetett, majd felderül az ábrázatod, s kirántasz egy bűzölgő káposztászacskót. A közepén zöldellő valamiről nem veszel tudomást, a széléről kitépkedsz jó nagy csipeteket, s minden bundás harapás után hátrahajtod a fejedet, és a szádba dobsz egy-egy adagocskát.

 

Rágsz és vigyorogsz. Robog a woodstocki busz.

 

Megeszel kettőt, és konstatálod, hogy ebből a borzalomból nem bírsz többet lenyelni.

 

Kint hagyod az egészet a meleg konyhában, hátha pár órán belül megromlik az egész, azért a káposztás zacskót visszalököd a hűtőbe, mert messziről hoztad, a Vásárcsarnokból, a franc se megy el újból addig, meg már pénzed sincs.

 

Pár perc múlva penészízt érzel a nyelved hegyénél, de megnyugtatod magadat, hogy á, biztos sokat cigiztél.

 

Elkezd furcsa fordulatszámot venni a gyomrod, s kicsit mintha szédülnél.

 

Nem veszel róla tudomást, hiszen szép az élet, van egy ilyen film is.

 

Lefekszel aludni, pár óra múlva kitámolyogsz a vécéhez és kihányod az este elfogyasztott három korsó sörrel együtt.

 

Kis idő elteltével észreveszed a már félig romlott és kiszikkadt maradékot a mosatlanok között, felragyog tekinteted, optimistán kinyitod a hűtőszekrény ajtaját, s előveszed újból a káposztászacskót. 

 

Miután ezt is kihánytad, mély és reménytelen álomba zuhansz, majd arra ébredsz, hogy a szomszédnak jó kedve van, s dudorászik a konyhájában valami elkúrt, nyávogós hangon.

 

Erre felteszed neki jó hangosan a Patkány című számot maximum hangerővel, mire bekussol.

 

Kitántorogsz a konyhába, és rájössz, hogy van még egy totál kiszáradt kenyérke, rámumifikálódott tojásmaradványokkal.

 

Mohón befalod, majd megérzed, hogy nem kellett volna, gyorsan kotyvasztasz egy Nescafet, felöntöd gyanús szavatosságú tejjel és lekortyolod, mintha az életed s karriered függne tőle.

 

Konstatálod, hogy ugyanúgy kavarog a gyomrod, mint előző este, de folyamatosan optimista vagy, hiszen még mindig szép az éle

 

Visszamégy zenét hallgatni, de közben felhív egyik barátnőd, hogy depis.

 

Próbálod talpra rángatni pár sztenderd mondattal s elunt életbölcsességgel, kicsit humoros is vagy, közben iszonyatosan érzed magadat, de úgy döntesz, erről most épp hallgatsz, majd lerázod, hogy ki kell menned a konyhába megkavarni az ételt, közben készítesz még egy kávét, rögtön le is hajtod, egy kevés azért megmarad belőle.

 

Végignézel kábé 100 légifelvételt Magyarországról, s feltör belőled a kristálytiszta igazság, hogy bassza meg, milyen gyönyörű helyen élek, s még rágyújtani is elfelejtesz.

 

Gyomrod körcen párat, visszabotorkálsz a konyhába. A begyújtott sütő tetején kafkai átalakulás ment végbe, utolsó Bundás Pistike kétszersültté képezte át magát, látványán egy homokkő elsápadna irigységében.

 

Odahajolva záptojásszaga van, de jóanyádtól azt tanultad még régen, hogy a forró gőz fertőtlenít, így dacosan beleharapsz, majd kicsit elbizonytalanodsz, de végül folytatod.

 

Ránézel a maradvány kávéra, elvetemült mozdulattal a szádhoz emeled a bögrét.

 

Mély meditációba süppedsz, majd felhívod egyik haverodat, és megkéred, vegyen már négy főtt disznónyelvet a sarki hentesétől, s ja, meg még fejhúst is, paprikásan, orral, füllel.

 

Darabig vársz, majd matatni kezdesz a nejlonzacsekok között a konyhaasztalon.

 

Diadalittasan emelsz ki egy fél kilós kalácsot, kábé egyhetesre saccolod, nem vizsgálod sokáig és nem szagolod, csak kitépsz két jelentősebb darabot belőle.

 

Letekered a mézesüveg tetejét, s a kalács mellé lehajtasz 3-4 korttyal.

 

Közben elkezded szidni a haverodat magadban, hogy hol a francban van már a disznófejjel, s mérgedben a maradék kalácsot visszarepíted a lomok és ételmaradékok közé, memóriádban megőrizve a becsapódási helyet, biztos ami biztos.

 

Észreveszel a konyhakövön pár kisebb burgonyát, odébb rúgod, rövid ideig mérlegelsz magadban, de elvetélt ötletnek tartod a dolgot, vidéken ezt, jobb helyeken, már a malacok elé vetik.

 

A gyomrod fel-le liftezget, a hasad felpuffad, émelygés tör rád, gázképződés is beindult. 

 

Lélegezz mélyeket, mondja egy belső hang, amit régebben valami szülést bemutató doksifilmben láttál.

 

Közben becsönget a haver, megjött a sertésfejjel és a nyelvekkel.

 

Beengeded.